Kevesebb országban alkalmaznak halálbüntetést 2012. március 27. kedd 18:31 | AN Forrás: MTI

Share
Kevesebb országban alkalmaznak halálbüntetést
Halálsor. Világszerte közel húszezer ember várja siralomházban a kivégzését
London – Folyamatosan csökken a halálbüntetést alkalmazó országok száma, a végrehajtott halálos ítéleteké azonban ennek ellenére is nőtt tavaly, mivel elsősorban a közel-keleti országokban egyre gyakrabban folyamodnak ehhez a büntetési formához. áll az Amnesty International által a halálbüntetésről kedden Londonban kiadott éves jelentésben, amely szerint a siralomházban ülők száma 2011 végén világszerte megközelítette a 19 ezret.
.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely hosszú évek óta küzd a halálbüntetés teljes eltörléséért, 74 oldalas idei összefoglalójában azt írta: a világ 198 országa közül tavaly “legalább húszban” hajtottak végre halálos ítéleteket. Egy évvel korábban 23 országról volt tudható, hogy halálbüntetést alkalmaz, tíz évvel ezelőtt pedig még 31 olyan ország volt a világon, amelyben bírósági ítéletek alapján kivégzéseket hajtottak végre, vagyis egy évtized alatt harmadával csökkent a halálbüntetést alkalmazó országok száma.
.

-
Ítélet-végrehajtás Thaiföldön
.
Tavaly ugyanakkor 676 kivégzés vált ismertté a 2010-ben bizonyíthatóan végrehajtott 527 halálos ítélet után, és ez az adat nem tartalmazza a Kínában kivégzettek számát, amely az Amnesty International szakértői szerint több ezer lehetett.
.
Az AI a keddi világjelentésben felidézte, hogy már 2009-ben beszüntette a becslések közlését a Kínában végrehajtott halálos ítéletek számáról, mivel a kínai hatóságok ezt az adatot továbbra is államtitokként kezelik. Az emberi jogi szervezet egyben ismét felszólította a kínai hatóságokat a meghozott és végrehajtott halálos ítéletek számának feltárására, annak érdekében, hogy igazolni lehessen azt a hivatalos kínai állítást, amely szerint az elmúlt négy évben jelentősen csökkent a halálra ítéltek és kivégzettek száma Kínában.
.
Jóllehet a kínai kormány tavaly tizenhárom bűncselekményfajta esetében eltörölte a halálbüntetés alkalmazását, továbbra is kiróható azonban e büntetési típus olyan nem erőszakos bűncselekmények elkövetőire, mint a korrupció és a kábítószer-csempészet – áll az Amnesty International keddi elemzésében, amely szerint Kínában több embert végeznek ki, mint a halálbüntetést még alkalmazó más országokban összesen.
.

,
A hagyományos iráni módszer. Ma a prózaibb akasztást alkalmazzák, de még mindig nyilvánosan
.
A jelentés szerint Kínán kívül Irán az egyetlen olyan ország a világon, ahol az AI-nak több száz kivégzésről van tudomása. A szervezet szerint a hivatalos forrásokból megerősíthető módon tavaly 360 elítéltet végeztek ki Iránban, de az Amnesty International közölte: megbízható forrásai szerint a hivatalosan nem ismertetett kivégzések száma 2011-ben legalább 274 volt, vagyis mindezek alapján Iránban tavaly legalább 634 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.
.
Az AI-jelentés szerint a közel-keleti térségben hivatalosan ismertté vált kivégzések 99 százalékát négy országban – Iránban, Szaúd-Arábiában, Irakban és Jemenben – hajtották végre. Ezekben az országokban tavaly csaknem 50 százalékkal nőtt a kivégzések száma.
.
Az Amnesty International éves jelentése kiemeli, hogy az Egyesült Államok a nyolc vezető ipari hatalom csoportjának (G8) egyetlen olyan tagországa, ahol tavaly is alkalmazták a halálbüntetést, bár itt is jelentősen csökken a kirótt és végrehajtott halálos ítéletek száma. Az AI adatai szerint 2011-ben 43 elítéltet végeztek ki Amerikában az egy évvel korábban végrehajtott 46 halálos ítélet után. Tíz évvel ezelőtt még 71 kivégzés volt az Egyesült Államokban. Jelentősen csökken az amerikai bíróságok által kirótt halálos ítéletek száma is: tavaly 78 személyt ítéltek halálra, jóllehet az 1980-as és az 1990-es évtizedben is még évente átlagosan 280 új halálos ítélet született Amerikában.
.

.
A valaha elterjedt villamosszékes kivégzés ma már nem alkalmazott módszer
.
A G8-tagállamok közül Japánban tavaly – 19 év óta először – nem hajtottak végre halálos ítéletet.  Európában egyedül Fehéroroszország alkalmazta még tavaly is a halálbüntetést. A szervezet adatai szerint 2011 végén legalább 18 ezer 750 halálra ítélt ült siralomházakban világszerte.

Címkék:, ,

6 Reader’s Comments

  1. Persze inkabb etesuk oket, jarjanak uszodaba.kapjan TV-t.
    NEM ! Szukseg van a halabuntetesre, de csak 100%-an bizonyitott esetben lehessen vegrehajtani.

    Persze az antidemokratikus orszagokban mint pl Kina vagy Magyarorszag a politikai elit szivesen hasznalja (hasznalna) az ellenfelek likvidalasat, akar koholt vadak alapjan is. (Ezekben jobb ha nincs halalbuntetes)

  2. Szerintem meg nelegyen !
    A Jobbik épp most kampányol a hazai újbóli bevezetése mellett.

  3. Báthory Ödönke

    Érdekes képmutatás ez a halálbüntetés mizéria. Hiszen nap mint nap szembesülünk azzal, hogy döntéseket hoznak, amely döntések esetleg emberi életekbe kerülnek. Például a mostani “gazdasági szabadságharc” kergetett már öngyilkosságba embereket. Az egészségügy mai magyar állapotában naponta kell dönteniük orvosoknak, hogy melyik pácienst lássák el. A másiknak esetleg életébe kerülhet a dolog. Ha egy család nem bírja fizetni a sokszorosára nőtt gyógyszerárakat, gyakorlatilag ugyanezt teszi. Jogászok, maffiózók, közlekedési hülyegyerekek szintén élet-halál kérdésében döntenek. És akkor még nem szóltunk az abortuszról, ahol igazán ártatlanokat sújtanak kivégzéssel. Mért pont a gazembereket kéne megvédeni ettől? Például ezt az alakot, aki Csepelen élve ásta el az áldozatait, mért kéne megkímélni? Mért van a gyilkosnak több joga az élethez, mint az áldozatának?

  4. Csak helyeselni tudom, a halálbüntetés semmit nem old meg, közönséges gyilkosság és sokszor ártatlanokat végeznek ki, elvágva őket a per felújítás és az ártatlanságuk bizonyításának esélyétől.
    -
    De még ha bűnöző is akkor sem szabad szerintem megölni egy fejlett és civilizált emberi társadalomban. Minden a helyére kerülhetne gyilkosság nélkül is és a legelvetemedettebb bűnözök is hasznára lehetnek a társadalomnak a megfelelő helyen.

    -
    Ugyan megtörténhetett volna Leopold and Leob este ha halálra ítélik Leopoldot. Persze ezzel nem mentem őt Bobby Franks meggyilkolásáért.

  5. helyesbítés
    -
    Ugyan megtörténhetett volna Leopold and Leob este ha halálra ítélik Leopoldot ??

  6. Pedig micsoda igény van rá! :))
    És amire igény van, azt előbb-utóbb feltalálják.
    Így, vagy úgy.

Kapcsolódó cikkek

Méreginjekció Puerto Ricó-inak? 2012. szeptember 27. csütörtök | AN

Harmadszor is megúszta a kivégzését 2012. augusztus 27. hétfő | AN

A kormány „megvédi a kisebbségeket” 2012. augusztus 17. péntek | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:



Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

Blogok