Ronai and Ronai
AMERIKAI

A nők többet áldoznának autóra 2012. október 25. csütörtök 22:27 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A nők többet áldoznának autóra
Budapest – A Generali Biztosító egyik legutóbbi felmérése szerint ezer forint körüli benzinárig használná kocsiját a megkérdezett autósok 70 százaléka, a fennmaradó 30 százalék a benzinár alakulásától függetlenül mindenféleképpen autóba ülne – mondta Ilics László, a biztosító vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésen.
.
Kiemelte: cége kutatásának tapasztalatai arra is rámutattak, hogy az idei kgfb-kampány során az árverseny mellett a szolgáltatások összevetése, versenye is előtérbe kerülhet a biztosítóválasztás alkalmával.
.
A vezérigazgató-helyettes kifejtette: az 1200 fős reprezentatív kutatás eredményei alapján a nők ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez. Míg a férfiak átlagosan már 663 forintos benzinár mellett döntenének alternatív közlekedési eszköz mellett, a hölgyeknél ez az árszint ezer forint felett volt.
.
Ilics László kiemelte: míg a Budapesten élők már 500 forint körüli benzinár mellett „letennék” az autójukat, addig a vidéki városokban és falvakban ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg. Elmondta: feltehetően ennek hátterében a jóval nehezebben elérhető alternatív közlekedési lehetőségek állnak.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)
A nők többet áldoznának autóra, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(8)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

8 Reader’s Comments

  1. Figyu!!!!!!!!!!!
    Csak nehogy önbeteljesítő jóslat legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. A távol lakóknak, az együtt utazó családoknak teljesen logikus megoldás a kocsi. A jelenlegi tömegközlekedési árak ezt indokolják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. *
    HA BEÜL JOBBAN JÖN KI
    .*
    *
    Pl. Budapest leghosszabb átmérője az kb 30 km. Ez minimum három – oda-vissza – hat átszállás. Szorozd be a jegy árakkal.
    - Hogy miért nem én szorzom be? Mert nem tudom azokat > kocsin járok… hehe
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. “A nők többet áldoznának aútóra” naná, mert a pénzt, nem ők keresik meg rá…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  5. Ja. Dobjuk be az ezret, oszt hogy fog örülni a nép az ötszáznak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. “feltehetően ennek hátterében a jóval nehezebben elérhető alternatív közlekedési lehetőségek állnak”
    Vitathatatlanul ez is, de nem ez a lényeg.
    KEVESEBB VDÉKI CSALÁDOT ÉRINT, MIVEL OTT KEVESEBB CSALÁDNAK
    VAN SZEMÉLYGÉPKOCSIJA. FŐLEG A GAZDAGABB CSALÁDBAN OTT EGYNÉL
    TÖBB IS VAN.
    A kocsi nélküli családok gyermekeit úgysem kell nagyobb költséggel
    iskolába/oviba/napközibe vinni.
    MÁS MUNKAESZKÖZKÉNT HASZNÁLNI EGY GÉPKOCSIT, HISZEN AKKOR A
    KISZÁLLÁSI DIJAT IS A MEGRENDELŐ FIZETI ÉS EBBE BESZÁMITHATÓ
    KÖLTSÉGKÉNT AZ ÜZEMANYAGÁR, HA EMELKEDIK IS.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Ezt a felmerest ki rendelte, csuti baltas meg Eltolcsi????????????????
    Most mar tudjak meddig emelhetik az üzemanyag arakat. Hol van mar a FideSS
    300Ft-os lelektani üzemanyagar küszöbe. Videken is hasznaljak az autojukat nagy bevasarlasra, mert a falvakba nem lehet olcson vasarolni. Sokan dolgozni is autoval jarnak mert, nincsen elerhetö tömegközlekedes abban az idöpontban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  8. Vanek ur 2012. október 27. szombat 19:19
    “Sokan dolgozni is autoval jarnak mert, nincsen elerhetö tömegközlekedes abban az idöpontban.”
    Ennek “csupán” 3 feltétele van
    1. van munkája máshol
    2. van gépkocsija
    3. a jövedelme elég a saját gépkocsi fenntartására és mindennapi használatára.
    (nemcsak Pesten laknak emberek)
    Mindenki ki tudja számitani mibe kerül, mert közmunkára, vagy minimálbérű
    munka mellett biztosan meggondolandó, hogy ótózzanak a munkabérből, vagy helyben nézzenek munka nélkül.
    .
    Különben csak szeretne ótózni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

290 forint egy liter benzinért, botrány! 2012. október 10. szerda | AM

Csúcson a kaliforniai benzinár 2012. október 7. vasárnap | AN

Július óta először csökkennek a benzinárak 2012. szeptember 25. kedd | AN

Megint nyolc centtel drágult a benzin 2012. szeptember 10. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos