2001. november 4-én Budapesten, az első Orbán-kormány idején mutatták be a Zeneakadémia nagytermében a miniszterelnök, a köztársasági elnök, valamint magas katolikus és protestáns egyházi személyiségek jelenlétében Johann Sebastian Bach Márk passió című zeneművét. A bemutató apropója a halottak napja volt. Ez a hír önmagában nem hívja fel különösebben magára a figyelmet, de ha részletesen megvizsgáljuk a mű keletkezésének körülményeit, egyből érdekessé válhat, ugyanis Bach személye ma is – legalábbis egy szűk szakértőréteg előtt – egészen más képet mutat, mint az egyházi és világi zenekedvelők köztudatában.
Vallási szempontból a zeneszerző kora, a XVIII. század Európa jelentős részében a katolikus ellenreformáció sikeres előretörésének jegyében telt. Közismert, hogy a XVII-XVIII. században a katolikus egyház a protestantizmus visszaszorítását kontinensünk jelentős részén az államhatalmi szervekkel karöltve végezte, s e hadviselést “szellemi” eszközökkel, vagyis a kultúra, a zene, sőt a népi vallásosság eszköztárának kisajátításával is segítették. A barokk, mint műfaj is ekkor jutott tetőpontjára, s a túldíszített, monumentális építmények, katedrálisok a római felekezet szellemi-lelki fölényét voltak hivatottak meggyőző módon kihangsúlyozni. Ebben a politikai és társadalmi közegben az uralkodó katolikus túlsúly ellenében való fellépés nemritkán életveszéllyel, de legalábbis jelentős hátrányokkal járt. Johann Sebastian Bach hithű lutheránus volt, s biblikus hite adta nem egy művéhez az inspirációt, gyakran nem is szövegben, hanem zenéje hangtani szerkezetébe “kódolt” formában. Az egyik leghíresebb Bach-kutató, Alfred Dürr magyar nyelven 1982-ben megjelent “Bach kantátái” című könyvében részletesen elemzi a zenemű belső és külső összefüggéseit.
A passió gerincét az úgynevezett “gyászóda” képezi, amit Bach 1725-ben, Erős Ágost szász választófejedelem felesége halálának alkalmából írt. Erős Ágostról annyit, hogy előnevét fizikai erejének és nem kevés ágybéli képességének köszönhette. A gyászóda szövege nemcsak az ilyen események alkalmával szokásos fordulatokat tartalmazza, hanem feltűnő módon kiemeli az elhunyt feleség hitéhez való ragaszkodását is, miközben a gyászoló férjről egy szó említést sem tesz. Albert Schweitzer Bach életéről és műveiről írt könyvében magyarázza meg az okot: a kezdetben protestáns Erős Ágost ugyanis a lengyel korona megszerzése érdekében katolikus hitre tért, melyben nem követte ugyancsak újhitű felesége, Eberhardine. A fejedelmi feleség férje hitehagyásától kezdve mintegy harminc évig – haláláig – külön élt tőle. Hithű magatartása miatt a protestáns Szászországban rendkívüli népszerűségre tett szert, a nép szinte szentként tisztelte. Amikor a különváltan élő fejedelemasszony meghalt, egyik protestáns tisztelőjének kezdeményezésére a lipcsei Paulinerkichében, a hivatalos szertartásoktól függetlenül gyászünnepséget szerveztek az elhunyt tiszteletére. Az eseményhez illő zene megírására pedig a Tamás-templom karnagyát, Johann Sebastian Bachot kérték fel.
A rendezvény abban a korban, amikor az ellenreformáció erőszakos áttérítéseken kívül nemritkán emberek fizikai megsemmisítését is eredményezte, politikai tüntetésszámba ment, sőt az ünnepségen több előkelő újhitű nemes, Erős Ágost volt hittestvére is, tüntetőleg megjelent. A protestáns gyászünnepség az evangélikus Bach zenéjével a kortársak szerint kisebbfajta vallásháborúnak minősült. Oka az volt, hogy Ágost szász alattvalói nem tudták igazán megbocsátani, hogy fejedelmük egy másik ország királyi trónja elnyerésének fejében Luther hitét felcserélte az üldöző vallásra, s ezt elítélendő, demonstratív módon megjelentek a hitéhez ragaszkodó, elhunyt Eberhardine gyászünnepségén.
Heinrich Poos, nemzetközi hírű Bach-szakértő és zeneesztéta Kereszt és korona szövetsége című, német nyelven megjelent, Bach műveit elemző tanulmányában is részletesen taglalja Bach antikatolicizmusát, ami a zene gondolati jelképrendszerében ma már csak Bach-szakértő és egyben bibliaismerő zenészek számára válik világossá. Bach műveit ma is országtól függetlenül, túlnyomórészt németül éneklik – a komolyzene hagyományai miatt megtanulandó német szöveget gyakran maguk az előadók sem értik.
Német nyelvterületen a legritkább esetben adnak elő Bach-művet katolikus egyházi rendezvényeken. A művek zenei szerkezete ugyanis pontosan tükrözi szövegeik utalásait, szinte egy más, jelképes nyelven megerősítve azok tartalmát, ezért sokszor a maga korában forradalminak tekintett zenei megoldások hallhatóak bennük. Ugyan Bach sem magánlevelezésében, sem szerzeményeiben nem tett közvetlenül katolikusellenes kijelentéseket, de műveinek szövegei sok helyen szólnak a “nagy Babilonról” és annak bukásáról. Ez a szókép Richard Friedenthal szerint, aki magyar nyelven is megjelent Luther-életrajzában a nagy reformátor több beszédét és levelét is idézi, a katolikus egyház protestáns szimbóluma. Ezt az is alátámasztja, hogy Hugo Pörtner történész a keresztesháborúk idején a keresztény, pontosabban katolikus fennhatóság alatt lévő Palesztinát és a környező területeket munkáiban “levantei Babilonnak” titulálja.
Noha Mária-ünnepekre is készültek Bach-művek, de Alfred Dürr idézett könyvében kettőnek a szövegét elemezve (BWW 83, BWV 125) egyértelműen kimutatja, hogy a szövegek alapjául Lukács evangéliuma szolgál, ahol a történet középpontja a gyermek Jézus templomokban való bemutatása. Márpedig a bibliai beszámolóban és a bachi szövegben is Máriának csak mellékszerep jut, hiszen a jelenet központi szereplője a csecsemő Jézus és Simeon, akiről az említett szöveg azt állítja, hogy addig nem halhatott meg, amíg nem látta meg a Messiást.
A többi Bach-műben is Isten, Jézus Krisztus, a Szent Lélek különböző formákban való költői leírása mellett a művek szövegeiben még nagyítóval se lehet találni a leghalványabb utalást sem Szűz Máriára, halott szentek közbenjárására, kisjézusra stb., vagyis a katolikus egyház által használt vallási szimbolikára. Poos említett könyvében elemzi a különböző zeneszerzési technikákat és bebizonyítja, hogy Bach a többséggel ellentétben nem a változatos harmóniák komponálásában, hanem éppen ellenkezőleg, gondolatoknak zenei formába öntésében jeleskedett.
Az úgynevezett hangnemi dramaturgia eszközei, vagyis a hangszerek, hangszínek, megszólalások, ismétlődések, stb. száma híven tükrözi a szöveg által kifejezett költői képekben látható történések, ismétlődések számát és gyakoriságát. Ez a “számmisztika” az, amely a bibliai igazságokról a mai napig aktuális kódolt zenei üzeneteket fogalmaz meg, hiszen alig van olyan Bach-mű, amely ne valamilyen bibliai képből indulna ki. Így például a János passió zenéjében annál a jelenetnél, amikor Jézust megkorbácsolják, s a mű szövegében a hátán ejtett és a szivárvány színeiben játszó sebekről van szó, a zene is hasonlóképpen hosszú, kitartott hangok íveivel húzza alá a szöveget úgy, hogy mindig hét hang szólal meg egymás után, a szivárvány színei számának megfelelően. Ezt csak fokozza az, hogy a passió vége felé a “G” hang feltűnően sokszor fordul elő, különösen akkor, amikor Jézust elfogják, majd elítélik. Az analógia biblia- és zeneértő protestánsok számára kézenfekvő: Jézust a Getsmenáné kertben fogták el, Pilátus a Gabbatán ítélte halálra, majd a Golgotán feszítették keresztre. Ugyanakkor mind a szövegből, mind a zenei motívumokból feltűnően hiányzik Mária alakja, aki a katolikus értelmezésben központi szerepet játszik Jézus keresztre feszítésekor is.
Ennek a szinte rejtjelszerű zenei nyelvnek a zseniális megfogalmazása – Poos szerint – a kor katolikus-protestáns ellentétének volt a következménye. Kifejti, hogy ennek és általában a Bach-jelenségnek megértéséhez, felekezeti hovatartozástól függetlenül, elengedhetetlenül fontos a protestáns bibliai dogmatika ismerete. A Luther-féle bibliafordításon felnőtt Bach érdeme abban áll, hogy sok filozófushoz hasonlóan ő is a maga nyelvén – zenében – egy teljes bibliai világképet fogalmazott meg, ami szöges ellentétben állt korának ellenreformációs törekvéseivel, sőt szellemi-kulturális síkon sikeresen szembe is szállt azzal.
A “lambarendei doktor”, a Nobel-békedíjas Albert Schweitzer, aki amúgy hitvalló protestáns is volt, már idézett elemző művében egyenesen az “ötödik evangélistának” nevezi a lipcsei Tamás-templom karnagyát. Ebben a könyvben részletes elemzést olvashatunk Bach teológiai képzettségéről is: beszámolt arról, hogy a zeneszerző a kor ismert protestáns teológiai munkái mellett rendelkezett Luther összes műveinek gyűjteményével, sőt szóban és írásban is gyakran adott hangot protestáns meggyőződésének. Albert Schweitzer szerint Johann Sebastian Bach életműve sokkal inkább hasonlít a kereszténység korai szakaszában fellépett, úgynevezett apologétákhoz, azaz hitvédőkhöz, mint saját korának elismert udvari zeneszerzőiéhez. Ezt támasztja alá Dávid Gábor zeneesztéta 1985-ben Bach magánlevelezéséről megjelent könyve is. Leírja például, hogy amikor Ágost katolizálása miatt a szász udvarnál ismét bevezették a katolikus istentiszteletet, s Bachot megfosztották a lipcsei egyetem zeneigazgatói tisztségétől, a zeneszerző a fejedelemnek írt, rendkívül határozott hangú levélben méltatlankodott a döntés miatt. A könyv szó szerint közli a levelet, melynek egyik mondata így szól: “Az, hogy megvonatott tőlem a salarium (fizetés), mely kétségkívül mindenkor, még mielőtt az új cultus (értsd: katolikus liturgia) bevezettetett volna, az előbbit (a protestáns zeneigazgatót) illette, ez reám nézve felettébb keserű és hátrányos…”. A zeneszerző, különösen Szászországban, akkor már olyan tekintéllyel rendelkezett, hogy megengedhette magának az idézett levél hangnemét, sőt a katolikus vallás “kultusznak” való titulálását, míg ugyanez a protestáns vagy katolikus közemberek esetében büntetést vont maga után. Albert Schweitzer – magyarra még le nem fordított – könyve előszavában is megjegyzi: “Munkám célja az, hogy önálló gondolkodásra serkentsem a zenekedvelőket azáltal, hogy megismertetem őket a bachi életmű jellegével és szellemiségével…”
A Márk-passió budapesti előadása óta tizenegy év telt el. Megértük, hogy a jelenlegi, újrázó Orbán-kormány a gyermekrajzok naivitását is megszégyenítő primitivizmustól áthatott, s Kerényi Imre által menedzselt “festményeinek” kiállítása az állami főméltóságok (kötelező?!) részvétele melletti ősbemutatót kapott. Úgy tűnik, hazánknak is igen nagy szüksége van egy Bach-hoz hasonló karakterre, aki szóba-zenébe kódolt üzeneteivel újabb “néma forradalomra” tudja mozgósítani Magyarország hallgató többségét.
jó
Megint tanultam valamit. Köszönöm.
A jelen kurmányzat ma már nem venne részt ilyen előadáson a fentiek tudatában, mert semmilyen zsolti őrködik a helyes irányultság felett. :(
Kedves Egri István!
Köszönöm a segítségedet az ideológiai eszméltetésben való szerepvállalásodért.
Érdekes és nagyon hiányolt területről írsz.
Még a Bajnok utcából ismerlek és egyszer együtt vonúltunk a fákjás meneten évekkel ezelőtt. Sajnos a régi telefonod már nem él.
Azért köszönön a fáradozásodat üdvözlettel:
“Sanyibácsi”
Kedves Sanyibácsi, köszönöm a szavaidat. Az újság mailcímén kapcsolatba tudunk lépni, ha gondolod, írj oda, a szerkesztők továbbítani fogják nekem. Üdvözlettel: EI
Kedves gets, lovag Tömjén Zsolt már az első Orbán-kormány idején is korifeusa volt jelenlegi pártunknak és (k)ormányunknak.
Valóban szükség volna egy ilyen személyiségre, de ebben a mezőnyben ez szinte kizárt, mert vagy oda kell igazodni, vagy ide. Autonóm karakter se égen, se földön nem látszik. Nekem annak idején Baróti István volt a zenetanárom, aki csodálatos tehetség volt, de a papok teljesen tönkretették idegileg. És amennyire a dolgokat ismerem, a protestánsoknál sem jobb a helyzet. A magyar egyházi közösségekben a kereszténység, mint olyan senkit sem szokott érdekelni, annál inkább a hamis magyarságtudat, meg a nemzetiségek elleni uszítás.
Kedves Egri úr! Nagyon jók és érdekesek az írásai, már várom a következő cikket!
Lelkes olvasója
“…valamint magas katolikus és protestáns egyházi személyiségek jelenlétében…” -magas személyiségek. Tehát az egyházi kosárlabda válogatottnak zenéltek?
(Bocs, Pistám, de ezt nem hagyhattam ki.)
Alapos meló. Mostmár érdekelnének konkrétumok is ezekből a szimbóleumokból. Sajnos az a helyzet, hogy sokaknak a lelkét is elfoglalta a diktatúra. Erre kéne a művészet, hogy belülről is felszabadítsa az embereket.
E nagyon jó irás alapján ismét sikerült információhoz jutni, hogy a történelem
folyamán – kihasználva a római pápai hátteret – milyen módon jutottak egyes
személyek “kiemelkedő” hatalomhoz. Valószinűleg az Orbán család
gyermekeinek eltérő vallási hovatartozása is bizonyitja. Valamint az, hogy az
apa református vallású lévén, miként jutott a – szidalomként használt – csuhásozástól a római pápa kegyeinek kikönyörgéséig egyaránt bizonyiték
a hatalmi támogatás megszerzésére. Az sem kutya, hogy a csuhásozó,
vallását le alacsonyitó vezetőhöz miként csatlakozott a KDMP a hatalomban
való részvételért. Egyúttal az egyház hatalomba jutásával visszaállitották
Róma befolyását a magyar vezetésbe. Ezt már az utóbb összetákolt
törvények halmaza kézzelfoghatóan bizonyitja!
Kedves Túlavasúti, Erős Ágost viselt dolgairól csak érintőlegesen írtam. A kb. 120 gyermeke (közöttük 1 [egy] törvényes) mellett regnálása Szászország fölvirágzását hozta magával, meg az európai porcelángyártás meghonosítását, ám utóbb a dinasztikusan is protestáns poroszok bekebelezték, s Németországot antikatolikus regnum alatt egyesítették. “Nach Canossa gehen wir nicht” – mondá Bismarck 1871-ben. Nem utolsósorban Magyarország a porosz hátultöltős puskának köszönheti az 1867-es kiegyezést. Ha ugyanis 1866-ban nem következik be az osztrákok és a velük szövetséges német fejedelemségek veresége Königgrätznél, a Habsburg-dinasztia soha nem egyezik ki a magyar arisztokráciával és nincs polgári átalakulás, nincsenek “boldog békeidők” . Csíkszentmihályi és tőketerebesi gróf Andrássy Gyula pedig nem kap az 1850-es halálraítélése után (honvédezredes volt ugyanis) amnesztiát, s nem válik a magyar kiegyezés egyik legfőbb kimunkálójává Deák Ferenc(z) mellett. Mellesleg Bismarck jóbarátja volt évtizedekig. Mondanom sem kell, hogy felekezeti hovatartozása tudtommal nem katolikus volt. Üdv: EI
Kedves Egri István, kérem, írjon még több ilyen remek elemzést! Köszönöm!
Szomorú, hogy J.S. Bach nagyszerű zenéjét díszletnek használják olyanok, akiket a zene egyáltalán nem érdekel, fogalmuk sincs róla, unják, de “jól mutat”, hogy zenét hallgatnak.
Ha ov-ban Bach hitének tízezrednyi része meglenne, továbbá kicsit érdekelné a kultúra, a zene, akkor nem akarná a hitet díszletnek használni, ahogyan teszi. Ájtatoskodása csupán szerepjátszás, mert ma ez divat, befolyásoló tényező.
21.27-es kommentjéhez: szívesen olvasnék Öntől bővebb elemzés arról, amit leírt. A kiegyezéshez vezető útról így olvastam, tanultam magam is.
Úgy tudom én is, hogy Deák Ferenc(z) protestáns volt. Talán ezért is állt tőle annyira messze a képmutatás.
Egri István 2012. február 8. szerda 21:27
Köszönöm a kiegészitést. Sajnos ilyen mélységben nem vagyok elég tájékozott
a történelemben. Részemre nagyon hasznos volt az irás, mely óhatatlanúl is
egyébirányú gondolatokat ébresztett bennem. Erős Ágost – emlitett – viselt dolgai
és a cikk záró gondolatsora késztetett az irásra. A rohanó napi tempó miatt
gyakran előfordul: “mindenről az jut eszembe”.
Maradok tisztelettel
Köszönöm ezt a nagyon szép elemzést,Zenész ember vagyok/öreg/Sok ember
tanult így Öntől.
Gratulálok az antipápista cikkhez!
A kiváló elemzésnek ezt a két mondatát harmadszorra sikerült összefüggésében értelmezni:
.
“műveinek szövegei sok helyen szólnak a “nagy Babilonról” és annak bukásáról. Ez a szókép Richard Friedenthal szerint, aki magyar nyelven is megjelent Luther-életrajzában a nagy reformátor több beszédét és levelét is idézi, a katolikus egyház protestáns szimbóluma. Ezt az is alátámasztja, hogy Hugo Pörtner történész a keresztesháborúk idején a keresztény, pontosabban katolikus fennhatóság alatt lévő Palesztinát és a környező területeket munkáiban “levantei Babilonnak” titulálja.”
.
Végül rájöttem a nyitjára: szócserével és némi kiegészítéssel megoldódott:
“Luther-életrajzában a nagy reformátor több beszédét és levelét is idézi”, a protestáns egyházban (Babilon) a katolikus vallás szimbóluma.
.
Másnak is világosabb így?
Kedves proaktiv, köszönöm a korrekciót. Igyexem a jövőben pontosabban fogalmazni.
Ja, az ötkerért lett Rogán katholikus….hátmég az Erős Orbán Nagymagyarországért.