Ronai and Ronai
AMERIKAI

Igyatok az emlékére egy Unicumot 2012. augusztus 6. hétfő 13:20 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Igyatok az emlékére egy Unicumot
Budapest/Firenze – Elhunyt Zwack Péter, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tiszteletbeli elnöke; a neves üzletembert, volt országgyűlési képviselőt, korábbi washingtoni nagykövetet 85 éves korában vasárnap Olaszországban érte a halál.
.
A Zwack Péter életútját ismertető közlés szerint az üzletember 1987-ben tért haza Magyarországra, majd 1989-ben a Budapesti Likőripari Vállalattal közösen vegyes vállalatot alapított, Zwack Unicum Budapest Kft. név alatt. 1991-ben a privatizáció keretében társával, Emil Underberggel létrehozva a Peter Zwack & Consorten AG-t visszavásárolta az államtól családi tulajdonát, megalapítván ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, amelyben az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban adta át a stafétabotot a hatodik generációt képviselő fiának, Zwack Sándornak, miközben ő megmaradt a vállalat tiszteletbeli elnökének, és aktívan részt vett a társaság életében.
.
Zwack Péter szülei Zwack János, az Unicumot gyártó és forgalmazó Soroksári úti Zwack-gyár társtulajdonosa és Wahl Vera voltak. 1945-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd egy évvel később a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán kezdte meg tanulmányait, de emellett a családi gyárban is dolgozott. 1947-ben ifjúsági teniszbajnok lett, majd ugyanabban az évben édesapja tanácsára elhagyta Magyarországot. Először Olaszországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot. Eleinte különböző kisebb munkákat vállalt, 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere, majd 1954-ben egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett.
.
1956-ban létrehozta Eckhardt Tiborral, valamint a korábbi amerikai elnökkel, Herbert Hooverrel és Sargent Shriver Jr-ral a „First Aid for Hungary” alapítványt, és 120 ezer dollárt gyűjtött a magyar forradalom egyesült államokbeli menekültjei számára.
.
1964-ben önálló borimportőr céget alapított New Yorkban, két évvel később egy másik szeszipari vállalat exportigazgatója lett. 1970-ben visszatért Európába, Firenzében telepedett le, és a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott.
.
Hazatérése után 1990-ben a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának első elnöke lett, 1995 és 1999 között a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, 2003 és 2004 között pedig a Vállalkozók Országos Szövetségének soros elnöke volt.
.
1990-ben kinevezték Magyarország washingtoni nagykövetének, emiatt amerikai állampolgárságáról is le kellett mondania. 1992-1995 között a Liberális Polgári Szövetség-Vállalkozók Pártja elnöke volt. 1994 és 1998 között Kecskemét független országgyűlési képviselője. 1995 és 1997 között a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja volt.
.
Országgyűlési képviselőként támogatója volt többek közt a kábítószer elleni felvilágosító tevékenységet folytató DADA Alapítványnak, parlamenti tevékenységének központjában a feketegazdaság elleni küzdelem volt, és aktívan részt vett Magyarország NATO-tagságának és az Európai Unióba történő belépésének előkészítésében.
.
Érdemei, tevékenységei elismeréseként 2002-ben, majd 2004-ben az Év Vállalkozójának választották, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet (polgári tagozat). 2008-ban Budapest díszpolgára címmel tüntették ki, 2009-ben megkapta a Best of Budapest életműdíjat, 2011-ben pedig az Ernst and Young „Az év üzletembere”„Példakép” díjat kapta meg. 1999-ben az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagja kitüntetést kapta meg (Cavaliere dell’Ordine di Merito della Repubblica Italiana).
.
Zwack Péter első házasságából öt, második házasságából két gyermeke született. Két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella építik tovább a családi vállalatot.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (10 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +22 ( 22 szavazatból)
Igyatok az emlékére egy Unicumot, 4.7 out of 5 based on 10 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(9)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

9 Reader’s Comments

  1. Isten nyugosztalja , jó ember volt.
    Egyszer dolgoztam a cégének , problem-free business volt.
    A végelszámoláskor kaptam egy kétésfél literes nagy ” reprezentációs “Unicumot !
    ( Kereskedelmi forgalomba nem kerül ! Meg is ittam gondd nélkül.)
    Érdekes volt látni a gyárában miképpen készül az Unicum.
    Pont annak az épületnek a tetejére szereltem fel pár antennát , amiben folyt a
    misztikus ital keverése – kavarása , erjesztése :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  2. Isten nyugosztalja!
    Mozgalmas és termékeny élete volt, és neki is kijutott a Magyar hánytatott sorból.
    .
    Egy hasznos emberrel lettünk szegényebbek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  3. Sajnálom! Családja egész tevékenységével együtt országunk jóhirét növelte.
    Generációm nem felejti a tengerben lebegő életmentő gömbüveg reklámot.
    Egy egy korty Unikum akkor is, most is VALÓDI UNIKUM. Viláhirű jelenleg is.
    Béke poraira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  4. Becsültem Őt!
    Annak ellenére, hogy szülei gyárát államosították, nem emlékszem arra, hogy gyűlölködve beszélt volna a kommenista rendszerről
    Béke poraira!
    Nyugodjék békében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  5. R.I.P. :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  6. Hasznos tagja volt a társadalomnak, sokan tanulhattak volna tőle hazaszeretetet. Már régóta hiányzik a közéletből az a higgadt mérlegelés, ami az ő megszólalásait jellemezte.
    Ha nem tűnik kegyelet sértésnek: K.S.! A “hánytatott” sors legfeljebb azt éri el, aki túl sok alkoholt iszik, bármilyen formában. Zwack-éknak hányatott sors jutott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  7. Behűtök egy üveg Zwack-Unikumot és amint lehűlt iszom egyek az eg..mlékére!

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  8. Isten nyugasztalja békében ! A mai politikusok sokat tanulhatnának tőle !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Szent Imre induló folytatását is meg kellene írni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Végső búcsút vettek Zwack Pétertől 2012. augusztus 21. kedd | AN

Egy üveg Unicum miatt került a rács mögé 2011. április 9. szombat | FH

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos