Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Most jó civilnek lenni Magyarországon 2012. október 24. szerda 20:57

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Most jó civilnek lenni Magyarországon

Pontosítok: soha sem volt még ilyen jó civilnek lenne e hazában, gyakorlatilag Magyarország a civilek Kánaánja, magam részéről boldog vagyok, hogy egyszerre lehetek magyar és civil, ilyeténképpen már nem is fújom meg többé fűzfa lantomat, hanem bejelentem simán, hogy megérkeztünk, mert bölcs kormányunk és pártjaink úgy széttámogatnak bennünket, hogy konyakot rendelünk a kaviáros lecsóhoz, miközben húszezressel gyújtunk rá az elektromos cigire.

A megoldás persze unortodox, mert a fülkeforradalom elsöpörte a régi civileket, nehogy má’ a kommunisták kutyáinak kölykét etesse a nemzeti együttműködés Coca-Colára és Nestlé kutyatápra épülő új stratégiája, ha egyáltalán van ennek a mondatnak bármi értelme.

A régi civilek kommunisták, az új civilek pedig jó civilek, már amennyiben nem fogalmaznak meg a kormánnyal ellentétes elveket, nem kötekednek, nem kritizálnak, hanem például Békemenetet szerveznek.

Nincs az megtiltva senkinek!

Ezen – viszonylag egyszerű, de rendkívül letisztult – alapelvek szerint osztott pénzt a kormány fennállása alatt, és fog is ronda bukásáig, de legalább nem mondhatja senki, hogy a civil támogatás áttekinthetetlen és zavaros. Nem. A kormány azokat támogatja, akik őt támogatják, a többieket pedig nem. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, emberek!

A Nemzeti Együttpályázás Rendszere nem akar demokratikusnak látszani, ami szerénységre és éleslátásra utal. Nem vagyunk demokratikusak – mondja jogosan -, de nincs is arra szükségünk, hogy annak próbáljunk látszani, mivel a magyarok barmok, úgysem fognak semmit csinálni, az EU töketlen és béna, a világ pedig le van szarva, azt csinálunk amit akarunk!

Milyen igaza van!

A Nők a Nőkért az Erőszak Ellen is rendezhetett volna Békemenetet, és akkor ők is megkapják a teljes, pályázott összeget, nem csak a 10 %-át, mint most, vagy átalakulhattak volna egy Katolikus Nők a Katolikus Nőkért és a Kormányért nevű civil szervezetté, és akkor ugyancsak. Mit kell egyénieskedni?!

Minden bizonnyal Önök között is van olyan, aki ezen hírek hallatán azonnal civil szervezetet akar alapítani Magyarországon, és ezt jól is teszi. Nekem pedig kötelességem, hogy segítsek, így aztán összefoglalom, hogy mire kell feltétlenül figyelni a kezdeteknél, a program kidolgozásánál és a tagok felvételénél.

Első lépésben mérjük fel a piacot, hogy hol van rés.

Ha ilyenre nem akadunk, mert a Fidesz és a KDNP rokonai már lefoglaltak minden témát és ügyet, akkor nézzük meg, melyik területen nincs túlkínálat, és oda próbáljunk betörni.

Én például megalapítom a Független Magyarok a Keresztény Szellemű Internetezésért és az Online Magyarságért nevű csoportot, majd megnézem, hogy milyen fideszes és kdnp-s rokonok vannak még szabadon. Unokahúg, testvér, feleség – mindenki szóba jöhet, csak a feleségekkel és férjekkel vigyázzunk, mert válás esetén nehéz helyzetbe kerülhet a civilszervezet. (Jobb a békesség és a biztonság, maradjunk inkább a testvéreknél és az unokatestvéreknél.)

Írjunk rövid programot, amiben utaljunk rá finoman, a jó ízlés határain belül, hogy Orbán Viktor Árgyélus királyfi, a magyarok megmentője, gyakorlatilag már nem is emberi lény, a neve is áldott, de a lábnyoma is, és még a köpete is közkincs. Mindezt visszafogottan, nehogy kilógjon a lóláb, nehogy kiderüljön esetleges elfogultságunk a Legnagyobb Magyar Gazda iránt.

Szervezzünk tüntetést, ami nem arról szól, hogy a pénzért cserébe támogatjuk a kormány politikáját (azt is, ami tegnap volt, és azt is, ami holnap lesz, csak szóljanak időben, nehogy elszúrjuk), hanem arról, hogy a kormánytól függetlenül, véletlenül nekünk is pont azok a dolgok jutottak eszünkbe, mint a nagyszerű Orbán Viktornak, ami mindössze annyit jelent, hogy a magyarok, a tisztességes magyarok hasonlóan gondolkoznak az ország jövőjéről.

Adjuk be a pályázatot!

Ha szerencsénk van, még a tüntetés előtt megérkezik az átutalás, így statisztákat vásárolhatunk, buszokat bérelhetünk, és felújíthatjuk végre a nyári konyhát, ami nagyon rondán festett a kert végében.

Ne legyünk mohók!

A kormány minden évben fog nekünk utalni, jut is marad is, ne lopjuk el az egész összeget, mert akkor megsértődnek, és nem adnak többet. Újítassuk fel a pártrokon nyári konyháját is, különben nagyon gyorsan megszűnünk!

Ha az első év nyereséges, hozzunk létre alapítványt, egyesületet, kft-t, sportkört és klubot is, mert így a közpénzek sokkal jobban elterülnek. Nem lesznek kiugró átutalások, ráadásul a kormányközeli cégek közvetlenül is tudnak minket támogatni. Nem kell mindent egyenesen a közpénzekből levenni, gyűjthetünk például a beteg gyermekeknek 1%-okat, kérhetünk minden doboz állami dohánytermékből 3 forintot határon túli programokra – a lényeg, hogy átláthatatlan, megfoghatatlan és mindent behálózó legyen a szervezet.

Fontos szabály, hogy nem szabad kommunikálni a valódi civilekkel, mert abból csak a baj van. Ha például a katolikus nőket védjük, akkor ne álljunk szóba semmilyen szinten a többi nővédelmi szervezettel! Nincs nekünk dolgunk velük, védjék a nőket, és hagyjanak bennünket szépen gyarapodni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (57 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +79 ( 89 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Most jó civilnek lenni Magyarországon, 4.7 out of 5 based on 57 ratings

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. A demokrácia az a társadalmi rendszer, ahol a magántulajdon szent, a köztulajdon – mindenek előtt az adóbevétel – pedig büntetlenül rabolható.
    Jó ezt tudni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  2. Hát csak az a baj hogy a fanatikus mínuszoló bele sem olvasott ebbe a NAGYON jó cikkbe , még a végén megerőlteti az agyát a gondolkodás .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  3. Tevedes az igazi demokraciaban nem lopjak el a koztulajdont. Igaz ennel fogva az utjavitast szakszeruen vegzik, nem ugy mint MO-n ahol a panasz eseten a rossz utra egyszeruen kiteszik a max 20km/h tablat es kiall a rendor buntetni ha valaki tobbel megy. Ez egy korrupt szemet kormany, igaz az elozo is az volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  4. Sok civil az màr civilizàció…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  5. klasszszuper

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. “a magántulajdon szent,” l.manyup :((( A többi stimmel, a cikk teccik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Nagyon jó, kiváló esetleírás, kiváló ötletek.
    Kösz az aprólékosságot az esetleges buktatókat kivédendő.
    Sajnos a legütősebb névválasztást már elhappolták a leendő egyletszervezők elől.
    Íme az adu ász: http://viktorszive.blog.hu/
    Kész…. nincs mit tennünk…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  8. Megnéztem ezt a viktorszivét… Először azt hittem, hogy viccelnek. De most már úgy látom, komolyan gondolják. Volt régebben egy Fodor András nevű költő, azonos lenne ezzel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. TanLala
    Még ilyen elmeroggyantak, a nagy hívőségükkel, ezek a szájukig érő, lötyögtetett szoáréban is jól érzik magukat, mert ez az imádottjuktól/ból jön….azé’ ez csak más, egy kis disznóólból jövővel keveredett, így más a bukéja….Fogyasszák…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. TanLala
    2012. október 25. csütörtök
    18:33
    Ugye több ilyen szemetet nem hozol? ! ? :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Szerintem a békemenet egy marhaság! A békéért harcolni kell, mi ezt anno úgy hívtuk, hogy “békeharc” ! Ez valamikor annyira népszerű volt, hogy ezt még a mi apánk Rákosi elvtárs is támogatta. Arról már nem is beszélek, hogy ilyen szabadságharcos időben egyáltalán nem kell menetelni, itt kérem harcolni kell. Méghozzá csákánnyal, lapáttal, esetleg gereblyével, hiszen a kedves vezető útmutatásának értelmében ma már mindenkinek tudnia illik, hogy a munkaalapú társadalomért fontos a harc. És amikor győzünk – kétség se férhet hozzá-, akkor aztán jöhet a pávatánc, hiszen addigra már úgyis csak egy pávatoll marad a hátsó felünkben

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Para!
    Tegnap délelőtt nem tudtál kijönni a fekete lyukból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos