Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szabadai Viktor: Sokan jönnének, de nincs hova 2012. január 10. kedd 21:57

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
 Szabadai Viktor: Sokan jönnének, de nincs hova

Magyarországon mintegy félmillióan vannak azok, akik 1952-1956 között születtek, azaz vagy éppen betöltötték, vagy néhány éven belül betöltik a hatvanadik életévüket. Ők azok, akiket harmincas éveik közepén ért a rendszerváltás, ők az úgynevezett Ratkó-gyerekek.

Ratkó Anna karrierje gyorsan ívelt felfelé köszönhetően mozgalmi múltjának és megbízható pártkatonai voltának, így Magyarország első női minisztereként 1949 nyarán váltotta a Dinnyés-, majd a Dobi-kormány korábbi népjóléti miniszterét, Olt Károlyt. A Népjóléti Minisztérium különösen fontos terepe volt a kommunista propagandának, ide tartozott a szociális és egészségügyi irányítás. Az intézmények élére, az egyetemek, klinikák vezetésére általában nem szakmai, hanem pártalapon történtek a kinevezések. Rákosiék a nem kommunista-szimpatizáns szakembereket például akkoriban az igazolási eljárásokat felhasználva igyekeztek háttérbe szorítani, és a Ratkó-féle pártkáderekkel, korábbi szövőnőkkel, géplakatosokkal töltötték fel az ágazat vezető pozícióit.

Ratkó Anna viszonyát a valósághoz és a tudományokhoz jól jellemzi Sántha Kálmán, debreceni agysebész esete, akinek egy egyetemi előadáson tett kijelentése okozta vesztét. Sántha, aki a harmincas években többek között a montreáli neurológiai intézetben képezte magát szakterületén, azt a megállapítást tette, hogy a szocialista munkaverseny, és különösen a sztahanovista módszer, elmebajt okoz a dolgozóknál. Ratkó az MTA Orvosi Osztályának nyilvános ülésén cáfolatként annyit mondott, hogy ő napi 12 órát dolgozott 28 éven keresztül különféle gyárakban, ahol nem csak a bérének csökkentése fenyegette, ha nem teljesíti az előírt normát, de könnyen el is veszíthette volna munkáját. Azonban sem ez, sem a minisztériumban végzett komoly szellemi munka nem ártott meg neki. Sánthának tehát nincs igaza. Ezt követően a professzort megfosztották a katedrától és akadémiai tagságától, majd áthelyezték Balassagyarmatra.

Ám Ratkó Anna neve elsősorban a róla elnevezett korszak és a „Ratkó-gyerekek” kapcsán maradt fent. A már egészségügyi miniszterként jegyzett népességszabályozási rendelettel betiltotta a terhesség művi megszakítását (abortuszt), a minisztérium pedig erőteljes propagandát folytatott a születések számának – akár házasságon kívül történő – növelése érdekében. Az akkori jelszó szerint: Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség! Emellett bevezetésre került a gyermektelenségi adó is, amit férfiaknál húsztól ötven éves korig, nőknél húsztól negyvenöt éves korig kellett fizetni minden gyermektelennek.

A szabályozások valóban jelentős eredményt értek el. A következő években a születések száma rendre nagyságrenddel meghaladta a halálozásokét, és ez az időszak ma is jelentősen meghatározza a magyar társadalom korfáját.

És itt érkezünk el a jelenbe. A Ratkó-gyerekeknek eddig háromszor kellett szembesülniük azzal, hogy mire elérték volna a nyugdíjkorhatárt, megemelték azt. Ám a végtelenségig ez nem húzható. Mostantól a nyugdíjrendszerbe újonnan belépők százezres nagyságrenddel többen vannak, mint a korábbi években, hiszen például 1950 és 54 között 174 ezerrel több gyerek született, mint 1946 és 50 között. Az 1952 és 56 közöttieket tekintve pedig még nagyobb a különbség a 48 és 52 között születettekhez viszonyítva.

Az eddigi kormányzati intézkedések ugyanakkor nem véletlenül adnak okot a félelemre. Mivel rendszerszintű problémákat nem kezelt az állam (még a szándékát sem jelezte ennek), így a hárommillió magánnyugdíjpénztár tag vagyonának elzsarolása inkább csak a fenyegető nyugdíjkatasztrófa ideig-óráig történő elodázására lehet alkalmas, ám egyben még súlyosabb problémát idéz elő. (Nem beszélve arról, hogy ennek a nagyjából 3000 milliárdos vagyonnak nagyjából csak az egy hatoda került a nyugdíjkasszához, a többi másfelé gurult.) 2012-től a nyugdíjkifizetések közel 30 százalékát már a magánpillér állta volna, csak a fennmaradó 70 százalék terhelte volna az állami kasszát, és ez az arány évről évre a magánpillér javára növekedett volna.

Egy, a fokozatosan a magánpillérre, az öngondoskodásra, a fenntarthatóságra átálló rendszer átmeneti nehézségeinek finanszírozására egy józan, értelmezhető gazdaságpolitikai vízióval megáldott kormány lényegesen hamarabb talált volna magának tárgyalópartnereket a világban, mint a gazdaságpolitikai racionalitást és a jogállamiságot raktóannai módon kezelő, erőszakos rezsim, amelynek utolsó ötlete az ország valutatartalékainak felélése. Aztán nincs tovább.

A magánnyugdíj-pénztári vagyon elhibázott, jogsértő és hazug (hiszen nem tőzsdézte el a vagyont a pénztár) államosításával a kormány nem hogy a Ratkó-gyerekek nyugdíjba vonulásának problémáját nem oldotta meg, de a később érkező generációk, köztük a ma harmincas éveik második felében járó ún. Ratkó-unokák jövőjét is tönkre tette. Persze a Brüsszelből érkező figyelmeztetések süket fülekre találtak, ugyanúgy, ahogy a piacról érkező, lehangoló képet festő elemzések. (Jó példa erre Neil Shearingnek, a londoni Capital Economics vezető közgazdászának e témával kapcsolatos tavaly júniusi mondatai.) Ezeket a nyugati károgásokat nem hallhatják meg a mozgalmi múlt és a párthűség edzette fülek, ahogy ez természetes volt Ratkóék idejében is.

Amikor Ratkó Anna egy gyorstalpaló orvostanfolyamot rendelt magának, már rögtön az első előadáson heves vitába keveredett oktatójával, Tarján Imre akadémikussal. A neves biofizikus a fizika alapfogalmait szerette volna megismertetni vele, de nem jutott túl messzire. „Alig, hogy elkezdtem mondanivalómat, Ratkó jelentkezik, és kétségbe vonja, amit a munka definíciójaként megfogalmaztam: erő szorozva az irányába eső elmozdulással. Ha ez igaz lenne, vélekedik Ratkó, akkor a ló vagy egy gép is képes lenne munkát végezni, márpedig a munka tervszerű tevékenység, munkát tehát csak az ember tud végezni. Ő ezt így tanulta egy marxista–leninista tanfolyamon.” Az előadó súlyos ideológiai hibát követett el. Ma is ezt teszi Washingtontól Londonon át Brüsszelig mindenki. Ők máshogy tanulták.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +31 ( 33 szavazatból)
Szabadai Viktor: Sokan jönnének, de nincs hova, 4.9 out of 5 based on 25 ratings

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Az utolsó bekezdésben említett definíciót az imprlista burzsujok a haladó munkások… izé.. a nemzeti érzelmű magyar polgárok megtévesztésére terjesztik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  2. Szintén az utolsó bekezdéshez:
    A tranzisztor feltalálásakor idehaza az hangzott el, hogy a felfedezett erősítő hatás nem létezik, ez “kispolgári álideológia”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  3. Ugyan nem a szóban forgó korosztály nyugdíjba vonulásához kötődik, de a történelmi hűség kedvéért a cikk alábbi gondolatsorait szeretném helyre tenni.

    Az „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” jelszó a hitleri Németországban dívott. Nálunk Ratkó Anna miniszterkedése idején az a mondás járta, hogy „Rákosi elvtárs minden gyerek apukája”.

    Ugyanígy nem áll meg az a „gyermektelenségi adó” se. Ezt az adónemet a Horthy-korszakban kellett fizetniük a gyermektelen házaspároknak (így az én szüleimnek is). Sőt! A Horty-érában még agglegény-adó is létezett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  4. Szabadai Viktor

    Kedves Licus,

    A Rákosi-érában volt gyermektelenségi adó, méghozzá a jövedelem 4%-a, a idézett propaganda mondatot is megtalálható a korabeli anyagok közt, de az akkor élők is sokan emlékeznek erre.

    például: http://7torony.hu/content.php?c=37313

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  5. HA!! a Ratkós korosztály változatlan mortalitással vonul nyugdíjba – túl sokáig él és túl nagy terhet jelent. Ráadásul “inaktívat” ami “csak teher”. Hogyan lehet ezt a “terhet” csökkenteni? A mortalitás növelésével. Arra mi a legalkalmasabb (világméretű járványon kívül)?: a stressz növelése. Az államcsőd tehát nagyon alkalmatos eszköznek látszik a nyugdíjasok létszámának csökkentésére.
    Ha nem hal éhen ellátás hiányában – a stressz miatt megnő az infarktusos, strockos kockázat. Az adótörvénybe csempészet félmondatos módosítóval a középosztály egészségbiztosítását KÖLTSÉG terhére finanszírozhatják – tehát az adóbevételt csökkenthetik – ami majd kényszerűségből a már eddig is dögrováson levő “állami” egészségügy további “megszorításával” jár együtt.
    Azaz a feleslegesek életmentési lehetőségeinek szűkítésével – míg a “nemzeti középosztály” a privát kórházakban jó eséllyel ettől mentesül.
    Szóval a fasiszta államberendezkedéshez előbb-utóbb társul a fasiszta társadalomszemlélet és “probléma megoldás” Csak most “házi” kezelés lesz – nem táborokban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  6. Csillagszemű Szarvaslány

    Ez tényleg igaz???

    “Amikor Ratkó Anna egy gyorstalpaló orvostanfolyamot rendelt magának, már rögtön az első előadáson heves vitába keveredett oktatójával, Tarján Imre akadémikussal. A neves biofizikus a fizika alapfogalmait szerette volna megismertetni vele, de nem jutott túl messzire. „Alig, hogy elkezdtem mondanivalómat, Ratkó jelentkezik, és kétségbe vonja, amit a munka definíciójaként megfogalmaztam: erő szorozva az irányába eső elmozdulással. Ha ez igaz lenne, vélekedik Ratkó, akkor a ló vagy egy gép is képes lenne munkát végezni, márpedig a munka tervszerű tevékenység, munkát tehát csak az ember tud végezni. Ő ezt így tanulta egy marxista–leninista tanfolyamon.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  7. Tisztelt Szabadkai úr!
    Most Selmeczi Gabikánál nem az eltőzsdézés a téma( biztos rájöttek, hogy ők is tőzsdéztek egy kicsit vele), hanem a magas működési költség vizsgálata. Ez a banda valóban elcseszte a nyugdíjunkat. Nemcsak a Ratkó korszak gyerekeinek, hanem mindenkinek, aki nem keres többet bruttó 300ezernél. Nyugdíjra nem tudnak félretenni és mivel a fekete, szürke gazdaság dominál, az új munkatörvénnyel még jobban efelé lökik az országot, nem lesz aki a nyugdíjasok pénzét befizesse az állami nyugdíj alapba, amiből nem lesz nyugdíj. Valóban az a cél, hogy minél kevesebben érjék meg a nyugdíjat, azért van mindenhol korhatár emelés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. Bocsánat, Szabadai úr, rosszul írtam a nevét.:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  9. Szabadai Viktor

    Kedves Csillagszemű!

    A történet Tarján Imre Emlékezés c. könyvéből származik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Kedves Bubu,
    Elképzelni sem tudom, mi lehet a kormányzat terve. a legvalószínűbb, hogy semmi. A magánnyugdíjpénztárakat kifosztották, az így zsákmányolt vagyonnak alig egy hatodát átvitték a nyugdíjkasszába, a többinek nyoma veszett. De egyetlen előremutató átfogó intézkedés nem történt nyugdíj ügyben. Még a tavaly ilyenkor beígért egyéni nyugdíjszámláknak sincs se híre, se hamva, pedig Selmeczi Gabriella ezzel próbálta megnyugtatni az állami rendszerbe átlépő közel 3 millió állampolgárt. Elkeserítő a helyzet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  11. Kedves Szabadai Viktor!
    .
    Köszönöm, hogy olvashattam a cikket!
    Én bevallom nem halottam a Rattkó-gyerekeről.
    Itt látszik, hogy sok sok mindent nem tud még az ember, és én sem!
    Persze szerintem a ma jelenleg kormányzó párt sem! (habár őket nem is érdekel sem ez sem más …)
    Köszönöm, hogy olvashattam írását!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  12. Nemengedem bántani a borz(alm)as fogsorú Nyugdíjvédelmi Szenátorasszonyt.
    Igenis hogy keményen dolgozik !!
    Például okosan néz !
    Nagy munka ám az egy buta libának !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  13. karelsloboda
    2012. január 11. szerda
    00:11
    Bemutatkozom: én is Ratkó gyerek vagyok. Valszeg már nem sokáig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  14. Hát igen. Sajnos.
    Ez itt a vég ,a cikk után az jutott eszembe itt nem szabadul el a pokol mert azt is ellopták !
    Valamelyik fityeszes majd csak néz otthon , mi ez a fertelem hangzavar és a kénszag elviselhetetlen !?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  15. Sz.V. jókat ír és mond, de nem jó ember. Nem részletezem..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (8 szavazatból)
  16. Kedves Avi
    Én 16 évvel később születtem, a “Ratkó-gyerekek” után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  17. Szabadai Viktor írta (2012. január 11. szerda 00:00):
    “… az így zsákmányolt vagyonnak alig egy hatodát átvitték a nyugdíjkasszába, a többinek nyoma veszett.”
    — Azért az döbbenetes, hogy ez a mondat egyáltalán leírható.
    Kb. 2500 milliárd forintnak NYOMA VESZETT???
    Csak így?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  18. Tisztelt Szabadai úr!
    A kormányzat célja a 3000 milliárd lenyúlása volt szerintem egy része saját céljukra( tőzsdézhessenek vele), egy része pedig arra, hogy az államkötvényeket leírhassák, így elmondhassák, hogy csökkent az államadósság.Őket nem érdekli, hogy 2,5 millió ember jövőjét elvették. Kb. olyan mint régen volt, talán amerikai cégeknél, hogy a munkások nyugdíjkasszáit elsikkasztották. Én 1998-ban kezdtem el az MNYP-ben gyűjteni a pénzt(sokan még akkor nem is hallottak róla), mert úgy kalkuláltam, ahogy az előzőekben leírtam.Mivel benne vagyok abban az ominózus alkalmazott tömegben, akik bruttó 216000 Ft alatt keresnek és bérkompenzációt kellene kapni, sajnos az állami nyugellátásból nem számíthatok sokra. No, Orbán Viktor ezt torpedózta meg a zsarolásával. Mert én nem engedhetem meg magamnak, hogy állami nyugdíjat ne kapjak. Szerintem sokan vannak így vele. Köszönöm a cikket, nagyon lényeglátó volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  19. Persze Lázár úr megmondta, mindenki annyit ér, amennyije van.Tehát semmim nincs, semmit nem érek,így nyugdíj sem jár.Ja, oszt jó napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  20. Kerpács Winnetou

    Na itt üt elsőnek vissza a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése!

    Azaz, az előrehozott és más korkedvezményes nyugdíjazás, tovább csökkentették volna a most tömegesen nyugdíjba vonulást. Eddig is csökkentették a nagy létszámot, de letiltotta a kormány!
    Erről a mostani kormány is tudott, de szándékosan nem foglalkozott vele, mert mondjuk ki nyíltan, Orbánt és pártját egyáltalán nem érdeklik a nyugdíjasok, miután a szavazatukat beszedték!

    Az egész nyugdíjas réteg, csak egy púp Orbánék hátán! Még nem kiáltották ki, mert akkor külföld megint hangot ad, de a tetteikben tervezetesen nyomon követhető! /egészségügy, várólista, gyógyszer ügyek, pitiális nyugdíj emelések, I-II fokú rokkant-nyugdíjasok helyzete/
    Arcképeinket a temetői keresztfán látná a legszívesebben!
    Ezért szavazták meg a 65 éves nyugdíj korhatárt, amit tovább akarnak nyújtani!
    Az a cél, hogy a munkapadról tegyenek Szent Mihály lovára, az évtizedekig fizetett járadékaink meg éppen jó lesz egy festmény megrendeléséhez, vagy egy Kossuth Lajos utcából Frankó körút átkereszteléséhez, vagy egy Viktor diadalív megépítéséhez! Szégyen!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. Úgyszintén Ratkó gyerek vagyok. Húsz éve hajtogatják, mi lesz ha nyugdíjba mennek a Ratkó gyerekek? Mi vagyunk az elátkozott generáció! Két gyermekem (felnőtt) és egy unokám van, talán másik is lesz, de ő nem ebben az országban látja meg a napvilágot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  22. Na most kedves blogtársaim! A baj ennél nagyobb! NEMCSAK A RATKÓ GYEREKEKNEK NEM LESZ NYUGDÍJUK, HANEM NEKÜNK, IDŐSEBBEKNEK SEM! Nekem legalább volt 8 nyugodt évem (anyagilag), mert még tudok dolgozni, és van is munkám. Pont addigra enyészik el a nyugdíjam, amikorra már nem tudom majd pótolni. Lázár et-nek bizonyára valószínűtlenül hangzik, hogy ma Magyarországon meg lehet élni (bár egy éve rohamosan rosszabbul) havi 114500 forintból, de ez nem lehetetlen. Még internetre, telefonra is futja, sőt dohányzom is. Igaz, amilyen hülye vagyok, nem vettem fel frankkölcsönt, most fizethetné a sok hülye az én adósságom árfolyamkülönbségét. És nekem már Bartus Laci tanácsa se megfogadható: nem bírok már betont keverni. Nekem 68-ban kellett volna innen elmenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  23. A cikk jó, és kibővítette ismereteimet Ratkóval kapcsolatban. Köszönöm!
    *
    talalom hsz-éhez:
    A fiatalabbaknak sem lesz nyugdíjuk. Ilyen kevés bérért, hol van munka hol nincs, minimálbérre történő bejelentés, a feketén kapott pénzt sem lehet félretenni megtakarításra, így gyakorlatilag az ország aktív része is kihalásra van ítélve.
    Sajnos politikusainknak már évtizedek óta fel kellett volna készülniük ezekre a problémákra. Nem tették, így jártunk. Óriási kalamajka lesz ebből!
    Mellesleg elszomorít, hogy a politikusok és az állampolgárok nagy része mennyire nem előrelátó, nálunk biztosan nem azok.
    Én még 40-es vagyok, de nincs megtakarításom (egyrészt ellopták a manyup-ot, másrészt nem tudtam jelentősebb összegeket félretenni, jelenleg pedig egyáltalán nem, mert Orbánnak köszönhetően megszűnt a jól fizető munkám), még a szüleim által 30 éve építeni kezdett családi házunkat sem tudom befejezni, a családomból örökölt hajlamok miatt valszeg egy évtizeden belül különféle nyavajáim lesznek, mire nyugdíjba megyek a korhatár 70 lesz, orvos nem lesz, a privát ellátást és a gyógyszereket megfizetni nem fogom tudni, tehát valóban, én is munka közben fogok elpatkolni.
    Szégyen, hogy ide jutottunk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. “Az eddigi kormányzati intézkedések ugyanakkor nem véletlenül adnak okot a félelemre. Mivel rendszerszintű problémákat nem kezelt az állam (még a szándékát sem jelezte ennek), így a hárommillió magánnyugdíjpénztár tag vagyonának elzsarolása inkább csak a fenyegető nyugdíjkatasztrófa ideig-óráig történő elodázására lehet alkalmas, ám egyben még súlyosabb problémát idéz elő. (Nem beszélve arról, hogy ennek a nagyjából 3000 milliárdos vagyonnak nagyjából csak az egy hatoda került a nyugdíjkasszához, a többi másfelé gurult.) 2012-től a nyugdíjkifizetések közel 30 százalékát már a magánpillér állta volna, csak a fennmaradó 70 százalék terhelte volna az állami kasszát, és ez az arány évről évre a magánpillér javára növekedett volna.”

    A cikk írója csúsztat.

    A “Ratkó-gyerekek” nyugdíjba vonulásával – annak ellenére, hogy az önkizsákmányoló magyar emberek jóval korábban halnak, mint pl. az amerikaiak – nemhogy kevesebb, hanem még több nyugdíjas lesz az elkövetkező években, mint manapság.
    Az aktív korú, munkahellyel, jövedelemmel rendelkezők viszont kevesebben vannak, és lesznek
    . Az Ő utánuk befizetett járulékok egy része ment az állami nyugdíjra, a többi a manyup-számlára. Ráadásul – ahogy a cikk írója jól értesülten közli – befizetések öt hatoda valahova máshova gurult. Hova? Csak nem a manyup pénztárak fenntartására, profitjára?
    Szóval a nyugdíjas több lesz, a befizetők száma kevesebb, s ráadásul az ő befizetéseik jelentős része a magánszámlára menne (ment volna).
    Miből futná akkor a” Ratkó-gyerekek” nyugdíjára?
    Majd az állami költségvetés más forrásból, ha másképpen nem, magas kamatú nemzetközi hitelekből finanszírozná?
    Ez lenne az olcsóbb állam?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos