Ronai and Ronai
AMERIKAI

Amerika jegyzékben tudatta, Magyarországon demokrácia van 2011. október 18. kedd 19:56 | Szerkesztőségi álláspont

  • Hozzászólások(177)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Amerika jegyzékben tudatta, Magyarországon demokrácia van

Budapest – Teljes az ellentmondás a diplomáciai jegyzék műfaja és az amerikai nagykövetség tájékoztatója között, amelyet Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet és Orbán Viktor miniszterelnök találkozójáról adtak ki. A diplomáciai jegyzék tiltakozás, erős hangú figyelmeztetés, az amerikai nagykövetség pedig “igen meleg hangulatú találkozásról” számol be, amelyben az Egyesült Államok nem figyelmezteti, hanem méltatja az Orbán-kormányt, közös értékekről beszél, és megállapítja, hogy Magyarország demokrácia. A közleményben egyetlen kritikus szó sem olvasható.

A nagykövetségi tájékoztató előbb hosszasan dicséri a magyar kormányt, majd a demokrácia állapotával kapcsolatban annyit mond, hogy “ezekről az ügyekről barátokként ejtettek szót, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia”, és Amerika érdekelt abban, hogy az Orbán-féle “gyors ütemű változások sikerrel járjanak”. A budapesti amerikai nagykövetség közleménye szerint a két ország kapcsolata “közös értékeken és közös érdekeken” alapul. Ez a közlemény cáfolata a Washington Postban megjelent erős hangvételű kritikáknak, és érthetetlenné teszi, hogy ilyen egyetértő deklarációkhoz mi szükség diplomáciai jegyzékre. Maga a diplomáciai jegyzék rendkívül erős figyelmeztetésnek számít, amire még nem volt példa a magyar demokrácia történetében. Ennek a határozottságnak azonban nyoma sincs a látogatásról kiadott hivatalos amerikai közleményben.

Teljesen érthetetlen az Egyesült Államok álláspontja, ha a Washington Post legutóbbi írása hűen tükrözi az amerikai kormányzat véleményét, a budapesti nagykövetség közleménye pedig hűen adja vissza az elhangzottakat. Az nehezen értelmezhető, hogy az Egyesült Államok diplomáciai jegyzékben erősítse meg, hogy Magyarország demokrácia. A demokrácia sérelméről vagy bármiféle aggodalomról viszont egyetlen szó sem hangzik el, annak ellenére, hogy az amerikai külügyminiszter nem sokkal korábban ezzel kapcsolatos aggályait fogalmazta meg. A Washington Post szerint a jegyzékre és a találkozásra éppen azért volt szükség, mert Orbán az amerikai külügyminiszter figyelmeztetéseit “elengedte a füle mellett”.

Ezek után az a kérdés marad, hogy az Orbán Viktorral korábban “meleg barátságot” ápoló amerikai nagykövet asszony azt az üzenetet tolmácsolta-e a magyar miniszterelnöknek, amivel megbízták, vagy a bírálatokról hallgatott a magyar közvélemény előtt. Ebben az esetben kérdéses, hogy mi szükség volt a “démarche” szokatlanul erős és udvariatlan gesztusára. Ha Amerika úgy tájékoztatja a magyar közvéleményt, hogy az Egyesült Államok mindennel elégedett, megerősíti, hogy demokrácia van Magyarországon, kritika nincs, akkor azzal ellenkező hatást vált ki, mint amiről a Washington Post szerint a jegyzéknek szólnia kellene. A magyar nép arról értesült, hogy az Egyesült Államok elégedett, érdeke az, hogy Orbán Viktor kétharmados kormányának – egyébként demokráciaellenes – lépései sikerrel járjanak. Ettől reméli, hogy Magyarország “még erősebb szövetségessé váljon”.

A helyzet érthetetlen és ellentmondásos. Ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy a budapesti nagykövetség tájékoztatója diplomatikusan hallgat a négyszemközt megfogalmazott amerikai félelmekről és bírálatokról, akkor a történtek után csak két dolog lehetséges: vagy a Washington Post szerzője lesz kénytelen helyreigazítást közölni, vagy az amerikai nagykövetet váltják le, mert valamelyikük nem a valóságnak megfelelően tolmácsolta az amerikai kormányzat álláspontját.

A Washinton Post azt írta “Orbán antidemokratikus bohóckodásáról”, hogy Orbán “lecsap a médiára, megnyirbálja az igazságszolgáltatás függetlenségét, megtámadja a kisebbségeket és egypártrendszer felé sodródik”, és a kialakuló antidemokratikus rendszert Fehéroroszországhoz hasonlította.

Úgy látszik, mégiscsak szükség van a WikiLeaks-re, ha egyszer meg akarjuk tudni, hogy volt-e amerikai diplomáciai jegyzék, ha igen, akkor az mit tartalmazott, ebből mennyit közölt a budapesti amerikai nagykövet, és mi volt az oka annak, hogy a demokrácia melletti amerikai kiállásról nem szerezhetett tudomást a magyar közvélemény.

Clinton külügyminiszter látogatása után a nagykövet még említést tett az amerikai bírálatokról az igazságszolgáltatás függetlensége, a szabad sajtó és a kormányzati átláthatóság tekintetében, most azonban egyetlen kritikus szó, aggodalom vagy félelem nem hangzott el, ami a magyar demokrácia állapotát illeti. Amerika diplomácia jegyzékben tudatta, hogy mindennel nagyon elégedett.

A demokrácia magyar barátai köszönik.

.

Itt olvasható az Egyesült Államok nagykövetségének nyilatkozatáról kiadott MTI közlemény:

Amerikai nagykövetség: hasznos volt Eleni Tsakopoulos Kounalakis találkozója a miniszterelnökkel

Budapest, 2011. október 18., kedd (MTI) – Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet “igen meleg hangulatú és hasznos találkozón” vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel kedden – közölte a budapesti amerikai nagykövetség az MTI-vel.

A külképviselet közleménye szerint a kormányfő és az amerikai diplomata a kétoldalú kapcsolatok ügyeinek széles skáláját tárgyalta meg, beleértve a két ország együttműködését az afganisztáni és a balkáni, NATO-vezette missziókban.
Kounalakis nagykövet köszönetet mondott a miniszterelnöknek azért a “rendkívüli szolgálatért, amelyet Magyarország tett nekünk Líbiában, amikor ellátta az Egyesült Államok diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét.” A nagykövet elismeri és értékeli, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a magyar kormány a gazdasági átalakítás során, és beszélt arról, hogy a nagykövetség és az amerikai cégek miként tudnának segíteni, beleértve a vállalkozás, illetve és a kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatását – olvasható a külképviseletnek a találkozóról kiadott kommünikéjében.
Mint írják, a miniszterelnök és az amerikai nagykövet megbeszéléseket folytattak továbbá a magyarországi fejleményekről, köztük a Hillary Clinton külügyminiszter által a budapesti látogatásán felvetett aggályokról. “Ezekről az ügyekről barátokként ejtettek szót, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia, melynek megválasztott kormánya ritka, kétharmados mandátumot kapott Magyarország népétől. E rendkívüli lehetőség, valamint a gyors ütemű változások az Egyesült Államokat erősen érdekeltté teszik abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul” – zárul a közlemény.
A keddi találkozó másfél órás volt, a tárgyalásról távozóban Eleni Tsakopoulos Kounalakis nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott az MTI tudósítójának: “remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig”.
Az amerikai nagykövet egy a Magyar Nemzet véleményrovatában augusztusban közölt írásában idézte Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, aki júniusi budapesti látogatásán támogatásáról biztosította a miniszterelnöknek a magyar gazdaság újjáépítésére és megerősítésére irányuló elkötelezettségét, kifejtette azonban aggodalmait is, hogy a kétharmados többség adta lehetőségekkel élve, a kormány által végrehajtott változások következtében Magyarország képes lesz-e hű maradni saját demokratikus hagyományaihoz. Valódi elkötelezettséget kért az igazságszolgáltatás függetlensége, a szabad sajtó és a kormányzati átláthatóság mellett – emlékeztetett akkor Eleni Tsakopoulos Kounalakis.

Egy jellemző vélemény a Facebookról a hír kapcsán:

Tamás Nagy Nagyon remélem, hogy a Nagykövet Asszony repül a helyéről. Amennyiben valóban ennyi történt, mint amennyit az MTI továbbadott, akkor az nem siralmas, hanem vérlázító. Vagy 24 órán belül a nagykövetség elmondja az igaz verziót vagy azt kell gondolnom, hogy Amerikának is megvannak a maga Schmitt Páljai. Nicolas Sarkozyben több erő és gerinc volt mint a nagykövetben. Számomra ez teljesen elfogadhatatlan…

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (19 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +9 ( 37 szavazatból)
Amerika jegyzékben tudatta, Magyarországon demokrácia van, 4.6 out of 5 based on 19 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(177)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

177 Reader’s Comments

  1. Kedves ‘carpenter, kijavítva’ megismételnéd ezt a mondatot? Ennek így semmi értelme…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. anonyme
    Nem álltatom (sic) magam.
    Való igaz. Mást vártam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Ez a meleg “baráti” demarche a politikai kétszínűség mintapéldája. Egy lépésről lépésre lerohasztott demokrácia és a demokrácia legfőbb “védnökének” szimbolikus találkozása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  4. “Úgy látszik, mégiscsak szükség van a WikiLeaks-re, ha egyszer meg akarjuk tudni, hogy volt-e amerikai diplomáciai jegyzék, ”

    Pont ezt írtam én is commentben:

    “http://www.washingtonpost.com/politics/looking-for-a-seat-on-the-federal-bench-fuhgeddaboutit/2011/10/18/gIQAalHOvL_allComments.html#comments”

    I would like to see the truth. Do I have to wait for WikiLeaks?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  5. Pikk!
    .
    Igen, több mint tíz éve lépésről lépésre, céltudatosan rohasztja a demokráciát, ez a Al-Csutka . Azonban másfél éve történelmi léptékkel mérve, a másodperc tört része alatt végleg el is törölte a még meglévő formaságokat is, egy pillanat volt az egész. És akkor jön görög-dinnye nagykövet asszony aki nem csak megdicséri, de a saját főnöknőjét is, sőt egész Amerikát félre tájékoztatja. Ez benne a legundorítóbb… H á n y i n g e r . . . . ……..
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)

  6. Kiváncsi lennék, búcsúzáskor milyen feltételeket szabott Amerikának Orbán Viktor Kormányzó Őfőméltósága.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  7. “, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia, melynek megválasztott kormánya ritka, kétharmados mandátumot kapott Magyarország népétől.
    *
    EZ A MONDAT MIT JELENT?
    NÁLAM HIÁNYZIK AZ ÁLLÍTMÁNY!

    E rendkívüli lehetőség, valamint a gyors ütemű változások az Egyesült Államokat erősen érdekeltté teszik abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul.
    *
    EZ A SEMMITMONDÓ DIPLOMÁCIAI RIZSA.
    ÉRTELME: FIGYELÜNK RÁD TE SEGGDUGÓ, MERT HA TOVÁBBRA IS ÍGY VISELKEDSZ ÉS ROMBOLOD MAGYARORSZÁGON A DEMOKRÁCIÁT ÉS A SAJTÓSZABADSÁGOT, POFÁN FOGUNK VÁGNI!”
    .
    Nem egészen.
    A közleményből idézett részek azt mutatják, hogy milyen értékrendet feltételez a Magyar Köztársaság és az USA között fennálló szövetség, és hogy ennek az értékrendnek az érvényesítése, az érvényesítés feladata, felelőssége magyar oldalról a parlamenti 2/3-dal rendelkező kormány vállán nyugszik.
    Ez komoly figyelmeztetés a szövetségi elkötelezettségre, a szövetség feltételeire. Majdnem annyi, mintha a szövetség felbontását helyezné kilátásba kudarc esetére.
    .
    Az a gond, amit már korábban írtam: a diplomácia nyelve nem azonos a köznyelvvel, és az USA véleménymondók nem ismerik a magyar olvasók stílusérzékenységét (stílusérzéktelenségét). Valószínűleg nem tart még ott az USA, hogy közvetlenül a magyar közvéleményhez kívánjon fordulni. Ahhoz sokkal drasztikusabb eseményeknek kellene bekövetkezni. Esetleg nem is bízik a magyar közvéleményben. Erre sajnos minden oka megvan, ha elemzi a fideSS és a JJoBBiKK támogatottsági mutatóit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  8. A facebookról idézett véleményhez:
    Amit az elnök megtehet, az nem teheti meg a követ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Demokrácia? Az vajjjonmíííí?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Sajnálatos az a semmitmondó nagyköveti közlemény, melyet akár a hajdani szovjet Politbüro is kiadhatott volna.
    Amerika nagy hibát követ el amikor asszisztál a magyar nép újabb megalázásához, amennyiben a magyar nép nem -vagy csak kerülő úton- értesülhet az őt érintő döntésekről.
    A magyar néppel a saját vezetői nem tárgyalnak.
    Amerika elhalasztott ezzel egy lehetőséget, mikor megmutathatta volna hogyan viszonyul egy megalapozott demokrácia egy alakulófélben lévő diktatúrához.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  11. Viktorka jó kisfiú!
    Visszatért a helyes útra.
    A látszat szerint már nincsenek tervei a Kínai Népköztársasággal, így aztán minden rendben van.
    Ez itt a lényeg, meg az, hogy egy Libában megszökött amerikait jóllakattak a libiai magyar nagykövetségen.
    Minden más, csak smafú!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  12. Nekem ezzel a jegyzékkel csak az a problémám, hogy akik itt élünk az ellenkezőjét tapasztaljuk.
    NAGYKÖVET ASSZONY! ITT SAJNOS EGYSZEMÉLYES VIKTATÚRA VAN!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. Maeldron
    Az idézőjeles link soha nem nyílik. Máskor anélkül, jó?
    Így:
    http://www.washingtonpost.com/politics/looking-for-a-seat-on-the-federal-bench-fuhgeddaboutit/2011/10/18/gIQAalHOvL_allComments.html#comments

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Hát ha Amerika azt mondja, hogy demokrácia van nálunk, akkor biztos az van… Kár, hogy én nem érzékelem, de biztos velem van a baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  15. Amúgy megvárakoztatták a követet, okt. 23-a előttig, hogy éppen a nemzeti ünnepre essen az, hogy azt mondják majd, hogy itt demokrácia van. Amúgy nincsen, de hát ez kit érdekel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. Ha ez igaz,az amerikai nagykövet asszony vagy szerelmes Orbánba,vagy elméjét sürgősen meg kéne vizsgáltatnia…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  17. Én is ugy érzem,hogy Amerika összetévestette Magyarorszot és az itt tobzódó helyzetet,mondjuk Ausztriával.Mi MAGYAROK ezt nem igy érzékeljük.Ha Amerika legközelebb vizsgálódik Magyarországon a vizsgálódó hozzon magával egy nagyitót,hogy jobban láthasson.És ne küldjön olyant,aki egy kézcsóktól elvakul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  18. Más a diplomáciai jegyzék,és más a nyilvánosságnak szánt közlemény.
    Ha nyilvánosságra hozzák a diplomáciai jegyzéket,akkor orbán kiutasítja az USA nagykövetet.
    Úgy látszik,ezt nem kívánja az USA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. Magyarországon demokrácia?Ekkora szemenszedett hazugságot régen hallottam.A levegő megváltozott fojtogat a keleti szél elhozta a változást.Mióta megfordult folyamatosa söpri ki a szabadságot!
    Végleges formáját akkor ölti fel amikor a jövő évtől megkezdődik a szép új jövőnk.Új alkotmány, sarkalatos törvények és a megfélemlített közmunkások hada elkezdi a rabszolga munka felemelő jövőépítő tevékenységét.
    Nesze neked demokrácia,nesze neked szabadság! Hát ezt akarjuk ???
    Nem ,Nem és Nem!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  20. aser
    Ökörséget írsz már megbocsájts, kérlek.
    Nem olyan egyszerű kiutasítani egy nagykövetet, főleg a világ vezető nagyhatalmának képviselőjét. Nem is lenne ok rá.
    A diplomáciai/államközi kapcsolatok nagy mértékű megromlása, rendkívüli incidens, hadüzenet esetén szokás a nagykövetet kiutasítani.
    Jaj, mein Mütterchen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. A sajtónyilatkozat eredeti szövege az alábbiak alatt olvasható:
    http://hungary.usembassy.gov/pr_10182011.html

    1) Az én olvasatom szerint e nyilatkozat még mindig az US szövetségesi bizalmának a kinyilvánítása jegyében született, ezért inkább bizakodó és udvarias, mint hízelegni akaró.
    Amit elismeréssel illet, az csak a nemzetközi szintéren nyújtott teljesítményekhez kapcsolódik (NATO és a líbiai missziók, valamint azon kihívásokhoz, amivel a magyar kormány szembekerült a gazdaság átstrukturálása terén. Tehát ezek között valójában nincs egyetlen társadalomi átalakítással kapcsolatosan megfogalmazott dicséret/elismerés sem!
    2) A bizalom azon alapul, hogy Orbán a találkozó során nem hagyott kétséget, hogy a kétoldalú kapcsolataink továbbra is a közös értékek, érdekek és egymás kölcsönös elismerés bázisán alapulnak, azaz, azokat ránk nézve érvényesnek tartja a jövőben is!
    3) Ebből következik, hogy bár megtárgyalták a magyarországi fejleményeket is, mindazokkal együtt, amelyekkel kapcsolatban Clinton külügyminiszter az aggodalmait megfogalmazta budapesti látogatása során, júniusban.
    E kérdéseket, mint baráti felek vitatták meg, annak a tudatában, hogy Magyarországon demokrácia van, egy megválasztott kormánnyal, amelyet a ritkaságszáma menően, 2/3-os mandátummal ruházta fel Magyarország népe.
    4) Mintegy szövetségesi reményt kifejezve a nyilatkozat kinyilatkoztatja azt, hogy az US határozott érdeklődéssel tekint arra, hogy Magyarország eme egyedülálló lehetősséggel élve, és a változtatások gyors térnyerésével, sikerrel jut előbbre és egy, erősebbé váló szövetségessé fejlődik.

    Orbán, kétarcúságát ismerve a sorok mögött azt kell gondolnom, hogy Orbán valójában nem mert nyíltan színt vallani a felől, hogy mit is tart a közös értékekről, érdekekről és a kölcsönös tisztelet szükségességéről.
    Az ígérgetés, majd az ígéretek későbbi megszegése, mint arra annyi példa van már a tapasztalati tárházunkban, Orbánnak egyáltalán nem okoz lelkiismereti problémákat. A felelősökre mindenkor kész rámutatni, a tényeket teljesen meghazudtoló módon.
    A nyilatkozatból azonban kiderül, hogy az US adminisztráció árgus szemekkel fogja figyelni, hogy mivé alakítja országa viszonyait Orbán és pártja.
    Ha pedig a nagykövetasszony gyakorlatlansága lenne az oka annak, hogy alábecsüli mindazt, amit a kormány részéről tapasztal, akkor a magyar választók tömegeinek kellene kifejezniük az elégedetlenségük okait és tényét mind határozottabb módon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Ha pedig a nagykövetasszony gyakorlatlansága lenne az oka annak, hogy alábecsüli mindazt, amit a kormány részéről tapasztal, akkor a magyar választók tömegeinek kellene kifejezniük az elégedetlenségük okait és tényét mind határozottabb módon, fejeződik be a korábbi hozzászólásom.
    No, és az olyan, tényekkel alátámasztott vádirattal való tömeges egyetértés kifejezése révén, mint amely az alábbi is:

    http://hungariancharter.com/magyarul/vadirat/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Talán nem illik ide, de Jim Marrs Rule by Secrecy (Titkos uralom — magyarul is megjelent) rávilágíthat eme értelmetlenség értelmére. Csak nem szabadkőműves Orbán? Meglepődnék, ha nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. Kedves Citizen
    2011. október 21. péntek
    14:55
    Nem egyértelmű a vádirat támogatási lehetősége.
    Mi itt legtöbben az egyik vagy másik – a kanadai honlapról is elérhető – szervezet felhívásaihoz és petícióihoz csatlakozni szoktunk.
    A hazaiaknak még nem vették el az ilyen lehetőségeit, ezért én például úgy gondolom, hogy a kanadai csatlakozást elsősorban a külföldön élő honfitársaink részére hozták létre.
    Ha a hazai szervezeteink kiszorulnának itthonról, akkor már a helyzet másként fog festeni, de addig a létszámok becslését elrontaná, ha minden fórumon megjelennének ugyanazon tiltakozók.
    A vádirat szövegével teljesen egyetértek, ha a többit rosszul látom, akkor kérem jelezze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Tisztelt gets,

    A szóban forgó vádirat, mint ilyen, első sorban is rá akarja döbbenteni a sokaságot valamely fontos dolog igazságtartalmára, ezzel állásfoglalásra kíván késztetni és motiválttá akar tenni. Ezért, ennek lényege a tartalom, azaz, a probléma körülírása, a közössé váló állásfoglalás, azaz, az azonos platform, valamint a motíváció, azaz, a tettrekészség előmozdítása. Ezért hibás kiindulási alap lenne az, ha egy vádirat csak a külföldi magyarokat akarná megszólítani! Olyan nem létezhet, hogy egy ilyen vádirat csak a mienk lehet, másoké nem.
    Bármennyi demokratizmust kívánó mozgalom is van ma Magyarországon, eddig egy sem írta körül ilyen egzakt módon az Orbán-Semjén-duó vezette populista jobboldali diktátum célját, tartalmát, jórészt rejtetten és folyamatosan eszkalálódó jellegét és annak várható következményeit, jóllehet, a magukat demokratának tartó, hivatásos politikusok nem kis csoportja már régen kiizzadhatta volna ezt, és az adekvát politikai magatartás mikéntjét is!
    Egy jelenséggel kapcsolatos érvelés igazságtartalma nem attól függ, hogy azt hányan tartják elfogadhatónak a határok egyik, vagy másik oldalán. Sokkal inkább fontos az, hogy az érvelés biztos talajon álljon, legyen világos, konzekvens és meggyőző, és mind nagyobb körű sokaság nyerhessen bizonyosságot arról, hogy mások tapasztalatai tökéletesen egybeesnek a saját, egyedi tapasztalatainkkal, éljenek is bárhol, ottkint, vagy itthon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  26. Amerika, amerika játszik az égerekkel !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Viktorkánknak több se kellett; azonnal átadta első szopottgombócz fejű futárjának a jegyzék kiemelt azon részét, hogy
    “…egyetértve abban, hogy M a g y a r o r s z á g . d e m o k r á c i a…”
    azzal, hogy rohanjon az újságírókhoz és lobogtassa meg előttük az iratot, ahogy anno Chaberlaine angol miniszterelnök 1938-ban, amikor hazaérkezvén Londonba, lobogtatta meg Csehszlovákia felkoncolásáért cserébe járó, valójában gyilkos müncheni “béke-egyezményt”.
    Mert ez a mindössze. p á r s z a v a s . e l i s m e r é s Orbánnak most úgy kellett mint a falat kenyér, melyet oda dörgölhet a magyar ellenzék, de az EU hitetlenkedő demokratái orra alá is. Az is biztos, hogy ennek a “békekötésnek” is megfizeti valaki a súlyos árát. Erre mondják, hogy skandallum…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán új barátai: az orosz demokrácia 2014. február 20. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos