Seattle – Meggyőző diadallal végzett az első helyen Mitt Romney az Alaszka után legészaknyugatibb államban, zsinórban immár negyedszer. A második helyért Rick Santorum küzdött meg Ron Paullal, Newt Gingrich messze lemaradva a negyedik lett.
Romney győzelme bejelentésekor mondott beszédében úgy értékelte az eredményt, hogy Washington állam polgárai „nem akarnak washingtoni [azaz szövetségi fővárosi] bennfentest küldeni a Fehér Házba. Konzervatív üzletembert akarnak, aki tudja, mi fán terem a magánszektor, és tisztában van azzal, miként távolítsa el a szövetségi kormányt az útból, hogy a gazdaság ismét élénken növekedhessen.”
Romney nyugati parti győzelme két korábbi előválasztási győzelmet követ; Michiganban keservesen megszenvedett az elsőségért, Arizona viszont sima menet volt. Most, Washingtonban kétharmados feldolgozottságnál Romney 37, míg Paul és Santorum 24-24 százalékon állt, Gingrich 11-en. Romney győzelme 30-40 delegátust ér, amivel összesen 203 delegátusa van az Associated Press számítása szerint, míg Santorumnak 92, Gingrichnek 33, Paulnak 25. Ahhoz, hogy nyáron, Tampában valaki megnyerje a Republikánus Országos Jelölőgyűlést és ezzel Barack Obama elnök kihívójává váljék, 1144 delegátus kell.
A következő nagy állomás azonban holnapután, a Szuperkedd alkalmával lesz, ahol is a legfontosabbnak tartott államban, Ohióban Romney és Santorum csap össze, és Gingrich reménykedhet, hogy ledolgozhat valamennyit a hátrányából. Ohio és Georgia mellett előválasztás lesz Massachusettsben is, ahol Romney korábban kormányzóskodott, valamint Virginiában, ahol Gingrich és Santorum nem tudott a jelöltek közé kerülni. Előválasztási helyszín továbbá Tennessee, Oklahoma és Vermont; kaukuszt Alaszkában, Észak-Dakotábaún és Idahóban rendeznek.
Messze még az 1144. :)
Úgy sincs sok esélye, az aktuális elnök mindig óriási előnnyel indul. Még azt a nyomorult Bush-t is újraválasztották.
Néhány napon belül többet tudunk. :) (valamivel)