Ronai and Ronai
AMERIKAI

Áttörés az amerikai-koreai tárgyalásokon 2012. március 1. csütörtök 19:53 | AN

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Áttörés az amerikai-koreai tárgyalásokon

Washington/Peking – Meglehetős gyorsasággal következett be áttörés a kínai fővárosban folytatott amerikai-észak-koreai tárgyalásokon. Az eredmény: a phenjani rezsim engedélyezi az ENSZ bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége (IAEA) ellenőreinek visszatérését a KDNK területére.

Észak-Korea továbbá akár gyanúsnak is nevezhető készséggel egyezett bele abba is, hogy moratóriumot hirdessen a nagyhatótávolságú rakétákkal végzett kísérletekre; ezen kívül Jongbjonban, az ország atomközpontjában megszüntetnek mindennemű tevékenységet, ideértve az urániumdúsítást is – adta hírül az Egyesült Államok Külügyminisztériumának szóvivője, Victoria Nuland. Amerika cserébe nagy mértékű élelmiszersegéllyel látja el Észak-Koreát.

Victoria Nuland külügyi szóvivő szerint az egyezmény betartását az IAEA ellenőrei kérik majd számon, akik visszatérnek Jongbjonba, és saját szemükkel győződnek meg arról, hogy a KNDK véget vetett atomprogramjának.

Noha az áttörés tagadhatatlan, és Észak-Korea gyakorlatilag minden olyan kérésnek eleget tesz, amit az iráni rezsim évek óta megtagad, az amerikai diplomácia nincs pezsgőbontó hangulatban, miután a kiszámíthatatlan ultrasztálinista rezsim magatartásának egyes részei továbbra is aggodalomra adnak okot.

Az Egyesült Államok mindenesetre első körben negyedmillió tonnányi élelmiszersegélyt juttat a nyomorgó kommunista országnak, ahol jelenleg ugyan nem fenyeget a kilencvenes évek nagy éhínsége, az ellátással mindazonáltal, különösen vidéken, óriási bajok vannak.

Az egyezményt amerikai részről Glyn Davies különleges megbízott tárgyalta le, akinek több  fontos dolgot sikerült tisztáznia észak-koreai partnerével, Kim Káj Gvannal. Így az Egyesült Államok szavatolta, hogy „nem viseltetik ellenséges érzelmekkel a KNDK-val szemben”, és a fennálló szankcióknak nem célja az észak-koreai lakosság életkörülményeinek további nehezítése.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -2 ( 4 szavazatból)
Áttörés az amerikai-koreai tárgyalásokon, 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(11)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

11 Reader’s Comments

  1. hiába na, enni mindenkinek kell!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  2. Hamond
    -
    Igen, mindenkinek kellene. De nem hiszem, hogy Koreában mindenki fog belöle kapni. Én nem mennék bele ebbe az alkuba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (3 szavazatból)
  3. Áttörés – átverés? előbb utóbb kiderül. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  4. Csak reménykedni lehet hogy az utód aki jóval magasabb szintű értelemmel bír mint az apja felhagy ezzel az őrülettel és elhozza a várva várt békét Észak- Korea népének.
    Nem lenne rossz ha végre az elmérgesedett viszony a két Korea között helyrejönne.
    A világ mellett Ők lennének a legnagyobb nyertesei a dolognak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Nna.
    Már ideje volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  6. Pokfulu
    -
    Nem hiszem, hogy az a gyerek “utód” sokat nyom a latban. Öt szépen etetik, hagyják, hogy ismerkedjen a saját bögyöröjével. A katonai junta, a tábornok elvtársak a meghatározók. Ok meg nem akarnak váltani,… mert mi lesz velük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Persze USA eteti oket mert al akarja lopni az olajat, rikta fold femeket, vagy valamit.

    Az igazsag ezzel szemben az hogy a fel vilagot ( a palesztinoktol, afganok, pakisztan , india es most mar KNDK-is az USA eteti. Mibol ? Abbol a penzbol amit az amerikaiak megtermelnek es befiztenek az adoikbol. Vajon miert nem segit rajtuk a komcsi nagyszomszed Kina ?
    A palesztonokon miert nem segitenek az arabok ?
    Valasz : Mert eszuk agaban sincs segiteni, ezeket az orszagokat csak urugykent hasznaljak Izrael es az USA ellen.

    Nem vagyok rasszista de sok nemzet csak eloskodik az USA-n es tele pfaval szidja az amerikai kapitalizmust, bele sem gondolva hogy mi lenne veluk az USA nelkul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  8. Kár mínuszolni Commomsense.-t , mikorpeg súlyosan igaza van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Kb. ezt ugattam pár napja, hogy ez lesz, szóval várható volt..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Attól tartok, hogy csupán átköltöztették a fejlesztő bázist egy másik helyre, a kutakodókat meg hagyják bámészkodni a kiürített bázis romjai közt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Igen valóban enni mindenkinek kell, talán még Orbánék szegényeinek is! Már amúgy is csak ebben bízhatunk. Így talán megakadályozhatja az unió Orbán királyságát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Amerikát is elérheti a koreai rakéta 2012. április 9. hétfő | AN

Obama átkukucskált Észak-Koreába 2012. március 25. vasárnap | AN

Amerikai–észak-koreai tárgyalások kezdődtek 2012. február 23. csütörtök | AN

Nem sokra megy az Ügynökség Teheránnal 2012. február 7. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos