Para-Kovács Imre: Légy jel, mutató fény! 2012. szeptember 18. kedd 16:54

  • Share/Bookmark
Para-Kovács Imre: Légy jel, mutató fény!

Kétféle magyar létezik. Az egyik messzebbre lát az orránál, a másik az orráig sem lát, és most kegyesen tekintsünk el attól a törpe minoritástól, akik pont az orrukig látnak, mert statisztikai szempontból elhanyagolható.

Én az orromig sem látok, és erre most kellett rájönnöm, mert csak néztem és néztem az orbánizmus terjedését, megerősödését, térnyerését és megszilárdulását, miközben azt gondoltam, hogy ez valami rossz dolog, egy furcsa, már-már kiszámíthatatlan gondolkodású sértett politikus tombolása, aki nem vesz tudomásul semmit, ami realitásnak köszönhető, dacból nyomja át idióta ötleteit, nekimegy a falnak, biztosan tudva, hogy mi állunk előtte az ütközőzónában, duzzogva hátat fordít Európának és a periféria lator államaival üzletelget, pusztán azért, hogy senki se szólhasson bele országa rombolásába. Ilyeneket gondoltam, de tévedtem.

Tévedtem, mert az orromig sem láttam, jobb napjaimon esetleg az orromig, de fogalmam sem volt a nagy egészről, nem bontakozott ki előttem a kép, a teljesség felé félúton sem jártam, olyan voltam, mint egy tudatlan bogár, ami éppen esszét készül írni a magyar mezőgazdaságról, persze a kellő ismeretek hiányában.

Bogártársaim, magyarok, kételkedők és antiorbánisták!

Ne tévelyegjetek tovább a sötétségben, mert ott csak nyirok és bűz van, gyurcsányok és medgyessyk mindenütt, betegség, depresszió, halál, ne sompolyogjatok a mélyben leszegett állal, lehajtott fejjel, hanem gyertek velem a fénybe!

Eddig csak a pillanatot láttam, amikor a Fidesz-kormány rabszolga sorba dönti a szegényeket, még gazdagabbá teszi a nagyon gazdagokat, elszegényíti a polgárokat, megalázza a rokkantakat és a nőket, átírja az erkölcs és emberiesség összes szabályát, miközben végtelen tehetségtelenséggel próbál egy nemlétező gazdaságpolitikát ráerőltetni a furcsán néző külvilágra.

Vak voltam.

Vak voltam, ostoba és otromba írásaimmal megkíséreltem tönkretenni a művet, amit nem is láthattam! Tudom, hogy van bocsánat.

Néztem oktalan gyermekként a saját előítéleteim által eltorzított képet, pontosabban azt az apró részletet, amit én képnek hittem, nagyszájú voltam és felületes, nem láttam semmit, nem értettem semmit. Elképzelni sem tudtam, hogy a dolgok mögött újabb dolgok vannak, a dolgok beláthatatlan halmaza, amit mások – velem ellentétben – mégis képesek belátni, áttekinteni és irányítani. A dolgok mögött olyan dolgok vannak, amik felülírják ezeket a dolgokat, és csak a mögöttes dolgok ismeretében lehet megítélni ezeket a dolgokat, különben ítéletem csupán sárdobálás és káromlás.

Mert bizony a természetben is vannak lények, események és színek, amelyek átmenetileg olyanok, amilyenek, és holnap mások lesznek, szebbek, tökéletesebbek, de ehhez szükségeltetik, hogy most olyanok legyenek, amilyenek. Ha csak a hernyót nézzük, ahogy én tettem, akkor vakok vagyunk, ha nem látjuk meg a hernyóban a pillangót, akkor inkább ne is lássunk semmit! Nem érdemes vakon tántorogni a semmiben.

Távol álljon tőlem, hogy a Fideszt hernyóhoz hasonlítsam, különösen azt szeretném elkerülni, hogy magát Orbán Viktort láttassam hernyóként, mindezt csak a megértés végett, a szimbólum miatt, mert a jelenlegi kormány és annak feje e pillanatban hernyó csupán, és a bábozódás sem kezdődött még el, ami szintén nem szép látvány, hiszen a dalai Láma is azt írta önéletírásában, hogy minden állatot azonos módon kéne szeretni, tudja, de a hernyók némileg hidegen hagyják, szóval még a buddhizmus feje sem képes a hernyóban mindig meglátni a lepkét, de persze, ez nem ment fel engem, mert a Fidesz-kormány és Orbán Viktor is hamarosan bebábozódik, majd a bábból kikel valami csodálatos, valami szavakkal alig leírható dolog, és akkor elhallgatnak azok is, akik eddig károgtak velem együtt.

Ez a lepke természetesen nem csak Fidesz-lepke vagy Orbán Viktor-lepke lesz, hanem Magyarország-lepke, egy színes, szagos és lehetőleg zenés jövő pillangója, amihez bizony szükség van a jelenlegi intézkedések sorára is.

De nem is érdemli meg a lepkét, aki csak a hernyót hajlandó észrevenni, bár a kormányfő egészen biztosan azokat is részesíti majd az örömből, akik most támadják Őt, mert mindannyiunknak jut a jövőből, azok is boldogok lesznek, akik most legszívesebben elzavarnák helyéről egy nedves és sötét helyre. Mert Ő jó.

Aki lát, hirdesse, aki vak, hallgasson, ne bizonytalanítsa el a tévelygőket még jobban, ne keltsen zavart az erőben, hanem várjon, míg csodát nem lát, míg be nem fejeződik a nagy mű. A Szent Család barcelonai templomáról sem írnak negatív kritikát, hiszen még évtizedekig épülni fog!

Olyan lesz Magyarország, mint a megöntözött kertek, és mindig nyár lesz, mindig fény és a lányok kibontott hajjal szaladnak a szélben. De erő kell ennek meglátásához, ne feledjük a próféták sorsát, ami bizony, nem volt mindig rózsás! Bízzunk a jövőben, bízzunk a kormányban, köszönöm, hogy elmondhattam ezt.

(…és köszönöm az MTVA-nak a Megható történetek nagy kortárs politikusokról című filmemhez nyújtott 180 millió forintos támogatást.)

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (44 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +71 ( 79 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Légy jel, mutató fény!, 4.6 out of 5 based on 44 ratings

  • Share/Bookmark

40 Reader’s Comments

  1. Para! Zseni vagy! Vagy ezt már említettem? És én ezt ingyen mondom, pedig az én tudatomat is a lé határozza meg. Szinte látom magam előtt eltolcsyt, amint hosszú selyemfonalat bocsájt ki magából, majd az egész kormány mélán begubózik általa. Remélem ez a jelenet is benne lesz a filmedben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (35 szavazatból)
  2. A kritikáért járó 25ilkát lérném kp. (Számla nélkül. szmlával 40.)
    Micsoda remekmű! 4x-es Oszkárra javasolt!
    Na é akiről szólt! (Zsebbe 50,) Remekmű!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  3. http://www.cserkeszek.org/nepdal_lyrics/szaraz_tonak_nedves_partjan.html
    :D
    Éljenek a cserkészek! (47000-ből)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  4. Nekünk már a jelenünk is egy tündérmese. Virágokkal. pillangókkal, és most már baltásunk sincs. Huss! Elrepült.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  5. …Vérembôl lepkék isznak
    s lefordulnak….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  6. Viktor megszabadít minket a szabadság alantas, és elmaradott eszméjétől….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  7. az új kor hippije, a virágmotívumos rózsaszín álom. Para úr, ön milyen verdában ül sokadmagával? gondolom már nem a kerek Wv kisbuszban, ami az amerikai filmekben vagy arab terrorista busz, vagy a woodstock-i hippik stopposfelvevő járgánya.
    zseniális írás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  8. A megvilágosodás nagy pillanata…..fénnyel, szaggal….mikor a csodás pillangó rácsodálkozik a való világra!
    (én szegény csóró, tarthatnám az egyik lámpát pár százezerért?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  9. Hát, eljött a vég. Para is széttette a lábát a világ legerősebb valutájáért…
    Innentől viszont tilos kritikus hangot megütni a Sagrada Hernyóval szemben.

    szolgálati közleményt: kérjük nem simán lehernyózni Őt, mert a Hernyó név foglalt: így hívják bennfentesek Hernádi urat, a MOL urát, és minden foci VIP páholy állandó lakóját, aki természetesen semmilyen soha kenőpénzt nem adott át a horvát kormányfőnek, mit bizonyít az is, hogy Polt Péter sem adja őt ki, hiszen nem baltás gyilkos ő

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  10. Én is gondoltam hogy valami “szupernarancs” van készülőben :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (17 szavazatból)
  11. PKI írásait nagyon szeretem, a mocsok ragály orbáncot pedig őszintén gyűlölöm, mint a pestist.
    Meddig fajtalankodik még az országgal? Szórakozzon a jó durva anyjával, a megélhetési komcsi Sipos Erzsébettel!

    Isten, ha létezel, szabadíts meg minket a gonosztól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (24 szavazatból)
  12. Ma – Lac
    Küszöbön van a szabadság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  13. Csak nehogy valami “éjjeli pillangó” repüljön ki abból a bábból!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  14. Jó. Pénzből élünk, és ha élni akarunk, vagy túlélni, alkalmazkodni kell a körülményekhez. Ezzel nincs baj, ha nincs lehetőség a változtatásra. Úgy tűnik nincs. Remélem realisztikus lesz a film.
    -
    Igaz ugyan, hogy az embereknek elegük van a baltásból, de ahogyan figyelem a regionális lapokat, túl sikeres volt a demokraták lejáratása. Illetve inkább úgy mondom, későn kezdtek mozgolódni. Most aktivizálják magukat, és a szélsőjobb már elfoglalta a stratégiai pontokat.
    Most ne essünk tévedésbe, ne kövessük el mi is a fekete-fehér hibát. A lakosság túlnyomó többsége ettől még nem fasiszta. Csak buta. Nem hiszi el, hogy az unióban lehet valódi fasiszta párt, így a szélsőjobbot is csak egy pártnak tekinti, ami a nevében szélsőjobb.
    A baj az, hogy a demokraták elfoglalták magukat a vereség okozta sebek nyalogatásával, és a folyamatos támadásokra nem reagáltak. Mint tudjuk, a néphit szerint a hallgatás beleegyezés.
    Ha kertet akarunk, nem elég várni, hogy kinőjön valami, mivel abból csak dudva lehet. A kertet meg kell művelni, ültetni kell bele virágokat, ha azt akarjuk, hogy szép legyen.
    -
    Bocsánat a kemény szavakért, de attól hogy lebirkázzuk, ledisznózzuk az embereket, nem fognak változni, csak még sértődöttebbek lesznek. A tudatos vélemény formálás folyamat és nagyon sokat kell érte tenni. Én azt látom, hogy akiknek ez megadatna, hamar belefáradnak, és hamar feladják.
    Ez nem önnel szembeni kritika, hanem általánosítás. Azért elindult valami, csak most már tudatosabban kellene terelgetni az embereket. Vagyis felásva már felástuk a kertet, kérdés, ki mit vet bele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  15. “Ne tévelyegjetek tovább a sötétségben, mert ott csak nyirok és bűz van, gyurcsányok és medgyessyk mindenütt, betegség, depresszió, halál…”
    Hát, ha az efféle fondor oldalvágások nem teremtenek méltó, nemes, bárki számára komfortos és célszerű körülményeket a demokratikus összefogáshoz, akkor semmi. De csak zsenizzetek kritikátlanul, Orbán is nagyra nőtt tőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  16. toatológia – ez a nép megérdemli a sorsát! Nem lát különbséget a demokrata és a diktátor között, akkor menthetetlen!
    Ami igaz: a diktatúrában engedelmeskedni kell, a demkoráciához tanulás szükséges!
    Petőfi Sándor: A magyar nemzet (1847.)
    “Élt egy nép a Tisza táján, Századokig, lomhán, gyáván…”
    Csak 25 éves volt és ennyire tisztán látta, milyen is ez a nép!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (15 szavazatból)
  17. Na már most nekem inkább a molylepke jut eszembe, ami ugyebár szintén kártékony. És csak azt tudom javasolni, hogy addig kell eltaposni, amig csak hernyó, és nem repked ide-oda.
    .
    Erről ennyit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  18. “a kormányfő egészen biztosan azokat is részesíti majd az örömből, akik most támadják Őt” (…) “Mert Ő jó.”
    .
    Mint egy Istent isteníteni, kitüntetni kétszer is nagy ő-vel – a magyar helyesírás szabályai ellenére -, eléggé papos és fölöttébb bizarr, még irónia szintjén is, mert sokan azt hiszik, hogy harmadik személy esetén – Para csak tudja alapon – úgy kell helyesen írni. Nem úgy kell, hanem kis ő-vel. (Hibás helyesírás terjesztése “hivatásos” irodalmárok esetén: védhetetlen.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  19. azt szeretném elkerülni, hogy magát Orbán Viktort láttassam hernyóként

    Nagyon helyes! A patkány megfelelőbb lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  20. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
    *
    *
    És látá Isten, hogy jó.
    *
    Para-Kovács:
    “a kormányfő egészen biztosan azokat is részesíti majd az örömből, akik most támadják Őt” (…) “Mert Ő jó.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. Eltelt egy nap a cikk megírása óta.
    Első olvasatban Para-Kovács provokációnak szánta a cikket. Viszont akkor ha nem csupán kommentek szintjén demokrata valaki, le kellett volna rohanni a “behódolás” miatt. Vagy legalább véleményt mondani róla. Tegnap este óta figyeltem a reakciókat, de a csodás vagy Para jelzőkön kívül talán egy vagy két megjegyzés szólt a “behódolásról”.
    Ez fájó volt! Itt eléggé hozzászoktam a szókimondó, értékelő, és némi túlzással reális hozzászólásokhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  22. Hát bizony ezt – ismerve egy kissé a helyzetet – elég körülményes “behódolásnak” értelmezni! :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  23. 120992
    2012. szeptember 19. szerda
    12:35
    Micsoda behódolásról méltóztatik beszélni? Kinek a micsoda behódolásáról? Vagy paramnéziában szenvednék? Mert amit én itt fönt olvastam, az csak egy paraziticid parabola, egy paradox parainézis, amit csupán egy paraszthajszál választ el attól, hogy elfogadhatatlanul paranormális legyen. És semminemű behódolást nem sikerült kihallanom belőle. Csak annak a paródiáját.
    Ebben a cikkben egészen máshol van elásva a parallaxis.
    Vagy leparadtam valamiről?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  24. Én is pillangó szerettem volna lenni ha 1x reinkarnálódom. Most már nem annyira.Sipos Erzsébet viszont mint néptanító megáll.Ezért nem értek semmit se.
    Maclacnak!
    üdv HM

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  25. Fura tudatalatti élményt éltem át a cikket olvasva. Eljutottam idáig: “akik pont az orrukig látnak, mert statisztikai szempontból elhanyagolható.” És így olvastam: “akik pont az orrukig látnak, mert slamasztikai szempontból elhanyagolható.”
    Ja, látom, taotológia a KMH után itt is aktivizálódik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. Para! Megértettem valamit, innen kezdve én is úgy nézek a jövőbe /fényes arccal, lobogó hajjal -ha lenne- / mint a Muhina szobor !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  27. Én meg úgy értelmeztem, hogy ez kritika,felénk…
    Igen, ilyen hülyék vagyunk. Mert hagyjuk a hernyót kibontakozni.Írhatnám azt is, hogy gyáva népnek nincs hazája. De minek? Még van hazánk, meg remélhetőleg lesz is. Csak a minőség… Na, az nem mindegy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  28. Nem szoktam a kommenteket kommentelni, de nagyon örülök, hogy a Népszavát nem hülyék olvassák:)) Ha egyszer tényleg kapok valakitől valamire pénzt, mindenkit meghívok egy kávéra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  29. Ez az írás egyáltalán nem tetszett – először fordul ez elő Para írásával kapcsolatban. Zavaros, nehézkes, öncélú. Vagy egyszerűen csak nem értem, ez is lehet. Parát amúgy nagyon bírom, csúcspont a rhétfő eggeli szeánsz a Klubrádióban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. talalom
    2012. szeptember 20. csütörtök
    00:03
    Becsmérelsz? Kigúnyolsz? Beszólsz?
    Magyarázat?
    Mi az a KMH?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  31. Para-Kovács Imre
    Szeretem az írásaidat, de abba hagyhatnád végre a gyurcsányozást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. Kovács Szilveszter

    ” Hallja, míg él ,
    azt tagadta meg, amit ér :
    elvonta puszta kénye végett
    kívül-belől
    menekülő
    élő elől
    a legutolsó menedéket .”
    József Attila : Nagyon fáj —————- Üzenem a hernyónak, akiből soha nem lehet pillangó, mert már halott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  33. Ködösítesz csak !
    Mennyit kaptàl pontosan az Ezüst Medvéért, kiszàmolom neked, hàny kàvét adnak érte !
    :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  34. Az még egyéni ízlés/telenség kérdése, ha az író a gyurcsányokat a nyirokkal és bűzzel egy helyre sorolja. De hogy lehet ugyanabba a mondatban a medgyessyket is megemlíteni? Bár ha ez írói fogás, és a viszolygással a hernyó elleni utálkozást akarta érzékeltetni, akkor el van kefélve
    120992
    Para nem “behódolt” mert hasonló szöveg komoly előadását eleve lehetetlenné tette. Mert mindenki csak pukkadozna a nevetéstől.
    Arról nem is szólva, hogy a “hernyó” leírásában annyira precíz, hogy nincs az a pillangó, aki ezt hajlandó lenne neki elnézni!
    “azt gondoltam, hogy ez valami rossz dolog, egy furcsa, már-már kiszámíthatatlan gondolkodású sértett politikus tombolása, aki nem vesz tudomásul semmit, ami realitásnak köszönhető, dacból nyomja át idióta ötleteit, nekimegy a falnak, biztosan tudva, hogy mi állunk előtte az ütközőzónában, duzzogva hátat fordít Európának és a periféria lator államaival üzletelget, pusztán azért, hogy senki se szólhasson bele országa rombolásába”
    “a Fidesz-kormány rabszolga sorba dönti a szegényeket, még gazdagabbá teszi a nagyon gazdagokat, elszegényíti a polgárokat, megalázza a rokkantakat és a nőket, átírja az erkölcs és emberiesség összes szabályát, miközben végtelen tehetségtelenséggel próbál egy nemlétező gazdaságpolitikát ráerőltetni a furcsán néző külvilágra.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  35. Egyébként hogy értékeljétek a stílust: uitt van egy haszonszőrű “műalkotás-elemzés”

    art deco arckép 2012.09.23. 11:13:07

    Engem a kép kerített hatalmába.
    Méltó, értékét, tökélyét tekintve talán túlméretezett ajándék a kegyúrnak. Jövendő vétkek miatti engesztelésre is szolgálhat.
    A Kerényi által eddig fel nem fedezett művész a hálája kifejezéseként merész címerművészeti újításokkal csodálatos címert alkotott a politikus számára.Tartós családi használatra szólót.
    A rózsaszín alkalmazásával figyelembe vette az ábrázolt címerállat színpreferenciáját.
    A színszimbolika szerint a a rózsaszín a lágyság, az ártatlanság, a tiszta (szexmentes) szerelem színe. Megnyugtató, agresszivitást csökkentő hatása van. Mivel bizonyítottan étvágygerjesztő szín, művészi tudatosságot bizonyít , hogy a címerállat háttereként a Fidesz frakció sejlik fel.
    De politikailag sem jelentés nélküli. Talán itt a színválasztás legfőbb indoka: hiszen a svéd feministák és az amerikai női békeaktivisták is ezt a színt választották. Szóval egyáltalán nem ízlésficam.
    A közismert szimbólumként alkalmazott stilizált, csőrében zöld ágat tartó négy galamb kiterjesztett szárnyak nélkül, a címerközép csücskeinek irányából lengi körül , egyszerre ünnepli és védelmezi a középre helyezett címerállatot.
    A szivárvány háttér a végletekig fokozza a címer szimbolikus erejét.
    http://orulunkvincent.blog.hu/2012/09/22/alattvaloi_halaval_es_szeretettel_orban_viktornak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  36. Para, te megint beletaláltál a történetbe.:-)
    Csakhogy; az van, hogy az idén egy bazi nagy hernyó lezabálta a virágokat a zöldet és az eperfát.Próbálom életben tartani azokat amik még az élet látszatát keltik, de sok közülük elvesztette az utolsó esélyét is.
    Na most nem le x..rom, hogy mekkora pillangó kelt ki? Há’ kikel, oszt szétnéz, hogy valami barom lezabált tarlóra mindent.
    Úgyhogy egyet ajánlanék (magamnak is). Mivel a ‘csalogatott madarak,a telepített rovarok nem használtak,(még gyíkokat is szereztem) kérteik felcsatolni a háti permetezőt és “lobogó hajjal” szaladni végig mindenen,és megpróbálni menteni a menthetőt.
    Hja, tavaly még csak a tetűtenger tette tönkre az életem, de az idén valahogy a széljárás más lehet, vagy ‘tán a nap kél fel máshonnan? pár éve.

    Remélem értető voltam:-D
    ui: sokkal jobbak a hétfő délelőttök …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  37. Nekem meg Ady jutott eszembe :)
    .
    “Megölök egy pillangót,
    Óh, áldott, isteni perc,
    Szent kéje az ölésnek:
    Minden gyűlöletemért
    Hal meg e szines féreg.
    Ki várja a holnapot:
    Így várja azt a holnap.
    [...]”
    .
    Amúgy a cikk nagyon jó. Aki meg nem érti… hát az nem érti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  38. Bocsáss meg taotológia, összetévesztettelek egy másik kommentelővel, hasonló nick névvel. A KMH a Kanadai Magyar Hírlap. Becsmérelni egyébként a velem nem egyetértőket sem szoktam, sőt igyekszem megtartóztatni magamat az általam nem becsült illetők szidalmazásától is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  39. talalom
    2012. szeptember 23. vasárnap
    17:27
    Korrekt, elfogadom, békepipa.
    Azért, ha elolvastad volna azt is, amit írtam, nem csak a nicket, akkor talán élhettél volna a gyanúpörrel, vagy rosszul gondolom?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  40. Dalbaöntve:
    http://www.youtube.com/watch?v=9RgM-PK46yk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók