Bartus László: A szélsőséges Bartók 2012. november 27. kedd 9:01

Harold C. Schonberg A nagy zeneszerzők élete című könyvében azt a címet adta a Bartók Béláról szóló fejezetnek, hogy „A meg nem alkuvó magyar”. A szerző Bartók legfőbb tulajdonságának a meg nem alkuvást tartotta. Érdemes felidézni Bartók Béla alakját, miután a magyarság jó ideje keres, de nem talál mintát. Azt sem érti, hová tűnt a nemzeti nagyság, a sziporkázó tehetség. A magyar géniusz miért nem képes világra szóló teljesítményre, de még egy aprócska sikerre sem. Mi az oka annak, hogy képtelen önálló állami létre, amely nem az elnyomásra, hanem a kooperációra épül? Hol veszítette el a felháborodásra, a jogos haragra való képességét, miképpen tűnt el az önérzet szikrája is ebből a népből, amely semmit nem képes megőrizni vagy létrehozni abból, amit a világban nemesnek tartanak? A miniszterelnök a Nyugat végéről beszél, mert felfogta, hogy népe elszakadt a civilizációtól, csavaros magyar észjárásként ünnepli az álnokságot, a hamisságot, a csalást, a kétszínűséget, mint a magyarság legfőbb erényeit. A politikai ellenzék nem rendelkezik azzal az erkölcsi erővel, hogy számon kérje az ember alapvető jogait. Nemcsak a művészi és a tudományos teljesítmény hiányzik, hanem az emberi minőség is lepusztult, az emberi együttélés alapvető feltételei hiányoznak, a társadalom legkisebb szövetei felbomlottak, nincsenek normák. Nincs igaz és hamis, elmosódtak a határok jó és rossz között, minden viszonylagos. A talmi csillog, az érték a sárban. Mindenre van magyarázat, az igazság melletti kiállás a szélsőségesség bélyegét hordozza. Minden foszlik szét, senki nem találja a kiutat, és ennek az okát.

Bartók Béla életműve is arról szól, hogy mélyre kell ásni, hogy megtaláljuk a tiszta forrást. Bartók volt az utolsó magyar, aki világszínvonalon alkotott, és az emberi kultúra legnagyobbjaival azonos értékű műveket hozott létre. Ennek a Bartóknak a titkát egy külföldi szerző a meg nem alkuvásban látja. Tehetséges és szorgalmas emberek sokan voltak, de közülük csak egy lett Bartók. Bartókot a meg nem alkuvó jellem különböztette meg tőlük. Kifejező, hogy a fejezetcím belső ellentmondást takar: meg nem alkuvó, és magyar. Ezek ma már egymást kizáró fogalmak. Bartók Bélát ma szélsőségesnek neveznék, ahogy életében is annak tartották. 1940-ben emigrált Amerikába, ekkor ötvenkilenc éves volt. Személyében semmiféle veszély nem fenyegette, nem volt zsidó. 1936-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, a csúcsra ért, de mindent maga mögött hagyott. Nem számított semmi, Pesten hagyta a félig kész népzenei gyűjteményt, mindent. Mert mindezeknél volt egy fontosabb szempont. Ezt 1938-ban az Anschluss után úgy fogalmazta meg, hogy „az a veszély fenyeget, hogy Magyarország behódol ennek a rabló és gyilkos rendszernek. El nem tudom képzelni, hogyan élhetnék, vagy – ami ugyanolyan fontos – hogyan dolgozhatnék egy ilyen országban”. Bartók Béla számára elképzelhetetlen volt, hogy egy olyan országban éljen, mint 1940 Magyarországa. Vajon hányan gondolták ezt akkor így? Bartók elment 1940-ben, pedig nem kellett volna. Akik ezt szélsőséges döntésnek mondták, 1944-ben végignézhették az utcán sárgacsillaggal masírozó zsidókat, ahogyan a marhavagonokba terelik őket. Műveit a bécsi Universal kiadó jelentette meg, és amikor Bécset bekebelezték a németek, Bartók átment a Boosey and Hawkes angol kiadóhoz. Pedig ő hasznot is húzhatott volna a németekből. Kapott az Universaltól egy kérdőívet – a „szélsőséges” Bartók úgy mondta: „egy aljas kérdőívet” – amelyben olyan kérdések szerepeltek, hogy „Ön német vérű, fajrokon, vagy nem árja?” Bartók nem volt hajlandó ezt kitölteni, azon az alapon, hogy „az ilyen kérdések törvénytelenek és alkotmányellenesek”. Igaz volt? Nem. Az érvényben levő törvények értelmében nem volt törvényellenes. Bartók belső törvényei szerint voltak azok. Hányan töltötték ki akkor ezt a kérdőívet? Mit mondtak Bartókra abban az országban, ahol az első zsidótörvény elleni tiltakozást összesen hatvanan (!) írták alá?

Vajon mit mondana ma Bartók Béla az Orbán-rendszerre? Az új választási törvényre, a liberális zsidó világrend elleni szabadságharcra? És mit mondott volna róla, az akkori Klubrádió, amikor gyilkosnak nevezte azt a rendszert, amely akkor még nem gyilkolt? Bolgár György kioktatta volna, hogy ne essen túlzásokba? Sokat idézik Bartóknak azt a mondatát, amelyben végrendelkezett:  „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van (Mussolini tér és Hitler tér – BL.), továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” Elképzeli valaki, hogy Bartók Béla ma egy percig is maradna Magyarországon, vagy eltűrné azt, hogy Horthy-szobrokat állítsanak, és a parlamentben a zsidók nyilvántartásba vételét javasolják? Meddig lenne Bartók Béla út a Bartók Béla út, ha Bartók ma élne? Miután Horthy-megemlékezést tartottak a Bartók Béla úton, a családjának kezdeményeznie kellett volna, hogy vegyék le Bartók Béla nevét az utcáról. Bartók Béla végakaratát és egész életét az fejezné ki, ha az összes Bartók Béla iskolának is betiltanák a névhasználatot, amíg ezekben az iskolákban Wass Albertet, Nyirő Józsefet és a hungarista Prohászka Ottokárt tanítják, amíg olyan rendszer épül Magyarországon, amely azt a korszakot dicsőíti, amely elől ő emigrált. Bartók Béla az Orbán-rendszerben nem lenne hajlandó sem élni, sem dolgozni. Nem mondaná azt, hogy „ez még demokrácia”. Nem asszisztálna hozzá. Nem menne el regisztrálni Orbán Viktornak, hanem gyilkos rendszernek nevezné csakúgy, mint ennek a rendszernek a mintáját is annak nevezte. Vajon hányan követnék őt ebben? Pontosan annyian, ahányan 1940-ben követték. Senki. Miért? Azért, mert Bartók Béla egy jellemes, gerinces és egyenes ember volt, aki nem volt megalkuvó. Az ország pedig, amely körülvette, csupa jellemtelen, gerinctelen, megalkuvó emberből állt, és ezért lehetett elpusztítani százezreket.

Bartók úgy ment el Amerikába, hogy a semmibe távozott. Mindent feladott, mert mindennél drágább volt neki a szabadság, és az elveihez való ragaszkodás, a meg nem alkuvás. Súlyos beteg volt és segélyekből élt. Az ország, amelynek népdalkincsét összegyűjtötte, magyartalannak, mai szóval: magyarellenesnek nevezte, mert elhagyta a keresztény-nemzeti rendszert, az akkori Semjén Zsolt és Orbán Viktor Szent István-i országát. És az a Bartók, aki undorral távozott Magyarországról, naponta kijárt a Centrál Parkba, ahol a lovas kocsik állomása volt, és szagolta a lócitrom illatát. A lószar Magyarországra emlékeztette. Soha nem hallottam még a hazaszeretetnek szebb megnyilvánulását, mint a hazáját elhagyó Bartókét, amint beleszippant a lótrágyába, hogy otthon érezze magát. De ez az ember nemcsak a nácikkal és a fasisztákkal szemben volt ilyen meg nem alkuvó. Sokáig nem játszották a darabjait, 1915-ben végre műsorra tűzték az I. szvitjét. A Budapesti Filharmóniai Társaság azt hitte, hogy szívességet tesz Bartóknak azzal, hogy bemutatja a mű egy-két tételét. De Bartók levelet írt nekik, hogy a mű egyes tételei nem választhatók el egymástól, ezért az először játszott Bartók ezt írta a Társaságnak: „Ilyen körülmények között ki kell jelentenem, hogy rendkívüli hálára köteleznek, ha soha többé egyetlen művemet nem adják elő.” Ez a karakter az, aki nem hajlandó nácikkal egy levegőt szívni, és fasiszta diktatúrában dolgozni, mintha mi sem történt volna. Pedig őt nem bántották volna. Lehetett volna a legsikeresebb Mefisztó. Elmondhatta volna azokat az érveket, amelyeket ma is emlegetnek. Találhatott volna kifogást, de nem talált. Gyerek, család, megélhetés, munka, tudomány… Nem érdekelte, csak a szabadság és az igazság érdekelte.

Schonberg ezt írta róla: „Alacsony, törékeny termetű férfi volt, akiben robbanékony lelkierő rejlett, és aki akkor sem tért le a maga kompromisszumot nem ismerő útjáról, amikor azzal kellett szembenéznie, hogy sohasem fogják játszani a zenéjét. Makacs integritás és mindent átható humanizmus motiválta ezt az embert. Akkor sem tagadta meg az igazságérzetét, amelybe beletartozott, hogy nem alkuszik meg a nácizmussal, amikor úgy látta, másutt kell új otthont teremtenie. Mindig és minden időben készen állt arra, hogy szembeszegüljön az uralkodó hatalommal a zenéje és a szabadsága védelmében”. Ez a Bartók Béla volt képes a magyar népzenéből modern zenét alkotni, világszínvonalú műveket létrehozni, az egyetlen magyar az elmúlt évszázadokban, aki kiemelkedett és az egyetemes emberi kultúra része lett. Az elveiért kész volt lemondani arról, hogy a műveit valaha előadják, ma az egész világon őt játsszák. És azok a megfontolt emberek, akik megkötötték a maguk „józan” kompromisszumait, akik Bartókot szélsőségesnek, radikálisnak tartották, eltűntek a süllyesztőben, a nevükre sem emlékszik senki. Bartók már nem gyerek volt, amikor elment Amerikába. Nem lehet ebben a korban már máshol új életet kezdeni. De lemondott mindenről, és vállalt minden nehézséget, mégsem hajolt meg, nem sumákolt, nem hazudozott, nem mismásolt, nem magyarázta be magának, hogy ez nem jelenti a rendszerrel való kollaborációt. Tudta, hogy mi a fontos: a bensőjét kell megőriznie, mert ha a szívében elveszíti az igazságot, az egyenességet, a hűséget az elveihez, akkor mindent elveszített. Szegény lett, de a leggazdagabb maradt. Ez a belső gazdagság tette a tehetsége mellett Bartókot Bartókká, az emberi kultúra egyik gyöngyszemévé. Ez az ember tudta megírni a „Szarvassá változott fiúkat”. Mi lett volna vele, ha megalkuszik? Nem történt volna látszólag semmi. Lehetett volna magyar mércével mérve még egy sikeres ember is. De a zsenialitását, a nembeli lényegbe emelő alkotóerejét, az inspirációját, az intuícióját, és mindazt, ami őt a középszer és az átlag fölé emelte, elveszítette volna. Minden megalkuvás egy öngyilkosság. Minden egyes apró kompromisszum megöli a szívet, apránként kivégzi az embert, tönkreteszi az Istentől kapott ajándékot, a természetfölötti képességeket. Az igazság hasít, nem csap be, az legyőzhetetlen. De aki feladja az igazságot, az soha többé nem tud győzni, nem tud az lenni, aki lehetne, vagy aki lehetett volna. Számító és sunyi emberek nem alkotnak világraszóló dolgokat, és soha az életben nem lesznek boldogok, mert amit ezzel megnyernek, az nem tesz őket boldoggá, és amit emiatt elveszítenek, az örökre hiányozni fog.

Hiába az okos gondolat, hogy „találjuk ki Magyarországot”. Találjuk meg önmagunkat. Találjunk vissza egymáshoz. Alkossunk emberi közösségeket. Hozzunk létre működőképes államot. Mert korrupt lélekből nem lehet alkotni semmit. A megalkuvó ember elveszíti az igazsághoz vezető fonalát. Megvakul, aki megalkuvó. Nem tudja megkülönböztetni a jobb kezét a baltól. A magyarok országában nincsenek alapértékek, nincs konszenzus a legkisebb dolgokban sem, mert a megromlott szív, a korrupt lélek elveszíti a tartását, az alapját, az igazság ismeretét. Nincs semmi, ami szent, mert elárult mindent. Ez a sötétség borul erre az országra. Amikor becsapnak valakit, amikor meglopnak valakit, amikor elfogadnak valamit, boldogan gondolnak az értéktelen holmira, ami ma van, holnap nincs, de közben elveszítettek mindent, ami fontos, a jó és a rossz megkülönböztetésének képességét. A Biblia azt mondja, hogy minden féltett kincsnél jobban őrizd meg a szívedet, mert abból jön ki minden élet. Amikor a szabályokat semmibe veszik, a korlátokat áthágják, a normákat megsértik, az együttélési szabályokat nem tartják be, amikor hamisan esküsznek, ajándékért megtesznek valamit, amit nem szabadna, amikor feladják a tisztességet, az elveiket, akkor kivégzik és tönkre teszik magukat. Ott áll egymással szemben tízmillió acsargó ember, aki megvakította magát, meglopta egymást, de főleg saját magát, tapogatja az ajtót és nem találja. Szenved, mert nem tud meghozni egy egyenes döntést, nem jön ki a száján egy egyenes szó, nincs tartása, nem képes áldozatot hozni, előre látni, mert meg van romolva, és a romlott szíve irányítja, homályban tartja, és visszahúzza abba az árulásba, amit elkövetett mások ellen, de leginkább önmaga ellen. A hazug embert elhagyja az erő. A hazug ember a hazugságokba menekül, és a hazugságokban keres oltalmat. De a hazugság felemészti és romlásba dönti. Ezért nincsenek igazi tüntetések, nincs felháborodás. Korrupt lélek nem tud felháborodni. Az nehezen háborodik fel, aki ugyanazt csinálta, és ugyanarra vágyik.

Bartók Béla az egyetlen magyar, aki úgy volt magyar, hogy nemcsak magyar volt. És ami őt összekötötte a világgal, és kiemelte a nemzeti korlátai közül, az a közös nevező, amely a meg nem alkuvásából fakadt. A legkorlátoltabb magyar sem állíthatja róla, hogy nem volt magyar érzelmű, mert a magyar népzene hatotta át, de azt képes volt univerzálissá tenni, mert az univerzális emberi értékek tekintetében nem volt megalkuvó és korrupt. Bartók Béla a magyarság antitézise, miközben ő talán a legnagyobb magyar. Az utat vesztett magyarok előtt ott a példa, hova kell visszatérni. Nincsenek illúzióim, hogy ha Bartók ma élne, mi lenne a sorsa. Morálisan az elsők között végeznék ki. Csak neki nem lenne helye a magyar világban. De ő soha nem lenne a vesztes oldalon, még ha elpusztítanák, akkor sem. Az igazi pusztulás az önfeladás. És ahol az megesik, ott eltűnnek a szabályok, a határvonalak, felszámolódik a rend, és jön egy gyilkos hatalom, amely addig tapossa és pusztítja az országot, amíg meg nem változik, és a bartóki útra vissza nem tér. Amíg nem sír és zokog, nem határozza el, hogy soha többé nem alkuszik meg, nem köt hazug kompromisszumot, és nem lesz korrupt. Ha erre nem képes, akkor megszűnik. Magyarország nagyon téved, ha azt hiszi, hogy nem múlhat el. Népek, nemzetek és országok tűntek el, és ez Magyarországgal is előfordulhat, nincs olyan messze tőle. Trianon annak a következménye, ami elől Bartók menekült. Jelkép értékű, hogy Bartók abból kiszállt, és éppen Amerikába oltotta be magát. Ma ugyanazt az országot építik, ahonnan Bartók elmenekült, és gyűlölik Amerikát, és azokat az országokat, ahol még van a szavaknak jelentésük. Aki nem ismeri a Mein Kampf-ot, az nem érti meg a Fideszt, az Orbán-rendszert, Orbán beszédeit és a Fidesz propagandáját. Aki nem ismeri a Bibliát, az semmit sem ért a “keresztény” Magyarország és Európa hazugságairól. Amit ezek művelnek, az nem játék, hanem rendkívül súlyos. Akik ehhez asszisztálnak, ebbe belesimulnak, megalkusznak, ezt mentegetik, mint a Bolgár és társai, azok nem tudják, hogy mit művelnek. Emberek életével játszanak. Zsidók számára például Magyarország hamarosan életveszélyes hely lesz, félve mehetnek majd csak az utcára. Felelősen gondolkodó zsidó most vagy szembeszáll ezzel, amíg lehet, vagy menekül, mert később már sok választása nem lesz. Aztán jönnek a többiek.

A Horthy-rendszert feltámasztó Orbán-rendszer nem lesz jobb semmivel, mint amilyen a fasiszták és a nácik között ingadozó Horthy-rendszer volt. Orbán pártja észrevétlenül fasiszta párt lett, amely ennek megfelelően antiszemita is. A rendszerrel szemben való legkisebb megalkuvásnak végzetes következményei lesznek. A rendszer ideológiai ellenfelei azonban nem tudnak szembeszállni a rendszerrel, mert belül romlottak. Nincs erkölcsi erő, nincs tartás, nem Bartók módjára gondolkoznak. Egyéb érdekeik miatt elvetik az egyenességet. Ezért vereségre vannak ítélve.

A magyar értelmiség jobb állapotban volt a rendszerváltás előtt, mert a hatalom bástyáin kívül rekedt. A pártelit megtűrte, de maga közé nem engedte őket, és nem is volt esély arra, hogy valaki a hatalomba kerüljön. Ez konzerválta a nem korrupt szívet. Különösen azoknál, akik kritikusak voltak a rendszerrel szemben, és ennél fogva a demokratikus átalakulást követően a politikai elit közelébe kerültek. A liberális értelmiség a rendszerváltás után megtapasztalta a hatalom édes ízét, a könnyen szerzett pénz illatát, és megromlott. A sajtófinanszírozás nem volt jobb semmivel, mint a pártfinanszírozás. De a művészeti élet, a tudomány, a kultúra finanszírozása sem. Nem demokratikus és jogállami módon zajlott, hanem balkáni, kapcsolatokra épülő, feudális rendszerben. A társadalom minden szintjén és rétegében a lopás volt a működés üzemszerű módja. E tekintetben senkinek nincs mit a másik szemére vetni. A rendszerbe volt a romlás kódolva. Ez a rendszer nem Bartók Bélákat nevelt, hanem még azokat is megrontotta, akik erre kevésbé voltak hajlamosak. Az emberek szíve szétfolyt, megromlott, megrothadt. Most ezek a megrothadt szívű, megromlott emberek állnak szemben a diktatúrát építő hatalommal. Nem tudnak egyenesek lenni. Abban bíznak, hogy magától elmúlik az Orbán-rendszer, és minden folytatódik ott, ahol abbamaradt. De nem így lesz, mert az Orbán-rendszer a természet törvénye szerint azért adatott, hogy a tisztulást elvégezze. Rákényszerítse az országra, hogy a korrupt utat, amely az emberi lelket megrohasztja, elhagyja. Ha ez nem történne meg, a folyamat olyan szintre jutna, hogy az emberek egymást szétszednék, egymás húsát szaggatnák, az utcán erőszakolnának nőket, a társadalom felbomlana, az erőszak mindent elborítana. Az Orbán-rendszer diktatúrája büntetés és tisztító tűz. Ezért az Orbán-rendszer addig fog tartani, amíg az ország magába nem száll, és ezt a megalkuvó, számító, korrupt mentalitást fel nem számolja. Aki azt akarja, hogy az Orbán-rendszernek vége legyen, az hagyjon fel minden hazugsággal, megalkuvással, számítással, és Bartók Béla módjára mondjon le minden előnyről, amelyhez megalkuvó módon jutna hozzá. Tegyen le arról, hogy valaha újságot ír, tévében vagy rádióban szerepel, pénzt keres, álláshoz jut, adjon fel mindent, amit fontosabbnak tartott, mint az igazságot, és utána csak a dolgot nézze magát. És ahhoz képest ne kössön kompromisszumot. Aki ezt nem tudja megtenni, az vonuljon vissza, mert amíg ezt nem teszi meg, addig az Orbán-rendszernek nem lesz vége, hanem fut a tragikus végkifejlet felé. Annak pedig véres polgárháború lesz a vége. Aki 2014-es választásokról beszél az ország mentalitásának megváltozása nélkül, az hazudik, becsap mindenkit, szélhámos, kötözni való bolond vagy bűnöző. Ez az ország vagy megtisztul, vagy elpusztul. Nem lehet ott folytatni, ahol abbamaradt.

Érzik ezt egyesek, akik a rendszerváltás utáni politikai elit távozását sürgetik. De az a baj, hogy a szereplők távozása önmagában nem old meg semmit. Nem a szereplőknek kell távozniuk, hanem a mentalitásnak és a rendszernek kell megváltoznia. Ha az elmúlt húsz év szereplői távoznak, és a rendszer marad a régi, akkor semmi nem változott, csak mások csinálják ugyanazt. Egyelőre a változást sürgetők között nem látszik egy morális forradalom előszele, inkább olyanok törtetése, akik az elődök helyébe akarnak lépni, és még éhesebbek. Aki a szereplők közül útjában áll a rendszer megváltoztatásának, és maga nem hajlandó változni, annak kell távoznia. De ezt nem adminisztratív eszközökkel, a vonalat meghúzva kell elérni, hanem egy valódi morális forradalomnak kell elsöpörnie, a nép mond ítéletet. Aki a hatalom volt birtokosait akarja eltiltani, az a helyükre vágyik, és csaló. Az Orbán-rendszer még nem elég durva ahhoz, hogy a megromlott balliberális értelmiség és sajtó elhiggye, hogy mindannak, ami eddig volt, vége. Az már tovább nem lesz. Nem lehet tovább hazudozni az ATV-ben, a Klubrádióban, eljátszani a demokrácia látszatát, hátha vissza lehet csinálni mindent. 2014 után új szakaszhoz érkezik az Orbán-rendszer, és az elnyomás sokkal durvább lesz. És az majd csak fokozódik. Akkor kezdenek észhez térni néhányan.

A borzalmakat úgy lehet elkerülni, ha a magyar balliberális sajtó elit, politikai elit, kulturális elit, értelmiség, megáll, leül magával és másokkal, magába száll, belátja, és elismeri, hogy loptunk, raboltunk, markunkat tartottuk, szemet hunytunk, korruptak voltunk, megromlottunk. A diktatúra azért jött, hogy ezt abbahagyjuk. Lemondunk a továbbiakban arról, hogy a kormányzó pártok tartsanak el. Felhagyunk azzal, hogy az államkasszát, állami pénzeket, állami cégek juttatásait és hirdetéseit dézsmáljuk, telefonokkal intézzük azt, aminek hivatalos útja lenne, kivonjuk magunkat a piac alól, elvtelenül védjük azokat, akik nekünk a pénzt szerzik, korrupt érdek- és dacszövetségekbe szerveződünk, megakadályozzuk a tiszta viszonyokat, az állami megrendelésekre építsünk vállalkozásokat, és természetesnek tartsuk, hogy a közvagyonból tartsanak el bennünket, abból pedig visszaosztunk. Elhatározzuk, hogy valódi kapitalizmust hozunk létre, elválasztjuk a hatalmi ágakat, szabályozzuk az állami finanszírozást, és ezeket a szabályokat betartjuk. Akik a szabályokat megszegik, azokat szigorúan megbüntetjük. Felhagyunk a lopással, a kijárással, a pártokhoz való dörgölőzéssel, a köz vagyonát pedig felelősen kezeljük. Felszámoljuk az egész országban a lopásra épülő rendszert.

Programja annak van, aki ennek részletes tervét, a konkrét intézkedésekkel együtt leteszi az asztalra. Aki nem ilyen programmal áll elő, az hazug, szélhámos, tolvaj, az ország szemfényvesztője és csaló. Jönnek elő a kommunikációs tanácsadó zsenik, akiket a politológus és kommunikációs képzés szabadított az országra. Semmihez nem értő haszonleső, karrierista piócák, akik a szakmai tolvajnyelvvel elkápráztatják a légüres térben lebegő pártvezéreket, és ostobábbnál ostobább pótcselekvésekkel tartják illúzióban őket. Ezeknek a tanácsadóknak a kezén már pártok múltak ki, kormányok mentek tönkre, és buktak meg, csak ezek a szélhámosok nem buknak meg soha. Szigetvári, Braun és társaik, ha valamit értek volna, akkor nem így nézne ki az ország. Az a baj, hogy az ellenzék vezetői sem értik az ország bajának lényegét. Azzal szórakoznak, hogy nemlétező pártocskákat hogyan tömörítsenek szövetségekbe. Nevetséges, szánalmas, üres szemfényvesztés. Ahelyett, hogy az igazságot mondanák, és visszatérnének Bartók Béla példájához. Egyenesen, becsületesen, ezt a sok csibész, markát tartó csavargót pedig elkergetnék. Azokkal a jellemtelen és gerinctelen, magukat újságírónak nevező leszerepelt bandával együtt, akik pénzért védelmezték ezt az egész rendszert, most is megszállva tartják a ballib médiát, és manipulálják a közvéleményt, de egy egyenes szavuk nincs, hogy ne sandítanának hol erre, hol arra. Hogyan tudnának ezek egy Bartók Béla szemébe belenézni?

Legyen mindenkinek füle a hallásra, és szeme a látásra. A fentiek alapján meg lehet különböztetni az igaz embereket és a hamis embereket. Akik a Bartók Béla útján járókat szélsőségesnek nevezik, azok a zsákmányra leselkednek, hazug gazemberek, akik az országot romlásba döntik. Ezekkel van tele a még létező balliberális média, az ellenzéki pártok jelentős része, és e pártok holdudvara. Ezek vagy megváltoznak, vagy Orbán eltünteti őket, vagy az egész országot tüntetik el közös erővel.

Akik Bartók útján járnak, azok nem félnek semmitől. Nem érdekli őket, hogy mit veszítenek el, ha egyenes úton járnak. Mert amit elveszítenek, azok értéktelenek, és amit megnyernek, azok az igazi kincsek. A végén még abból is többet nyernek, amiről lemondtak. Aki meg akarja tartani az ő életét, az elveszíti azt. Aki elveszíti az ő életét az igazságért, az megnyeri azt.