Budapest – Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és Paksy Tímea után egy újabb világbajnok kajakos készül elhagyni Magyarországot: a tavaly az Év sportolónőjének választott Csipes Tamara Ausztráliába tart. Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig 150 ezer euró (körülbelül 42 millió forint) érkezik érte a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ).
.
A T-Mobile Sporthír Szolgálat szerdai közlése szerint a hírt a 23 éves versenyző édesapja és egyben edzője, Csipes Ferenc megerősítette.
.
„Tamara és vele együtt a férje is vízumkérelmet nyújtottak be, és határozottnak tűnő szándékuk az, hogy egy időre Ausztráliában telepednek le. Várhatóan még az idén útra kelnek”, mondta Csipes Ferenc, aki hozzátette, nincs ellenére a terv megvalósítása, mert ahogy fogalmazott: lánya és annak férje felnőtt emberek, akik maguk döntenek a sorsukról és ők lesznek azok, akik majd szembesülnek azzal, hogy jó vagy rossz döntést hoztak-e.
.
Csipes Tamara a magyar felnőtt válogatott színeiben eddig négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött.
.
„Eddig még nem sikerült megtudnom, hogy Tamara folytatja-e a kajakozást Ausztráliában, és ha igen, vajon ki lesz az edzője. Ennek ellenére sem aggódok, sőt, ellenkezőleg: kifejezetten örülök annak, hogy egy olyan lány, aki eddig burokban élt, távol Magyarországtól rádöbbenhet arra, hogy bizony nem mindenütt van kolbászból a kerítés. Nagyon remélem viszont azt, hogy mindez nem a saját kárára történik meg, hanem úgy, hogy az önállóság kemény küzdelemre és önfegyelemre tanítja meg”, mondta Csipes Ferenc, aki elárulta: sokszor kellett elmondania a lányának, hogy a tehetségével sokkal többre vihette volna, ha például betartja az élsportolók érvényesülésének olyan alapvető követelményét, mint amilyen a versenysúly szigorú tartása.
.
„Szerintem nem kell attól tartani, hogy a magyar női kajakozás meggyengül, mert a választék még mindig tekintélyes és ezért bőven megoldást jelenthet” – hangsúlyozta Csipes Ferenc.
.
Benedek Dalma Szerbiába, Paksy Tímea pedig Ausztriában kívánja folytatni a pályafutását. Ugyancsak Szerbiába készül Douchev-Janics Natasa, akit azonban csak 42 millió forint letétbe helyezése után engednek el. Az MKKSZ „felkészülési hozzájárulásnak” nevezi ezt az összeget.
.
„Az ülésen a tagok minősített többsége amellett a korábbi elvi döntés betartása mellett volt, hogy 17 évesnél idősebb világ- vagy Európa-bajnoki dobogóst nem adunk ki más országnak” – nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.
.
Ehhez kapcsolódva arról is határozat született, hogy sem a kilencszeres világbajnok, Ausztriába készülő Paksy Tímea, sem az ausztráliai költözést tervező, négyszeres vb-győztes Csipes Tamara országváltásához nem járul hozzá az elnökség.
.
„Paksy Tímea esetében azon leszünk, hogy megteremtsük számára az edzősködés lehetőségét Magyarországon” – tette hozzá Baráth Etele.
.
A 30 éves, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje, Andrian Douchev állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Baráth Etele ezzel kapcsolatban szerdán azt mondta: nem a szerbek kezdeményezték Douchev-Janics hazaköltözését, a férjének állása volt Szegeden, és a magyar szövetség mindent megtett azért, hogy itt maradjon, de a versenyző nem fogadta el a feltételeket.
.
„Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk”, fogalmazott Baráth Etele hangsúlyozva, hogy a nemzetközi szövetség felé október 31-ig kell meghozniuk a Douchev-Janics esetleges távozásával kapcsolatos döntésüket, ezért ez a határidő.
.
Ha az MKKSZ nem járul hozzá az országváltáshoz, a bácskapalánkai születésű Douchev-Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.



Ezt a ne engedjük el a versenyzőt, csak ugy laza megjegyzés – nagyon csipi a szemem. A NOB eredményességi dijat fizet az olimpiákon elindult és az első hat helyen végzett versenyzők után . Nagyon nagyon sokat. A legsikeresebb kajak-kenu sport hozza a legtöbb pontot és az ezzel járóNOB támogatást. Ezt kapja meg a MOB és ezen élősködik gyakorlatilag a magyar élsport és a hozzájuk ragadt vezetői kör. Akkor mégis ki tartozik és kinek?
Gondolom az orszáhban kialakult bizonytalanság, a sportban is megmutatkozó, ki ismer kit, hogyan fekszik a politikában és nem az, hogy ki mit tud mindehhez nem is járul hozzá? Akkor mi köze a dojcstominak a sporthoz, megy az egész kormánynak és a Csányinak? Avagy a Fidesz mindenhez ért, nem csak az országot, de az ország sportéletét is tönkreteszik, egy kalap alatt?
“nem mindenütt van kolbászból ” Miert magyarorszagon kolbaszbol volt valaha is.
Ausztriat vagy Ausztraliat MO- val akar egy lapon is emliteni , enyhen szoval rohejes.
Meg kell erteni hogy ahogy az allampolgarok nemt tulajdonai az orszagnak, ugy a sportolok nem tulajdonai a sportszervezeteknek klubboknak. A szerzodes lejartaval, felbontasaval a sportolo szabad. Az allamapolgar meg akkor szabad ha elhagyja a barmok diktaturajat.
Érdekes, kajakosainkat szétkapkodják, mint a banánt. Az agyontámogatott falábúak meg a kanyarban sincsenek, rajtuk röhög Európa.
Lehet, hogy ez csak a kezdet? Mi lehet a háttérben, amiről jelenleg nem tudunk. Egyre több sportoló választ másik országot. Őket is utolérte az “orbánvész”? Bár ahogy reggel olvastam, fidess színezetű politikusok is megkezdték kivonulásukat kis hazánkból.
“Mi lehet a háttérben, amiről jelenleg nem tudunk.”
.
A háttérben az lehet, hogy most jött el a magyar sport “ideje”. Mármint olyan értelemben, hogy a NER most kívánja “megmenteni” a magyar sportot. Kizárólag a foci fog maradni, mert van egy gyökér, aki másról sem akar hallani.
.
Valamelyik nap egy érdekes hír ütötte meg a fülemet, de csak egyszer vagy kétszer adták le.:
.
Valahogy úgy szólt, hogy Azerbajdzsán venne magyar kajakosokat, és fejenként 3000.- Eurót fizetne nekik havonta, és minden évben fél évig bárhol edzhetnének a világban. – A rádióban volt.
.
Ha világbajnok kajakos lennék (vagy bármilyen sportoló), és ezt meghallanám (főleg az azeri baltás ügy után), akkor még aznap beadnám az USA-ba a letelepedési kérelmemet.
.
Egyébként Natasa az olimpián direkt nem nyert, mert ha jól tudom, pont Csipes akarta leváltani az olimpia előtt pár héttel.
“megmenteni” = “megvédeni”, ez a helyes. Megvédeni.
A helyzet legfőbb oka, hogy nagyon sok a tehetséges magyar kajakos, kemus. A versenyekre nem tud mindenki utazni, különösen az Olimpiára nem. Háromszor akkora olimpiai kvótát is ki tudnánk tölteni kiváló sportolókkal, de sajnos limitált a létszám.
Szóval túl jók vagyunk a lehetőségekhez képest.
Nyugi.
.
Nem a kajakosok mennek külföldre, hanem mindenki, akinek esze van, és teheti. Annyi a különbség, hogy a kajakosokat név szerint lehozzák, az orvosokat összeszámolják. A többiek – asztalosok, programozók, fordítók, takarítók – név nélkül mennek ki.
.
Két éve is mondtam, hogy ennek az országnak annyi. És tényleg.
.
Sebaj, majd legyőzitek a fideszt 2014-ben. Választásokon. Éljenek a civilek! Éljen a halk szavú Bajnai, akár vissza tér, akár eltér, akár nem tér sehova! Éljenek a mozgalmak és a Szolidaritás (szolidaritás = fél év után kirúgjuk az alapító jóbarátunkat, nomen est omen, ugye).
.
Éljenek a félévente szervezett, naptárhoz igazított tüntetések! Éljen a türelem! Éljen, hogy végre körvonalazódik, ha nem is az összefogás, de legalább Kuncze!
.
Biztos minden tehetséges okos ember visszaköltözik majd két év múlva ebbe az országba! Meghallják, hogy 2014-ben jön a változás, és azonnal csomagolnak és veszik a jegyet! Fasza hely lesz ez majd, várjunk még!
(Avi: ma még nem ittam bort, most fogok majd.)
Köszönjük Viktor! :(((((((((
Maeldron:
Nehéz egy fiú vagy, annyi biztos…
Más: már többször elmondtam, elmondom megint. Janics Natasa nem ezt érdemli. Sokat kapott (pénz, lehetőség), de sokat is adott érte (győzelmek, dicsőség az országnak (is), sok pénz (a NOB-tól). EZ – eedig – “fair business”-nek tűnt. De ezzel a döntéssel már nem az. Kicsinyes bosszú csupán, “magyar módra”…
Addig volt “fair” a “bussines”, ameddig minden érdekelt betartotta a játékszabályokat az asztalnál. De egyszer egy szép napon csak úgy hipp-hopp, valaki gondolt egyet, és más szabályok szerint kezdett el játszani. Ráadásul a partnereinek sem szólt előre, hogy már nem azt a játékot játsszák, amiben egyszer régen megállapodtak, hanem gyorsan felborította az asztalt, hogy jól összekeveredjenek a lapok.
A Barát Etele egy pofátlan pénzéhes bizniszmen (bussinesmannek is írhatnám, de evvel megsérteném a becsületes üzletembereket.) Pofátlanul pénzt követelnek Janics Natasától. Eddig mint sikeres szövetségi elnök fürdött abban a dicsfényben,amit a most távozni szándékozó lányoknak köszönhetett. Most pedig pofátlanul zsarolja őket.
Mégszerencse hogyavezér focisai nem sietnek elennyire arról a piszokdrága fociakad émiáról.
Merakkoraszt milennehe? Vasút a semmibe?…
˙
˙
Jól teszi Csipes is akárcsak Janics.
Lehet, hogy a felcsúti Puskás akadémia pénzét is inkább a Kajak-kenu szövetségben kellett felosztani.
Egyébként Puskás anno ugyancsak “elhagyta a hazáját”.
Sok sikert Tamara odkint, köszönjük az eddigi teljesítményt.
˙