Hunčík Péter: Egy csoportos öngyilkosság margójára 2011. október 24. hétfő 17:47

Szlovákiában Fico miniszterelnök regnálásának harmadik évében, vagyis 2009-ben, a választók többsége már megértette, hogy a nagyhangú Vezér sem tud többet teljesíteni, mint elődei, a jobbközép koalíció pártjai. Még jól emlékszünk arra, hogy Fico azzal a Slota nevezetű alkoholistával lépett koalícióra, aki  „nemzeti kreatív “ nézeteiről volt ismert. Slota úr volt az, aki félrészegen azt üvöltözte a kamerákba, hogy „tankba szlovákok, indulunk Budapest ellen“, ő ötlötte ki az ismert anekdotákat a görbelábú magyarokról és aprócska lovaikról, ő nevezte „magyar papagájnak“ a „szent“ turulmadarat. És ő volt az is, aki egy aprócska udvarba akart minden cigányt zárni és ott egy nagy bottal jól elverni őket.

Szóval az ország modernizálása és a gazdaság fellendítése helyett ilyen történésektől volt hangos a Tátra alja. És ami szintén elborzasztó, az országban egyre durvább korrupciós botrányok zajlottak. Egy példát említek: Fico pénzügyminisztere „véletlenül“ éppen annak a luxusjachtnak a fedélzetéről nézte végig a Forma I-es futam Monte Carló-i  versenyét, amelyik a legnagyobb szlovák befektetői csoport tulajdonosáé volt. Mindez történt pár nappal az euró bevezetése előtt, amikor a spekulánsok épp az átváltási kurzuson töprengtek. Nos, a Penta csoport tagjai „állítólag“ ingyen kaptak tippet a pénzügyminisztertől, így a Penta hatalmas összeget vághatott zsebre a korona átváltása idején. Száz botránynak is egy a vége: 2009 közepére a Smer sokat veszített népszerűségéből és az emberek többsége belátta, hogy csodák a Duna bal partján sincsenek. Hiába fújta fel magát a Fico nevezetű kisgömböc, sem  az ország területe, sem lakosainak száma, de még a gazdasági mutatók sem változtak. Ismerős történet  a Duna jobb partján is, ugye?

Szóval, ez volt a helyzet 2009 második felében, amikor is a szlovák politika színterén megjelent egy érdekes „figura“. Richard Sulík neve nem volt teljesen ismeretlen a nagyközönség előtt. Sokan tudták róla, hogy ő volt Ivan Mikloš pénzügyminiszter fő tanácsadója az első Dzurinda kormány idejében, amikor is Szlovákia végrehajtotta azokat a fájdalmas, ámde fontos gazdasági lépéseket, melyek végülis oda vezettek, hogy az ország „behozta“ Magyarországot, Lengyelországot és a cseheket, s velük együtt léphetett be az EU-ba és lehetett tagja a NATO-nak is.  És ugyancsak ő volt az, aki Ivan Mikloš vezetésével kidolgozta az euró bevezetésének tervét Szlovákiában.

Sulíkról azt is tudni lehetett, hogy jómódú családból származik. Sokáig Németországban élt, ott járt egyetemre, és ott lett sikeres vállakozó. 2009-re már megengedhette magának, hogy ne egzisztenciális okokból kezdjen el politizálni. Fiatalember lévén az internet segítségével kezdett el pártot gründolni és olyan sikeres volt a pártépítésben, hogy 2010-ben a választások évében már reális esélye volt arra, hogy pártja, az  SaS (Szabadság és Szolidaritás)  bekerül a szlovák törvényhozásba.

Választási kampányába olyan témákat is beemelt, melyekkel nagyon sok modern gondolkodású ember egyetértett. Ilyen volt például a marihuana élvezetének dekriminalizálása, a melegek jogi helyzetének rendezése, a képviselői immunitás szűkítése, stb.. A választók tízezrei küldtek neki „lájkoló“ üzeneteket az interneten, ámde két lábon járó választót jóval kevesebbet látott.  Sulík egyre népszerűbb lett Szlovákiában. Elsősorban a fiatalok örültek annak, hogy egy dinamikus, jó gondolkodású, liberális politikus jelent meg a színen, aki nem az elcsépelt szlogenekre építi programját.

Az SaS kampányában nem volt magyarveszély, nem szidták a romákat, nem emlegették a dicső múltat sem. Sulík egy hatékony európai államot akart kiépíteni Szlovákiából, és ezt az igyekezetét a választók több mint 11 százaléka támogatta a 2010-es választásokon.

Talán még emlékszünk arra, hogy a választásokat tavaly is Robert Fico Smer (Irány) elnevezésű nemzeti aláfestésű szociáldemokrata pártja nyerte meg, ámde a győztes nem talált magának koalíciós partnert. Pontosabban: Slotaék  csak alig pár százalékkal lépték túl az 5 százalékos küszöböt, de Ficónak majdnem tíz százalékos partner kellett volna a biztos többséghez. Viszont a parlamentbe került többi párt egyértelműen kijelentette, hogy Ficóval nem lép koalícióra.  És leghatározottabban Sulík ágált Fico ellen, mondván, ténykedésével teljesen tönkreteszi az országot.  Így jőtt létre az a jobbközép kolaíció , melyet a kereszténydemokraták, Dzurinda SDKU nevű pártja,  Bugár Béla Híd nevű pártja és Sulík SaS (Szabadság és Szolidaritás) elnevezésű pártja alkotott.

A  koalíciót egy ismert professzornő, a szociológus végzettségű Iveta Radičová vezette, ámde a beavatottak jól tudták, hogy az igazi főnök az a Mikulás Dzurinda, aki 1998 és 2006 között volt miniszterelnöke Szlovákiának  Az új kormányban Dzurindából külügyminiszter lett, de közben megmaradt az SDKU elnökének is, és szoros kapcsolatban maradt Mikloš  pénzügyminiszterrel, valamint a gazdasági körök vezetőivel. No, meg a koalíciós pártok vezetőit is jól ismerte , hisz a kereszténydemokrata Figel és Bugár Béla is jó húsz éve  ott vannak az elitben.

A kormánynak tehát két zöldfűlű tagja volt, a miniszterelnök-asszony és az SaS három minisztere. Ami pedig Sulíkék kampánytémáit illeti, a „régi bajtársak“ elmondták nekik, hogy az a mondás, amit a Wikileaks idézett a magyar miniszterelnöktől, Szlovákiában is érvényes: vagyis felejtse el a marihuánát, a melegeket és a képviselői immunitást. Fájdalomdíjként viszont beülhetett a parlament elnöki székébe. Persze Sulík eredetileg pénzügyminiszter szeretett volna lenni, de a „régi bajtársak“ ettől a poszttól is „eltanácsolták“, mondván Ivan Miklošt már mindenki ismeri az országban és Európában, tehát mindenkinek jobb lesz, ha egy „régi bajtárs“ vezeti majd az ország pénzügyeit.

Gondolom Sulík úr egója ekkor kezdett deformálódni. A „régi bajtársak“ egy alkalmat sem mulasztottak el, hogy  belé bökjenek egyet, a nyugati diplomaták , újságírók és üzletemberek viszont égre-földre dicsérték őt. Itthon azt mondták neki, hogy elrugaszkodott a realitástól, a kampány során tett ígéretei egytől egyig irreálisak, őt magát egy  kötekedő, keményfejű, sőt összeférhetetlen embernek tartották.

A külföld viszont égre földre dicsérte amiatt, hogy „túllépett e mai kocsmán“ és az irracionális témák (a nemzeti torzsalkodás, a családi ezüst emlegetése ) helyett  valóban az ország modernizálására helyezi a hangsúlyt. Azt persze elfelejtették, hogy Sulík úr számára a kultúra, a színházak és a filmgyártás helyzete, valamint a kiadók problémái és a különböző fesztiválok ügye is az „irracionális témák“ körébe tartozott.

Szóval egy évvel a választások után észrevehető volt rajta a változás: egója egyre nagyobb lett, ámde itt-ott  horpadt volt a felülete. És ami még borzasztóbb:  az  SaS  preferenciái  egyre süllyedtek.  A párt népszerűsége elsősorban a fiatalok között csökkent, mert ők karakteresebb, dinamikusabb politizálást vártak eszményképüktől.

A görögök megsegítésének ügye kimondottan jól jött ennek az „összetöpörödött“ társaságnak. Alighogy napvilágra került Sulík úr elutasító álláspontja, azonnal  újra növekedni kezdett a támogatók létszáma.  Míg 2011 májusában csak  6 százalék körül voltak, mire beköszöntött a vénasszonyok nyara, és a mentőcsomagról szóló vita a tőpontjára hágott, az SaS preferenciái újra 11 % fölött voltak.

A mentőcsomag vita a koalíciós partnereknek is jól jött, mert végre történt valami komoly dolog Szlovákiában is. Mert a mentőcsomag kérdése tényleg össz-európai ügy, és a kisebb államok vezetői ilyenkor tudják megmutatni magukat a világnak. Főleg akkor, ha olyan helyzetbe kerülnek, mint Szlovákia. Hiszen október elején már egész Európa Pozsonyra figyelt, mert már csak Pozsony “igen” szavazata hiányzott a görög segélyhez.

És  ekkor megkezdődött a háborúsdi a „régi bajtársak“ és a „dacos kölyök“ között. Az EU vezetői a Dzurinda csapatot biztatták, az euroszkeptikusok Sulíknak szurkoltak.  Eleinte minden úgy folyt, ahogyan azt a szlovák politika írott és íratlan szabályai meghatározzák. Kis betartások, gáncsolások, piciny zsarolások, ígérgetések, simogatások és fejbeklólintások. A fogadóirodák nem sok esélyt adtak Sulíkéknak, hisz a végeredményt borítékolni lehetett.

De aztán történt valami.  Talán a  „régi bajtársak“ elfelejtettek szólni a Sulík csapat játékosainak, hogy ezt a játékot is az ismert szabályok szerint kell játszani. Talán a kelleténél nagyobbat csíptek a fenekébe. Talán Sulík ego-lufija  akkor már túl magasan lebegett?  Ki tudja.

Mindenesetre a jól szituált, német körülményekhez szokott, agyondicsért és sokat rúgott  technokratából előbújt valami arisztokratikus gőg.  Fiat iustitia et pereat mundi, mondotta  éppen úgy, ahogyan az egykori Ferdinánd császár  mondta. Vagyis, “legyen igazság, még ha belepusztul is a világ”. Miközben jól tudta, ha nem támogatja a javaslatot, akkor összeomlik a kormány, ámde másnap a szlovák parlament  Fico támogatásával úgyis megszavazza a mentőcsomag dolgát.

Úgy látszik Sulík úr fékrendszerével is baj volt. Az ilyen helyzetekben ugyanis a „helyi struktúrák“ szoktak odaszólni a nagyoknak,  hogy fiúk ne hülyéskedjetek tovább. Mert ha összeomlik a kormány, akkor ők, ott lent, bajba kerülnek. Elvesztik állásukat, befolyásukat, kapcsolatrendszerüket stb.. Csakhogy az SaS  egy olyan internetes párt,  amelyik nem sokat törődött a helyi struktúrák kiépítésével. Ez a külső fék tehát nem müködött,  Sulík úr belső fékje pedig nem tudta lassítani a túlsúlyos ego mozgását.

Miközben a „régi bajtársak“ csak néztek és az utolsó pillanatig reménykedtek. És semmit sem értettek a dologból. Most pedig mindenki úgy viselkedik,  ahogyan egy falusi focicsapat védelmének tagjai szoktak egy nagy potyagól után. Egymásra mutogatnak és magyarázkodnak.

Csakhogy az ellenfél már egy újabb támadáson töri a fejét. Márciusban  előrehozott választások lesznek az országban. És a fogadóirodák most biztosra mennek. Csak az kétséges, hogy Fico képes lesz-e egyedül kormányozni, vagy ismét kénytelen lesz koalíciót kötni.

És ha koalíció, akkor kivel?  Mert senki sem tudja, hogy  egy ilyen esemény után melyik párt tudja majd megugorni az 5 százalékos szintet?  Dzurinda és Sulík pártja valószínűleg újra ott lesz a törvényhozásban. De mi lesz a kereszténydemokratákkal és Ján  Slota pártjával? És  mi lesz velünk, magyarokkal? Marad a Híd?  Vagy újra jön az MKP? Esetleg  lesz Híd is és MKP is?  Vagy se Híd, se MKP?  Ilyen helyzetben én még a Híd-MKP választási koalíciót sem tartanám kizárt dolognak.