Ronai and Ronai
AMERIKAI

Omega-jubileum 2012. október 4. csütörtök 0:08 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Omega-jubileum
Budapest – Az október 6-i budapesti Sportaréna-koncert után az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes december végén, a két ünnep között Debrecenben és Veszprémben is fellép a jubileumi év lezárásaként.
.
A szombati koncertre, amely a Papp László Budapest Sportarénában lesz, már minden jegy elkelt, ezért úgy döntöttünk, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel az Omega a jubileumi év végén még két nagy fellépést tart és a két ünnep között előbb a debreceni Főnix-csarnokban, majd a veszprémi Arénában is játszik – mondta Kóbor János, a zenekar énekese. A pontos időpontokat hamarosan bejelentik. A frontember akkor beszélt erről, amikor néhány újságíró társaságában szemrevételezte a szombati koncert helyszínét, a Papp László Budapest Sportarénát, ahol csütörtökön kezdik meg a színpad építését és az előkészületeket a látványosnak ígérkező estére.
.
Trunkos András, a jubileumi Omega-év főszervezője kifejtette, hogy az október 6-i koncert 20 órakor kezdődik, az együttes ötöse mellett végig színpadon lesz a Danubia Szimfonikus Zenekar hatvan tagja, de Szekeres Tamás gitáros és Szöllősi Kati basszusgitáros is játszik az este során. Lesznek szimfonikus blokkok az Omegával közösen, lesznek úgynevezett rapszódiablokkok (ebben Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos mellett a szimfonikus átiratokat készítő Gömöry Zsolt billentyűs játszik a Danubiával), a rockos blokkokban pedig csak az Omega fog zenélni.
.
„A szokásoshoz képest a színpadot hátrább toljuk, hogy több néző férhessen el, emiatt a technikán is változtatni kellett, a vetítés ledfalakkal fog menni” – mondta Trunkos András a helyszínen. Mint hozzátette, az Omega 32 dalt játszik a szűk háromórás szombati koncerten.
.
A Magyar Televízió húsz kamerával rögzíti az eseményt, és a koncert karácsony előtt kerül képernyőre. A tervek szerint az m1-en és az m2-n egy időben fog menni az adás, és Magyarországon eddig még nem látott módon a csatornákon különböző kameraállásokból lehet nyomon követni a történéseket.
.
Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber (Időrabló) című angol nyelvű lemez egymillió példányban fogyott. Itthon eddig tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg.
.
A zenekar felállása 1971 óta állandó: Kóbor János – ének, Benkő László – billentyűs hangszerek, Molnár György – gitár, Mihály Tamás – basszusgitár, Debreczeni Ferenc – dob.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 6 szavazatból)
Omega-jubileum, 4.4 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

5 Reader’s Comments

  1. Köszönet a megemlékezésért, még ha szűköcske is.

    Ott leszek, ahogy 1975 óta amikor csak lehetett, mert ez EGY ÉLETRE SZÓL!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Szánalmas bohóckodás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -10 (20 szavazatból)
  3. Egyre nevetségesebben néznek ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (11 szavazatból)
  4. nem kene bantani oket meg akkor sem ha regiek. Kobor majdnem 70 eves es ha birja miert ne csinalna. ha a jegyek elkeltek ez csak azt jelenti hogy meg mindig szeretik oket eppen ugy mint a tobbi nagy generacios eloadot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Ejnye Geyza!

    Øk legalåbb alkottak valami maradandot!

    Ha øregek is, velunk øregedtek es jol esik egy kis idøutazås! Sajnålom, hogy Norvegba csak kesøbb låthatom, hallhatom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Fél évszázadosak a régi csibészek 2012. június 8. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos