Ronai and Ronai
AMERIKAI

Az Arab Liga felfüggeszti Szíria tagságát 2011. november 12. szombat 20:34 | RR Forrás: AN

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Az Arab Liga felfüggeszti Szíria tagságát

Kairó – Négy napon belül felfüggeszti az Arab Liga Szíria tagságát, és szankciókat vezet be a damaszkuszi rendszerrel szemben, amennyiben a vérontás véget nem ér. A példátlan döntés hatalmas csapás arra a rezsimre, amely valaha az arab nacionalizmus zászlóshajójának tartotta magát.

Az 1945-ben alakult szervezet már függesztette fel tagját azért, mert békét kötött – Egyiptom az Izraellel kötött különalku miatt került ki tíz évre a Ligából –, de ez volt az egyetlen ilyen eset, ezen kívül soha más ország tagságát nem függesztették fel, még Irakét sem, amikor lerohanta Kuvaitot.

Hamad bin Dzsásszim katari külügyminiszter bejelentése szerint a 22 tagállamból 18 szavazott igennel, maga Szíria, a vele szoros gazdasági és politikai kapcsolatban álló Libanon pedig nemmel. Szintén nemmel voksolt Jemen, amely a következő felfüggesztett lehet. Irak tartózkodott.

A lépés nem pusztán elvi jelentőségű; az Arab Liga arra is készül, hogy különféle politikai és gazdasági szankciókat is életbe léptessen a nemzetközi közösségben évtizedek óta fekete báránynak számító állammal szemben. „Szíria drága ország valamennyiünk számára, és ez fájdalmassá teszi a döntés meghozatalát”, édesítette meg bin Dzsásszim a keserű pirulát. „Reméljük, bátor lépést tesznek Szíriában, útját állják az erőszaknak és valós párbeszédet kezdenek, amely az igazi reformok felé vezet.”

Szíriában a zsarnoksággal szemben nyolc hónapja tartó felkelés legvéresebb hónapja máris a november: ebben a hónapban az államvédelmisek 250 embert gyilkoltak meg, a legtöbbjét a lázadó Homsz városának ostromakor. Damaszkusz korábban már elfogadta az Arab Liga béketervét, de még csak kísérletet sem tett arra, hogy béketárgyalásokat folytasson az ellenzékkel.

A külvilágtól hermetikusan elzárt rendőrállamból nem könnyű hírekhez jutni, több ellenzéki forrás szerint azonban azért lehetetlen valamiféle kiegyezés a rendszerrel, mert az oly messzire ment a kegyetlenkedésben, hogy a lakosság többségét alkotó szunniták más megoldást már nem tudnak elképzelni, mint az alavita kisebbség hatalomtól való teljes megfosztását és a síitizmus ezen ágának eltűnését az országból.

Bin Dzsásszim javasolta, hogy az Arab Liga tagállamai hívják vissza nagyköveteiket Damaszkuszból, ez a lépés azonban nem kötelező, minden tagállamnak a saját belátására van bízva, meglépi-e. A döntés elvileg még nem is végleges: a Liga szerdán újabb ülést tart a marokkói Rabatban, és megvizsgálja, vajon jobb belátásra tért-e Básár Asszad rendszere. Nem valószínű azonban, hogy Damaszkusz szerdáig véget vetne a lakosság irtásának.

Juszef Ahmed, Szíriának az Arab Ligába akkreditált küldötte illegálisnak és a szervezet alapokmányával ellentétesnek nevezte a döntést, megismételte azokat a vádakat, hogy a felkelést külföldről szítják, és feltétel nélküli fegyverletételre szólította fel a felkelőket.

Szíria november másodikán, kimondott nyomás hatására egyezett bele abba, hogy elfogadja az arab országok béketervét, amelyet elsősorban a régió növekvő destabilizálódása láttán aggódó Szaúd-Arábia erőltetett minden eszközzel. A béketerv értelmében a szíriai rendőrállamnak fel kellett volna hagynia azzal, hogy páncélos egységekkel intéz támadásokat a felkelők ellen, el kellett volna engednie a politikai foglyokat, akikből mostanra akár több tízezer is lehet, és hagynia kellett volna, hogy az újságírók és az emberjogi csoportok dolgozói a munkájukat végezhessék az ország területén. Mindebből semmi nem valósult meg.

Az Arab Liga tagállamai azt is el akarják kerülni, hogy a szíriai rezsim a Moamer Kadhafi rendszeréhez hasonló véget érjen, és azt sem szeretnék, ha Szíriában is beavatkozna a NATO, ahogyan Észak-Afrikában is tette. Bin Dzsásszim külön kitért arra, hogy Szíria esetében „senki sem beszél légitilalmi övezet kialakításáról”.

Hasonló szellemben nyilatkozott Nábil Elárábi, az Arab Liga főtitkára, aki szerint a határozat fő célja az, hogy a külföldi intervenciót elkerüljék. A NATO korábban nem nyilatkozott úgy, hogy be kívánna avatkozni Szíriában, sőt, éppenséggel több ízben kizárta a beavatkozás lehetőségét. Újabb szankciókról sincs szó, miután Szíriával szemben az elmúlt évtizedekben már minden lehetséges szankciót meghoztak.

A damaszkuszi rezsim erőszakos megdőlése átrendezné a Közel-Kelet politikai térképét. Szíria egyfelől hagyományosan a térségbeli orosz nyomulást szolgáló trójai faló, másfelől az iszlamista Irán egyetlen arab szövetségese, ugyanakkor a Libanon nagy részét és a Gázai-övezet egészét uraló Hezbollah és Hamasz terrorszervezetek kettes számú szponzora Teherán mellett. Básár Asszad rendszerének összeomlásával a világ legnagyobb terrorista infrastruktúrája kényszerülne nagyszabású átrendeződésre.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Az Arab Liga felfüggeszti Szíria tagságát, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(5)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

5 Reader’s Comments

  1. Az Arab Liga hűtőbe tette az arab-perzsa torzsalkodást. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. gets:

    Az Arab Liga pontosabban megfogalmazva a zsarnokok klubja lehetne, hiszen ők maguk is elnyomják az uralmuk alatt álló népeiket, így aztán szavaik nem többek, mint kettős mércézés a köbön. Izrael is jobban járna, ha nem avatkozna be egyik oldalról se, hiszen amúgy is elég rosszban van ahhoz Szíriával, hogy az ellenzék bármiféle támogatását nem szívesen fogadnák, bár az kétségtelen, hogy az őt fenyegető terrorizmust sikerülne egy rövid időre alaposan megtépázni, legalábbis ha Iránt komolyabb gazdasági szankciók is érintenék, amelyek a szénhidrogéniparát (azaz a kőolajat és földgázt) veszi célba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Amíg az Arab Liga “beavatkozik”, addig nem kell az EU, az USA, vagy Izrael beavatkozása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  4. Na végre.
    Oldják meg maguk az arab kérdéseket.
    Üdvözítő ez a felfüggesztés.
    Amíg lehet, maradjon ki az ügy rendezéséből EU és USA!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Egyszer minden véget ér!:P

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Alavita tömegtüntetések az Arab Liga ellen 2011. november 13. vasárnap | RR

Az ENSZ rég tudott a szíriai atomtörekvésekről 2011. november 1. kedd | Rákócza Richárd

Facebookkal a besúgók ellen 2011. október 10. hétfő | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos