Ronai and Ronai
AMERIKAI

Romney: „Sokat segítene, ha latin volnék” 2012. szeptember 19. szerda 0:05 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Romney: „Sokat segítene, ha latin volnék”
Washington – Támadhatóan nyilatkozott a szegényekről és a spanyol ajkúakról Mitt Romney republikánus elnökjelölt egy adománygyűjtő magánrendezvényen, amiről az amerikai médiumoknak hétfőn szivárogtattak ki egy titokban készített videofelvételt.
.
A felvétel tanúsága szerint Romney kijelentette, hogy az amerikaiak 47 százaléka Obamára fog szavazni, „bármi történjen is”, mert ezek az emberek a kormány segítségétől függenek.
.
„Áldozatnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy a kormánynak kell gondoskodnia róluk (…), azt hiszik, hogy jogosultak az egészségügyi ellátásra, az élelemre és a lakhatásra” – mondta Romney az állítólag május 17-én, Boca Ratonban elmondott beszédében. Az elnökjelölt kijelentette: az ő feladata az, hogy „ne aggódjak ezekért az emberekért”.
.
„Sohasem fogom meggyőzni őket arról, hogy vállalják a személyes felelősséget, és törődjenek a saját életükkel”, mondta Romney, aki hangsúlyozta, hogy ehelyett az 5-10 százaléknyi gondolkodó függetlent kívánja megcélozni a politikai centrumban.
.
Romney azzal is elviccelődött, hogy sokkal nagyobb eséllyel pályázhatna a Fehér Házra, ha az apja történetesen mexikói szülőktől született volna, nem pedig olyan amerikai szülők gyerekeként látta volna meg a napvilágot, akik Mexikóban éltek, (mormon) térítő missziót teljesítettek.
.
„Tréfálok, amikor ezt mondom, de mégis segítene, ha latinó volnék”, jelentette ki a volt massachusettsi kormányzó.
.
A videó történetesen azon a napon szivárgott ki, amikor az elnökségre pályázó jelölt éppen a latin-amerikai származású vállalkozók kereskedelmi kamarájának (Hispanic Chamber of Commerce) ülésén elmondott beszédével próbálta meg megnyerni a spanyolajkú szavazók rokonszenvét, akik a Gallup intézet szerint 64:27 arányban Obamához húznak.
.
Az Obama-kampánystáb hétfőn „sokkolónak” minősítette a becslések szerint 190-250 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező Romneynak e beszédét, amelyet tehetős szponzorok előtt mondott el. Romney stábja szerint a republikánus elnökjelölt a kiszivárgott beszédben csak abbéli aggodalmát akarta kifejezni, hogy Obama Amerikájában a gazdaságban egyre többen szorulnak állami támogatásra. A republikánus elnökjelöltnek a magánadományozókkal való találkozói keddtől nyilvánosak lesznek kiválasztott tévék kamerái számára.
.
Romney azt is elmesélte, hogy a Bain Capital vezérigazgatójaként egyszer felkeresett egy olyan, 20 ezer munkásnőt foglalkoztató kínai gyárat, amelyet megvásárolt a vezetése alatt álló tőkebefektető cég. Leírta, hogy az alkalmazottak túlnyomórészt 18-23 éves nők voltak, akik a kelengyéjükre gyűjtögettek, munkásszálláson éltek, és a gyárat szögesdrótkerítés vette körbe. A kínai vezetők szerint a kerítés nem a szökéstől védett, hanem inkább arra szolgált, hogy távol tartsa azokat, akik be akartak jutni, hogy munkát szerezzenek.
.
„Az életed 95 százalékban el van rendezve, ha Amerikában születtél”, idézte a kínai gyárban látottakkal kapcsolatban Romney a Bain egyik partnertét, aki vele együtt ment el a látogatásra.
.
A Tax Policy Center független kutatóintézet becslése szerint 2011-ben az amerikai háztartások 46 százaléka nem fizetett szövetségi adót. A közterheket nem fizetők száma ennél jóval kevesebbre, 18 százalékra tehető, mert a nagy többség bére után a munkáltató fizetett járulékot.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 3 szavazatból)
Romney: „Sokat segítene, ha latin volnék”, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. Ezután a videó után símán felveheti az ” El Loco” becenevet is, maximum azzal fog r’á szavazni akár egy latino. Romney-ra tényleg illik a mondás: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. De milyen Elnök lenne az aki meg sem szólal? Ez itt a nagy kérdés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  2. Allitolag a titokban felvett video az jimmy carter unokajanak koszonheto,es ha ez igaz,akkor tenyleg nem esik messze az alma a fajatol…..
    Romney semmivel nem rosszabb mint Obama.
    Obama jelenleg azzal van elfoglalva,hogy lettermann musoraban bohockodik,beyonce “muvesznovel” kokettal es ehhez hasonlo hulyeseggel megy el az ideje…arra nincs ido,hogy utana nezzen mi folyik kinnt a vilagban,kulonosen a kozel-keleten……
    Romney meg mindig jobb lenne,minden szempontbol,talan visszadna valamit Amerika elvesztett tekintelyebol……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  3. Ha nem vagy milliomos, nincs miért Romney-ra szavazni. Plusz semmit nem ért a külpolitikához, ami ezekben az időkben felér egy katasztrófával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  4. Igaza van Romneynak, a mai világban nem szabad értékteremtő embernek lenni, szar segélylesőnek kell lenni, minél nagyobb pofával követelőzni, ha latino vagy, átugorni a kerítést, majd csak akad amerikai elnök, aki az igazságüggyel próbál bevédeni Arizonával meg Texasszal szemben, csak hogy a rokonaid rá szavazzanak. Barack Hussein, te nem fekete vagy, hanem vörös. jól bevásárolt veled az egész világ, reméljük, annyi ingyenélő még nincs Amerikában, hogy még négy évet boldogits bennünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (11 szavazatból)
  5. Jelenleg az a helyzet,hogy barack husszein obama es kabinetje leszerepelt egy tisztesseges es becsuletes atlag amerikai elott……
    Korulbelul 20 vagy harminc orszag muszlimok vagy nem meggyalaztak az amerikai zaszlot es helyette az al kaida lobogo udvozli az oda beteroket…..Cinkosuk meg fulug jimmy a szoknyapecer clinton es a tobbi tehetsegtelen politikusok es vezetok tomege….itt most nincs helye azt nezni,hogy dem or rep ,ha nem akarjak hogy a feherhazon is a felholdas lobogo diszelegjen…na ezt kene tudomasul venni a politikai korrekciotol elvakult embereknek….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  6. “Romney azzal is elviccelődött, hogy sokkal nagyobb eséllyel pályázhatna a Fehér Házra, ha az apja történetesen mexikói szülőktől született volna, nem pedig olyan amerikai szülők gyerekeként látta volna meg a napvilágot, akik Mexikóban éltek, (mormon) térítő missziót teljesítettek.”

    Ezek a republikanosok pont ugy utaljak ,es szemet modon elcelodnek,ironizaljak szerencsetlen spanyolokat,mint nalunk a romakat!Pedig pl.a mexikoiakat nagyon nehez szorgalomban lepipalni,ugy dolgoznak mint egy gep!Oszinten nem ertem, (mert tobbszor megfigyeltem,tobbek kozott itt az AN kommentekben,sok magyar rajongoja van Romneynak)az un. “idegeneket”(mert Romney csak igy hiv bennunket.. IS!)hogy lehet egy olyan emberre szavazni es “drukkolni” neki a gyozelemhez,aki ennyire lenez es semmibe vesz minden emigranst!Ugy gondolom ha Romney nyer(remelem nem),azoknak az itt elo” magyaroknak akik meg nem allampolgarok ,lesz par nehez ejszakajuk!Ebben biztosak lehettek!Miert?Mert pont ugy gyulolnek minden kufoldit “idegent”,mint odahaza a jobbik meg a fidesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  7. Ja es szerinted fringe,mire utalt azzal a “szogesdrotkeritessel” Romney?Elaruljam?Arra kerlek,hogy lesz itt melo USA-ban,csak nem nekunk,emigransoknak!Ez az alak kepes arra hogy “leszogesdrotozza”egesz USA-t,ha o” nyer,nem lesz itt bevandorlas!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  8. Izzi
    !0 vagy 11 millio illegalis, tobbsegukben latino bevandorlo el azUSA-ban,mert olyan munkat is elvegeznek,amit mas nem.
    Fox volt mexikoi elnok egyszer azt mondta,hogy az illegalis bevandorlok olyasmi munkat is megcsinalnak,amit sem egy fekete sem egy feher ember nem lenne hajlando. Ez egy nagy problema,hogy emberek millio nem akarnak dolgozni es valoban ulni akarnak az allami segelyen….azt is nezni kellene,hogy egesz eszak amerika ki lett arusitva Azsiaba olcso munakero es penz cimen,.ez sem helyes..szoval valahogy valami nem mukodik,ahogy az kellene egy ilyen tokeletesnek kikialtott orszagban…
    De itt most foleg arrol van szo,hogy kulpolitikailag obama hazavagta a sajat hazajat…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  9. fringe, erdekes amit irsz. Bushrol is gondolom ezt irtad amikor az elnoksege 2. eveben muzulman terroristak amerikaban kovettek el merenyleteket. Ha nem emlekeznel, most volt az evforduloja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  10. Azt hiszem Romney elásta magát ezekkel a buta megnyilatkozásokkal. Obamának már csak arra kell ügyelnie, hogy ne kövessen el valami hasonlóan kapitális hibát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. bkrs
    kosz szepen,hogy felhivtad a figyelmemet 9/11 evfordulora,nem is tudtam……
    Bush elnok ott kovette el a hibat anikor nem fejezte be Afganisztant,es nekiment Iraknak…velemenyem szerint ez oriasi bakloves volt minden tekintettben.
    Ugy tunik ,hogy Obama elnoknek fontosabb a pojacat megjatszani mint elnokot,de ezt fentebb bovebben megirtam.
    Amerikai diplomatat igy kinyirni ahogy tettek,erre egy orszag sem reagalna igy ahogy most az USA tette.De ez az en velemenyem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  12. Hola! A munkahelyemen több republikánus mondta ma hogy szerintük így nem lesz esélye Romney-nak, ha így folytatja. Egyetértek velük.
    Nem demokraták mondták. Igen, akkor kerül bajba ha kinyitja a száját. Ez nagyon ciki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  13. Eleve marhaság volt fehért embert indítani, mikor kisebbségben vannak, sapnyol kellett volna vagy fekete aki gyűlöli a muszlimokat. Így most marad a terroristák által pénzelt Obama.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Obama marad az Egyesült Államok elnöke 2012. november 7. szerda | AN

Romney továbbra is versenyben 2012. október 25. csütörtök | AN

A budapesti szakértők Obama győzelmét várják 2012. október 18. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos