Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán ismét Európa szégyenpadján 2011. július 1. péntek 10:13 Forrás: AN, Népszava

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán ismét Európa szégyenpadján

Budapest, Európa – Újabb megpróbáltatásoknak lesz kitéve a magyar miniszterelnök amúgy is megtépázott idegrendszere. Komoly nemzetközi kritikák várnak ugyanis az Orbán-kormányra, hiszen sajtóinformációk szerint jövő kedden, az Európai Parlament plenáris ülésén olyan határozatot fogadnak el a képviselők, amely az alaptörvény módosítására szólítja fel a kabinetet. A helyzet pikantériája, hogy Orbán Viktor kormányfő éppen aznap értékeli hazánk elnökségének fél évét Strasbourgban. Báncsák a magyart, nyomják Krahácsot.

A tervezet állítólag kitér az igazságszolgáltatás függetlenségét ért sérelemre is; ebben az ügyben már a magyar bírók sem tétlenkednek; a napokban petíciót küldenek az EP-nek, amely petíció a szervezetüket ért politikai támadás folyamatát mutatja be.

Az új alaptörvény módosítására szólítja fel az Orbán-kormányt az Európai Parlament (EP) szocialista és zöldpárti képviselői által összeállított határozattervezet, amelyről jövő kedden szavaznak Strasbourgban. Éppen aznap, amikor Orbán Viktor az EU-elnökség teljesítményét értékeli – tudta meg a BruxInfo. A hírportál birtokába került határozattervezet nagyrészt a Velencei Bizottság június 18-án elfogadott jogi szakvéleményén alapul.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +20 ( 20 szavazatból)
Orbán ismét Európa szégyenpadján, 5.0 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Szerintem az “ismét” kifejezés fölösleges, mert ez a … állandóan ott van és örökre ott lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  2. Vigyázzon az egészségére Tisztelt Miniszterelnök Úr ! Ezek a bohócok nem tudják,hogy csak addig lehet valaki teljesen az, aki, ameddig egyedül van, és aki nem szereti a magányosságot, az a szabadságot sem szereti, mert csak akkor lehet szabad az ember, ha egyedül van.
    Kézcsók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  3. simplemind! Nem egészen értem, de ez az én bajom.
    Zorbán csak akkor lehet szabad (ember soha), ha magányba zárják a salzburgu klinika egyik zárt osztályán. A magyar nép pedig akkor, ha a balkáni lótolvajt magányba zárják a csillagban, de úgy, hogy a műanyag zár is rárohadjon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  4. Dr. Boldizsár István

    Vitéz Felső, és Alsócsúti rablORBÁNya, akiről minden kritika lepörög, már az egész Világ előtt eljátszotta becsületét. Ez önmagában nem egy jelentős esemény, egyébként is ki az az orbán? (én tudom, hogy a személyneveket nagybetűvel kell írni, de ezesetben nem személyről van szó, hanem egy buta, egyszerű, tapasztalatlan embereket uszító “IZMUSRÓL”, gigantómániáról, tébolyultságról. Remélem, mint ahogy szokták mondani, minden diktátor a megérdemelt helyére kerül a történelem szemétdombjára. Ami miatt mégis foglalkoztat a jelenség, az pedig az, hogy egy országot tesz tönkre, veti vissza a XX. század elejére. Ezt a visszaesést pedig nem ő szenvedi meg, aki 518 ezer forinttal visz haza többet, mint a kétkulcsos adó idején, hanem sok millió magyar ember, akik nagy része már a mélyszegénységben él, addig, amíg éhen nem hal, a “führerért”, hogy neki, és cimboráinak több lehessen. Óriási gaztett!!! És még ő meri a szájára venni azt a Gyurcsány Ferencet, aki INGYEN dolgozott, csakúgy, mint a Bajnai, akik vele szemben ÁLLAMFÉRFIAK voltak??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (51 szavazatból)
  5. Talán még van reményünk, hogy a magyar neonácizmust Európa és Amerika nem engedi kifejlődni, – talán felébredtek, nem úgy mint Hitler idején. Legalábbis szeretnénk remélni. A magyar nép ugyanolyan helyzetben van, mint annakidején Németország. A nép nem tehetett semmit, mert a nép egy részét félrevezették, másik részét megfélemlítették, az egyet nem értőket pedig legyilkolták. Nálunk most legyilkolás helyett törvényesített diktatúrát kezdenek kiépíteni. Már a bíróságokat is lehetetlenné akarják tenni. Orbán vezér és kancellár és lekorrumpált követői nem fognak elfogadni semmiféle tanácsot. Fegyver ellen csak fegyverrel, erőszak ellen csak erőszakkal, a joggal való visszaélés ellen csak a jog rendeltetésszerű eszközeivel lehet fellépni. Szerintemmég ez sem lesz elég az orbánizmustól megvédeni Európát. Szükség lesz gazdasági és egyéb kényszerítő eszközöket alkalmazni, mert ez a banda velejéig elszánt, beteges hatalmi mámorban szenved.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (36 szavazatból)
  6. Orbánban már akkor nem bíztam, amikor ‘ 90 be a Parlamentbe került a pártjával, addig az inkorrektségük nem rajzolódott ki oly élesen. Persze a Tomika már akkor is barom volt. Ezek a tapasztalat nélküli csávók felforgatták az egész, akkor még, csak a parlamentet, aztán az egész országot. Az igaz, hogy ehhez kellet az országlakók jelentős részének korlátoltsága. A staféta botot az egyszülött gyermekük kezdi átvenni. Ez a baromi rossz Jobbik. Orbán ha vesztét látja, betegsége (ideg) tovább romlik, már pedig ziher biztos, akkor a jobbikban keres menedéket. Ne legyen igazam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  7. Egyre reménytelebb politikai helyzetbe kerül Orbán Viktor. Eddig kegyelmesek voltak vele szemben az EU elnökség miatt. Bár akkor is bírálták, de nem őt személyében hanem, azt a kormányzati politikát,mely célkitűzése végsősoron a szabadság korlátozása.
    “Mindíg az kiabál leghangosabban rablót, aki maga az!”
    Orbán is, már ina szakadtáig próbálja bizonygatni, úton útfélen, hogy mennyire elkötelezett ebben az irányban.
    Csakhogy nem elég beszélni róla.
    Igaz, hogy Ő tesz is. Csak ellenkező előjellel.
    Most pedig mérgelődhet, puffoghat,mert önérzetében megsértették.
    Semjén (-Ájtatosmanó) Zsolt, hatalmas kitüntetést vehetett át. A szabadságért vívott heroikus küzdelem, az évek óta tartó elnyomás, a szólás és véleménynyilvánítás szabadságáért,a szabad vallás gyakorlásért, a sajtószabadságért való küzdelemért, a diszkriminilizáció elleni fellpésért, a békés egymásmellett élésért,…stb. kapott hatalmas kitüntetést.
    Ilyen kitüntetése nem sok embernek van a földön.

    Egy gyógyír van azonban a megtépázott önérzetére. Kiderült, hogy nem kapott olyan kitüntetést amit beharangoztak,. és nem is azért kapta, azt sem amiért azt alapították.
    Barátaim szerint, ha még lett volna “Kiválló Dolgozói”-i elismerés,plecsnivel, talán azt megkaphatta volna.
    Bocsánat azoktól, akik valóban kemény munkájuk elismeréseként részesültek ebben az elismerésben. De ők nem, veszik magukra ezt a szarkasztikus kijelentést, mert tudják, ők megérdemelték az elimerést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  8. Érdekesen alakul a sajtó szabadság.Ma a Csongrád Megyei DM-fórumán írtam,hogy az egója alapján töröl a moderátor,azaz Orbánnal semmi kapcsolatos,semmi politika csak kritizáltam a sajtó arcátlan saját érdekű saját hibáit eltakaró moderálását,és még azt sem jelezte,hogy moderálta az írásomat.Sajna éltem a rákosi korban ott is nem rákosi csinálta a diktatúrát,hanem a kis szolgák nagy hatalommal,hogy mire alapozom ezen véleményemet?Csak arra,hogy még azt is törölte,hogy a fórum társaktól elköszönjek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  9. Várjuk meg a jövő keddet. Túl sok az “állítólag”. Egyébként is, a Mini Szterelnökről minden lepereg és a görögök most sokkal nagyobb fejfájást okoznak az EU-nak, mint mi. Én azt gondolom, tesznek ránk és a kirakat kedvéért talán elhangzik majd egy-két esetleg látványos de nem fajsúlyos kritika. Ő meg röhög a markába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  10. Nem sokáig diktál már orbánnak /így kisbetűvel/ Brüsszel, meg az oroszok. Kína, az más.
    Jobbik: nem szabad “hitből” az EU. tagjának maradni.
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=77444:jobbik-nem-szabad-qhitblq-az-europai-unio-tagjanak-maradni&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113
    Mindez a soros elnökségünk utáni első napon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Axl-nak igaza van. Csak a jelenlegi kormany hiszi, hogy MO erdekes es jelentosen hozzajarult az europai politika alakitasahoz. Sokan azt sem tudjak kulfoldon, hogy mi a kulonbseg Budapest es Bukarest kozott.. Az Euro roskadozasa sokkal nagyobb politikai kihivas, mint azzal torodni, hogy egy kis, renitens tagallam diktatorikus vezetese lereszegedett a sajat nagysagatol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  12. “Komoly nemzetközi kritikák”, “felszólítja, hogy”, “határozatot fogad el” – t. Kommentelők, ezek a dolgok egy XXI. századi ország XXI. századi vezetőjénél működnének. Tehát: ez esetben nem.
    És: nemhogy lepereg róluk, mint kacsáról a víz, de megpróbálnak majd – rikácsoló hozsannázás közepette – újabb nyilvánvaló pofára esésükből dicsőséget eszkábálni maguknak (vö. Clinton-látogatás interpretációja).
    Csakhogy: a kacsákat levágják, ugye?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  13. Dr. Boldizsár István
    2011. július 1. péntek
    11:36
    maximálisan azonosulok a véleményeddel, mások hasonló állásfoglalásával is.
    Tragikus, hogy ez a közveszélyes szélhámos vekkeres, szélkakas, kordonbontó Orbán tönkre teszi a magyar nép nagyobbik hányadát. A körülötte lebzselőket mint Szijjártót, akinek az apja közbeszerzési botrány hőse hatalmas pénzekkel a zsebükben kárálnak mellette!

    Az alkotmányba nem csak azt kellett volna belevenni, hogy a magyarok fizetőeszköze a forint, hanem főleg azt, hogy a meglévő NYUGDÍJAK visszamenőleg NEM CSÖKKENTHETŐK, de még sok minden más sem, lista lenne ezt felsorolni.
    Eszement pasas, most már egyre többen érzik a saját szavazói körükből is az intézkedéseik negatív anyagi kihatásait, állásuk, létük bizonytalanságát.

    Amilyen helyzet és kilátások ma Magyarországon alakulnak, ezt már SEM az EURÓPAI UNIONAK, sem más nagy hatalmaknak nem lenne szabad szó nélkül hagyni.
    Orbán=”csauseszku” módszereivel és eszközeivel manipulálja a magyar népet, teszi tönkre,- mint nevezett kivégzett volt min.elnök – országunkat.
    Az államadósság jó riogató az egyszerű emberek irányába, akik nem tudják értelmezni azt a maga valóságában, de azt nem népszerűsítik, hogy Japán 100% eladósodott, USA ha jól tudom 80%-ban és még sincsennek kétségbeesve, nem ezt tematizálják……..

    Imádkozom, Istenem szabadíts meg bennünket a gonosztól!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  14. aluggyal maximálisan egyetértek. A háttéri fenyegetést észre kell venni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. A helyzet az, hogy ezt a fertőt (Orbán-Tömjén kormányt) csak össznépi összefogással lehet a történelem süllyesztőjébe küldeni! Magyarul KŐBÁNYÁBA!
    (Alias dutyi)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Csak hogyan , miképpen Tisztelt VIP ! Az emberek egymásnak ugrasztása a fegyverük ! Vagy itt vagy a 168 órán írta valaki hogy ezek arra játszanak hogy valahogy rendkívüli állapotot provokáljanak!! Sajnos a dolgok alakulása ezt sem zárja ki !! Ezeknek semmi sem drága a hatalomért ! Ez az amikor buta , jelentéktelen “emberek” jutnak hatalomra !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. T. bolygó, ezt az eszközt össznépi polgári engedetlenség néven ismeri a történelem, szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Ön tömjénezve hivatkoznak külföldről érkező pozitív előjelű észrevételekre és azt hosszasan ismertetik érdemeikre hivatkozva, még a vázolt, jogalkotói gyakorlatukat ténylegesen élesen bíráló nemzetközi kritikákat nem akarják tudomásul venni!

    A méltánytalan és jelentősen demokrácia ellenes jogszabályalkotással több százezer család alól húzzák ki a megélhetési szőnyeget. Szociálisan érzéketlenek, ennek a körnek a további sorsával nem foglalkoznak! A jogtalanul megnyirbált járandóságok elvételét követően senkit nem érdekel a kormány tagjai közül ezeknek az embereknek a sorsa.

    http://igi.nolblog.hu/archives/2011/06/29/Valojaban_mit_akar_a_kormany_elerni_az_intezkedeseivel/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Az orbánista kormányzat tagjai kiválóan alkalmazzák Goebbelsnek, Hitler propaganda miniszterének módszerét: “Az ellenfélnek semmiféle megállapításait nem szabad elfogadni. Ha igazat mondanak, azt el kell hallgatni, mintha nem mondták volna. A saját hazugságokat pedig állandóan mondani kell, még a vízcsapokból is ennek kell folyni, a végén elhiszik.” Ha jól emlékszem Geothének egyszer felvetették, hogy miért ismétli állandóan az igazságait. Geothe felelete az volt, – azért mert a hazugságokat is állandóan ismétlik. Az tehát a teendőnk, hogy az orbánizmus hazugságait, pofátlan rablásait állandóan és nagyon sok embernek ismételnie kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. az amerikai vezetés segitsége nélkül nem tudunk Orbántól megszabadulni. Egyedül az amerikai vezetés tudja rábirni a fideszt, h válljon meg Orbántól. Orbán a magyar népet bünteti már , mert nem szavaztak rá 8 éve meg 4 éve. Válhetően beteg elme. Sajnos sokan behódoltak neki a környezetéből mert félnek Polttól a havertól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. vélemény
    2011. július 2. szombat
    21:23

    Nekünk, magyaroknak kell megszabadulni Orbántól, ezt nem teszi meg helyettünk senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Igaza van GIA-nak! Ma a kongresszusukon üzent az USA-nak (is)= senkítől sem tűr el semmilyen kioktatást, beleszólást! Tehát csak mi tudjuk vagy így-vagy úgy megszabadítani az országot tőle! Mindenki értse úgy ahogy akarja a vagy így-vagy úgy-ot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ingyen sör, potyázás, kéregetés nem lesz 2011. július 4. hétfő | AN

Már megint Orbán Viktor a Fidesz elnöke 2011. július 3. vasárnap

Ellenfél nélkül 2011. július 3. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos