Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csányi tudtával folytak az illegális megfigyelések 2011. július 27. szerda 14:22 Forrás: facebook

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csányi tudtával folytak az illegális megfigyelések

Budapest – A Fidesz sikere a dolgok “megmagyarázásában” rejlik, állítja Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében. A balliberális oldal tehetségtelennek bizonyult az értelmezési versenyben, ennek három okát is adja. Nagy kérdés, hogy a másik oldal megtalálja-e a pontos és metsző fogalmazást a Fidesz rémuralmának leleplezésére, mert ez csak részben nyelvpolitikai kérdés, gondolat is kell hozzá.

A balliberális oldal – benne jelentős részben önmaga – legnagyobb politikai tévedése a magyar választókról azt feltételezni, hogy programok közül választanak – véli Gyurcsány Ferenc. Ma már közhely, hogy a választók nem olvasnak programokat. De akkor mi alapján döntik el, hogy kire szavazzanak – kérdezi a facebookon.

Szerinte a választók elsősorban világképre, világmagyarázatokra, értelmezésekre vevők. A Fidesz sikeresen felépített világmagyarázatának egyik eleme, hogy tehetségesen rombolta le ellenfeleinek arculatát, eredményesen helyezte negatív, sőt gyűlöletes értelmezési keretbe őket.  Legjellemzőbb Fidesz értelmezések, mint: éllovasból sereghajtók, 2006-os rendőrterror, bankárkormány, hazugságbeszéd. Ezeket, mint egy papagálykommandó egységesen fújja.

Több oka van annak, hogy a balliberális oldal tehetségtelennek bizonyult az értelmezési versenyben. „Első az okok sorában, a balliberális oldal intellektuális elsekélyesedése, és politikai bátortalansága. Második politikusai többségének alkalmatlansága a médiaintenzív, offenzív politizálásra. A harmadik, hogy a balliberális oldal nyilvánossága önérzetesen elutasítja, hogy a hozzá legközelebbi pártokkal közös nyelvet és értelmezési keretet használva közvetlenül is részt vegyen a narratívák versenyében”- állítja Gyurcsány Ferenc.

Csak meg kell nézni az UD Zrt., vagy a kémügy tálalását. Az egyik oldal majdnem belegebed a politikai korrektség fenntartásába, „miközben a jobboldal és a hozzá kötődő mogulok sikeresen mentik irhájukat, sőt” a sértetteket, az ártatlanokat ültetik a vádlottak padjára, miközben meg jót röhögnek a markukba. Így marad érintetlen Csányi Sándor bankelnök „akinek tudtával folytak az illegális megfigyelések, vagy lett az állam titkosszolgálati vezetője a gyanúba keveredett magántitkosszolgálat korábbi erős embere”- mutat a paradox helyzetre Gyurcsány.

Gyurcsány véleménye szerint az ellenzék – és nem csak a pártok – meg csak tátog, mint hal a vízben, és mélyül el megvertsége a politikai csatában. Aki elveszíti a narratívák versenyét, az veszíteni fog a politikai versengésben is. Minden politikai kudarca ellenére azért sikeresebb ma is a Fidesz, mint az ellenzék, mert őrzi előnyét a narratívák versenyében.

A nagy kérdés az, hogy lesz-e a balliberálisoknak átütő világmagyarázatuk, értelmezésük, melynek részeként tudnak-e pontosan és metszően fogalmazni mindarról, ami a Fidesz rémuralma alatt történik. És ez csak részben nyelvpolitikai kérdés, gondolat is kell hozzá – Gyurcsány Ferenc szerint.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +24 ( 24 szavazatból)
Csányi tudtával folytak az illegális megfigyelések, 4.9 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(42)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

42 Reader’s Comments

  1. Drága Feri,
    Megtaláltad kis cetlimet, amit a postaládádba dobtam?
    Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  2. Tökéletes a helyzet elemzése . Kár hogy nem évekkel ezelőtt jutott eszébe, mint pártelnöknek!
    Most a balliberálisoknak attól függ az előretörésük, hogy egyszerű, akár lebutított formában tudja e tálalni ezt a sok gazemberséget, amit a fidesz művel a vezérével egyetemben.
    Sajnos az emberek csak azt értik… Már amelyik, de a nagyobb részük biztos!Nem szép, magasröptű gondolatokat kell tálalni a választók elé úriember módjára,hanem belecsapni a lecsóba,hadd szóljon!
    Lehet mínuszolni kérem,az igazság akkor is az, hogy azért nyert a fidesz, mert a lebutított kommunikációja naponta 5x is eljutott a választókhoz,és lassan, de biztosan rögzült a fejekben a mondanivalója…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (48 szavazatból)
  3. És Gyurcsány erre csak most jött rá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  4. Ilyen beszűkült médialehetőség mellett nehéz lesz kibontakozni! :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  5. Az AN fejlesztése, támogatása egy lépés lehetne a médialehetőségek fejlesztésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  6. A FIDESZ sikere nem a megmagyarázásban rejlik, hanem a hitelét vesztett Gyurcsány kormányzásban. Gyurcsány kormányzása alatt egyre jobban szűkült azon értelmiség (kulturelit) köre, akik látván a gazdaságpolitikusok esztelen harácsolását az ügy mellé álltak volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -18 (24 szavazatból)
  7. Na, kérem!
    És akkor mi van?
    A fiatalok, nem Gyurcsány blogjait olvassák. Vastagbőr és a többit.
    Továbbá az ország kis szelete jut nap mint nap internethez.
    Ahol eldőlnek a szavazatok, ott csak a csipet-csapat infói (TV-rádió) ill. a helyi fideszes újságok mosság az agyakat.
    Persze, érdekes, amikor párbeszédet folytatok valakivel, akkor az ő szemszögéből én vagyok az agymosott.
    Na, de már a környezetemben és érzik a narancsosok, hogy az ő bőrük is a vásáron van.
    Nem mondom, hogy úgy kell nekik, mert mi is benne vagyunk nyakik a szoarában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  8. @Lecso – csak most merte hangosan kimondani, feltételezve hogy legalább a sakk-matt helyzetben melléállnak a demokraták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  9. Sok oka van a baloldal vesztésének, Gyurcsány F. ebből néhány fajsúlyosat felso- rolt..Alapvetően abban látom a két oldal közti különbséget, hogy az MSZP nem harcos párt, 40 évnyi Szovjetunió által támogatott háttérrel, nem kellett harcolnia a hatalomért. Nincs harcra szocializálva.Ennek ellenkezője a Fidesz.Ahogy mondják ők maguk, a “semmiből” jöttek.El kell ismerni, harcoltak. Nem akárhogy, gátlástalan, aljas, hazug, népbutító módszerekkel, vérebek módjára, de sikeresen.Az MSZP, múltja miatti bizonyítási kényszerrel, komolyan vette a demokráciát, a Fidesz nem.A demokráciával való visszaélési lehetőségek mentén csörtetett.Mint a vaddisznók. Erre sem volt felkészülve sem az MSZP sem az SZDSZ. És még számos okot tudnék mondani a baloldal védelmében. De eső után köpönyeg.Nem mindig a jó ügyek győznek.A balliberalis oldal szidalmazása, a hatalom elvesztése miatti indulatból fakad, mert ha objectivan nézzük, mindazt amit a szemükre hányunk, a jobboldalon 10-szeresen megtehető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  10. A gőzerejű polgározás idején kellett volna észbekapni… nem azt a béna bikkfanyelvet nyomatni, ami annyira szoci. Már az is csoda volt, hogy ennek ellenére 2002-ben le tudták nyomni a fideszt. Most már aligha van esélyük.
    A hónapokig tartó “programalkotáson” jókat röhögtem, talán a szocik se olvasták el soha a kész programot, és így jártak jobban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  11. Alighanem a bulvár sajtót tömni kellene fityiszt lejárató botrányszagú hírekkel, és a kereskedelmi TV-ket is. Nem szép, de ügyesen csinálva hasznos. A forrása ezeknek lehetne az internet is.
    Egyébként az AN, a Galamus, a Facebook … és még sorolni lehetne mind részt kell, vegyen benne. Az MTI-vel szemben csak egy csomó nyílt forrás tud hatásos lenni – akár egy FÜGGETLEN hírügynökség koordinációjával. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  12. Előre bocsájtom: Én még mindég Gyurcsány hívő vagyok. Miért? Van jelleme, gerince. A Nemzetemnél ez mellékes. Herczeg Ferenc oly találóan írta:”A népet nem azok vezetik, akik dolgoznak érte, ( hanem ) akik beszélni tudnak a nyelvén”. Márpedig beszélni fekve is lehet.
    Orbánnak meg vannak számlálva napjai és erről Ő tehet. Anikó asszonynak már biztos kiadta az ukázt, hogy kezdje el a visszaszámlálást ezertől naponta eggyel csökkentve. A kilencszáznál kezdjen becsomagolni háromnapi hideg élelmet, egy váltás ruha neműt, hisz három napig az ügyvédje se vihet be neki, nem is találkozhatnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  13. Na, de nem tenni kéne már valamit? Elég írogatni? Mire vár a demokratikus(s) baloldal?! (Tudom, mire megvénülünk…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Kedves
    bumburi,
    2011. július 27. szerda
    14:3

    Már a fejemben fogalmaztam a hozzászólásomat a cikkhez,amikor elolvastam a véleményeket, s rájöttem,teljesen felesleges leírnom azt,mivel Ön ugyanazt fogalmazta meg,mint amit írni szerettem volna. Köszi!
    Évek óta azon a véleményen voltam,vagyok,hogy a fideszes, médián keresztüli agymosás következménye az MSZP rossz hírneve,erkölcsi
    hiteldeficitje.Sajnos el kell fogadnunk azt a tényt,hogy mi emberek gyarlók vagyunk ,és így pártoktól függetlenül,kb. hasonló százalékunk hajlamos a bűnre.Így az MSZP-n belül is volt néhány ember,aki saját kasszájának növelésére használta politikai ismeretségeit, lehetőségeit.Nevezzük egyszerűen őket tolvajoknak. A fidesz ezt kihasználva, nap mint nap azt sulykolta az agyakba,hogy nagy riválisa köztörvényes bűnözőkből,sikkasztó,panamázó tolvajokból áll,egyszóval az MSZP maga az ördög.Tudták jól,hogy ez nem igaz,de azt is tudták,hogy ezzel a módszerrel teljesen ellehetetleníthetik ellenfeleiket.
    Szerintem,akik figyelemmel kísérték a rendszerváltás utáni hazai történéseket,azok tudják hogy a felcsúti gonosz törpe és bűnbandája számláján sokkal több disznóság szerepel,mint az MSZP-én.
    Az előző két ciklus legnagyobb,taktikai hibája az volt, – és szerintem ez vezetett a választási vereségükhöz – ,hogy ezeket az ügyeket nem tartották melegen,nem minősítették egyszerű érthető jelzőkkel,hogy az átlagember is értse miről van szó.Rossz kommunikációt folytattak,és ennek most az ország issza a levét.Ez a fő bűne az MSZP-nek,s ezen már nehéz változtatni,mivel a gonosz és csürhéje már elfoglalta az összes potenciális hírbázist,pedig nem ártana mindennap elmondani a nép nyelvén,hogy mit tett a fidesz hazánkkal és kik mennyit lopnak még most is.Milyen károkat okoznak az országnak,erkölcsileg és gazdaságilag,hogy eltőzsdézték az általuk ellopott magánnyugdíjvagyon egy részét( MOL csomag visszavásárlása 500 milliárdért ,ami ma már csak 400-at ér,tehát már itt ,csak ezen az egy tételen 100 000 000 000 forint a spekulációjuk ára),és ez még csak a jéghegy csúcsa…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  15. Emlékszem 2006-ban a a Ligetben tartott az MSZP választási összejövetelt. Nem kellett hozzá sem internet, sem tv, sem sajtó, elég volt Gyurcsány hívó szava és több ezren dideregtünk a zuhogó esőben és vártuk mit fog mondani. Na ezt az embert, aki tudott mozgósítani, tudott értelmesen beszélni és fel tudta venni a harcot észérvekkel Orbánnal (ld. 2006-os választás előtti tv párbeszéd), sikerült a saját pártján belüli dagonyázóknak kicsinálni és odadobni az ellenzék martalékának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (38 szavazatból)
  16. Sajnos minden szinten lejáratták magukat , ovi nem győzött !!!,ők vesztették el !!,
    a fasiszta államgépezet felállóban ! 2014, ha lesz választás , ovi akkor is min 2/3
    dal győzött , ha egy ember se szavazott rá !!! GAME OVER , Kösz feri kösz !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -13 (19 szavazatból)
  17. Apóka nincs túl jól informálva. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. azt kene meglatniuk a fideszhivoknek, hogy eleddig legalabb remenykedhettek, hogy ebbol a felboszult, csuti vadkanbol valami tehetseg is kivillan, ami elobbre segitene az orszagunkat….DE NEM….CSAK ALJAS! se az ellenzek szimpatizansainak, se a sajat szimpatizansainak nem tud igerni semmit, legfogekonyabb, legaktivabb eletkoraban sem sikerult egyetlen erdemleges intezkedest, tervet, otletet sikerre vinnie annal a nagyon egyszeru oknal fogva, hogy KIZAROLAG csak a BAJKEVERESRE szuletett, a beke, az osszefogas, az egyuttmukodes, a megoldas szavak nem leteznek a szotaraban, mert szukebb csaladi kornyezeteben nem lathatott peldat ezekre, hogy mikre latott az atszovi minden megnyilvanulasat, mozdulatat! Akik megszavaztak, megerdemlik, akik nem, azok is, mert nem tettek ellene! Gyurcsany pedig megoly szimpatikus is (legalabb is nekem) nem allhat a masik oldalon az elegedetlenkedok elere, arra ki kell nevelni egy harcosabb balliberalis nemzedeket…..ha lehet GYORSAN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. @gm: El kell ismerni, harcoltak. Nem akárhogy, gátlástalan, aljas, hazug, népbutító módszerekkel, vérebek módjára, de sikeresen.

    Egy ‘független’ pénzügyi tanácsadó cégnél volt egy ember, aki bement egy nyugdíjasotthonba és átverve az embereket, olyan üzleteket kötött, hogy rögtön 7-es pozícióba jutott. Amikor kiderült, hogy ez ott ‘menő dolog’ és mindenki csodálta, jöttem rá, hogy ebben az országban nagy baj közeleg.

    Jött is, úgy hívják, fidesz 2/3-os kormányzás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. A másik dolog: kiderült, hogy a magyar sajtó gyáva, simán le lehet őket győzni a gyávák elleni legjobb módszerrel: szalámitaktikával. Persze a fidesztől sosem állt távol a zsarolás és az egyéb aljas húzások, hisz a főőőőőnöknek kompenzálnia kell valahogy. Nincs rosszabb egy fölfelé nyaló, lefelé taposó főnöknél, kérdés, most épp ki a segg, akit nyalnak…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  21. Én ugyan gyakran kritizálom Ferit , de nem ellene hanem érte teszem.
    Oszkó Péter ma pár szóval , a maga vcsöndes nyugodt módján jellemezte a helyzetet :
    ” Amíg a lakósság vevő a FIDESZ kommunikációjára , addig nerm várható változás. Ha majd elfordulnak ettől , akkor megváltozhat a helyzezt. ”
    -
    Ezt már én teszem hozzá : És akkor már nemsokat fognak jelenteni ezek a mostani alkotmányozások meg sarkalatos törvények.
    Lásd : a prágai bársonyos forradalom. Pedig a cseh diktatúra sem volt ám semmi ! Az emberek féltek nyíltan beszélni a véleményükről , még ‘89.-ben is !
    ( Sokat voltam akkoriban Prágában hivatalos utakon , tudom mit beszélek )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  22. Alugy ! Álmodozol, dehogyis csomagol már az asszony !!!
    Bölcspupu blogja szórakoztató iróniával ir a napi fidesz tettekről…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Rossmodorban
    Tudom hogy nem elvi köztünk a nézeteltérés,az eddigi megnyilvánulásaiból.Tegnap – botor módon – nem engedtem hosszú lére a véleményemet,és így kötöttem az ebet a karóhoz,abban a témában.Leírhattam volna minden idevágó témában a vitáinkat az mszp néhány tagjával, de feleslegesnek tartottam.Amint látom, naponta jönnek azok elő a valamilyen szempontból.Elégtételt kellene érezne, de csak dühöt érzek, mert sok minden megelőzhető lett volna.. Ha! És sorolhatnám, de nem teszem, mert napjainkban már világosan látszanak ezek a kihagyott lehetőségek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Sajnos én nem vagyok derűlátó! Az emberek azt hallják meg ami a fülüknek édesen cseng. Orbán, Vona és a bandájuk tökéletesen beszélnek a buta nép nyelvén. Azt tudomásul kell venni, hogy a nép buta és nem az eszével gondolkodik hanem megy a falkavezér után. Ezt használta ki mindig is az aktuális hatalom. Az egyházak sem az emberek eszére apellálnak hanem különböző módon hülyítik az embereket. Ha ésszel gondolkodna a tömeg akkor nem lehetne bemagyarázni senkinek, hogy a halál után milyen jó lesz neki mert még nem volt élőlény aki ezt megtapasztalta volna. Tiszteletem azoknak akik hisznek különböző vallásokban ez mindenkinek a saját döntése. Gyurcsánynak is régen nem a kényelmes Facebook-os elefántcsonttornyában kellene üldögélni hanem otthagyva a lezüllött MSZP-t különutat járva ha kell akkor az ellenségeinek (nem tévesztettem el mert nem ellenfelek ezek) a módszereit használva kellene elzavarni ezt a diktátort és bandáját. Nem elég már a szép beszéd, itt már határozott fellépés kell. Amíg csak blogokat írogat addig MO-on szépen kiépül az Orbánista fasiszta rendszer amelyet demokratikus úton már nem lehet megdönteni. Feri ébresztő!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  25. Orbánt nem a baloldalk fogja elkergetni,hanem az átvert hívei.Egy agresszív
    gátlástalan alakot nem lehet a jó modort betartva leváltani,az MSZP meg mindíg
    azt vallja ne legyünk olyanok mint ők,pedig ilyen alakokkal szemben még olyanabbnak kéne lenni.MSZP kormányzása idején mindíg Gyurcsány Ferencnek
    kellett elmondani mit miért kell megtenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  26. azt javaslom, az Mszp minden Orbán kormány intézkedése után mondja el egyetért e az intézkedéssel avagy nem. Ez hatni fog. Az Mszp szavazói szépen visszaszivárognak majd mögé és nyerhet. De el kel mondani! Nem sumákolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  27. Én már megrendeltem a vonatjegyemet. A Keletiből indul a vonatom, az indóházban összegyűlteknek mondom,
    “minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt,
    mindennel meg vagyok elégedve.”
    Psssiiiííííí hu si hu hu húhh

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  28. Gyurcsány jól látja a helyzetet.De miért csak most?
    Én azért néhány stratégiai hibát hozzátennék a vereséghez okulásul.Először is, sokan számítottunk programra, ez elmaradt.Az egyik leglényegesebb hiba volt, hogy a lakossággal közvetlen kapcsolatban lévő közalkalmazottakat vérig sértették, életminőségüket visszavetették.Azt az értelmiségi réteget akire számíthattak volna maguk ellen fordították.Sokan nem felejtettük el a 2006-os választási ígéreteiket, szinte semmi sem teljesült belőle, csakúgy mint ahogy a koalíciós szerződést is többször megsértették.Tudom, ezekről nem egyedül Gyurcsány tehet, sokkal inkább a “mögötte álló” frakció. Ha esze van menekül ebből a jövő nélküli tutyi-mutyi MSZP-ből és még idejében új pártot alapít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  29. A jövőről is néhány szót, hiszen a múltból csak okulni kell, nagy jelentőséget nem érdeme neki tulajdonítani, Fontosabb előre tekinteni! Sokan mondják, hogy összefogással kell és lehet legyőzni a Fideszt. Én nem vagyok híve a feltétlen összefogásnak, későbbiekben megint csak a viszálykodást és a hátbatámadást hozhatja.Ezen kívül, kinek van kedve összefogni a jelenlegi Jobbikkal, vagy a képmutató LMP-vel, esetleg a Gaskó féle szakszervezetekkel? Hosszú távon akkor már sokkal jobb ha alakul egy egy platformon lévő gerinces, határozott (tömeg?) párt és megvárja amíg a Fidesz saját magát temeti el.Mert Orbán már ássa a sírt gőzerővel!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  30. A választás óta mást sem tesz Orbán és köre csak árt és tönkretesz ,folyamatosan bizonyítja, hogy alkalmatlan a kormányzásra. Nem kormányozni, nem szolgálni,hanem uralkodni akar. Ezzel szemben, Gyurcsány és követői kivételével, a szocik sunnyognak,be vannak tojva.Ha kritizálják a kormányt,azt szinte bocsánat kérően teszik. Pedig az AN-ban Bartus László is ordításra biztat. Tartok tőle,hogy az MSZP prominensei vagy süketek,vagy gyávák,vagy szurkolnak Orbánék 2014-es győzelméhez és ezzel mocsok módon cserbe hagyják az országot! Ébredjetek Attila és fogjatok össze Ferivel . Nem másért,csak országunk megmentéséért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  31. Az MSZP-nek befellegzett. Gyurcsány lépjél már! Vedd észre, velük süllyedsz a mocsárba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  32. tivadarm!
    Sajnos Attila soha nem fog Ferivel összefogni, mert akkor magára haragítja a párton belüli támogatóit. Ezt lehetett legutóbb látni a boríték megsemmisítési akciónál is és ez tűnt ki a legutóbbi kongresszuson mutatott viselkedéséből is. Még nagyobb baj, hogy ahogy írod a sok sunnyogó még mindig nem érti meg, hogy jelenleg egyetlen ember van a párton belül, aki talán kihúzza a gödörből őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  33. Nos: jobb későn, mint soha! Én elhiszem, hogy Gyurcsány túl volt terhelve, sok is lehetett egy embernek a miniszterelnökség és a pártelnökség. TALÁN ezért nem jutott el hozzá, amit a tagság és a szimpatizánsok túlnyomó része állított: NEM ÍGY kell kommunikálni (sőt! KOMMUNIKÁLNI kell!)
    Az Mszp (és személyesen Gyurcsány) kommunikációs stábja olyan munkát végzett, hogy nem lepne meg a nevük a fideSS fizetési listáján. Ezért haladéktalanul ki kell rúgni őket! Ha pedig teljesen ingyen, viszont képességek hiányában működtek, akkor azért kell tőlük sürgősen megszabadulni.
    Az NEM pártkommunikáció, hogy Gyurcsány blogolgat a facebookon!
    Ennél azért több kellene a fasiszta gőzhenger megállítására. Például szakemberek. No meg nem ártana a túlélésért küzdő baloldali fórumokat megtámogatni. A sajtóba befektetett minden fillér busásan megtérült Orbánnak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  34. F.Marianne
    Nálad a pont.Tökéletesen látod!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  35. kekec!
    Te tévedésben vagy, most nem Gyurcsánynak kéne kommunikálni, hanem Mesterházynak, de sajnos ő erre teljesen alkalmatlan a Fidesszel szemben. Csak ismételni tudom magam, hogy Gyurcsány a párton belüli ellenállás miatt nem tud a párt prominens képviselőjeként megszólalni. Marad a blog, ahol leírhatja a véleményét és maradunk mi, akik megértjük őt. Vagy észreveszik végre a pártján belül, hogy engedni kell őt, vagy alapít egy új demokratikus pártot és megpróbálja onnan megszólítani a változást akaró embereket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  36. Hol vannak a baloldali fiatalok ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  37. meghogy a fiatalok, de hol van pld Fodor Gabor? erdekes modon, bizton hiszem, hogy Fodor barmikor le tudna szofosni orbant barhonnan, megsem szol….vajon mi folyik a hatterben?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  38. Sunyi alak ez a Csányi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. Gyurcsány minden valószínűség szerint jól látja a helyzetet, hiszen Ő többet is tud ezekről az ügyekről a mezei állampolgároknál.
    A baloldalnak, illetve a demokratikus ellenzéknek azonban le kell vonnia a tanúlságot ezekből az ügyekből. Illene kellő önvizygálatot tartania arról, hogy miért volt sikertelen vagy túlzottan elnéző, megengedő a kormányzásai idején a jobboldali jogsértések ügyeiben, hiszen, ma sem tudjuk:
    - hova tünt a pénz és ki a felelőse az MDF-FIDESZ székházügyének,
    - kik tüntették el Kaja Ibrahim és Josip Tot útleveleinek felhasználásával pártemberek és rokonaik által irányított pártközeli cégeket, kijátszva ezzel adótartozásaik államkasszába való befizetését,
    - miért grippen vadászgépeket vettünk, s az ebből eredő károkért kiket terheli a felelősség
    - visszaélve a hatalommal, hogyan lehetet barátoknak milliárdokat érő állami gazdaságokat átjátszani,
    - hogyan adósodhattak el bűntetlenül ilyen végletesen az önkormányzatok,
    - hogy fordulhatott elő, hogy az MSZP_SZD kormány kádere, a BKV “jeles” igazgatója a választási kampályban 50-60 feljelentést téve – melyek végkifejlete a feledés homámájába merült – főszerepet vállalhatott a kormány a fővárosi vezetés megbuktatásában, a totális FIDESZ hatalomátvétel elősegítésében,
    - miként működhetett és “dolgozhatott” szabadon egy jobboldali párthoz és annak vezető politikusaihoz (két volt titok-miniszterhez) közel álló magán-titkosszolgálat,
    és folytathatnám az ügyek felsorolását, de mindegyikkel kapcsolatban fel kell tenni azt a kérdést, hogy a balliberális kormányok miért nem tettek semmit ezeknek az ügyeknek a felderítésére, a felelősök megbüntetésére és a közvélemény tájékoztatására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  40. “Első az okok közül a balliberális oldal intellektuális elsekélyesedése…”
    *
    Borzasztóan igaz meghatározás, amely igaz a párt tagjaira, de legalább annyira igaz a választó tömegekre is. (pl.:”X néni, aki csalódottságában nem ment el szavazni”, most meg csodálkozik a Diktátor diktatúráján.) E jelenség – véleményem szerint – részben az elöregedéssel, másrészt a természetes fogyással is magyarázható. Sajnos a történelemben járatlan, sőt nagyrészt műveletlen ifjúság pedig nem tud eligazodni a mindennapok vitáiban és harcaiban. Képtelen bölcs következtetéseket levonni és döntéseket hozni a várható következmények tekintetében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Baloldali Összefogás?
    Hányan voltak tegnap a gesztenyés kertben?
    Én hívő ember létemre elmentem, hogy tegyek valamit a szabadságért és a fasizmus ellen. Hol voltak uraim, hölgyeim? Én ma is elmegyek a Metodistákhoz virrasztani, az elveszett szabadság ügyéért. A bálványosok és csatlósaik, a hamisságot hirdetők,a megbotránkoztatók elnyomása ellen. Lehet tenni, imádkozni a hívőknek, véleményt alkotni és kiállni mellette a nem hívőknek. Tessék, tessék. Kedves baloldali gazdagok, lehet támogatni az AN-t.
    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Idelátogattam újra, és rájöttem, figyelmen kivül hagytam GETS javaslatait :
    bulvársajtó, kereskedelmi TV, stb.
    IGEN ! Ha ott “szólalunk meg ” akár hülyeségekkel is, az eljut a tömegekhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos