Ronai and Ronai
AMERIKAI

Fél évszázadosak a régi csibészek 2012. június 8. péntek 1:01 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Fél évszázadosak a régi csibészek
Pozsony – Három hét múlva a felvidéki Dunaszerdahelyen adja legnagyobb idei szabadtéri koncertjét a magyar rock dinoszaurusza, megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Omega.
.
„Mindenképpen egyedi lesz a dunaszerdahelyi koncert, már csak azért is, mert ilyen nagyszabású szabadtéri fellépést idén máshol nem tervezünk”, mondta Kóbor János, a zenekar frontembere a koncertet beharangozó csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatón.
.
Török Adrienne főszervező kiemelte: a 2004-es dunaszerdahelyi Omega-koncerthez képest annyi módosul, hogy ezúttal mindkét tribünön lesznek ülőhelyek, így mintegy 13 ezer nézője lehet az eseménynek.
.
A koncert dalainak összeválogatásánál Kóbor János szerint a tapasztalat vezérelte az Omegát: a Dunaszerdahelyen elhangzó összeállítás a tavalyi szlovákiai koncertkínálatára építkezik majd.
.
.
Lézershow Omerga-koncerten. 1964-ben a Felvidéken volt az első külföldi fellépésük
.
„Tavaly volt néhány szám, amelyet hosszú idő után először játszottunk és nagyon jól bejöttek, ezeket azóta többször előadtuk”, jegyezte meg az énekes. A dunaszerdahelyi DAC stadionban nem az idei jubileumi turnén többször bemutatott Omega szimfonikus műsor, hanem hagyományos rockkoncert lesz, akárcsak valamennyi nyári szabadtéri Omega-fellépésen.
.
Kóbor János felidézte, hogy a zenekar 1964-ben éppen a Felvidéken adta első külföldi koncertjét. „Az akkori Csehszlovákiában, Gútán volt ez a koncert. Nemrégiben, nagy örömömre megtaláltam azt a filmfelvételt, amelyet akkor készítettem, amikor egy teherautó platóján szállítottak minket a felszereléssel együtt a következő helyszínre. Tavasz volt és ahogy haladtunk, le-letördeltünk egy-egy cseresznyefaágat és úgy ettük a platón”, emlékezett Kóbor János.
.
.
Presserrel és Lauxszal 1969-nen, igen, volt egy ilyen év is, emlékeztek még?

Az énekes hangsúlyozta, hogy az idei jubileumi turné nem jelenti az együttes búcsúját, ugyanakkor „a számok törvénye azt mondja, nincs örök élet, tehát majd meglátjuk. Események bizonyára lesznek, de az eddigi folyamatosság az ötvenedik év után bizonyára lazulni fog”.
.
Az Omega idei legnagyobb szabadtéri koncertje – amelyen kiemelt vendégként Marián Varga és zenekara, a Collegium Musicum is részt vesz – június 29-én lesz Dunaszerdahelyen. A jubileumi Omega-évet október 6-án a Papp László Budapest Sportarénában zárja a csapat.
.
Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon eddig tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg. Az együttes Németországban ma is népszerű, az áttörést az 1977-ben ott megjelent Time Robber című angol nyelvű lemez jelentette, amely egymillió példányban kelt el. Számos vélemény szerint a Pink Floyd ihlette Időrabló magyar nyelven is toronymagasan a legjobb Omega-album volt.
.
Az első Magyarországon megjelent rockalbum az Omega Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című nagylemeze volt 1968-ban, amely nagyon gyorsan 100 ezer példányban kelt el. Megszületett a Tízezer lépés, a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány, utóbbit később a német hard rock sztárcsapat, az Omegával jó viszonyt ápoló Scorpions is feldolgozta, a dal díjakat nyert a tokiói Yamaha Fesztiválon és Mallorcán a Barbarella Fesztiválon.
.

1971 óta változatlan felállásban a dinoszaruruszok. A rock örök és elpusztíthatatlan
.
A hetvenes-nyolcvanas évek space rock időszakának termése az Ezüst eső, a Fekete pillangó, a Léna, a Babylon vagy a Hajnali óceán. Az Omega nevéhez kötődik az első magyar gyémántlemez is ötmillió eladott albumuk után, de a leggrandiózusabb magyar koncertek szintén a zenekarhoz fűződnek, köztük négy népstadionbeli fellépéssel.
.
A zenekar felállása 1971 óta állandó: Kóbor János – ének, Benkő László – billentyűs hangszerek, Molnár György – gitár, Mihály Tamás – basszusgitár, Debreczeni Ferenc – dob. A csapatban korábban olyan zenészek fordultak meg, mint Presser Gábor, Laux József vagy Somló Tamás.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 6 szavazatból)
Fél évszázadosak a régi csibészek, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Nagyon szivesen látnánk benneteket itt Kanadában is.
    Üdvözlettel egy régi rajongótok:

    Székely Imre grafikus művész
    http://www.szekelygallery.com
    2012 Június, Victoria, British Columbia, Canada

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  2. “…az idei jubileumi turné nem jelenti az együttes búcsúját…”
    .
    - Na egen, egen, már nem mondják, hogy “búcsúkoncert”, mert ez lenne kb. a negyedik (ötödik?) búcsúkoncertjük, bő egy évtized alatt… :)
    .
    Az 1999- esen még én is ott voltam, nagy volt, az biztos, ez vitán felüli, még ha én magam nem is vagyok kimondottan Omega- rajongó.
    .
    Nagy zenészek, nagy egyéniségek. Jó sok ilyen kellene még.
    .
    Keep on Rockin’!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Legalább van amire büszkék is lehetünk!

    Sokáig legyen még OMEGA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Gyula Bognar, Jr.

    Ha a Magyar politikusok ilyen jók és tehetségesek lennének, akkor Magyarország már régen az elsők között lenne nemcsak Európában, de talán a Világon is.
    .
    Remélem ez ötleted ad azoknak, akik azt mondják nincs jó ellenzéke a Fidesznek és nem tudják kire szavazzanak 2014-ben!
    .
    Rendezzenek két évig KI MIT TUD vetélkedőket népi szavazással a legjobb politikusok kiválasztására, szűnjenek meg a pártok! A győztesekből alakuló Parlament és kormány lenne az igazi népi demokrácia beteljesülése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Legyen nagyon sok bucsu koncert hogy legyen eselyem egyet elkapni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. *
    Ennyi idő után annyit azért talán már el lehet árulni, hogy Mihály Tamás, Mihály András zeneszerzőnek, az Állami Operaház – az azt több évtizeden keresztül irányító – igazgatójának a fia.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  7. *
    Ennyi idő után annyit azért talán már el lehet árulni, hogy Mihály Tamás, Mihály András zeneszerzőnek, az Állami Operaház – az azt több évtizeden keresztül irányító – igazgatójának a fia.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Székely Imre!
    *
    Mit keres a csizma az asztalon?
    *
    Azért a VikiLeaks propagandát legalább ide nem kellett volna beerőltetni:
    1./ Semmi köze az Omegához.
    2./ A pasas akárhogy nézzük is kémkedett, az pedig kemény paragrafusokba
    ütközik…stb.
    3./ Mindezt leszámítva, belép a régi magyar igazság, “az öndicséret büdös”.
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Mihaly Tomi es Omega, koszonom a segitseget es a sok kedves emleket, sok szeretettel gondolok Ratok Texasban. Tovabbi sok sikeret es jo egeszseget kivanok mindannyiotoknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Tisztelt MORDONBLŐD

    Én mindenhol a hozzászólásaimnál, alkotásaimnál merem vállalni a saját nevemet, személyiségemet. Nem bújok nicknév mögé! A honlapomon pedig más anyag is látható mint a WL alkotásom és az ezzel kapcsolatos videó.
    Üdvözlettel: Székely Imre

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Eldrad! Légyszíves sorold fel a búcsúkoncertek időpontját, ha ennyire jól tájékozott vagy! Megsúgom, büszkeséggel tölt el, hogy az OMEGA ilyet még sosem tett! Egyetlen búcsúkoncertet sem adott, ellentétben az Illésékkel, az LGT-vel és még sorolhatnám! Üdv: V.csilla, egy OMEGA rajongó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. előre is elnézést kérek, ha a helyzetet rosszul itélem meg.
    Véleményem szerint Korda György és a csodálatos szép,puffadt arcu Klárika ezt
    az örökös szerelmes párost a média kedvéért adják elő, hogy a kretén nép ezt
    bevegye és ök lesznek mindig, halálukig az egymást imádó páros.
    Én nem veszem be,engem ezzel a hülyeséggel nem tudnak szivatni.Persze igy
    lehet a hotel mellett egy kis pézhez jutni.Szerintem náluk is megvannak a balhék-
    kissebbek-nagyobbak.
    Egyet elismerek a Kordának jó hangja van! Elnézést eme észrevételezésért!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. “Köszönöm”, hogy ennyire “elegánsan” levágták a fotó vízjelét/forrását… Ha így méretez a szerkesztői felületük, akkor a kép alatti kommentbe elfért volna….
    Üdvözlettel: a fotó készítője, Büki László (vaskarika.hu)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Imádom az Omegát! Szeretem a szimfonikus zenét is, de nem oly mértékben, hogy a mérleg nyelve feléjük billenjen. Nekem sok volt a szimfonikus anyag a jubileuminn. Igaz, ha jobban utánajárok, ezt előre tudhatam volna! Olyan jól lehetett volna ezen spórolni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Omega-jubileum 2012. október 4. csütörtök | AN

A rockzene női alakjairól nyílik kiállítás 2011. február 4. péntek | MTI

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos