Ronai and Ronai
AMERIKAI

Pilótajátékos volt a főügyész élettársa? 2012. május 12. szombat 7:24 Forrás: AN, Népszava

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Pilótajátékos volt a főügyész élettársa?

Budapest – Egy éve derült ki, hogy a Generali biztosító egy munkatársnője, H-né P. Mónika, a cég nyomtatványainak felhasználásával, “VIP” befektetési ígérettel milliókat vett fel korábbi ügyfeleitől, ám a pénz nem érkezett be a biztosítóhoz. Az ügy kárértéke mintegy négyszázmillió forint.

A Népszava információi szerint a gyanúsított a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének, dr. Keresztes Imrének az élettársa. A károsultaknak a Generali az eljárás lezárultáig nem fizet, a nyomozás pedig igen nehézkesen halad.

Tavaly májusban tett feljelentést a Generali Biztosító, a fővárosi II. kerületi kapitányságon, mert munkatársa hosszabb ideje elsikkasztotta az ügyfelektől befektetési biztosításra felvett pénzt – körülbelül 400 milliót. Az akta azonban többször is hosszasan elfeküdt, és csak hónapokkal később került a jelenlegi nyomozó hatósághoz, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A gyanúsított asszony – a Generali biztosító feljelentése szerint – a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének, dr. Keresztes Imrének az élettársa, fia pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi nyomozója. Ezért zárták ki az ügyből a BRFK-t.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 6 szavazatból)
Pilótajátékos volt a főügyész élettársa?, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. Nem baj anyu, majd elsikáljuk a nyomozást!
    Ne törődj vele Móni, nem úgy megy nálunk a vádemelés!
    .
    Ilyen háttérrel csoda, hogy csak 400 millát sikított el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  2. Lehet ezek között valami összefüggés?
    http://nepszava.com/2012/05/magyarorszag/kesik-a-vademeles-sukoro-ugyben.html
    Most ki kit mogyoróz? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  3. Bizony sok időbe telik a nyomozóknak megkeresni az összes károsultat, és csak úgy “barátilag” rábeszélni őket a vallomásra, hogy nem egy okirathamisító bűnöző áldozatai, hanem önként és dalolva adták át a pénzüket P. Mónikának. A kor szellemének ismeretében a “baráti” meggyőzés érvei közt szerepelhet például egy jó kis NAV – vizsgálat ígérete, vagy a befektetett pénz eredetének firtatása, netán ha közalkalmazott a megkárosított, egy munkahelyi feljelentés belengetése. Én mondom, hosszú vizsgálat lesz ez még, pont annyira hosszú, mint amennyi a dolog elévülési ideje!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  4. Két dolog biztos: mi semmit se fogunk megtudni, és a károsultak nem kapják vissza a pénzüket. Ez a jól bevált gyakorlat. Ja, és a főügyész hivatalában marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  5. Hogy mik vannak? Ez csak valami fatális tévedés lehet. El sem hiszem amíg a Hír TV “oknyomozói” össze nem állítanak az esetről egy “riportot”. Természetesen arc nélkül nyilatkozókkal, megvágva, hamis felvételekkel kiegészítve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  6. A fityisz így próbálja siettetni a vádemelést Sukoróra? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  7. A Magyar Köztársasági érdemrend Nagykeresztjét (polgári tagozata) átvette:
    Keresztes Imre:

    A közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben folytatott nyomozások során nyújtott teljesítménye, továbbá eredményes ügyészi és vezetői pályafutása elismeréseként.

    http://marcius15.kormany.hu/a-magyar-koztarsasag-erdemrendjei

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  8. ” Ugye szívem , mi parancsolunk ? Mi ketten ! .. No meg a gyerek !
    / Idézet Hofi Gézától /
    -
    Különbenis : Gyurcsány a hibás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. anonyme
    2012. május 12. szombat 08:44
    Bizony isten dolgoznak rajta! Csak azzal a különbséggel, hogy az ártatlan jóakaratú P. Mónika magyar anya és honleány, a szerencsétlen biztosítási ügynök lesz az ügy áldozata, akit azok a gaz kozmopolita svihákok, és a spekuláns csalók tereltek a bűn útjára azzal, hogy megtévesztésül tömegesen tukmálták rá a pénzüket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Kerpács Winnetou

    Nem kell aggódni !!!!
    Ugyanis:
    - ha nem sikkadnak el az iratok és eljut ügyészi szakba, majd megszüntetik,
    - Ha az ügyészségen nem, majd a bírósági szakaszban szüntetik meg az
    eljárást
    - ha a bírói szakaszt is átélte az ügy, jöhet a bírói felmentés, más bírósághoz
    való áttétel
    -ha a bírósági végzés elmarasztaló,akkor

    Akkor jön a Köztársasági Elnök Kegyelmi felmentése !

    Ezután tessék figyelemmel kísérni ezt az ügyet, hogy lesz e benne vádlott, az ki lesz, milyen ítéletet kap és lesz e vagyon elkobzás, illetve a vádlott részéről vagyonmentés!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Meg kell vádolni azokat akik nyilvánvalóan szabálytalanul , nyerészkedési érdektől vezérelve adták át a pénzt szegény P.-nek.
    ( Akinek kevéske pénze van azt meg kell büntetni ! EZ a jelen hozzáállás. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Lyukakért számtalanszor háborúztak már.
    Lehet, hogy H-nénak gyémántból van.
    400 millióból már lehet olyat is venni…..!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  13. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=482973

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Geyza
    2012. május 13. vasárnap 01:50
    Nyilvánvaló, hogy megint azok az nemzettesten élősködő, szemérmetlenül nyerészkedő nyuggerek az okai szegény Mónika eltévelyedésének. Azzal az ócska trükkel, hogy far-hátat, meg csirkelábat vesznek az állam jóvoltából nekik ajándékozott hatalmas nyugdíjukból, komoly spekulációs tőkéhez jutva taszították a bűnbe, kihasználva az amúgy mit sem sejtő főügyész élete párját, az ártatlanul jótét lélekről tanúbizonyságot tévő, önzetlenül embertársai javára tevékenykedő biztosítási ügynököt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Elvégre vagy fülkeforradalmár gengszterek kezében van a hatalom országunkban, vagy demokrácia van? És csodálkozni fognak, hogy a hatalomváltáskor nem csak fejek, hanem egész családok fognak bíróság elé kerülni, és rögtön ítélés lesz. Ez a gátlástalan szemét társaság önmagának köszönheti azt ami következni fog ha végre az egyszerű ember is kijózanodik! Csak azt ne mondják majd, hogy szélsőséges a Magyar Nép!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Családban marad!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Örülök neki, hogy Magyarorszagon is immar van Monika Gate! Tartjuk a vilagszinvonalat. És most jön a java…
    http://hvg.hu/itthon/20120514_olaf_simicska_lajos_kozgep_provital

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Kampány Barbi-Tesco arca-nyugdíjvédelmibiztos – majd jól megmagyarázza, hogy minden rendben van a KÖZGÉP-nél – oszt jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Vagy Laszloné lesz kénytelen szot emelni, de abbol bajok lesznek, mert csetlik-botlik a nyelve. …”Ugyamma , a Zsòti nem rablo, tissztelt biròsàg, bocsànat, bizottsàgot akartam mondani…… “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos