Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: Két történet 2012. november 26. hétfő 19:43

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: Két történet

A Fidesz mitológiának, a parttalan, végtelenített idejű „félpárti” dominanciának van két kikezdhetetlen, axiomatikus eleme, melyet máig nem vizsgált, meg sem merészelt kérdőjelezni senki. A legitimáció kikezdhetetlen alapjai, kétmillió valahány-százezer szavazattal erősítve. Akit csak gondolatban, átsuhanó árnyként, kételyektől, rossz lelkiismerettől gyötörve meg meri ezt kísérelni, már gyanakodhat is magára: valami nem lehet tiszta, kóros liberalizmus, gyógyíthatatlan elfogultság bűnébe esett. Ezeket lényegében a baloldal is elfogadja.

Az egyik alaptézis: Gyurcsány maga tette tönkre hazánkat, személyesen. (Ezen a tételen alapul a hírhedett – lopott állami pénzből összesíbolt – CÖF-BKV lejárató kampány.) A másik, a Fidesz Golgota: 2006. október 23-án az Astoriánál vad bolsi rendőrhordák aprították miszlikbe a jámbor magyar népet. Olyan alaplegenda ez, mint a Lánchídi csata, a Vérvörös Csütörtök, a tatárjárás vagy az ’56-os sortüzek, kontra – másik oldalról – a Köztársaság téri lincselés. Egy győztes forradalmi rendszer véres zsebkendőcsücske, mellyel a sebesült hős megtörli felvérzett homlokát, öt perccel a hatalom megragadása előtt.

Vegyük az elsőt, hagyjuk a másikat. Az állítás velejéig hazug. Gyurcsány nem tette, ha akarta volna sem tehette volna tönkre az országot, mert nem volt hozzá sem hatalma, sem ideje, sem érkezése. Ha megtette, annyiban tette (bár ez is torzítás), hogy kapkodó, infantilis, ripacskodó kormányzásával rögzítette, fixálta, helyhez, időhöz és személyhez kötötte a közelgő baljós fejleményeket. A válságot, a valuta hitelt, az utóbbi húsz évben kiépült „beszállítói, összeszerelői” kapitalizmus rendszerét, a kiúttalan, alternatíva nélküli gazdasági szerkezetet, amelyben oly kevés tere nyílik az innovációnak, a „hozzáadott értéknek”, az újító szellemnek és leleménynek. Ma már nem csak természeti kincseink szegényesek. A tehetségünket sem tudjuk eladni, mivelhogy nincs is már ilyen, megszűnt, kiküszöbölődött, a többi néma csend, Mercedes-, Audi összeszerelés, nyugdíjas nyomor, kivándorlás, vergődés, munkanélküliség. De ezt nem Gyurcsány hozta létre, ennyire nem lehetett sem okos, sem ügyes. Viszont vastagon benne volt a teljes rendszerváltó garnitúra, benne kitüntetett helyen maga a Fidesz.

De jó, hogy van egy Gyurcsányunk. Hova jutnánk nélküle? Csak nem igazat kéne önmagunkról önmagunknak mondani?

Ami pedig Astoriát, a Károly körutat illeti, valóban elcsattant pár füles. Tockos. Saller. Majdnem annyi, mint egy átlagos Fradi-Dózsa meccsen, a Könyves Kálmán körút sarkán.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.9/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 29 szavazatból)
Buják Attila: Két történet, 3.9 out of 5 based on 14 ratings

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. A K+F már Antall idejében tönkrement a agrárgazdasággal együtt!!!!!!! :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. a=az bocsi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  3. tagadjuk a Köztársaság téri lincselést? “alaplegenda”?
    LIFE fotók a gyerek katonákról !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  4. Bujáki Úr!
    Ma már késő ezt leírni! Ön is azok között van, akik a szólás szabadságának címszava alatt, satuba fogták, sőt mit ne mondjak, lejáratták Gyurcsányt, mert ne vették észre kellő időben, hogy az a csürhe, amelyik ma kormányoz, ellenzékben Önt is az orránál fogva vezette! Tragédia, ami most itt van, de szeretném ha tudná, hogy Ön is egy a sok közül, aki ennek az előidézője volt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  5. pokrocz
    2012. november 26. hétfő
    21:46

    “tagadjuk a Köztársaság téri lincselést? “alaplegenda”?
    A mai magyar értelmiség, mindent megtehet, még azt is, hogy oda#arik az asztal közepére! És nem az a legnagyobb baj, hogy megteszi, hanem az, hogy még büszke is rá!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  6. Ilyen sz@r cikket régen olvastam itt. Ezt nem a Havas irta??? Esetleg csak rákente Buják úrra?(Akit egyébként régóta kedvelek),de ez az iromány vérciki!
    Infantilis? Ripacskodó? Ugyan. Kedves Buják úr ,MOST ez a legfontosabb mondanivalója?Szégyelje magát! (Majd javasolom semjén vagy navracsics dijra!)
    Félreértés ne essék, nem a véleményével van bajom, csak azzal,hogy EZ egyszerűen NEM IGAZ! Üdvözlettel :egy 168 órás olvasója

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  7. Buják úr! Ja és még valami. Az Astóriával kapcsolatban miért nem azt kérdezi inkább, hogy az állitólagos sallert vagy taslit kapott ártatlan,szelid tekintetű teréz anyák ,hogy a fenében jutottak el másfél óra alatt (sic!!) az Astóriától a Filmmúzeumig? Biztosan a Gyurcsány feltartotta őket! Erről irjon cikket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  8. Sokat markolt, de keveset fogott az írás.
    Ha Gyurcsány kormányzása infantilis volt, miyen a mostani? Kár, hogy nem az összehasonlításra fókuszált a szerző.
    A Gyurcsány-frusztráció erősebbnek bizonyult.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  9. Gyöngyi Péter

    Barry1
    2012. november 26. hétfő
    23:52

    “Ilyen sz@r cikket régen olvastam itt. Ezt nem a Havas irta??? Esetleg csak rákente Buják úrra?(Akit egyébként régóta kedvelek),de ez az iromány vérciki!”
    Én egyiket sem kedvelem. Mind kettőt pökhendi, ki ha nem én figurának tartom! Egy értékeléshez nem sok kell, csak egy minimális ismeret arról a témáról, amiről írok, és emberi tisztesség ahhoz, hogy ezt a valóságnak megfelelően ( ne manipulatív szándékkal ) vagy eleve nem önmagam manipulációján keresztül adjam tovább! Ez az írástudók legnagyobb felelőssége, amely tisztelet a kivételnek, megmérettetett és olcsónak találtatott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  10. “Viszont vastagon benne volt a teljes rendszerváltó garnitúra, benne kitüntetett helyen maga a Fidesz.”
    -
    Igen és is ezért lepődök meg mindig, hogyan ehették meg a magyar választók Orbánnak az “Gyrurcsány meg a szocialisták, meg leszámolunk a múlttal a kommunizmussal” “Magyarország megújul” meg “elmúlt nyolc év” aljas szövegét?
    -
    Hát ha a rendszerváltás utáni időkről beszélünk abba nem aktív részestárs volt Fidesz? Ők hol voltak, ők nem voltak jelen? Ki volt 4 évig kormányon, ha nem a Fidesz, ki volt az állampuccsra utazó ellenzék, ki rombolt, ki demoralizált, ki hintette el a széthúzás a gyűlölet magvait???
    .

    Mind a Fidesz volt az, és nemcsak az elmúlt nyolc év de az elmúlt 12 év együttvéve Orbán első miniszterelnökségével az mind a Fidesszel együtt történt ők is felelősek ugyanúgy, ha nem jobban.
    -
    Így van ez és akkor kiteszik a Gyurcsány Bajnai alázó plakátot. Akkor kell egy újabb plakát a Fideszt bemutatva rombolásaikat és összerabolt vagyonukat, alatta a felirat kevésbé udvariasan, ” Erről beszélj !!!!!!!!!!”

    -

    Nem kell zseniálisnak, szellemesnek lenni és elbagatellizálni poénkodni a visszavágást, nyersnek és brutálisnak kell lenni, pofán rúgni mint a harapós vicsorgó kutyát és rárivallni, “Erre válaszolj” és ömleszteni a bűntetteket amit elkövetett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  11. Barry1
    Teljes egyetértésem! Hányszor és hány helyen vetettem már fel, nem most ,már évekkel ezelőtt is az úgynevezett ballib média súlyos felelősségét a kialakult helyzetért. Minden kritika és észrevétel nélkül vették át a fidesz amortizációs paneljeit és tették magukévá. Tevékenyen vettek részt a teljes politikai elit lejáratásában és most csodálkozva veszik tudomásul, hogy az emberek sokasága nem talál maga körül hiteles válaszható politikust. Buják úr is úgy akarja saját hitelességét is megtámogatni , hogy azért a biztonság kedvéért kioszt egy pár fricskát Gyurcsánynak. Hányás az egész!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  12. Én már régóta mondogatom ezt. De még mielőtt a szerző azt gondolja, hogy itt csupa DK-s Gyurcsány-rajongó gyűlt össze, leszögezem. Normális ember nem szeret és nem utál egy politikai szereplőt, egy politikát. Csak mérlegel. A düh fojtogatott, amikor 2009-től legalább mást sem hallott az ember, minthogy romokban az ország és nyomorban a népe. Gúnyos mosoly fogadta a völgyhidat, ami – emlékeztetnék – azért vált szükségessé, mert a Balaton parti települések polgármesterei olyan követelésekkel álltak elő a sztráda építésénél, hogy végül a völgyhíd lett az olcsóbb. Az “alföldi alagút” esetében egyszer kérdeztek meg egy mérnököt, aki elmondta, hogy a löszös, laza talajra töltést építeni kockázatos – mint ahogyan be is omlott egyszer a löszfal. És poénok garmadája szólt arról, hogy még “alföldön” sem tudunk alagutat építeni, ahelyett, hogy elgondolkodtak volna azon, hogy mi lett volna, ha az omlékony föld tetején vezették volna az utat. De hallottam olyan “vádat” is, hogy azért lettek az autópályák olyan drágák, mert túlságosan magas műszaki színvonalon épültek: sok a lehajtó, a segélyállomás stb. Hát mi a fenének építettünk pályát, ha nem azért, hogy minél több települést elérhessen? A sajtóhírekben is csak egyetlen előnyét emelték ki az M7-es meghosszabbításának: rövidebb idő alatt elérhető a horvát tengerpart. Bocsi, de a magyar népesség többségének sem akkor, sem most nem az a legfőbb gondja, hogy melyik tenger mellé menjen nyaralni. Bizonyára volt korrupció ezeknél az építkezéseknél is, de akkor azt kellett volna leleplezni, bebizonyítani. Ez persze sokkal munkásabb, mint íróasztal mellől jó poénokat eregetni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  13. talalom
    Most a közpénzek úgy tűnnek el magánzsebekbe, hogy annak semmi kézzelfogható hozadéka nincs a polgárok számára. Már semmiféle építéssel nem foglalkoznak, hanem egyenesen csatornázzák be a pénzeket a magánzsebekbe. Így semmiféle nyomon nem lehet elindulni a pénzek útjának felgöngyölítésében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  14. Gyurcsány Ferenc 2006-ban bársonyos reformokat ígért. Azt is mondta,hogy ,, Nem kell félni nem fog fájni.” Sajnos a Fidesz még a hóemberbe is bele kötött. Nagyobb probléma volt, még a sajátjai közül is jó néhányan kihátráltak mögüle, sőt páran hátba is támadták. Nem tudta meggyőzni a sajátjait. Ez volt az a nagy bűn ami miatt a Fidesz börtönbe akarja záratni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos