Peking – A kínai média pont a magyarral ellentétes irányba tart: már nem bírja teljesen kiszolgálni a politikai elit érdekeit, oda kell figyelnie az egyre kritikusabb közönségére és a világ eseményeire, amiket egyszerűen már nem hallgathat el akkor sem, ha a Kommunista Pártnak azok kényelmetlenek.
Az arab diktatúrák összeomlanak, az egyszemélyi vezetőket láncra verve mutatják a televíziók. Az Egyesült Államok költségvetési vitájának köszönhetően dollár milliárdokat bukik Kína. A Berlini Fal leomlása óta újra olyan hírek járják be a világot, melyek fenyegető precedenseket vagy kellemetlen fejleményeket okozhatnak a kínai politikai vezetés számára.
Eddig egyszerű sémát követett a hatalom által vezérelt kínai sajtó: a nyugati világban történt negatív eseményeket felnagyították, példálóztak vele, hogy lám, a demokrácia zsákutcába került. A rezsim számára kényelmetlennek ható történéseket pedig amennyire csak lehetett, agyonhallgatták.
Persze, ezt most is megpróbálják, ám a nagy volumenű híreket már legfeljebb csak kozmetikázhatják Kínában. Például Hoszni Mubarak bukásakor, amikor a diktátor bejelentette lemondását, a kínai CCTV tudósítója arról számolt be, hogy a nyugati médiumok tévednek, Mubarak kitart a „fosztogatókkal és banditákkal” szemben.
Márpedig Peking sokat áldoz arra, hogy az állami média meghatározó legyen, nem csak Kínában, de az egész világon. Óriási pénzeket pumpál az állam a CCTV-be, mely az utóbbi években stúdiót nyitott Moszkvában, Dubaiban, de még az Egyesült Arab Emirátusokban is. Angol nyelvű műsorokat is készítenek, illetve a világnyelven szól előfizetőihez a szintén állami Új Kínai Hírügynökség is.
Így aztán könnyedén előfordulhatnak olyan esetek, mint ami nemrég Líbiában a CCTV riporterével történt, amikor is Shi Keweit egyszerűen kikapcsolták az éterből, amikor Kadhafi népszerűtlenségéről beszélt élő adásban. Kínának ugyanis nem csak gazdasági érvágás Kadhafi bukása, de ismét azt kell látnia a kínai népnek, hogy egy újabb tekintélyelvű, diktatórikus rezsim dől meg népfelkelés útján.
A rezsim pedig nagyon tart attól, hogy az arab világ egypárti politikai rendszereinek bukása inspirálhatja a kínai ellenzéket hasonló akciók szervezésére. Jól jelzi ezt az is, hogy Kínából lehetetlen rákeresni az „Egyiptom” szóra, mivel blokkolta azt a hatalom.
Az agyonhallgatás másik pólusa is megjelenik a mai napig. A Kommunista Párthoz közel álló Global Times pénteki számában például a szerkesztői véleményeknél arról cikkeznek, hogy a gazdasági válság, a brit utcai zavargások, a norvég merénylet vagy az amerikai költségvetési vita arról árulkodnak, hogy a nyugati gazdasági és politikai modell teljes kudarc.
Mindenesetre az már egy pozitív fejlemény, hogy a hatalom fél, a média pedig már azon sír, hogy nem tudja kiszolgálni a hatalmat, mert a nép nem hagyja ezt teljes mértékben. Az út, amin a kínai tömegtájékoztatás elindult, legalábbis bíztató. Még a végén irigyei lehetünk?
“Az út, amin a kínai tömegtájékoztatás elindult, legalábbis bíztató. Még a végén irigyei lehetünk?”
Főleg, ha mi arrafelé megyünk amerről a Kínaiak jönnek. :)
Vajon a genetikai magyarok hogyviselnék ha Hatalmonlévőék egyszerűen lekapcsolnák az otthoni Interneteket ?