Bartus László: A fejsze a fák gyökerére vettetett 2012. január 23. hétfő 17:15

„Orbán vagy anarchia?” címmel írt levelet Gyurcsány Ferenc a Népszava főszerkesztőjének, Németh Péternek. A volt miniszterelnök ebben azt állítja, ha az ellenzék túl korán váltaná le Orbán Viktort, akkor anarchiába sodorná az országot. Orbán nem enged más alternatívát: vagy ő kormányoz vagy szétver mindent.

A levél okfejtése több helyen sántít, leginkább abban, hogy olyan helyzetre ad útmutatást, amely nem létezik. Fel sem merült ugyanis annak lehetősége, hogy Orbán Viktort most bárki leválthatná. Gyurcsány szerint még kell várni legalább két évet. Miért kettőt? Én azt gondolom, hogy nem kettőt, hanem legalább tizenötöt. De azt mondani bármikor, hogy még ne váltsuk le, az demoralizáló. Miközben fel sem merült, hogy ezzel egyáltalán foglalkozni kellene. Ez nem elhatározás kérdése. A sors majd kijelöli az időpontot és a szereplőket is. De a belső lelki ellenállást megtörni soha nem szabad.

A levél azt a látszatot kelti, mintha Gyurcsány mindent a kontrollja alatt tartana, mindenre gondol, mindent eligazít, megálmodja nekünk az országot. De senki nem tudja kontrollálni a történelmet. Azt sem lehet tudni, hogy mi lesz holnap. Jó lenne olyan országban élni, ahol nincsenek a hatalomban levőknek mindig víziói, hanem békén hagynának bennünket végre a jobb- és baloldali apafigurák. Jó lenne megfelelni annak a demokratikus modellnek, hogy a kormányzást szakszerű és személytelen szolgáltatássá teszik. Nem személyek állnak a középpontban, akikért az ország egy része fanatikusan rajong, a másik része fanatikusan gyűlöli.

Bibó István azt mondta, hogy „a fasizmus akkor alakulhat ki, ha a demokratikus fejlődés küszöbére lépő közösségben nem a konkrét feladatmegoldások, hanem az áltevékenységek uralkodnak el”. Az őszödi beszéd arról szólt, hogy „két éven át úgy tettünk, mintha kormányoznánk”. Most megint úgy teszünk, mintha valamit megoldanánk. Azzal kötjük le a demokratikus közvélemény figyelmét, hogy egy nem létező helyzetről vitázunk. Bibó szerint ezek nem ártalmatlanok, hanem a fasizmus melegágyai. Túl nagy ár ez ahhoz, hogy médiaszereplés szülessen belőle.

Sokan gondoljuk, hogy Orbánnak úgy kell megbuknia, hogy soha többé ne jöhessen vissza. De emiatt nem kell Gyurcsány Ferencnek aggódnia, mert Orbán soha többé nem adja át úgy a hatalmat, hogy visszatérhessen. Ha egyszer megbukik, előtte olyan eszközöket vesz majd igénybe, hogy többé nem jöhet vissza.

Gyurcsány szerint egy új demokratikus kormány nem tudná megvédeni a törvényes rendet, mert nem lenne elég erős. Egy állam akkor erős, ha használja az eszközöket, amelyek rendelkezésére állnak. Ha nem használja, akkor gyenge. Ha egy kormányt megválasztanak, akkor megkapta a felhatalmazást erre, övé a felelősség. Minimális többség esetén is fenn kell tartani a rendet. Ha fél használni a törvényes eszközöket, mert a szélsőjobboldal az utcára megy, akkor nem alkalmas a kormányzásra. Sem most, sem később.

Ha a gondolatot logikusan végigvisszük, akkor Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy Orbán Viktor kormányozzon, ameddig akar. A feltételek ugyanis nem lesznek jobbak később sem. A kihívás ugyanez volt 2006-ban, mint most, és ez lesz 2014-ben vagy 2024-ben is, egészen addig, míg Orbán a közéletben marad.

Gyurcsány 2006-ban arra kapott felhatalmazást, hogy megvédje az országot Orbántól. Ez olyannyira nem sikerült, hogy a ciklus végére még azok is Orbán hívei lettek, akik korábban nem voltak azok. Most valójában azt mondja, hogy vagy Orbán kormányoz, vagy Gyurcsány, de ha Gyurcsány kormányoz, akkor anarchia lesz, mert ő nem elég erős a csürhét lekergetni az Erzsébet hídról. De nem szükségszerű, hogy mindig olyan gyengekezű demokratikus kormány legyen, mint az övé.

Orbán kormányzása és az anarchia mellett van harmadik alternatíva is: olyan demokratikus kormány, amely nem ijed meg az árnyékától, és megvédi a törvényes rendet. Alakulhat olyan demokratikus kormány, amely nem követel egyenlő jogot a farkasnak és a báránynak, a rókának és a tyúknak. Gyurcsány állama olyan volt, amely nem avatkozott közbe akkor sem, amikor a farkas felfalta a bárányt. A miniszterelnök a civilekkel tüntetni ment. Elfelejtette, hogy ő a miniszterelnök, neki nem tüntetni kellene, hanem használni a törvényes eszközöket. Megvédeni azokat, akiket civilek élő fala oltalmazott a nyilasokkal szemben. Már akkor lehetett tudni, hogy ennek a vége katasztrófa lesz. Ilyen hatalmi vákuum csak ide vezethet.

Most pedig megint ezt a gyáva hangot halljuk, ami a katasztrófát előidézte. A betegség kórokozóját ajánlják itt gyógyszernek. A hívek féltik a reménységüket, de a reménységük lehet egy nagy csapda. Verhetik a szöget a másik oldalról ugyanabba a koporsóba. A kettő valahol feltételezi egymást. Mindkettő lehet szemfényvesztő és populista. Az egyik a romantikus nacionalizmussal, a másik a doktriner liberalizmussal eteti a népet, de a hangsúly saját személyükön van. Az egyik fasizmushoz, a másik anarchiához vezet, egyik sem az igazi demokráciához, a szabadság rendjéhez vezető út.

Az nem végzetszerű, hogy Magyarországon összeomlott a demokrácia, ennek konkrét okai vannak. A jogállam felszámolása akkor kezdődött, amikor Orbán következmények nélkül lebontotta a rendőrségi kordonokat. A köztársaság akkor bukott el, amikor ezt szó nélkül hagyták, nem akkor, amikor formálisan is eltörölték a köztársaság alkotmányát.

Orbánt nem kell misztifikálni, nincsenek különösebb képességei, mint bárki másnak, aki a törvényes rend ellen támad. A legutóbbi londoni zavargások is elvezethettek volna oda, ahova Magyarország jutott. Az Occupy mozgalom is okozhatott volna anarchiát Amerikában, elvezethetett volna polgárháborúhoz, ha nem védik meg a törvényes rendet. De ők megvédték.

A baj nem az, hogy Gyurcsány feltalálta a spanyolviaszt, és nem akarja még, hogy a demokratikus ellenzék átvegye a hatalmat, aminek a közelében nincs, s néhány cikluson át nem is lesz. Addigra ez az ellenzék talán már nem is létezik. Hanem az, hogy a levélből a totális alkalmatlanság és a feladattól való félelem beismerése árad, ami ragadós, és másokat is megfertőz.

Ha egy politikai erő beismeri azt, hogy nincs készen a kormányzásra, az soha nem lesz kész a kormányzásra. Ellenzéki párt soha nem mondhat olyat, hogy nem kormányzóképes. Nem mondhatja, hogy az önkénynek nincs alternatívája, mert Magyarország tízmillió lakosából nem tudunk kiállítani tizenkét olyan embert, akik jobbak, mint Matolcsy, Hoffmann Rózsa vagy az érettségizett Lászlóné.

Mítosz a „programalkotás”, azok szeretik, akik élvezik a politikus szerepet, „politikusosdit” játszanak. Legszívesebben csak ezeket gyártanák. A választót nem érdeklik a programok, néhány hiteles ember érdekli, akiről feltételezhető, hogy érti a dolgát, és képes megoldani a szakmai feladatát. A párt belső bikkfanyelve sem érdekli, hidegrázást kap tőle, főleg, ha a KISZ KB levegője árad belőle.

Gyurcsány azt is nyilatkozta, nem vágyik miniszterelnöki, sem kormányzati szerepre. Emlékszik majd valaki erre a mondatra? Nem azt mondta, hogy nem vállal ilyen szerepet, hanem azt, hogy nem vágyik rá. Ez a kettős beszéd sem a bizalmat építi. Hogyan lehet bízni valakiben, aki úgy beszél, mint a delphoi jósdában?

A szavatossági idő

Gyurcsány Ferenc interjút adott egy külföldi újságnak, amelyben kijelentette, hogy Magyarországon nincs diktatúra, Orbán Viktor nem diktátor. Mondta ezt akkor, amikor a nyugati sajtó diktátornak nevezte Orbánt, a Le Monde náci egyenruhában ábrázolta, amikor a demokratikus országok vezetői Orbán rendszerét diktatúrákhoz hasonlították. Azzal, hogy Orbánt mentegette, hátba is döfte a külföldi lapokat és politikusokat, akik felemelték szavukat Orbán ellen, a rendszerét pedig diktatórikusnak mondták. A legnagyobb pusztítást azonban ez a kijelentés a hazai demokraták lelkében végezte.

Idézzük fel, miket mondott korábban Gyurcsány Ferenc Orbán rendszeréről. November 29-én a „Bojkott” című írásában azt mondta, hogy „ez már nem demokrácia. A mi dolgunk, hogy küzdjünk az önkény ellen”. Orbánt Kádár diktatúrájával állította párhuzamba, de most kijelentette, hogy nem diktatúra. December 7-én azt írta, „a demokratikus köztársaság meggyilkolása zajlik a szemünk előtt.” Ahol a köztársaságot gyilkolják, az mi? Az Orbán-rendszert ugyanebben az írásban „magánosított önkényre épülő államnak nevezte”. December 23-án ezt írta: „Orbán a posztszovjet térség puha diktatúrái felé sodorja az országot.” Továbbá: „Itt nincs ’egyrészt-másrészt’ politikára lehetőség. A kérdés világos, az erőszakos állam rendje jön a polgári szabadság helyett.” Az erőszakos állam micsoda? Ugyanezen a napon az Index tudósításának alcíme: „Gyurcsány: diktatúra”. Majd ezt idézték tőle: „Az ország elindult a diktatúrává válás útján.” Ehhez képest egy hónap sem telt el, amikor kijelentette, „Magyarország nem diktatúra, Orbán nem diktátor”.

Meghazudtolta ezzel Gréczy Zsoltot is, aki tavaly május 15-én azt írta, hogy a Fidesz a kétharmadot „totális diktatúra kiépítésére alkalmazza”. Július 17-én azt, hogy „a diktatúra egyre gyorsabban és gátlástalanabbul épül”. November 22-én már az olvasható a Gréczy-blogban, hogy a választójogi törvény megszavazásával és a bírók fideszes kinevezésével „készen áll a diktatúra minden eleme”. December 22-én pedig Gréczy Zsolt kijelentette: „Itt van az állampárti diktatúra.” Kinek higgyünk? Gréczynek vagy Gyurcsánynak? A kérdés úgy is felvethető, melyik Gyurcsánynak higgyünk? A decemberinek vagy a januárinak? Mindig annak a Gyurcsánynak, amelyik éppen beszél? Ne emlékezzünk arra, mit mondott tegnap?

December 30-án még azt olvastuk, tőle, hogy „a házszabály módosításával véglegessé vált az állampárt kontroll nélküli uralma, a Fidesz önkényének bebetonozása. Mostantól az állampárt az ellenzék részvétele nélkül két nap alatt bármilyen törvényt megalkothat. Megátalkodottak.” Egy állampárt kontroll nélküli uralmát vajon minek nevezik? Apropó jelzők. Íme, egy csokor belőlük: „alávalók, feslettek, vásottak, silányak, ócskák”, ami mind igaz, de hol van ehhez az, amit a kifogásolt interjúban mondott?

Gyurcsány mindenkit nyugalomra int, nehogy idő előtt leváltsa Orbánt, mintha ennek bármi esélye lenne. De mit mondott szilveszterkor ő maga? „Nem szeretném annyival befejezni az évet, hogy szokásszerűen boldogságot kívánok a következőre. Inkább küzdelmet kívánok. Kinek a túléléshez, kinek a Fidesz rendszerének megdöntéséhez. És a végére sikert.”

Szilveszterkor sok sikert kívánt a következő évre a Fidesz rendszerének megdöntéséhez. Januárban pedig már azért illik lelkesedni, hogy nem szabad két éven belül megdönteni a Fidesz rendszerét. December 21-én még azt írta, hogy „mit gondoltok, mi lesz ennek a vége? Az ország népe csendben magára zárja az ajtót és szolgaian behódol nektek? Mélyen átélt szenvedélyes demokratikus felháborodással el fog zavarni benneteket. És minél tovább húzzátok, annál nagyobb lesz a szenvedély, annál brutálisabb a vereségetek.” Itt még elzavarásról van szó. Ugyanaz a száj fúj hideget és meleget.

De a hívek félájultan ismételgetik az új szöveget, mint a Miatyánkot, mást sem hallani, hogy milyen „bölcs a Feri”. Mintha kritikusainak az lenne a bajuk, hogy ők úgy gondolnák, bármi esély van most leváltani Orbánt. A meggondolatlan szavakról van szó, a légből kapott elméletekről, a robogó kocsiban a kormány rángatásáról. A szereplési vágynak, a középpontba kerülésnek feláldozott kiszámíthatóságról.

Ha most bölcs a Feri, akkor mi volt egy hónappal ezelőtt? Ha a Feri akkor is bölcs, amikor két hét különbséggel meghazudtolja önmagát, akkor a Feri miben különbözik a Viktortól? Ha ez nem számít, akkor a Feri elvakult hívei miben különböznek a Viktor elvakult híveitől? És akkor még nem is mondtuk, hogy Gyurcsány fogja még az ellenkezőjét is mondani annak, amit most mond. Mennyi kell hozzá? Egy hónap, két hét, egy év?

Diktatúra vagy nem diktatúra?

Nem szeretnék belemenni a definíciók harcába, de az önkényuralom nem a diktatúra ellentéte. Azt mondani, hogy nincs diktatúra, hanem önkényuralom van, fából vaskarika. A diktatúra egyik meghatározása éppen így szól: a diktatúra önkényuralom. Az autokrácia legitim egyeduralmat jelent, amely nem jár erőszakos jogfosztással. A hatalom központosítása konszenzuson alapul, mint egy királyságban vagy a bizánci császárságban, ahonnan a szó eredetileg származik. Ahol erőszakkal veszik el mások jogait, ahol zsarnokság és önkény van, az nem autokrácia, hanem diktatúra.

Márpedig azt Gyurcsány Ferenc sem vitatja, hogy az erőszakot leszámítva az Orbán-rendszer minden tekintetben megfelel a diktatúrák ismérveinek. De nem csupán totális diktatúrák léteznek. Ő azzal különbözteti meg a diktatúrát az önkénytől, hogy a diktatúra nyílt erőszakot is használó rendszer. Mivel szerinte Orbán nem használ nyílt erőszakot, ezért nem diktátor.

De Orbán rendszere már használt erőszakot, amikor a parlamenti leláncolásnál a rendőrség erőszakkal elhurcolt ellenzéki parlamenti képviselőket. Nemcsak az útból, hanem beszállította őket a rendőrségre, megfosztva személyes szabadságuktól őket. Olyanokat is, akik nem láncolták magukat sehova, csak egyetértettek a tiltakozókkal. Hogy több erőszakot nem alkalmaztak még, az nem a rendszer jellegéből, hanem az ellenzék gyengeségéből fakad. Eddig nem volt rá szükség. Ne tévesszen meg senkit, hogy még nem totális a diktatúra. Minden létező szabadság kegy és nem jog.

Az Orbán rendszer természetét tekintve diktatúra, legfeljebb még nem kifejlett állapotában látható. A tojásból kikelt csirke akkor is csirke, ha még nem kapirgál az udvaron. Egy másik meghatározás szerint diktatúráról akkor beszélhetünk, ha börtönbe vetik a politikai ellenfeleket. Ez sem igaz, de az a koncepciós eljárás, amely Gyurcsány ellen indult, éppen nem cáfolja az Orbán-rendszer diktatórikus természetét, csak az eljárásnak még nincs vége. Ez ugyanaz az eljárás, amely börtönnel végződhet, csak annak korábbi szakasza. Ha Gyurcsányt nem csukják börtönbe, az a diktátor személyes döntése lesz. Attól függ, Orbánnak mi lesz az érdeke. Akkor ez nem diktatúra?

Ha valaki kijelenti, hogy Orbán nem diktátor, és Magyarország nem diktatúra, azt az érzést kelti, hogy még mindig demokrácia van. Ezzel felmenti Orbánt, mint jogtiprót. Az önkényes jogtiprás diktatórikus intézkedés. Maga Gyurcsány mondja, hogy ezekhez a demokratikus jelmez csak álca.
Gyurcsány nem elméleti okból mondta, hogy Orbán nem diktátor, rendszere pedig nem diktatúra. Indoklása szerint ez „az Orbánnal szembenálló ellenzék stratégiájának meghatározásához vezető út első állomása. Miért is? Azért, mert a diktatúra megdönthető alkotmányon kívüli eszközökkel, ha viszont Orbán rendszere nem diktatúra, akkor bizony az alkotmány keretei között kell maradni”.

Csakhogy döntöttek már meg erőszakos eszközzel nem diktatórikus rendszert is, és diktatúrát is meg lehet dönteni erőszak nélkül. Emiatt nem kellett volna letagadni Orbán rendszerének diktatórikus jellegét, felmentve Orbánt ország és világ előtt. Elég lett volna azt mondani, hogy nem szabad erőszakot alkalmazni, az alkotmányos keretek között kell maradni. Ezzel minden demokrata egyetért.

Tudomásom szerint senki nem biztatott senkit arra, hogy erőszakkal döntse meg Orbán rendszerét. Az Amerikai Népszava az Orbán-rendszer elég következetes bírálója, de kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárháborút el kell kerülni, és ez a demokraták felelőssége, mert Orbántól már minden kitelik. Nem tudok arról, hogy bárki is erőszakot hirdetett volna. Ez megint olyan helyzetre adott válasz, amely helyzet nem áll fenn.

Azt írja Gyurcsány, hogy „nincs helye forradalmi hevületnek, erőszaknak, nem elég szabadjára engedni az indulatokat Orbán ellenében”. Jól hangzik, mondja ezt ő, aki szerint az ország népe „mélyen átélt szenvedélyes demokratikus felháborodással el fog zavarni benneteket”, aki szilveszterkor sok sikert kívánt az általa korábban „alávaló, feslett, vásott, silány, gyalázatos, ócska” jelzőkkel leírt Orbán-rendszer megdöntéséhez. Rajta kívül senki nem használt ilyen hevült szavakat. Mi például csak fasiszta diktátornak nevezzük Orbánt, ami egy egzakt tudományos definíció. És mi vagyunk a leghatározottabb ellenzéke. Kiket int józanságra? Ki akart itt erőszakot, akit neki figyelmeztetni kell? A Milla? A 4K!? A Szolidaritás? Az MSZP? Az LMP? Semmi értelme nem volt, hogy a diktatúra vádja alól ezért Orbánt felmentse.

A diktatúra lényege a zsarnokság, a hatalom központosítása, ideológiai állam kiépítése, a jogtiprás, a szabadság és a demokrácia felszámolása. Erőszaknak tekinthető a fenyegetettség is, függetlenül attól, hogy az erőszakot bevetik vagy nem. Ha valaki a zsarnokság természetét menti, azzal az alattvalói attitűdöt erősíti, ami rombolja a lélek ellenálló erejét. Eddig ezt csak a kollaboránsok tették.

A lélek halála

Létezik külső és belső szabadság. Ha nincs külső szabadság, belső szabadság még lehet. Ennek feltétele a belső lelki erő, amely ellenáll a hazugságnak. A belső szabadság feltétele a zsarnokság azonosítása, gyökeres kiirtása a lélekből, a teljes elutasítás által. A biztos tudás, hogy ehhez senkinek nincs joga. Feltétele a tisztánlátás. Ha valaki egy kicsit is enged ebből, akkor bejön a félelem, a bizonytalanság, majd a rettegés. Ez megnyitja az embert a fertőződés előtt. Észrevétlenül erőtlenedik meg a lélek, erősödik a beletörődés, az alkalmazkodás ösztöne. A kígyó jött be így az Édenben.

Ha már Bibót idéztük, folytassuk vele. Bibó István azt írja, hogy a fasizmus célja az emberi személyiség teljes megsemmisítése, a személyiség összezúzása, és alárendelése egy vélt vagy valós közös érdeknek. Ahogy Orbán mondaná, az egyéni érdek a közös érdek alá rendelése. Ennek ellenállni csak lelkierővel lehet. A belső szabadság az, ami ennek ellenáll, ezt nem engedi meg. De ahhoz tudnia kell, kivel áll szemben.

Bibó szerint a fasizmus alattvalókat termel, tömeget épít a személyiségek helyett, közösségi hisztériát gerjeszt és mindent elpusztít. „Ennek forrása a közösség önbizalomzavara és cselekvés-képtelenség érzete” – teszi hozzá. Ha valaki az önbizalomhiányt gerjeszti, az ellenfél valódi arcát szépíti, a cselekvés-képtelenség érzetét erősíti, azzal az elnyomottakat kibeszéli a lelki harcból, gyengíti a belső ellenállásukat, amivel a fasizmust erősíti. Megnyitja az emberek lelkét a megfélemlítő erő előtt, ami összezúzza a személyiségüket. Nem én mondom ezt, hanem Bibó István.

Nem véletlenül tiltakoztak a szöveg ellen azok közül is sokan, akik egyébként sokat vártak Gyurcsánytól, és nagyot csalódtak. A szellemük és a lelkük ösztönösen védekezett, nem engedi be ezt a megalkuvó, korrupt beszédet. A fanatikus hívek viszont kiszolgáltatottak, mert fenntartás nélkül nyitják meg szívüket e szöveg előtt, ami az önfeladáshoz, a szolgasághoz, az alattvalói attitűdhöz és az elnyomáshoz vezet. Amitől megnyomorodik a lélek. Ha Orbán nem diktátor, ha Magyarország nem diktatúra, akkor nem kell félni, meg lehet nyugodni, lehet vele együtt élni. A beletörődés nemcsak „józanságot”, hanem a belső szabadság fokozatos elvesztését, a diktatúrától való lelki függőséget jelenti.

A demokratikus ellenzék tábora most lélekben gyengébb, mint amilyen Gyurcsány nyilatkozata előtt volt. A fejsze a fák gyökerére vettetett.

Epilógus

Akik azt állítják, hogy Gyurcsány Ferenc kritikája a demokratikus ellenzék szétverése, megosztása, hogy a vita és az őszinte vélemények ártanak a demokrácia híveinek, hogy minden ellenvéleményt vagy bírálatot el kell hallgatni, mert azok rombolják az egységet, azok gondolkodjanak el azon, hol hallottak hasonló szövegeket, kik képviselnek hasonló nézeteket. Ha nem lehet egy vezető egyes kijelentéseit bírálni, elemezni, kritizálni, akkor ott nagy baj van.

Senki nem Isten, mindenki tévedhet, e sorok szerzője is, de az is, aki sűrűn váltogatja a véleményét. A demokrácia nem hívek gyülekezete, akik fenntartás nélkül követik a bálványt, hanem gondolkodó embereké, akik ütköztetik nézeteiket. Akik ezt nem képesek elfogadni, tévúton járnak. Egy idő után már nemcsak azok felelősek ezért, akik kritikátlanul rajonganak, hanem az is, aki ezt eltűri, vagy éppenséggel építi.