A 24-es villamoson zötykölődöm. Sötétedik, és az utastársak a szokásosak: hosszú évek kemény munkájában meggörbedt öregek, fáradt, festékpöttyös zubbonyú melóssrácok, erős alkoholszagot árasztó, kivörösödött arcú hajléktalanok és törékeny leányanyák.
Fiatal férfi száll föl hangoskodó gyerekeivel, csitítja ugyan őket, ám dörgedelmeit a nagyobb nyilvánosság fülének is szánja.
Kissé tompultan, túlélő üzemmódban állok az ablak előtt. Tettetem, mintha kifelé néznék, de az üvegen túl nem látok. Egyszerre észreveszem a lányt és a fiút.
Előbbin rózsaszín dzseki és kopott farmernadrág. Divatos, olcsó darabok. Sötét haja lófarokban, fülében ezüstre fújt műanyag karika. Keresztbevetett lábakkal ül, kihívóan stíröli a fiút. Azon fekete bőrkabát, fehér sportcipő. Fekete haja olajosan fénylik, hátranyalt. Tizenévesek.
- Láttalak tegnap – mondja a fiú hangosan. – Nagyon tetted magad a Józsinak. Odavan érted, de pofán is b…lak, ha meglátlak titeket együtt.
- Mi van veled? – kérdi a lány. – Még csak két hónapja vagyunk együtt és már féltékenykedsz? Mi lesz így velünk később? – Szavaiban szemrehányás, de mosolyog, a tekintete mint a mágnes. Lóbálja a lábát.
A fiú előredől, összekulcsolja a kezét, orromat megcsapja a hideg dohányszag. – Hát, nem tudom, de letöröm a derekad, ha mással is kikezdel, az biztos.
Hallgatnak, a lány méricskéli, aztán hirtelen megkérdi:
- Amúgy mit láttál bennem? Mitől voltam különlegesebb, mint a többi?
A fiú tanácstalanul megvonja a vállát. Töpreng, keresgéli a szavakat. A lány közelebb hajol, megsimítja az arcát.
- Én tudom ám… – lágyul el a hangja.
- Mondjad, ha tudod – veti oda a fiú.
- Mert tisztán b…tam veled először. Ezért. Tiszta tudtam maradni a buliba’.
Hangjában büszkeség és áhítat. A fiú bólogat, a rágót áttolja a másik oldalra. Nézik egymást, az arcukon vágyakozás.
Elfordítom a tekintetem, összeszorul a torkom. Döccen a villamos, és megáll. Már csukódna az ajtó, amikor észbe kapok. Majdnem fönt maradtam.
Ez az a kor, amire idős korukban szívesen kellene emlékezniük!
Sikerülni fog? :(
“Elfordítom a tekintetem, összeszorul a torkom. Döccen a villamos, és megáll.”
…
sokan elfordították a tekintetüket akkor amikor fontos lett volna hogy mereven szegeződjön a problémára. ezért most itt tartunk, hogy döcög az a villamos.
ha marad, stagnál az orbánkormány, akkor ez a villamos ilyen fiatalokkal lesz tele és nem fog menni sehova többet.
Én még emlékszem erre a korra, itt Ladányban.
De akkor még nem is láttam villamost.
Sajnos nem csak az életkor “módosult”.
Mivé lettünk azóta a megváltozott világban.
Néha ennek az átalakulásnak emlitése is csodálkozást vált ki.
(nem igaz, hogy közben ez történt mert én másképp tanultam/hallottam
pedig megtörtént!!!)