Ma egy fővel gyarapítottuk a munkanélküli diplomások számát. Egyeske lányom ma hivatalosan is környezetgazdálkodási agrármérnök lett. A megfelelő formák között – mint a Harry Potter filmekben, zászlókkal, csinnadrattával, jelmezben felvonult a mittudoménki, nyilván dékán meg dékánhelyettes meg rektor meg aki még ráért. Aztán hosszú, annál bornírtabban barom szónoklatokban foglalták össze röviden – másfél óra – az egyetem történetét, továbbá azt, hogy mindenkinek kutya kötelessége Magyarország érdekében dolgozni. Ezt végül megpecsételték a közösen felmondott imával, az eskü szövegével, miszerint a Magyar Köztársaság érdekében fognak ügyködni.
Szóltam volna én, hogy olyan már nincs, de nem kérdeztek.
A gyerek ragyogott a boldogságtól, ez nekem épp elég.
Igaz, hogy a gyerek nagyrészt attól ragyogott, hogy öt nap múlva felül egy repülőre és végleg itthagyja az országot, mert másutt tudnak neki munkát és megélhetést adni.
Vegyes érzelmekkel jöttünk el.
Kavarognak ám rendesen ilyenkor az ember fejében a gondolatok, mindenütt másutt benne meg az érzelmek.
Mert miért nem tud egy mérnökember ma itthon elhelyezkedni.
Mert mi a tökömért kell neki olyan messzire elmenni, annak az országnak miért éri meg, hogy foglalkoztassa, itt meg miért nem.
De legfőképpen az, hogy eddig, ha baja volt, csak lejött az emeletről vagy felfüttyentett engem.
Három és fél másodperc.
Mostantól majd három és fél óra repülőút, plusz ügyintézés.
Családunk egyébként rendkívül sokat köszönhet az orbánista oktatáspolitikának. Gyakorlatilag már majdnem mindegyik gyerekem megkóstolta – négyeske még érintetlen, de nincs kétségem afelől, hogy ha bevezetődik az egész napos iskola, azt zokon fogja venni.
Ketteske, a gyönyörűséges raszta forradalmár lányom most érettségi előtt áll – hülyén. Mert amire gyúrt, az mostantól nem létezik. Fogalmunk sincs, hova felvételizzen és egyáltalán: minek. Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogom tudni neki kifizetni a költségtérítéses tanulmányait – miért is van az az érzésem, hogy a hobbijukért fizessenek a hülyék? És mivel állami finanszírozásúra rendkívül lecsökkentek az esélyei, most üldögél, és általában néz maga elé hülyén. Az iskolában, ahova jár, szintén hullaszag lengi körül a végzős évfolyamot. Még a tanárok is – akik amúgy a gyerekközpontú nevelés elszánt hívei – csak tanácstalanul és kardjukba dőlve tárják szét a kezüket.
Hármaskám, az egyetlen fiú, szintén gyönyörűséges raszta, szintén nincs túl könnyű helyzetben. Ő már eleve hendikeppel kezdett: elsőben megkapta az Orbán-féle daloskönyvet, amin szakadtunk a röhögéstől (a gyerek zeneiskolás volt és kiváló néptáncos, tehát volt fogalma az autentikus magyar népzenéről, szemben az említett kiadvány szerzőivel). Most meg azt kapta ajándékul a második Orbán-kormánytól, hogy az iskola, ahová jár, valószínűleg beleszántódik a sóba. Ő valószínűleg már érettségizni is nehezen fog.
Nem tetszik a rendszer?
Hát, nagyon nem.
Csak egy ilyen kis szűk merítésből, mint mi vagyunk, öt emberből (anyuka+négy gyerek) eddig négyen szívtuk meg, derekasan szeretett pártunk és kormányunk ámokfutását.
Teher alatt nő a pálma.
Csak pofán ne csapja azokat, akik miatt itt tartunk.
“annak az országnak miért éri meg, hogy foglalkoztassa” — Sajnos ez nálunk már sok évtizede nemzeti sport: teleszórjuk legjobbjainkkal a világot. Az IQ-export következményeként jól érzékelhetően csökkent az itt maradt IQ átlaga.
.
“kardjukba dőlve tárják szét a kezüket” — kissé költséges gesztus, legfeljebb egyszer mutatható be :-))))))))))))))))
Aki nem római katolikus annak is kellett katolikus-imádkozni? Szegény gyerekek és a vallásszabadság!!!! :((
“Ezt végül megpecsételték a közösen felmondott imával, az eskü szövegével, miszerint a Magyar Köztársaság érdekében fognak ügyködni.
Szóltam volna én, hogy olyan már nincs, de nem kérdeztek.”
Ovi rendszerének az eszenciája !
Nagyon szomorú írás, de kiváló. :(
Mónika,
ha valaki szabadnak nevelte a gyerekét, akkor szabad lesz, legfeljebb nem ott, ahol szívünk szerint vennénk. És igen, öreg korunkra repülőjegyre keressük a pénzt, de vigasztalhat a tudat, hogy a gyerekek jól vannak, mert megtalálták a helyüket, ahol megbecsülik őket. Kertész Imrét olvastam az imént – Mentés másként. Hajónapló 2001-2003 között. Egy évtizeddel megelőzte korát, ahogy az apró elemekből összerakta a ma már látható valóságot. De nem kell ahhoz Nobel-díjat kapni, hogy mi, akik a magyar nyelv rabságából nehezen törünk ki, megtaláljuk azt a helyet, ahol emberien lehet élni.
A pálmameséről jut mindig eszembe, hogy ritkán említődik meg (ahogy most is), hogy a pálma sem bírja örökké, tehát előbb-utóbb, ahogy TMonika is írja “potyogtatni kezd”. A teher sem, akárcsak a pálma, nem nőhet az égig.
*
“Örülök” a történetnek, egyben sok sikert kívánva a család minden tagjának, kiváltképp a nemsokára repülőre ülő kis hölgynek!
Azért örülök, mert látom, nem vagyok egyedül a bajban. Igaz, nekem máig nem “sikerült” családot alapítanom, tehát az elmúlt 20 év agyréme elől megóvtam születendő gyermekeimet, pedig nagyon keserű vagyok emiatt.
Én úgy gondoltam, és sajnos bejött a sejtésem, hogy addig nem alapítok családot, amíg viszonylag biztos egzisztenciám nem lesz, valami kis tartalákot nem tudok összeszedni, és amíg a házunkban végre elkészülnek a hálószobák és egy normális, megfizethető fűtés. Én nem az állam könyöradományain kívánok éldegélni, hanem kizárólag a munkánkért kapott jövedelmen.
*
Műszaki tanár vagyok, de csak mint óraadó dolgoztam külsősként, így amit 20 éve hallok a környezetemből és ami lecsorog a médiából tanügyben, az egyszerűen elképeszt. Akárkivel beszélek, mindenhol a cikkben írtakat hallom vissza: totális az elkeseredettség, a céltalanság, mindenki külföldre igyekszik, minden nyelvet tudó ember lassan elcsorog a világba.
Totális dilettantizmus uralkodik az országban az oktatás terén is.
A jelenlegi kormány különösen rátesz jó néhány lapáttal a hülyeségeivel, és ezek az emberek az elmúlt 20 év alatt is ott voltak a közéletben, munkájuknak eredménye nincs.
A józan paraszti észt hiányolom, és sajnos erős a gyanúm, hogy hiába cserélnénk le a teljes politikai elitet, az újonnan jövők is a magyar virtus szerint tevékenykednek majd. Ezt hívom magyar átoknak, ezt igazolja vissza egész családom története.
Még egyszer, köszönöm az írást! Valszeg az fog történni, hogy Egyeske megveti lábát a világban, és sorba viszi ki kedves családtagjait.
Köszönöm ezt az öszinte és személyes cikket! Az is elég, ha mi, felnöttek szenvedjük az orbán-rendszer kárát, nagyon fájdalmas, ha néznünk kell, ahogy a gyerekeinket tépázza. MIndent meg kell tegyünk azért, hogy felnyissuk honfitársaink szemét, ÖSSZEFOGJUNK, és leváltsuk a kormányt. Hogy aki akar, az itt élhessen, egypárti daloskönyvek nélkül.
“…Egyeske megveti lábát a világban, és sorba viszi ki kedves családtagjait…”
…
- Neki legalább összejött annyi pénz, hogy ki tud menni… nem tudom, hogy jött össze neki annyi, de ezek szerint csak összejött.
…
Jó neki, így legalább van esélye, de a többség nyugodtan készítheti magának a kötelet… :(
Osztozom Mónika sorsában és helyzetében!
Nekem hat gyermekemből négy már nem e Hon lakója!
Az utolsó kettő most kezdi szedni a sátorfáját, mert a lehetetlen megélhetésen túl, még az a veszély is fenyegeti Őket, hogy ez a hülye Hende még behívót küld a részükre!
Tényleg, ha ez bekövetkezne, Az EU ad majd fiainknak “katona szökevény” címen menekült státuszt!?
Orbán országa előbb utóbb olyan lesz, mint a teremtés pillanatában:
” A föld pedig kietlen és puszta vala”
Óh! múljon el Orbán Urunk a Te Országod, És jöjjön el a Mi országunk! Ámen
Eldrad!
Ahhoz, hogy kimenjen valaki nem kell sok péza legyen!
Ma ha figyelek olcsóbban jutok ki Oslóba, mint Nagykanizsára!
Elhatározás kell, és erős akarat!
Eleink mentek úgy is hogy a határon túl menekült táborok várták!
Remélem erre nem lesz szükség, de csak felfigyel a világ a növekvő elvándorlásra!
Pedig sokkal jobb lenne, ha csak néhány ember menne, vagy veszne el, minthogy az egész nép elmenjen, elvesszen!
Hogy kik lennének azok, nem szükség leírnom!
gusztav:
…
- Tudom én, mi mennyi… ezen már túl vagyok ugyanis.
…
A sok pénz nem a kimenetelhez kell, hanem ahhoz, hogy odakint legalább 3 hétig, egy hónapig megállj a saját lábadon. Még akkor is, ha azonnal munkába állsz. Aztán már OK, de addig is saját erőforrásaidból kell boldogulni.
…
Ha megtetted már ezt, tudod, miért van így. Ha nem, leírom, ha gondolod… amennyiben ezzel segíthetek bárkinek, örömmel teszem.
Gondolom, a gyermekeid- akiket ezúttal is üdvözlök – sem pár ezer forinttal mentek ki, hacsak nem volt valami nagyon komoly segítségük már eleve a célországban…
Grezó!
Egy kis biztatás!
A család és gyermekvállalás soha nem lehet közgazdasági tényező!
Ezt tapasztalásból tudom!
Kellő hit és határozottság kell hozzá, na persze egy olthatatlan vágy, hogy családom, gyermekeim legyenek, akikért felelősséggel tartozom!
A gyermekeim mellettem felnőve tanulják, tanulták az élet harcait, a semmiből felállást, önmegvalósítást!
Az téveszme, hogy nekem meg kell teremtsem az ő egzisztenciájukat!
Meg kell tanítanom és példát mutatnom az életre, és az egzisztencia elérésére!
Nincs annál nagyobb mint egységes akarattal szeretetben van egy igazi család!
Az életem során több vállalkozásom befektetésem volt és van, de egy volt ami meghaladta minden elképzelésemet, az pedig a gyermekvállalásunk!
Bocsi, csak biztatásnak szántam, hogy el ne késsetek!
Mert ahogy kommentedből kiveszem, már szinte csak nagyszülei lehettek saját jövőbeni gyermekeiteknek!
egy hat gyemekes, kilenc unokás 56 éves édesapa és nagypapa
Eldrad!
Köszönöm!
Igen tulajdonképp az első távozó is hittel elszántsággal ment, nem kétes tisztességtelen közvetítők által! Csak az kívántam vázolni, hogy nem kell éveket spórolni meg eladósodni ahhoz hogy valaki menjen!
Tulajdonképp határ közelbe is elég könnyű munkát találni!
Azután meg természetszerűen egymást segítve!
Akinek tudok én is szívesen segítek!
yoda!
1938-ban nekunk zsidoknak is kellett mondani azt az oskolaban hogy,;-hiszek egy isteni orok igazsagban….stb!!
nos en legalabbis nagyon meg gyozoen tatogtam hozza!anelkul hogy csak egy hangot is szoltam volna,amiert a nagypapam krumplicukorral ajandekozott meg oromeben!!!
A Kisfiam úgy döntött, otthagyja azt a szakot az egyetemen, amire eddig járt, fél év passzív, aztán újra érettségizik, addig japánul tanul, Jelentekezik az ELTE Keleti tanszékre, és elhúz Japánba angol tanárnak. Nem akar ittmaradni. A lányom kiiratkozott a nappali gimiből, estin fejezi be, mellette intenzív angolt tanul, szakács akar lenni, de nem itt!!! A szivem fog megszakadni, hogy szanaszét mennek a világba, tervezem én is már, de azt mondom nekik, el innen. Amíg a szüleik hagyják, hogy egy ilyen elmebeteg mininapóleon tönkretegye az ő jövőjüket, az országot, ahová születtek, meg is érdemlik, hogy a gyerekük többszáz vagy ezer km-re legyen tőlük.
gusztavnagy
Köszönöm a vigasztalást!
Tudom, hogy a felsoroltak kellenek mindehhez, de sajnos bennem (már) egyikből sincs sok. Az elmúlt 30 évben átéltek, a folyamatosan növekvő terhek sokmindent kiöltek belőlem. Most próbálok megint talpraállni egy új tevékenység beindításával, de sajnos egyedül vagyok, a fogyatékosságom is korlátoz, így nagyon nehéz…
*
Ahogy Eldrad írta, sajnos kell indulótőke, legyen az anyagi vagy emberi erőforrás, amíg az ember nyelvet tanul, beilleszkedik, munkát keres.
60 ezer forintnyi költöpénzzel (vagyis ami az esetleges visszautazásomhoz szükségeltetett volna ) kezdtem el dolgozni évekkel ezelött Svájcban..most vagyok 29. elégedett vagyok, diplomás (amit itt ugyan nem fogadnak el) és jól keresek.
Akarat és elhatározás. Akartam és elhatároztam.
Mónika
- nagyon jó írás – a gyerekek meg kezdjenek intenzíven németül tanulni. Ausztriában most tették INGYENESSÉ a felsőoktatást – a külföldi diákoknak is.
Mert nekik megéri!
Eldrad 2012. január 27. péntek 09:52
De miért MAGADNAK?
SwissB. Köszönöm és gratulálok!
Ha az akarás nem elég erős bennünk, akkor mások hiába akarnak helyettünk!
Grezó ! kívánom hogy sikerüljön! Hidd el a benned lévő “kevés” is elegendő, csak hidd el!
A nagyobbik egyetemen tanul lassan egy éve (nem itt), az öccsének a repjegyet most vettem meg. Az utolsó arany gyűrűket is eladtam, de megvettem. Lassan mi is csomagolunk, mert van még három kisebb. Sok sikert a cikk író lányának, szívemből szólt.
Megboldogult apam 43 evvel ezelott egy nyugati utazasi lehetoseg elott azt mondta nekem, hogy “ha észnél vagy, akkor kint maradsz es biztosan boldogulni fogsz..” Megfogadtam tanacsat es nem bantam meg.. Kedves Mónika, a lányod boldogulni fog es a jovendo unokak mar egy mas vilagba fognak szuletni..
A fiatalokat a kétségbeesésbe a nyugdíjasokat a temetőbe üldözik.Egy lehetőségünk van összefogni és tenni ez ellen.Vagy mindenki vegye a sátorfáját és induljon neki a világnak?Ha egyáltalán befogadnak egy bizonyos kor után.Az én unokám is tipródik most fog érettségizni és nagyon jó jegyei voltak és vannak.
De a szülei és mi sem tudjuk majd finanszírozni az egyetemet.Hát nem marad más mint a határainkon kívüli lehetőség.Szép kis jövő ez!
Köszönöm az írást. A mi két fiunk is külföldön próbál fogást venni. Mondtam nekik : menjetek,ti vagytok az előretolt helyőrség,mihelyst sűllyed ez a léket kapott hajó megyünk utánnatok.
A záró mondat frenetikus!
Kedves Monika!
Nem tudom, hova megy a kislanya, de admint felhatalmazom, hogy megadja Onnek az e-mail cimem, es ha gondolja, felveheti velem a kapcsolatot. Ha tudok, szivesen segitek a kislanyanak!
Sok boldogságot kívánok a cikkíró családjának,az Orbán-bandát pedig a Devla vigye oda,ahová gondolom./Ott pedig éljenek 100 évig kenyéren és vizen !!/
De igenis csapja pofan a palma…
“…mihelyst sűllyed ez a léket kapott hajó megyünk utánnatok…”
…
- Jaj, miért, még nem süllyed?
…
Ahogy látom, már nagyrészt el is süllyedt…
Saqjnos nem csak a fiataloknak kell elhegyniuk hazajukat, csaladjukat.
54 evesen, szegyenkezve, sunyin indultam vilagga, mivel meg eleterosen, egeszsegesen nem akartam a sirba fekudni es segelyen elni
Azt gondoltam szegyenkeznem kell a dontesem miatt, de ma mar maskent gondolom.
Annak kell szegyelni-e magat, aki olyan helyzetet teremtett, hogy erre a dontesre kenyszerultem.