Ronai and Ronai
AMERIKAI

Schmitt még mindig nem ismeri el bukását 2012. március 8. csütörtök 20:23 | AN Forrás: 168 Óra

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Schmitt még mindig nem ismeri el bukását

Budapest – Schmitt Pál a Bruxinfónak adott nyilatkozatában azt állította, tiszteletben fogja tartani a plágiumügyében folytatott vizsgálat eredményét, de ez nem azt jelenti, hogy lemond, hanem azt, hogy tudomásul veszi. Posztján azonban mindenképp megmarad, mert érzi az emberek felé áradó szeretetét.

Januári megnyilatkozása óta most először beszélt arról Schmitt Pál, hogy esetleg követett el hibát – de nem a húsz évvel ezelőtt írott kisdoktorijában, amelynek lopott voltát annak ellenére sem ismeri el, hogy a Hvg.hu újabb oldalak kapcsán mutatta ki a plágiumot –, Az államfő beszélt arról is, hogy a törvényhozási dömping során ő is hibázott. „Én is hibáztam, amikor olyan törvényt írtam alá, amit később az Alkotmánybíróság, vagy valamelyik EU-s fórum kritizált. Igen, ezek hibák voltak, de ezeket lehet korrigálni”.

„Tiszteletben fogom tartani a vizsgálat eredményét”, mondta az államfő a Bruxinfónak adott brüsszeli interjúban. Azt is mondta, hogy a Fidesz politikai támogatása miatt került célkeresztbe a kisdoktorija. Az elnök viszont még így is érzi az emberek felől a tiszteletet és a szeretetet: „Nyilvánvaló, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök vagyok”, válaszolta arra a kérdésre, nem gondolja-e, hogy ez az ügy már annyit ártott a személyének és a köztársasági elnöki intézménynek, hogy távoznia kellene pozíciójából. „Akik figyelemmel kísérték eddigi pályámat, sportbéli és diplomáciai teljesítményemet, azok változatlanul bíznak bennem”, szögezte le.

Természetesen nem csoda, hogy Schmitt maradni kíván, miután tettét továbbra sem tartja plágiumnak, és ragaszkodik ahhoz a fikcióhoz, hogy kisdoktoriját az akkor érvényes követelményeknek megfelelően nyújtotta be („ez nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt, ami írógéppel készült” [sic!]), és az ügy szerinte azért most került elő, mert „megpróbáltam segíteni a kormány munkáját, és a törvényalkotásban inkább motor voltam, mintsem fék”. Kétségtelen: ha valaki aláírógépként segédkezik egy demokrácia szétverésében, az bizony számíthat arra, hogy múltjából mindent feltárnak.

Jó egy hónap múlva, március huszonnyolcadikán készül el munkájával az a titkos összetételű testület, amelynek a két szöveget összehasonlítva kell eldöntenie, plágiumról van szó vagy sem (a két szöveg tökéletes egyezőségét maga Schmitt sem vitatja, csupán azt, hogy ez plágiumnak számítana). A testület munkájában részt vevő szakemberek azért nem hajlandók kilétüket felfedni, mert tartanak a kormánypárti sajtótól, valamint az elnök és politikai gengszter cimborái bosszújától.

A lakosság meglepően kis hányadát, a felmérés szerint ötödét foglalkoztatja a Schmitt-ügy, mint az a Medián január végén készített, de valamiért csak most közzétett felméréséből kiderül. A csekély érdeklődés magyarázata az, hogy a napi botrányok közepette, évtizedek óta a legsúlyosabb válságát megélő, teljesen reményvesztett országban az emberek zömének a kisebb gondja is nagyobb Schmitt Pálnál. Pártpreferencia szerint az LMP-seket érdekli a legjobban, 47 %-ban a téma, míg a Fidesz híveinek többségét, 85 %-ot egyáltalán nem.

Az érdeklődés hiánya annál is inkább jellemző, mert a közvélemény mintha nem igazán értené, mitől bűn egy kisdoktori összeollózgatása: az összes megkérdezett 46 százaléka ugyan úgy véli, Schmitt koppintotta a doktoriját, ugyanakkor ennél kevesebb, 41 százalék gondolja azt, hogy le kéne mondania – és ezek mindegyike sem feltétlenül a tolvajlás, hanem az államfő egyéb viselt dolgai miatt látná szívesen a távozást.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +22 ( 26 szavazatból)
Schmitt még mindig nem ismeri el bukását , 5.0 out of 5 based on 15 ratings

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

75 Reader’s Comments

  1. Avi
    2012. március 9. péntek
    09:44
    Azért, mert a pali azt mondta, hogy írógépen készült, még nem biztos,hogy tudja, hogy azon készült. :D
    Ő csak aláírta. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  2. Ezt az embert egész életében nem zavarhatta, hogy mindig ugyanígy juthatott előbbre.
    Cserhalmi (a színész) nyilatkozta egyszer, hogy a vívás megtanítja az embert lovagiasságra, nagyvonalúságra, etikára, az ellenfele tiszteletére.
    Palink mindezeknek a tökéletes ellentéte.
    Ma már egy olcsójános, marionett bábú, vásári bóvli, nevetséges pojáca.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  3. Valódi évértékelés:
    -
    http://vimeo.com/37846454
    -
    Kónya, Tétényi Éva, Petsching, Majtényi számokkal, tényekben beszélnek az elözö évröl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  4. Az bizony sajnos igaz, hogy az emberek túlnyomó többsége nem érzi a dolgot olyan súlyosnak (lásd Csacsika véleményét).
    Azon azért már sokszor elgondolkodtam, hogy annak idején, amikor Torgyán elnöksége felmerült, mennyire elborzadtam (nem csak én), hogy egy bohóc kerülne az ország élére, még ha szimbolikusan is (de éppen ezért). Ma már azt gondolom, hogy ennél talán még az is jobb lett volna…
    Nemrégiben az Intersparban vásároltam, és egy vevő felnézett egy táblára a kenyér részlegen, majd megjegyezte: “Erre járt a köztársasági elnök?” Az ott pakolászó eladó velem és másokkal együtt felnézett és azonnal tudta, mire gondolt az illető. “Frisen sütött” valamire hívták fel a figyelmünket. Persze kitört a röhögés. De milyen szomorú ez valójában…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  5. Megnyugodhatunk, jobb köztársasági elnökünk van, mint a cseheknek!

    Nem vagyunk egyedül. Magyarország, (korábban Magyar Köztársaság) elnöke érzi az emberek feléje áradó tiszteletét és szeretetét. A mi elnökünk nem tolvaj. Kisdoktori disszertációja egyébként is húsz évvel ezelőtt “írógéppel készült”. Húsz évvel ezelőtt, az akkori szabályok nem a szellemi termékek eltulajdonításának tilalmáról szóltak. Akkor nem volt követelmény az alapos, egyéni kutatómunka, a saját következtetések megfogalmazása. Akkor a szabályok a minden bizonnyal a KGST-ből érkezett írógépek használatára vonatkoztak, különös tekintettel a disszertációkat készítő írógépekre.
    A mi elnökünk nem plagizált, hanem hagyta az írógépét az érvényes szabályok szerint kisdoktorit készíteni.
    Bezzeg a korábbi szocialista testvéri országban (ma Észak- Atlanti és Európai Uniós szövetségesünk). Csehországban másképp állnak ezek a dolgok.
    Václav Klaus cseh elnök bánja már, hogy tavalyi chilei látogatásán diszkréten a zakózsebébe süllyesztett egy drága töltőtollat.

    (http://www.youtube.com/watch?v=hkt1wSXRnRg)

    “Legszívesebben letépném a kezemet” – mondja bűnbánattól porig alázva magát.
    Ő bizony tolvaj elnök és makrancos is.
    “Václav Klaus cseh elnök megtagadta a biztonsági átvizsgálást az ausztrál parlamentben – mondta el Michelle Ainsworth, akinek kedden az ABC rádióadó canberrai parlamentben található stúdiójába kellett volna kísérnie az államfőt.
    Mikor a cseh politikus meglátta a biztonsági kaput, megállt, és annyit mondott: Azon nem megyek át – mesélte Ainsworth, aki szólt a biztonságiaknak, ki is a neves vendég.
    Az őr erre azt válaszolta: mindegy, hogy kicsoda, a kapun mindenkinek át kell mennie. Erre Klaus szó nélkül sarkon fordult, és visszatért szállodájába.” (MTI)
    Azt, sohasem fogjuk megtudni, hogy mi volt a zsebében, vagy zoknijában eldugva, esetleg a testére rögzítve. Talán az említett szálloda leltárhiányából lehetne kisilabizálni, hogy mi ragadt a kleptomániás elnök enyves kezeihez.
    A cseh emberek (korábban testvéreink, ma szövetségeseink) ébredeznek. Maguk szeretnék eldönteni, hogy a jövőben ki legyen az elnökük, reményeik szerint: aki nem tolvaj.
    “Közvetlenül választhatják meg elnöküket a jövőben a csehek. A prágai szenátus [...] késő este fogadta el az erre vonatkozó javaslatot.
    Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi államfő, Václav Klaus utódját 2013 elején első ízben nem a parlament két háza, hanem a nép választja meg.” (Népszava online)
    A cseh emberek élnek a gyanúperrel, hogy ha a lopkodás tekintetében az ő elnöküket megfertőzhette a magyar elnök, talán a választási matematikában is átterjedhet az infekció.
    A mi elnökünk ugyanis nem csak a magyar nyelv helyesírási szabályaival áll hadilábon, hanem az elemi számtan gyakorlásában is komoly gondjai vannak.
    “Nyilvánvaló, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelő elnök vagyok.” mondta a zemberek zembere a minap a Bruxinfónak, amikor vastag bőrrel az arcán Brüsszelbe ment égetni magát (és minden magyart).
    Nézzük csak mennyi is az annyi?
    Tízmillió magyar polgár kétharmada hatmillió hatszázezer. A mi elnökünket anno nem hatmillió hatszázezer, még csak nem is hatszázezer, hanem egyetlen egy ember választatta meg a parlamenti szavazógépével, azaz legfeljebb 263 vazallusával
    (vazallus = hűbéres, csatlós, függő helyzetben lévő személy)
    Azt most nem számoljuk ki, a parlamenti kétharmados többséget jelentő 263 mandátum a valóságban miért egyharmad csupán, mert abban a választási cirkuszban, amelyikben évtizedek óta fetreng az ország, ez a csodamatek is jól ki van találva.
    Két évünk van, hogy felébredjünk és a csehekhez hasonlóan kikényszerítsük, hogy saját elnökünket sajátmagunk választhassuk meg.

    Tin-ta

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. Az elnöki cím szimbolikus, a hétköznapi ember számára lényegében érdektelen tisztelete általában csupán a hagyományokon alapul, de eddig köznevetség tárgya még nem volt ! Orbanisztánban ezt is megértük. Bóvliország tolvaj szimbóluma.
    Szerencsétlen elkerülhette volna mindezt sportnyugdíjasként pihenhetett volna a világ távoli részein élő családja körében, de még egy fontos címre vágyott – megkapta :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  7. Fidesz és az övéi nagyon keresztyéni erkölcse:
    Kiflilopás- na és más is lop!
    Simlicska, Kövér-klán pénzügyei – na és mások is így tesznek!
    Plágium – na és biztosan sok embernek így lett dr-címe!
    Össze-vissza hazudozás, kettős beszéd – mások is hazudnak!
    20 éve a politikában milliárdossá lenni – mindenki ilyen a politikában!
    Ezzel már fel is mentették az övéiket, de a másik oldalt fel kellene négyelni ennek a sok gyalázatnak a tizedéért, igaz bizonyíték nincs, elég a sárdobálás!
    A pervesztésekről nem is akarnak hallani, csak fújják a beetetett szöveget!
    Akkor miért nincs igaza Kertész Ákosnak?!
    De Petőfi is megírta: A magyar nemzet (1847). “Élt egy nép a Tisza táján, Századokig lomhán, gyáván…”
    Hova fogják száműzni ezekért a sorokért Petőfit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  8. “Schmitt még mindig nem ismeri el bukását .”
    ahoz is hüje!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  9. Az imént tévedtem a china radio international magyar nyelvű oldalára, ahol ezt írták 2010. aug. 23-án:
    “Egy sportoló számára olimpiai aranyat nyerni a lehető legnagyobb siker. Egy politikus számára a csúcsot az elnökség jelenti.
    A két terület meglehetősen messze esik egymástól, ha valaki az egyiket eléri, már rendkívül sikeresnek számít. A világon élő 6 milliárd ember közül nagyon kevesen nyertek aranyérmet olimpián, de közülük még kevesebbet választottak később országa elnökévé.
    Van egy csodás személyiség, aki mindkét fenti területen elérte a lehető legnagyobb eredményt. A filozófia doktora, öt idegen nyelven beszél. Ki ő? Schmitt Pál… :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Miért mondana le? A 230 egynehány oldalból legalább hét oldal az ővé. Ha a könyvkötő lemond a borítóról és a fedőlapokról, akkor még több.Egy ilyen embertől azért már ez is teljesítmény. Még szerencse, hogy géppel írták, mert ha a mi Palink kézzel írta volna, lett volna meglepetés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  11. marslakó! Ez a legjobb hozzászólás!!! Ha elképzeljük, hogy Schmitt úr kézzel írta volna le a dolgozatát, beláthatjuk, milyen jól jártunk….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Kedves Kuksi, betenné a linket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Schmitt nem fog lemondani. Magától. Majd ov kirúgja.
    A hvg.hu megnézte, milyen szabályok vonatkoztak AKKOR a doktori disszertációra, amikor Sch.P. a magáét gyártotta.
    Íme: http://hvg.hu/itthon/20120308_Schmitt_interju_plagium_csusztatasok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. „tartalmilag ez egy kisdoktori volt. Ez azért fontos, mert ez megengedte, hogy a dolgozat végén egyben soroljam fel a forrásmunkákat”.
    Picit korábban ugyan de én is csináltam egy “kis”doktorit és nyugodtan kijelenthetem, hogy hazudik a nemzet szélhámosa. Nyilván Mari néninek ezt be lehet adni de.. Palika disszertációjával a kutya sem foglalkozna, még akkor sem ha sehol sem adna meg referenciát. Nem az a fö baj, hogy rossz helyen és ömlesztve van a “Referencia”, hanem az, hogy a 280 oldal nem saját kutatás, hanem másolás amiért nem jár a “cim”. Ha nem másolta volna akkor csak formai kifogások lehetnének, ami még ehetö lenne. De ö lopott és most szélhámoskodik, mellébeszél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. És ma is azt nyilatkozta, hogy nem érti a személyét érő támadásokat. :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Szélhámoskodik tovább.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. Gets, azt is nyilatkozta P., hogy érzi az emberek szeretetét (lehet, hogy megbecsülést mondott), szóval ilyesmit.
    Érdekes fazon lehet, ha ilyet érez megvetés helyett. Azt se érzékeli, hogy kiröhögik?
    Van még képe nyilatkozni? Ráadásul külföldön!
    Súlyos fogyatékosságra vall, hogy nem érti a személyét érő támadásokat. Mit mond az ember egy tolvajra? Szeretgeti, megdicséri?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Dinart 7:41: “Ekkora gagyi alak köztársasági elnököt köztársaság nélkül nem láttam még…”
    Miért ne?! VOILT egyszer egy királyság király nélkül, ahol az országnak nem volt tengere, de az államfõ egy már nemlétezõ állam admirálisának egyen- ruhájában jelent meg, sokszor lóháhon. Ismerõs? M.o. 1920-1945 között.
    VAN egy [u.n.] köztársasági elnök köztársaság nélkül. Ismerõs? M.o. 2012-??
    Tehát kérem ne tessék [nagyon] meglepõdni. Mert nagy az Isten állatkertje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  19. Nezem a kepet, es sajnalom a hatul ulo, megtort, szepseget veszitett, kifacsart asszonyt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Anikó asszony: nekem nagyon jó uram van!
    Most akkor az látszik rajta, hogy “nagyon jó”, vagy az, hogy az “uram”?
    Egyébként pedig valamit, valamiért….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Ez már nem siccpaliról szól!
    Neki lőttek!
    A kérdés annyi, mikor akar a “vezír” a helyére beülni!
    Majd hivatkozik arra, hogy személyét, mint minisztert nem fogadja el az EU, ezért lemond, Lázár Jankó rendbe szedi a FideSS-t!
    Majd kezdetét veszi az elnöki hatalomgyakorlás!
    Remélem, ez meg egy hülye elképzelés marad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  22. Bohém:Ezt már én is vizionáltam.,Pontosabban vannak olyan információk a birtokomban,ami szerint elég komolyan fontolóra vették ez az ötletet(parancsot)….
    üdv:
    Z

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Jellemző a mentalitásukra: Evvel a félnótás tupa majommal mondatják ki, hogy milyen fontos az anyanyelv ápolása stb. Ezek után jókat röhögnek a “kollégisták”.
    Rajtunk is = hazánk lakossága = magyarok, valamint ezen a cérnán rángatott eszement majmon is. Az ország nyelvtanára…. szeretnék röhögni, de nem megy,,,,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Szégyellem magam, mert ilyen köztársasági elnökünk, ilyen miniszterelnökünk, ilyen kormányunk van!
    Az emberek hajlamosak az általánosításra: ha Magyarország legfőbb méltóságai “ezek”, akkor milyen aljanép maga a magyar?
    Ennek az u.n. “kormányzó elitnek” a tevékenysége engem a Dzsungel könyvében szereplő “bender log” népére emlékeztet.
    (Elfordultam és köptem!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  25. Kuksi mi volt az intersparba nem ertem?Fol homalyositanal?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos