Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet 2011. július 4. hétfő 20:53 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet
Zalaegerszeg, Magyarország – Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet Zalaegerszegen; az alkotásról a bronzból készült bőröndöt, a tűsarkú cipőt és egy kismackót loptak el – közölte Siklósi Vilmos, a helyi zsidó hitközség elnöke. Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el.

Siklósi Vilmos elmondta, hogy az emlékmű pénteken még sértetlen volt, a rongálást – amellyel több százezer forintnyi kár keletkezett – hétfőn vették észre.

A hitközség vezetőjének közlése szerint az alkotást 2005-ben avatták fel, azóta tizennyolcadik alkalommal fordult elő, hogy megrongálták vagy meggyalázták. A sorozatos rongálások miatt a város önkormányzata kivilágíttatta az emlékművet és 2010 szeptemberében térfigyelő kamerát is elhelyeztetett a közelében.

A felvételeket a helyi rendőrkapitányság ügyeletéhez továbbítja a rendszer, ennek ellenére a tetteseket soha nem sikerült elfogni.

Az emlékművet a holokauszt 60. évfordulóján állították a zsidó áldozatok emlékére a zalaegerszegi zsidó temető előtti parkban. A bronzzal díszített emlékművön annak a 868 zalaegerszegi polgárnak a neve olvasható, akiket 1944-ben hurcoltak el koncentrációs táborokba.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 1.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -1 ( 1 szavazás)
Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet, 1.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

25 Reader’s Comments

  1. Állatok voltak, vannak és sajnos lesznek.
    Szerencsétleneknek lövésük sincs mit csinálnak, miért csinálják.
    Pedagógiánk csődje egy-egy ilyen cselekedet.
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  2. Biztos intelligens emberek voltak akik csinálták. Olyan értelmes fejük lehetett mint a gárdistáknak. Nem tudom, hogy a térfigyelősök mennyire figyelnek, de az már túlzás, hogy sokadjára sem tudják nyakon csípni a tetteseket.
    Kíváncsi vagyokm ha egy turull emlékművet rongálnak meg, akkor is sokadjára tehetnék büntetlenül?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  3. Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amit ilyenkor érez az ember.
    Az állat szó nem takarja a dolgot, és visszautasítom az állatok nevében. Az állat nem alacsonyodik le ennyire.
    Más vallásúként bocsánatot kérek nemcsak a zsidóktól, hanem mindazon emberek hozzátartozóitól, akire ezen emlékművel emlékezünk.
    Lelkiismeret nélküli emberek, akik saját hatalmuk, jólétük érdekében szellemi sötétségben élő emberekkel azt hitetik el, ha már semmi másra nem alkalmasak, semmit elérni az életben nem képesek, talán kitűnhetnek, ha valamely emberek ellen fordulnak.
    De ezek még ahhoz is gyávák, hogy élő emberek szemébe nézzenek. Ezért háborúznak a halottakkal, és védekezni képtelen emlékekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (23 szavazatból)
  4. Aki ismeri Zalaegerszeg lakosait az nem csodálkozik, tisztelet a kivételnek. Elvétve ott is laknak EMBEREK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  5. Ahol a fidesz az úr,ott a fasizmus kivirágzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (21 szavazatból)
  6. Barbárok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  7. Olah Zsuzsanna

    Nem lehet, hogy csak buta tajekozatlan emberek, akik a femeledasbol probalnak egy kis penzhez jutni csentek el a bronzot?
    Az is borzalmas, de megis szebben hangzana. Barcsak most ne tevednek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  8. Ejjnyeno azok a fránya kamerák. Biztosan éppen valami légköri zavar lehetett , azzé nemlátta jól az elkövetőket a strázsa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  9. Rossmodorban! Nem szívem csücske a fidesz, és én is úgy gondolom, hogy a jelenlegi kormány sem tesz sokat az ilyen megnyilvánulások ellen.DE! Nagyon nem kéne elfeledkezni arról, hogy csak nyíltabban lehet zsidózni, az igazi különbség csak ennyi. Kádárék alatt semmivel nem volt kevesebb antiszemita, mint most. A szőnyeg alá söprést ők kezdték szinte azonnal. Abban az iskolában, ahol dolgoztam, élt és virágzott az antiszemitizmus, a párttagok zöme az volt (és a cigányokat ugyanúgy gyűlöltél, mint a mostani rasszisták), a zsidó temetőt Kozma utcai temetőnek hívták, hihetetlenül keveset tanítottak (szinte semmit) a holokausztról, az a Pokorni Zoltán javasolta a holokauszt emléknap bevezetését, aki most nem merte eltávolíttatni a Turul szobrot a kerületében, a főiskolán a zsidó származású filozófia tanárom nem mert szemináriumon beszélni az előítéleteinkről, az ötvenes években Rákosiék miatt nem kaptak jóvátételt az áldozatok, illetve a hozzátartozók, soha nem lehetett beszélni az orosz (szovjet pogromokról), ezért még a mai napig is találkozom olyan zsidókkal, akiknek fogalmuk sincs Sztálin antiszemita tetteiről, és folytathatnám a sort. A Fidesz “csak” rátesz minderre még húsz lapáttal, mégpedig önös politikai érdekből, hiszen kapós lett a téma, sajnos mindenfajta előítéletes gondolkodással, rasszizmussal igenis sok marhát lehet meghódítani.Egy nagy katyvasz van a fejekben, Kelet-Közép Európa nagyrésze maga a sötétség birodalma, nem véletlen, hogy Németország az újraegyesítés idején kezdhette a népnevelést elölről, mert az elvtársak úgy neveltek, hogy szőnyeg alá söpörtek mindent ugyanúgy, ahogyan nálunk is. A baj az, hogy mi ezt most is folytatjuk, tehát bizonyos tekintetben (ebben a témában bizonyosan) mégis van kontinuitás! Haladó hagyományaink egyike a kirekesztés. És egyre több a hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  10. A turul viszont büszkén szárnyal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. A bronznak 800 ft körül van kilója a méh-ben. Nálunk a 15 forintos aluminiumért naponta harc van, néha verekedés is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Butatojás, nem is vagy Te olyan butatojás!
    Igen, arról igyekszünk elfeledkezni, hogy Mo.-on a kádári érában ugyan úgy élt az antiszemitizmus, mint ma. Különbség csak annyi, hogy míg a szocialista rendszer ezt nem engedte az utcára vinni, ma ez még a Parlamentben is polgárjogot nyert. Ehhez még hozzájárul a tömegek egzisztenciális lecsúszása, a szegénység érezhető növekedése és az oktatási-nevelési rendszer hiányosságai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  13. kedves alugy
    ezért azért durva megjegyzés volt ZALAEGERSZEGRŐL
    TILTAKOZOK
    ennyire azért nem rossz a helyzet
    igaz akadnak szégyenfoltok (médiadiktátorunkra ne vagyok éppen büszke)
    **
    más
    igy vagyok pl Pápa városkával is
    ott is akadnak érdekes emberek, sorsok
    attól még maga a város NORMÁLIS, ha éppen nemm is büszke minden kövér emberére

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Butatojás, persze, hogy volt antiszemitizmus a szocializmusban is…mitől tűnt volna el..az antiszemita örökség súlyos volt, még a holocauszt sem rendítette meg.De valamit elhallgatni , elhallgattatni jobb mint nyilvánosan zsidózni a parlamentben.A hivatalos politika nem volt antiszemita.
    Ezen kívül, Sztálin antiszemizmusa nem azonos Hitler antiszemitizmusával.Nem faji alapu, hanem a zsidók is beleestek a mindenféle tisztogatási perekbe.Sztálin a zsidókban, a diaszpóra részeként imperialista láncszemet, kémeket látott. Minden zsidó gyanús volt, potenciális kém volt, De ugyanúgy volt potenciális kém, mint a többi szerencsétlen, aki a világháború után mint hadifogoly hazatért nyugatról és kivégezték vagy ment a Gulágra.Mindenki potenciális kém volt aki járt nyugaton, akár mint hadifogoly, vagy rokona volt nyugaton mint a zsidóknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  15. Nem érdemes felhaborodni. Ez igy volt, igy van es igy lesz. Ezen nem lehet segiteni, a zsidok utalata/gyülölete aparol fiura szall, a közkultura egy resze. Lengyel ismeroseim meselik, hogy Lengyelorszagban ma talan 5000 zsido el, megis zsidoznak joizuen es minden bajukat a zsidoknak tulajdonitjak. Ellensegkép nelkul nincs elet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  16. Fel fogjuk újra és újra állítani!. A temetőben láttam kiírva:
    “megölte őket a gyűlölet,….”
    Nem engedjük , hogy még egyszer megtörténjen.
    Szegény, szerencsétlen emberek, akik emlékezni nem tudnak,
    kik már az életben itták Léthe poshadt vizét

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  17. Bár az antiszemitizmust és ennek követőit zsigerből gyűlölöm, mégis azokkal kell jelen esetben egyet értenem, akik szerint az elkövetők az emlékműben csak egy darab eladható – és könnyen ellopható – darab bronzot láttak. Más kérdés persze, hogy ezt valószínűleg – már ha igazam van – nem jókedvükből, hanem nyomorúságukban tették, amely nyomorúság adott esetben kiváló táptalaja lehet torz ellenség-képeknek és ordas eszméknek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (7 szavazatból)
  18. Igaza lehet annak aki ebben az esetben színesfém tolvajokra gyanakszik. Vagy nem de az biztos.
    Ellenben számos alkalommal “egyszerűen” meg gyalázták ezt az emlékművet (is),nem akarom még csak említeni sem miképpen. (gyalázat még csak ki mondani is)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. burkus nevű nyilas, náci kommentelőnek:

    A rendőrség tájékoztatása szerint azonosították a Keleti pályaudvarnál, az életveszélyes fenyegetései és mocskos antiszemita bejegyzései miatt elindítják az eljárást. Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  20. Miről maradtam le?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. nemesfém kereskedelem? na ne legyünk ilyen naivak!!! tizennyolc alkalommal rongálták meg az emlékművet, a holokauszt emlékművet nem a többit! kizárt, hogy ez véletlen legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Bocsánat: nem nemesfém, hanem SZÍNESfém kereskedelem? na ne legyünk ilyen naivak!!! tizennyolc alkalommal rongálták meg az emlékművet, a holokauszt emlékművet nem a többit! kizárt, hogy ez véletlen legyen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. milyen szegyenletes dolog is a Sirkoveken Emlekmuveken kielni az Aljas antiszemita hajlamaikat!!!
    Szegyen ez az Egesz Orszagukra nezve!!!
    Na ja!!!
    a Ko nem ut vissza!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. mondhatom szep ajandeka ez a magyar allam reszerol a zsido ujev alkalmaval a zalaegerszegi hitkozseg reszere!!
    azert irom hogy az allam reszerol,mert az allam torvenyileg hagyja az ilyet megtortenni!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Gyáva férgek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A Jad Vasem kiszáll a Sorsok Házából 2014. március 21. péntek

A rendőrautóban halt meg a Simon-ügy érintettje 2014. március 20. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos