Ronai and Ronai
AMERIKAI

Július óta először csökkennek a benzinárak 2012. szeptember 25. kedd 0:31 | AN Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Július óta először csökkennek a benzinárak
New York – Ha nem is eget rengetően, de valamelyest mégiscsak csökkentek végre az amerikai benzinárak – átlagosan négytized dollárcenttel az elmúlt két hétben. Szeptember 21-én a normál benzin gallonja 3,8338 dollárba került, míg szeptember 7-én 3,8376-ba, közölte a Lundberg Survey, amely országosan 2500 benzinkút adatait összesíti.
.
A változás annyira kicsi, hogy a valóságban nem érzékelhető, ám mégiscsak kilenchetes átok tört meg, július 13. óta ugyanis folyamatosan drágult a benzin az akkori 3 dollár 41 centes árról. A minimális csökkenés betudható a nyersolajárak csökkenésének, utóbbi pedig annak, hogy Szaúd-Arábia garantálni tudja a világpiac nagy részéről kieső iráni olaj pótlását.
.
Az ár megtorpanásában szerepet játszik a csökkenő kereslet is. A turistaszezon véget ért, a gazdasági válság ellenben még nem, ráadásul most már a kínai gazdaság lassulása is érezteti a hatását.
.
A legmélyebben ezúttal is a chicagóiaknak kellett a zsebükbe nyúlniuk, akiknek átlagban 4 dollár 25 centet kell egy gallonért kicsengetniük. Az ország legbarátibb benzinárával – 3 dollár 52 cent – a mississippi Jacksonban találkozhat az autós.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Július óta először csökkennek a benzinárak, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

5 Reader’s Comments

  1. 1 gallon (3,78 liter) 3,84 dollárba kerül, azaz alig egy dollár literje.
    Átlag 220 forint.
    Jelenleg 430 forint Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. igen ám, de amerikában ez az ár a 87-es oktánszámú üzemanyag ára!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Ezt nem tudtam. Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. De az itteni kocsik a 87-es oktánhoz vannak gyártva. :-) Tapasztalat alapján az európai kocsik itteni modelljei is. A Mercedes kizárólag az AMG modellekhez írja elő az itteni legmagasabb 93-as üzemanyagot.
    A másik amit nem szabad elfelejteni, hogy itt dupla akkora távolságokat is megyünk. Tehát pont ott vagyunk, mint Európában a költségeket tekintve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Ez megint egy becsapo statisztika. Meddig csokkent a benzin ara? Egy napig? Mert reggel 10 orakkor a benzin ara $3.99, ket or amulva $4.25, este pedig $3.75. Egy nap alatt haromszor alakitjak at az arat a benzinkutak. Tehat hogy keszitettek a felmerest?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A nők többet áldoznának autóra 2012. október 25. csütörtök | AN

290 forint egy liter benzinért, botrány! 2012. október 10. szerda | AM

Csúcson a kaliforniai benzinár 2012. október 7. vasárnap | AN

Megint nyolc centtel drágult a benzin 2012. szeptember 10. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos