Ronai and Ronai
AMERIKAI

A tervezettnél hamarább hazajönnek a fiúk 2012. február 2. csütörtök 21:19 | Rákócza Richárd Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A tervezettnél hamarább hazajönnek a fiúk

Washington/Kabul – Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az Egyesült Államok a tervezettnél lényegesen korábban, akár már a közeljövőben sorsára kívánja hagyni Afganisztánt. Ugyanekkor látott napvilágot egy titkos jelentés: az ebben foglaltak szerint a Talibán bizakodik abban, hogy meg tudja ragadni a hatalmat.

Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere szerdai bejelentése értelmében Amerika 2013 vége előtt befejezné a hadműveleteket, s ezzel véget érne a leghosszabb háborúja. Korábban kizárólag 2014 vége volt forgalomban; mint az afgán kormány egy névtelenül nyilatkozó illetékese a Reutersnek fogalmazott, „a döntés, hogy egy évvel előbb keresztülverik, az egész átmeneti tervet a kukába küldi. Az átmenetet egy bizonyos rend szerint szerveztük, és most minden előkészületet fel kell pörgetnünk.”

„Ha az amerikaiak nem folytatják a továbbiakban a harci tevékenységet, az bizonyosan hatással lesz készültségünkre és kiképzésünkre, valamint a rendőri erők felszerelésére”, tette hozzá az illető.

Panetta egy gép fedélzetén beszélt, amellyel Brüsszelbe tartott a NATO védelmi minisztereinek csúcsértekezletére. Bejelentése értelmében az országban szolgáló amerikai csapatok jövőre már csak kisegítői szerepkört vállalnak, valamint kiképzik és tanácsokkal látják el az afgán kormánycsapatokat, amelyeknek ezután egy több mint három évtizede háborúban álló országot kéne átvenniük.

A bejelentésnek nyilvánvalóan politikai okai vannak a választási évben: az afganisztáni kivonulás felgyorsítása Barack Obama elnök malmára hajthatja a kampányban a vizet, ugyanakkor demoralizálhatja mindazokat az afgánokat, akik nem kívánják a Talibán rémuralmának visszatérését, és abban reménykednek, hogy a többoldalú megbékélés jobb alternatíva ennél.

A tálib rémuralom visszatérténél semmivel sem kívánatosabb lehetőség a polgárháború állandósulása. Kérdés, hogy mit kezd az amerikaiak idő előtti kivonulásával Pakisztán, amely a megbékélési folyamatban nem játszik számottevő szerepet, annál inkább befolyással van a különféle fegyveres bandákra, amelyek akár évtizedeken át képesek fenntartani az anarchiát Afganisztánban. Pakisztán jelenleg épp felülvizsgálja az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait, és a parlamentje bármikor előállhat a két ország közti megváltozott viszonyra vonatkozó ajánlásaival.

Panetta bejelentése a várakozásnak megfelelően kiváltotta Obama jelen idő szerint legvalószínűbb ellenfele, Mitt Romney reakcióját. „Hogy lehet, hogy odamegyünk azokhoz, akikkel harcolunk, és aztán közöljük velük a napot, amelyen kivonjuk csapatainkat? Ennek egyáltalán semmi érteme”, fakadt ki Romney.

Eközben a brit sajtó által megszerzett titkos dokumentum szerint a NATO-nak az a véleménye, hogy a Pakisztán által támogatott Talibán teljes mértékben bizakodó a jövőt illetően – gyakorlatilag borítékolják saját maguknak, hogy ismét ők lesznek az urak Afganisztánban. Annak ellenére, hogy 2011-ben súlyos veszteségeket szenvedtek, erejük, motivációjuk, forrásaik és taktikai szakértelmük érintetlen maradt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
A tervezettnél hamarább hazajönnek a fiúk, 4.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Obamának drukkolok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  2. Afganisztánban olyan mélyen gyökerezik a törzsi társadalmi szerkezet, nyakon öntve iszlámmal, hogy belátható időn belül nem lesz béke és nyugalom. Az európai demokrácia pedig idegen test.
    Az afgán nép méltán büszke több évezredes múltjára, kultúrájára, de jelene elkeserítő és kilátástalan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. Szörnyű 30 év háborúban hol egymásközt, hol ezellen, hol azellen.
    Még jó, hogy van aki túlélte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Franciaországban is kampány van, Sárközy is csapatkivonásokat tervez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  5. “…Az afgán nép méltán büszke több évezredes múltjára…”

    1, Nincs olyan, hogy “afgán nép”.
    Van vagy 51 kisebb- nagyobb etnikum, akik még egymás nyelvét sem értik, de nemzettudata soha nem volt egyiknek sem, ahogy ma sincs. Megrekedtek a törzsi tudatnál, ami ugye, kőkorszaki szint.

    2, Nincs több évezredes múltjuk, olyan értelemben biztos nem, hogy közös történelem, államiság, stb.
    OK, létezett ott lakosság több ezer éve is, de egyrészt, lásd az előzőt, másrészt, azon a szinten meg is rekedtek, minden szinten.

    3, Mégis, mire lehetnének büszkék?
    Hogy évezredek alatt nem tudtak a kőkorszakból kijönni, sőt, ott érzik magukat jól? Hogy kulturájuk nincs, saját állam- és nemzettörténelmük nincs, hogy évezredek alatt képtelenek voltak az ősmajom szintjéről továbbfejlődni, pedig többen is megpróbálták civilizálni őket?

    Vagy, hogy egyetlen “népsportjuk” a birkahulla- polo? Ezen túl nem terjed az igényük?

    Vagy, hogy már az ókorban is olyan “törzsi törvények” voltak szokásban, hogy az egyébként embertelen módon hadakozó makedon- görögök is döbbenettel látták mindezt vagy 2300 éve, a rosszullét jött rájuk?

    (Nagyon- nagyon, de még sokkal jobban is ajánlott irodalom ide: Steven Pressfield: Az afgán háború)

    És hogy azóta csak romlott a helyzet, mióta az iszlám nevű elmebaj erre rátett egy lapáttal?

    Vagy, hogy a lakosság 90%- a ma is analfabéta?

    Esetleg a nőkkel való állat alatti bánásmód, ami már az iszlám előtt, az ókorban is jellemezte ezt a szemét népséget?

    MÉGIS, MIRE LEHETNEK EZEK BÜSZKÉK?

    Még az is kamu, hogy “senki nem győzött még afgánföld ellen”, mert
    1, a görögök 230 éve lezúzták őket csúnyán,
    2, a zusákok még jobban – de nem eléggé,
    3, a britek is a 19. században.

    Namost, az, hogy nem maradt ott egyik lezúzó sem, mert a fő stratégiai célokat elérték, az ugye ne jelentse már, hogy akkor afg. “győzött”… ilyen erővel akkor a szövetségesek is “elvesztették” a II. VH- t, mert akkor miért nincsenek még mindig Németországban, mint idegen hadrerő… :(

    Na, ennyit az “afgán büszkeségről”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (25 szavazatból)
  6. Nem tudom, miért hadakoztak volna a makedónok anno embertelenül. Úgy harcoltak, ahogy az ókornak abban az időszakában szokásos volt. Nagy Sándor sem kelti a vérgőzös diktátor képzetét.
    .
    Amit a büszke és nem létező afgán kultúráról írtál, az viszont ül. Nincs afgán kultúra, soha nem volt afgán állam – egymást gyilkolászó törzsek voltak és vannak csupán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  7. cornelius:

    “…Úgy harcoltak, ahogy az ókornak abban az időszakában szokásos volt…”

    - Ez igaz, de a tény, hogy “mások is azt tették”, nem ment fel senkit az ilyen dolgok alól.

    “…Nagy Sándor sem kelti a vérgőzös diktátor képzetét…”

    - Na, azért ezzel vigyázzunk… olyan dolgokra adott ő is parancsot, amitől bármilyen egészséges lelkületű ember visítófrászt kapna. Még ha nem is csinált rendszert az ilyesmiből, de azért felperzseltetett egész országrészeket, kiirtatott törzseket, ellenséges vezéreket tépetett szét élve, ilyesmi.

    Persze, messze nem egy kategória némelyik korabeli, vagy egyéb ókori fenevaddal (pl. a mindenkori közép- és újasszír uralkodók, babiloni fenevadak, ilyenek). Mert az ilyen ember alatti mocskosságokból soha nem csinált rendszert, de attól még… érted, ugye.

    Afgán “kultura” reloaded:

    - Mindig frászt kapok, mikor ezt valaki említi, ugye.

    Túl azokon, amiket írtam az előzőben, rákérdezhetnék az afgán kulturát emlegetőktől;

    - Igen? Afg. kultura?

    Jó, akkor kérnék felsorolni pár afgán költőt, írót, művészt, építészt, uralkodót, vallási vezetőt (természetesen a pedofil iszlamista fenevadak, az ilyen- olyan “molaszahibok” nem jöhetnek szóba itt), hadvezért, feltalálót, társadalomtudóst, gondolkodót.

    Társadalmi fejlődésre utaló jellegzetes afgán eszméket, és ezek eredményeit.

    Továbbá, jellegzetes népszokásokat – ahol

    nők agyonverése,
    gyerekek eladása rabszolgának,
    lánygyerekek megerőszakolása,
    fegyelmező célú családirtás mint elfogadott családkép,
    egymás szadista felhentelése, mint teljesen egyértelmű, természetes társadalmi érintkezés,
    burkahullapolo, és hasonlóak nem jöhetnek szóba.

    Jellegzetes afgán épületeket, építészeti stílust (ahol a gány vályogputri, mint “ősi afgán építészeti produktum” szintén nem nyerő), iparművészeti alkotásokat, népművészeti termékeket (ahol az ötletszerűen előállított szőnyeg elég karcsú).

    Jaj, hogy ezek közül EGYIK SINCS?

    Akkor miféle “kulturáról” beszélünk?

    :(

    Hülyegyerekek, lehet minuszolni tovább!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  8. Eldrad ezt nem szoktam meg toled. Mi ez a soviniszta hozza allas: lanygyerekek megeroszakolasa. Azt hiszed hogy kiveteleznek az afganok ? Nem. Ugyanuigy megeroszakoljak a kisfiukat is.

    Nemm regen olvastam hogy egy afgan iszlam hivo nyilatjkozott : Miert szexelnek egy tisztalan novel mikor szexelhetek egy tiszta kisfiuval is.
    Mar csak a pedofiliaert is erdemes kiirtani a Talibokat.
    Csemege : http://www.youtube.com/watch?v=wbzVpcTrQb4

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. Nem ismerem részletesen az afgán történelmet, de volt valaki akinek sikerült hosszabb ideig ottmaradni, vagy megérte volna nekik? Tud valaki ilyet mondani?

    Voltak az angolok is vagy 20 évig, aztán az oroszok, most az USA. Ha jól emlékszem valamelyik újságban olvastam amikor az USA bevonult, az oroszok kissé meglepetten és gúnyosan mosolyogva kérdezték őket ” most tényleg be akartok oda menni?” Kár az emberéletért a katonákért, ilyen helyre bemenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. CommonSense:

    “…Azt hiszed hogy kiveteleznek az afganok ? Nem. Ugyanuigy megeroszakoljak a kisfiukat is…”

    :(

    Akárhogy is, ezt olvasd el, tetszeni fog:

    http://www.islam-watch.org/MAsghar/Islamic-Paradise-Muslims-cannot-miss.htm

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. eldrad!
    tedd fel nekik-(a sok ketelkedo tudatlan reszere itt)-azt ahol a palesztin ferfiak hazassagot kotnek tomegevel ugy het-nyolc ev koruli kislanyokkal a Hamasz aldasaval!!!
    van rola fotom az AP tol!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. a foto szovege,;
    -”francia tengereszgyalogosok……”-
    co-co-co!!!!
    a francais commando d’marine, NEM ugyanazt jelenti mint pl,; az USMC!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. “…Mar csak a pedofiliaert is erdemes kiirtani a Talibokat…”

    - Na, halljátok, ahol a vallásalapító maga is pedofil (meg tömeggyilkos, elmebeteg analfabéta is) volt, saját, büszke bevallásuk szerint is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  14. “…palesztin ferfiak hazassagot kotnek tomegevel ugy het-nyolc ev koruli kislanyokkal…”

    - Tudom.

    De ez jellemző az egész iszlám világra, nem csak a “palesztinokra”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  15. eldrad!
    hat igen koztudott hogy mar a “profetajuk” is ilyen korulmenyek kozt hazasodott egy 7-eves kislannyalll
    mi varhato a tobbitol!??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  16. Eldrad!
    ajanlom elolvasasra!!
    epuletes olvasmany!!nagyon sok mindere fenyt derit a moslim szokasokkal kapcsolatban!
    Koran!
    5-ik konyv / Surat,; 236.
    7-ik konyv / Surat,; 64.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Eldrad, csak az utolsó mondatommal vitázol és sorakoztatsz fel saját szocializációd zsidó-keresztény értékei szerint érveket. A föld népességének többsége nem a te „kultúra” fogalmai szerint éli életét. A te kultúra fogalmad csak egy a sok közül és ebből kibámulva ítélni meg más kultúrákat, olyan tálibi muszlim mentalitásnak tűnik. Az általad felsorakoztatott érvek, rémtettek, és szörnyűségek nem csak az afgán területen élő törzsekre jellemző. Bőven találunk szörnyűbb példát a saját kultúrádon belül is. Lásd a hullákat gyalázó, levizelő amcsi katonákat. Csak egy példa napjainkból, a kultúrkörödből. Az elmúlt kétezer év keresztény rémtetteit nem tudják felülmúlni ezek a törzsek. Abban igazad van, nem rendelkeznek az általad definiált „kultúrával. Úgy ítélsz másokat, ahogy ők ítélnek téged, nincs a te kultúra felfogásod és a tálibok kultúra felfogása között különbség. A XX. században Magyarországon bevett szokás volt falun kiskorú gyermekek eljegyzése, összeházasítása a szülők által. Ezt nem a palesztinok találták ki. Ezt gyakorolja a te kultúrád is évszázadok óta. Eltelt pár évtized és fikázol ugyanezért másokat? XIX. század első felében még divat volt és gyakorolták az első éjszaka jogát a „művelt őseid”. Egy földesúr minden következmény nélkül agyon verhette jobbágyát, a te kultúrádban. XXI. században járunk Pozsony belvárosában. A szlovák idegen vezető, egy vegyes nemzetiségű csoportnak büszkén mesél az építészeti látnivalókról. A csoportból megszólal egy magyar: ezeket nem a szlovákok építették, hanem a magyarok, mikor a mi fővárosunk volt Pozsony. Megszólalt egy német is: az nem lehet, mert akkor maguk még csak lovon jártak a pusztában, ezt nem építhették a magyarok. Ez a vélemény a te kultúrkörödből hangzott el, rólad, aki ugyan így ítél meg másokat. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a kultúrák között minőségi különbséget nem lehet tenni, mint ahogy a vallások és a nyelvek között sem. Emberekről, vezetőikről és a vallásra, kultúrára, fajra hivatkozott rémtetteikről viszont nagyon-nagyon kell beszélni, kötelező

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  18. raszputyin!
    csakhogy!!
    a moslimok eseteben nem a XX.ik szazadrol beszelunk,hanem az i.sz.utani 520-rol!!!!!!
    amikor is a “profeta” mahomet elvette felesegul a 9-eves Aisha-t, akit 6-evesen(!!!!!!!)-vett maga melle szolgalonak!!!
    errol szolnak a fent emlitett koran szurak!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. asher, nem értem. a próféta, nem 520-ban, hanem 571-ben született.
    És akkor mi van, ha a muszlimok így tettek? Ebben az időben Európában keresztény őseink között is szokásban volt, több száz éven keresztül. Nem csak a pórnép között, hanem királyok házasságát kiskorúval szentesítette a pápa. Nem mondtál olyat ezzel, amit a “művelt” Európa ne tett volna meg.
    Egyébként a szúrák nem erről szólnak. Nem védem a más kultúrát, csak ne tegyünk úgy mintha felsőbbrendű kultúránk lenne, és oszthatnánk az észt.
    Nem tudsz olyan szörnyűséget és borzalmat írni, amit a te kultúrköröd ne tett volna meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  20. Asher, szerintem elírtad a Korán hivatkozásokat. Szerettem volna elolvasni a megadott részeket,de a probléma, hogy az 5 szura (fejezet), a Surat Al-Mā’idah, 120 szakaszból áll (ergo nem találom a 236-ost), a 7-k szuránál a 64-es szakasz pedig Noéról szól. Ha megadnád a helyes hivatkozást köszönettel venném, mert most eltekintenék a korán végigböngészésétől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Eldradnak ki szerint: „Na, halljátok, ahol a vallásalapító maga is pedofil (meg tömeggyilkos, elmebeteg analfabéta is) volt, saját, büszke bevallásuk szerint is…”
    még annyit:
    1. a próféta korában nem volt kirívó eset, sem az arab törzsek közötti csetepatéban, sem később, bármely nemzet, nép csatározásait nézzük, a viszonylag nagy emberáldozat. Cinikus dolog Európában Hitler után tömeggyilkosokról beszélni.
    2. nem tudom milyen adatok alapján elmebeteg szerinted? Ezt is érdemes lenne bizonyítani.
    3. Az, hogy analfabéta volt 1500 évvel ezelőtt, érdekes kritika. 700 évvel később a magyarok királyai mind analfabéták voltak. Eszükbe sem jutott megtanulni írni-olvasni. Rangon alulinak tartották. Az én nagymamám is fél analfabéta volt, csak olvasni tudott. Az első világháború után kimaradt az iskolából. Ők is a te kultúrkörödhöz tartoznak (és az enyémhez.)
    4. A pedofil szokásról már váltottunk sorokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  22. Raszpuzyin:

    - Tévedésekkel, közhelyekkel tele levő, valós ismereteket nagyrészt nélkülöző kommentedre nem tudok válaszolni, két okból.

    1, Az összes kijavítására annyit kellene írnom, hogy az egy kisdoktori lenne (nem olyan, mint a goyostolé, természetesen). Ez pedig vállalhatatlan mennyiség jelenleg. A tévedéseid puszta felsorolása, és pár szavas magyarázat mindhez is szétfeszítené az itteni keretet.

    2, Az általad említett rengeteg közhelyről már nagyon sokat írtunk itt, mérvadó hivatkozásokkal, részletesen, stb. Még egyszer ezeket a köröket nem futom meg, ha érdekel, keresd vissza ezeket.

    Ha nem… mit érdekel engem, hogy vezeted magad félre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Asher:

    - Pajtás, kéééérlek, a többiek nevében is, PONTOSAN idézz!!!

    Másképpen hiteltelen lesz az egész.

    OK, én vágom, miről beszélsz, de a többség nem biztos, hogy vágja, pedig érdekelné őket. Inkább ellenőrizz le bármit, amire hivatkozol, csak pontos legyen.

    Én is így teszek, nekem sincs minden adat a fejemben…

    Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. eldrad, szóval semmi, csak általánosítás, lekezelés. Könyörgöm, mindössze egy témában, egy pici tényt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. Jól van, amiket eddig írtam, azok egytől egyig mind tények, rendesen körülírva.

    A többit meg tényleg keresd vissza, mert ebből most van elegem, hogy idejön valami nyikhaj, marhaságokat ír, ezerszer elmagyarázott dolgokat röfög vissza újra és újra, aztán meg leírja a Bősz Ökörséget:

    “…semmi, csak általánosítás…”

    - Az. Persze.

    Jó éjt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Asher:

    Én meg ajánlom elolvasásra ezt:

    Islamic paradise muslims cannot afford to miss

    http://www.islam-watch.org/MAsghar/Islamic-Paradise-Muslims-cannot-miss.htm

    Súlyos, de egyben röhejes is, és nagyon sok mindent megmagyaráz.

    Mondjuk, a lehetetlenül hülye címből is látszik, hogy jó adag feketehumor (is) következik… na, jó mulatást hozzá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  27. Mennyi az import afgán nő?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Nem tudom, talán egy lepattant Ak 47- ért megkapod.

    Tudod:

    AK 47, mint ősi afgán kulturális iparművészeti termék.

    A nőkereskedelem meg tulajdonképpen a hagyományos, nagy múltú afgán családkultura és néphagyomány egyik szép példája. Valójában a szeretetről és a törődésről szól.

    :(

    És van olyan akasztófáravaló, aki ezt komolyan is veszi… :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Tálibok mehetnek haza Guantánamóról? 2012. január 23. hétfő | RR

Újabb sikeres dróntámadás zajlott 2012. január 22. vasárnap | RR

Perry megvédi a hullagyalázókat 2012. január 17. kedd | RR

Panetta mélyen elítéli a halottgyalázást 2012. január 13. péntek | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos