Matolcsy Györgyről kell most írni. Gyorsan lehetőleg, amíg van értelme. Most még érdekes valamennyire, a neve holnapra nem mond semmit. Addig kell róla írni, amíg a Magyar Köztársaság Legkiválóbb Nemzetgazdasági Minisztere el nem tűnik a süllyesztőben. Most, hogy győzött a túlerő, és lefújták a szabadságharcot, a forradalmat, Matolcsynak mennie kell.
Matolcsy György az én jobbkezem, mondta róla egy évvel ezelőtt Orbán Viktor, az ember pedig, kacsintott mindehhez, amolyan későkádári csippentőset, nem válik meg a jobbkezétől.
Csak, ha muszáj, tegyük hozzá. Amikor már nincs más esély, mert minden egyéb lehetőség elveszett az életben maradáshoz. Fájó lesz a műtét a miniszterelnök számára, de nem tehet mást – az élete bizonnyal fontosabb a jobbkezénél.
Persze, így sem biztos, hogy sikerül a túlélés, ám Matolcsy menesztésével megmarad a remény.
Azok a boldog szép napok… Amikor Matolcsy büszkén bejelentette, hogy kipateroltuk az IMF-et. Még két napja is, a parlamentben, hárombetűs intézményként emlegette.
Nem volt ezzel egyedül, a Fidesz-közeli kormány részéről sikk volt a Valutaalapot sértegetni. Kósa Lajos alelnök, akitől nem állnak távol az alpári megnyilatkozások, és aki egy kis bunkóságért nem megy a szomszédba, az IMF Budapestre akkreditált vezetőjét nagyon kedves ukrán hölgyként említette.
Most, amikor Orbán Viktor jobbkezéről emlékezünk, érdemes, ha csak nagy vonalakban is, végignézni ezt a sajátosnak is nevezhető, nagyívű életpályáját. Mely pálya, állásokban bővelkedett ugyan, ám valóságos munkavégzés tekintetében már kevésbé volt ennyire számottevő. Nem szeretnénk senkit sem elszomorítani, de tartozunk annyival az igazságnak, hogy kimondjuk: Matolcsy György soha nem dolgozott a versenyszférában. Soha be nem tette a lábát (be nem engedték?) olyan munkahelyre, ahol új értéket állítottak elő, termelték a pénzt, fialtatták. Mindig olyan helyekre vetette a sors, ahol költeni kellett az erőforrást, kihelyezni, elosztani.
Orbán Viktor jobbkeze, mellesleg még az állampárt tagjaként, 1977 és 1990 között az alábbi munkahelyeken építette a szocializmust: Ipargazdasági és Iparszervezési Intézet (munkatárs), Pénzügyminisztérium, Ipari főosztálya (főelőadó, osztályvezető), Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkársága (titkárságvezető), Pénzügyminisztérium Koordinációs Bizottsága (osztályvezető-helyettes), Pénzügykutató Intézet (munkatárs, tudományos főmunkatárs).
Matolcsy György (már nem a megszűnt MSZMP tagjaként), 1990-től napjainkig az alábbi munkahelyeken dolgozott: Pénzügykutató Rt. (munkatárs, tudományos főmunkatárs), Miniszterelnöki Hivatal (politikai államtitkár), Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a magyar állam képviselője), Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Növekedéskutató Intézet (igazgató), Gazdasági Minisztérium (miniszter), Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (kuratóriumi elnök), Országgyűlés (képviselő), Nemzetgazdasági Minisztérium (miniszter).
Nyilván minden feladatnak megfelelt, mindenre alkalmas volt, mindenhol helytállt. Miniszterségét leszámítva a többi munkaköre nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott. De nyoma azért néhol megmaradt – nem sok, de tanulságos. Emeljünk ki egyet a számos közül, azt, amikor még az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban képviselte Magyarországot, kétkabátos Matolcsyként ismerték a kollégák.
Ennek, mint majdnem minden más elnevezésnek, története van. Nem egyik pillanatról a másikra pattant ki valakinek az agyából, hogy akkor a Matolcsy mostantól legyen kétkabátos.
Két kabátja volt neki, innen a név.
Matolcsy többnyire az irodaházzal szemközti klubban töltötte a munkaidő nagy részét. Nem lehetett ráfogni, hogy tétlenkedett volna, ellenkezőleg: mindig csinált valamit. Úszott, relaxált, olvasott, mikor mi adódott. Majd, még a munkaidő vége előtt, felvette az egyik kabátját, és hazament. De nem úgy ment haza, mint más, közönséges földi halandó tette volna: hebehurgyán, bele a vakvilágba. Matolcsy mindig tartott a szobájában a fogason egy második kabátot, vagy egy felöltőt, zakót, és a kollégák, ha bárki kereste, azt mondták: nem tudom, hol van, biztosan csak kifutott a szobából, hiszen itt lóg a kabátja!
Mindettől persze Matolcsy György akár a Világegyetem Legkiválóbb Nemzetgazdasági Minisztere is lehetett volna. Nem lett – az ilyen, úgy látszik, nem kabátfüggő.
Most meg már majdnem mindegy. A forradalomnak vége, fegyverek lábnál, a dicsőséges hadjárat során kipaterolt IMF visszapaterolva.
Kicsit sokba volt nekünk az ámokfutásnak tűnő szabadságharc, de ne legyünk kicsinyesek. Legyen elég annyi, hogy Matolcsy hamarosan veszi a kabátját.
Mindkettőt.
Loading ...
Jó volt itt is olvasni FSP írását, humora és lényeglátása magas színvonalú.
Sok helyen egy kabát is elég volt a munkatárs ügyeinek falazásához. Ha egy állami intézményben bárkit kerestek és a kabátja a fogason lógott, akkor ez elfogadható magyarázatot adott arra, hogy ugyan fizikálisan nem érzékelhető, de bizonyára ott van a közelben. Azt nem feltételezték, hogy lenne két kabátja…
A kedves vezető jobbkeze, a fülkeforradalmári küzdelmekben már régen fekete lyukat megszemélyesítő Etolcsy – tekintettel az otromba jéghegy hasonlatára – persze mindkettőt felvehetné, hogy ne fázzon és ezután elhúzhatna.
Matolcsy egy végrehajtó,jól megfizetik,a többi,pedig nem számít!:P
Mocsok fajzat mind!
Majd megtudja hamarosan az egesz orban rezsim, hogy hanyas a kabat. Mindketto szamozasat eleg jol bemerte mar a magyar tarsadalom jozanabbik 6-7 millioja. Csak egyszer lesznek idegesek, de akkor csunya vilag lesz.
Kedveseim!
Ez még csak gyenge előjáték ahhoz, ami vár reátok!
Félek, nagyon félek, visszafogjátok még sírni ezeket a “békés” időket!
Jön a chips a kezetekbe, megy a készpénz a levesbe, és ha nem borulsz hasra az új diktátor előtt, szószerint, meghalsz.
OV gyenge óvodás ahhoz képest, akit remegve vár a világ!
…
Szerintem Matolcsi nem O.V.”jobb keze”,hanem az ország balkeze.De bátor ember az biztos,mert el merte válalni az ország gazdaságának irányitását,annélkül,hogy konyitana hozzá.Na,de volt már ilyen gazdaságpolitikus az l990-es évek előtt.Miért ne lenne most?