Chicago – A gyanú szerint coloradói sárgadinnyék lehettek annak a lisztériajárványnak az okozói, amely eddig tizenhárom emberrel végzett az Egyesült Államokban. A megbetegedettek száma kedden hetvenkettő volt.
Az Egyesült Államokban egy évtizede nem volt ennyi halottat okozó járvány, ideértve a 2008–2009-es szalmonellajárványt is, amelyet romlott mogyoró okozott. Akkor kilencen haltak meg, hétszázan kerültek kórházba.
A mostani járvány során eddig tizennyolc állam jelentett listeria baktérium okozta megbetegedéseket. A halálesetekből négy Új-Mexikóban, kettő-kettő Coloradóban következett be; egy-egy ember Kansasban, Marylandben, Missouriban, Nebraskában és Oklahomában vesztette életét. A járvány kezdete július 31. után volt.
A Listeria monocytogenes élősködő baktérium, az általa okozott fertőzések átlag 20–30 %-a végződik halállal. A legvirulensebb élelmiszerrel terjedő patogének egyike. Mivel gyakran fordul elő újszülöttek agyhártya-gyulladásának kórokozójaként, a kismamákat gyakorta eltanácsolják lágy sajtok (feta, brie, camembert stb.) fogyasztásától, mert ezekben gyakori ez a fajta kórokozó.
Ebben az esetben azonban nem sajt, hanem a coloradói Grenadában, a Jensen Farmon termelt sárgadinnye volt a kórokozó, állapította meg az FDA. A farm szeptember 14-én vissza is rendelte a termékeit, de ekkor már késő volt, mert a gyümölcsöt július huszonkilencedike óta tizenhét államba szállították.
A listeria leginkább az alacsonyabb, 30 fok alatti hőmérsékletet szereti, ezért fordul elő gyakran pasztőrizálatlan tejtermékekben és füstölt tengeri halakban, kagylókban. A legnagyobb pusztítást Amerikában 1998-ban okozta, akkor hot dogok útján; több mint százan betegedtek meg, harmincan elhunytak.
A baktérium leginkább a legyengült immunrendszerű emberekre jelent veszélyt; a terhes nőkre hússzoros arányban, az AIDS-esekre pedig háromszázszor nagyobb mértékben.