50 éve épült a berlini fal 2011. augusztus 14. vasárnap 7:43 | AN Forrás: HVG, Wikipédia

Berlin – Fél évszázada, 1961. augusztus 13-án kezdődtek meg a Nyugat- és Kelet-Berlint elválasztó fal építkezései.

A kezdetben csak szögesdrót határvonal, később áthatolhatatlan akadály fennállásának során Európa megosztottságának és a szocialista berendezkedésű országok elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált.

A fal 1989-es létezéséig megannyi áldozatot szedett, ugyanis a keletről nyugatra szökni próbálókat felszólítás nélkül agyonlőtték. A fal fennállása során 268 szökési kísérlet közül 125 végződött halálesettel.

Az egyik legismertebb, 1962-es szökési kísérlet története bejárta a nyugati sajtót.

Peter Fechter barátjával, Helmut Kulbeik-kel próbált átszökni a falon, bő egy saroknyira a Zimmer strasse-i (a nyugatiak által csak Checkpoint Charlie-ként emlegetett) határátkelőtől. Kulbeik szerencsésen átjutott, ám társára, a falon éppen átmászó Fechterre tüzet nyitottak a keletnémet határőrök. Az alig 18 éves Fechter visszaesett a fal keleti oldalára az úgynevezett határsávba, ahol több mint 50 percig próbált segítséget kérni, de végül elvérzett, s a határőrök már csak a holttestét hozták ki. A szövetségi katonák nem mertek a keleti területre lépni, így kénytelenek voltak a több sebből vérző, magára hagyott fiatalember halálát végignézni.

Az eset ekkor döbbentette rá igazán a nyugatot a modern kori szocialista rendszer kegyetlenségére.

Bár az NDK kommunista pártfőtitkárának 1987-es nyilatkozata – ami szerint „bármit is beszélnek ökrök és szamarak, a Fal még száz évig megmarad”  – mást sejtetett, a fal két évvel később, 1989-ben leomlott. Ennek legfőbb oka a  szocialista rendszer összeomlása volt.

A rendszer reformját követelő,  1989 nyarától mindennapossá váló tömegtüntetések  legfőbb követelése a belnémet határ megnyitása és a berlini fal lebontása volt. Amikor 1989. november 4-én Gorbacsov látogatást tett az NDK-ban,  egyértelművé tette a keletnémet vezetés számára, hogy nem zárkózhat el a változtatások elől. Erich Honecker lemondása után az NDK vezetése előre menekült. Csehszlovákia nyomására  kidolgozta a nyugatra utazást szabályozó új javaslatokat.

Az utazási törvény ügyében november 9-én ülést tartott a NSZEP felső vezetése, s  az ott hozott döntést  egy esti, élőben közvetített sajtótájékoztatón Günter Schabowski ismertette. Miután Ricardo Ehrmann, egy olasz újságíró azt kérdezte, hogy milyen könnyítések várhatók az NDK állampolgárok utazása ügyében,  Schabowski zavartan keresgélt a papírjai között, majd kollégája segített neki megkeresni az erről szóló dokumentumot. Aztán Schabowski felolvasta a benne foglaltakat. A teremben mindenki döbbenten hallgatta, és próbálta értelmezni a hallottakat. Amikor a hamburgi Bild riportere, Peter Brinkmann az intézkedések életbe lépésének idejéről érdeklődött, Schabowski  a következő választ adta: “Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen azonnal.”

A tévék előtt ülő NDK-polgárok ezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé, ahol egy órán belül hatalmasra nőtt a tömeg. A határőrséget ekkor még nem tájékoztatták, mivel a határozat csak másnap 4 órától lépett volna életbe. Az átkelőknél a feszültség egyre nőtt, a tömeg „visszajövünk, visszajövünk” skandálással követelte a határ megnyitását. A határparancsnokokat utasították, hogy a leghangosabban követelőzőket engedjék ki az NDK-ból, de igazolványukba tegyenek a visszatérést megtiltó pecsétet. A tömegnyomás azonban odáig fokozódott, hogy 23 órakor a Bornholmer Strasse átkelőnél megszüntették az útlevelek ellenőrzését, felnyittatták a sorompókat és átengedték a tömeget Nyugat-Berlinbe.

Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésőkkel, csákányokkal és puszta kézzel kezdtek hozzá a fal lerombolásához.