Budapest – Semjén Zsolt nem ért semmit. A nulla százalékos párt elnöke, aki az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként a védett madarak vadászatának nagy barátja, azt gondolja, hogy Schmitt Pálnak a balliberálisok fondorlatai miatt kellett távoznia.
Semjén úr azt hiszi, hogy Schmitt Pál egy minden gyanún felül álló, kiváló ember, és a plagizált doktorija csupán ürügy volt az eltávolításához. Pedig Schmitt megalkuvásokkal teli életútjával, maga szolgált okot az eltávolításához. Idegen tollakkal ékeskedő doktorija csupán hab volt a tortán.
A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök, aki személyében még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt. Semjén Zsolt ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szerdai budapesti rendezvényén mondta.
Utalva az államfő lemondására, kiemelte: ennek semmi köze nincs Schmitt Pál dolgozatához, ez nem ügy, hanem ürügy. Ez egy ember tragédiája – jegyezte meg.
Semjén Zsolt szerint az államfőt azért támadták, mert aláírta a húsvéti alkotmányt, illetve a balliberális oldal nem hajlandó tudomásul venni, hogy a magyar hagyományoknak megfelelő alkotmányra váltották le a korábbi alkotmányt.
Kár, hogy csak írtok és nem olvastok is néha a kommentek között.
Igaz, könnyebb pocskondiázni, mint elismerni valakit.
Valaki, aki egymaga ember a kereszdénydemokraták között, bár igaz, lehet hogy kirúgják.
Ismét felajánlom a cikket, hátha lesz aki elolvassa és lássa, hogy van még ember, akinek helyén a szíve és esze:
http://index.hu/belfold/2012/04/01/kizarhatjak_a_schmittet_lemondasra_szolito_keresztenydemokratat/
Pfffff….
…
http://atv.hu/belfold/20120413_allamfo_jeloles_ulesezik_a_fidesz_elnoksege_a_szavazason_ader_vezet
…
- Nem ám Glatz Ferenc a jelölt, vagy Vizy E. Szilveszter, vagy Bazsa György, nem…
…
Hanem a legótvarosabb fitymesz- prostituáltak, kizárólag, senki más.
…
Menjen a …szba az egész ország…
Látom, mínuszra értékelték az előbbi hozzászólásom, pedig Schmitt ellen szólt az egyetlen kereszténydemokrata!
De ez itt ugy látszik senkit nem érdekel, könnyebb az egész országot lenézni.
“Idegenbe szakadt hazánk fiai”… mind egykutya.
Szerintem Semén ur nagyon mellé fogott ezzel a kijelentésével.A szégyent nem az elnök birálói hozták az országra,hanem maga az elnök és azok,akik ezt félre magyarázzák.