Ronai and Ronai
AMERIKAI

Meleg katonák vonultak fel San Diegóban 2011. július 18. hétfő 20:02 | AN Forrás: AP

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Meleg katonák vonultak fel San Diegóban

San Diego – Az amerikai hadseregben szolgáló katonák is ott meneteltek a hétvégi melegparádén. A szervezők szerint megtört a jég, kihívás érte a Pentagon „nem kérdezzük, és akkor nem kell hazudnod” politikáját.

Mintegy kétszázötven katona vett részt a kaliforniai városban a hétvégén rendezett felvonuláson a haditengerészet egy volt műveleti specialistájának szervezésében. A legtöbben ma is aktív szolgálatot teljesítenek, kisebb részük volt nyugdíjas. A másságukat nyilvánosan vállaló katonák nem vettek fel egyenruhát, de pólójukon jelezték, hogy a haditengerészethez tartoznak, plakátjaikon pedig fegyvernemi jelzéseket tüntettek fel.

A hadsereg jelenleg érvényes politikája értelmében az aktív szolgálatban lévő homoszexuálisoknak és leszbikusoknak teljes mértékben a magánügyük kell legyen nemi orientációjuk – elannyira, hogy ezt tilos közölni magukról. A Pentagon nemkívánatosnak tartja az ilyen jellegű parédékon való részvételt is, épp ezért a jelentősebb eseményeken katonákat eddig nemigen lehetett látni.

A menetre három nappal azután került sor, hogy az Egyesült Államok 9. kerületi fellebbviteli bírósága helybenhagyta ugyan a hadsereg politikáját, kimondta azonban, hogy nem büntethető és nem különböztethető meg hátrányosan a másságát nyíltan vállaló katona.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Miért, mitől tartottak jobban az arab világban szolgáló jenki katonák? A terroristáktól vagy saját meleg bajtársaiktól? Morálisan lehet, hogy rombolóan hathat, ha a nőhiánnyal küszködést homoszexuális tagok is “tovább borzolják”, de az ellenség sikerei és társak súlyos sebesülése vagy halála ennél sokkal komolyabban gyengítheti az összetartást és a harcok folytatásába vetett hitet.

    Engem legalább is addig semmiképpen nem zavarna, ha a férfiként egy homokos lenne a közelembe, ha az történetesen gépágyújával fedezne engem az akció során. A túlélés sokkal fontosabb lenne számomra ott, mint az ilyen kicsinyes moralizálás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Már vannak markotányos fiúk is?
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Szerintem meg a szexualitas teljesen maganugy. Sajnos a homokosok mindehogyan a vilag tudomosara akarjak hozni massagukat. Ahogy a heterosexualisak nem vonulnak fel , ugyanugy a homokosoknak sem kellene vonulgatniuk. Mik ezeknek a felvonulasoknak a celja ? Tarsadalmi elfogadtatas ? Ne adj Isten kovetendo pelda ? Miert kell az egyebkent normalisan elo/dolgozo homokosoknak ivetkozni sajat magukbol es mint demonikus orultek magukat mutogatva felvonulni az utcakon ? Lehet hogy ez a homokosok igazi arca ? Mi kozom nekem, vagy a gyerekeimnek ahoz hogy ki kivel mit csinal a zart ajtok mogott ? Miert kell ezt az utcar kihozni ? Szerintem a melegfelvonulas igenis a tobbi nem homokos ember reszere elkovetet eroszak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  4. A katonasag azert mas. Hangsulyozom nem az ember elutasitasarol vagy eppen ala fole ertekeleserol beszelek.

    A szitu a kovetkezo : A homosexualis ferfiak nagy mondhatni donto resze lelkileg is megvaltozik. Az az noies vonasokat vesz fel. Nyomas alatt hamarabb megtornek illetve kiborulnak. Ez abbol a dologbol adodik hogy egyszeruen noies ertekrend fele orientalodnak. Noket pedig alapvetoen nem engednek harc kozelebe csak kozvetetten modon ( pl pilota , vagy eppen haditengereszet ) mivel ha valahol szamit hogy mikent birod a nyomast hat az a csatater. Raadasul ha osszeomlasz akkor nem csak te maradsz ott hanem a kar az egesz szakaszod vagy egyseged.

    Mondhatnak akkor hogy “jo akkor menjenek a haditengereszethez” Ez meg azt a kerdest veti fel hogy akkor meg melyik szallasra ? A nokhoz ? Azon a gyengebbik nem kepviseloi akadnanak ki. ( jogosan ) A ferfiakhoz ? Kerem szepen en sem szeretem mikor a seggemet bamuljak a zuhanyzoban vagy eppen amikor keszulok lefekudni.

    Az az igen nagy macera a dolog.

    Vannak poziciok ahol viszont minden tovabbi nelkul lehetne oket alkalmazni katonai teruleten is :

    Ellato alakulatok , karbantartas, adminisztracio, stb stb.

    Szoval vannak dolgok amit nem lehet csak azzal elintezni hogy “jogom van” mert ez a fajta hozzaallas emberek eletebe kerulhet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  5. No, akkor megvan, kiket kell az első vonalba küldeni.
    Együtt valamennyit, kéz a kézben.
    :lol:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  6. mosolygo

    Meg van a homoszexualatasrol a maganvelemenyem ami haaat nem pozitiv. Ennek ellenere ok is emberek es oket is megilleti az elethez valo jog. Sot meg a hibazashoz valo jog is. Vannak kozottuk nem kevesen akikre emberileg lehet szamitani ahogy a heterok kozott is, es vannak kozottuk szelsosegek is .

    De csak azert a golyozaporba kuldeni oket mert homoszexualisok, haaat ez amolyan Nurnbergi szokas inkabb.

    Kerlek te se tedd ezt ( en sem teszem pedig naponta talalkozom veluk a zuhanyzoban ) mert holnap te kovetkezel utannuk mert akkor eppen a “mosolygos” nicknevueket kuldik majd egyebb ok nelkul a golyozaporba aknatszedni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  7. ubul: Böszmeséget írsz : A pilóta-szakma egyáltalán nem nőknek való , bár mindenféle idiótikus egyenjogúsági blabla fejében vesznek fel nőket is vadászpilótának , öket aztán reklám-filmekben mutogatják , női szavazók kedvéért.
    Ki is fejtem miért nem :
    1. Légiharcban többnyire az győz akinek olyan a hátizomzata mint valami hordárnak. Baromi megterhelések vannak a szük fordulókban , a gyenge izomzatúak ezt nembírják , meg kell halniuk,
    2. A pilótának akkor is maximálisan teljesítenie kell a levegőben , különféle műszerek , kapcsolók között , ha egy repesz betalál és a vér a szemébe meg a müszerfalra fröcsköl.
    3. Menzesz idején a nő ( a női nemmel szemben érzett minden tiszteletem ellenére ) alkalmatlanná válik olyan tevékenységre , amit ma az emberi elme és emberi test és összpontosítóképesség egyik legmagasabb szintű tevékenységének neveznek : A harci repölőgép-vezetés !
    -
    Természetesen a hölgyek is megáll( hat ) ják helyüket ebben , de azért senki ne gondolja azt hogy ez jellemzővé fog válni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  8. Ubul:
    Azt írod hogy ” harc közvetlen módon , haditengerészet ”
    Neked fogalmad sincs milyen az amikor egy 1 tonnás lövedék betalál egy hadihajóba és ennek hatására csak úgy könnyedén , mint egy papírlap , átsuhan a helyiségen egy 70 centi vastag acéllemez , egyenesen az ott tevékenykedő ” közvetett ” harcot folytató 50-60 gépészen , fegyverkezelőn , vagy elekronikus kiértékelőn keresztül.
    Légy erős : a lövészárokban szerezhető sérülések csak hétvégi búcsukban történő bicskázás utáni állapotok ahhoz a vérfürdőhöz képest , amik egy ilyen hadihajón előfordulhatnak !
    Tetézve azzal hogy a páciens utána vagy megég , füstbe vagy vízbe fullad , vagy úgy ég meg hogy közben vízbe fullad. Ráadásul választási lehetőség nélkül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Lol:P
    Geyza isten vagy…..
    Gondolom,mielőtt beálltál az SAS be,azelőtt vadászpilota voltál.

    1.Példát ha kérhetünk az utóbbi 30 év “szűkfordulós”nagy G terhelésű légiharcairól.A mdern légiharcban az győz,aki F22 ben ül a Mig29 ellen.
    Remélem tudod,hogy a női pilotáknak ugyanazt a g próbát kell csinálni
    mint a férfiaknak,k…ra nincsennek lemaradva.

    2.Több vértől vinnyogó,meg beájuló férfit láttam mint nőt,a legmarkánsabbat a honvédségnél

    3.Nem támogatom amugy én se a nők katonáskodását,bár évezredek óta ott vannak a csatamezőn.Különleges katonai alakulatok azért mellőzik őket,mert
    fizikailag tényleg gyengébbek.
    Közvetlen harcoló alakulatbnál (USA)meg azért,mert a puha férfiakat egy sebesült nő egyszerűen csontig sokkol.
    Az megint más kérdés hogy a koedukált seregben hogy lehet feldolgozni a szexuális késztetést,mindenesetre próbálkoznak.

    Most pedig a legérdekesebb,kérlek ird le nekünk,milyen az a saját tapasztalatod szerint,mikor az egytonnás lövedék blabla
    De pontosan kifejtve,hogy akármelyik hajódarab ha rádesik,mitől más mint mikor a páncálkocsi zuhan rád.Azonkivül kérnék egy összehasonlitást a sebesülésszámok arányáról,az USA gyalogosainak és az USA navy matrózainak részvételével a vietnami háboru ota,balesetek nem számitanak.

    Utána tedd már oda arcolva,kinek nics fogalma miről:(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. “Átsuhan a helyiségen”lol,mint a papirlap…lol…..meg kellene nézned egy hadihajót 70 centis acéllemezestől,suhanó helyiségestől,50-60 gépészestől

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. szia /Geyza

    “ubul: Böszmeséget írsz : A pilóta-szakma egyáltalán nem nőknek való , bár mindenféle idiótikus egyenjogúsági blabla fejében vesznek fel nőket is vadászpilótának , öket aztán reklám-filmekben mutogatják , női szavazók kedvéért.
    Ki is fejtem miért nem :
    1. Légiharcban többnyire az győz akinek olyan a hátizomzata mint valami hordárnak. Baromi megterhelések vannak a szük fordulókban , a gyenge izomzatúak ezt nembírják , meg kell halniuk”

    Eloszor is nem csak vadasz ( harci pilotak vannak ) hanem szallito es egyebb kiszolgalo repulogepek. Masreszt pedig a legiharcban manapsag ugyan kizarni nem lehet de csak elvetve fotrdul elo dogfigth az az kozeli manoverezo legiharc. Raadasul a 9G s manovereket a vadaszpilcsi csajoknak is birni kell ebbbol vizsggaznnak is.

    Ki is fejtem miért nem :
    1. Légiharcban többnyire az győz akinek olyan a hátizomzata mint valami hordárnak. Baromi megterhelések vannak a szük fordulókban , a gyenge izomzatúak ezt nembírják , meg kell halniuk”

    Az izomzat ahohgy fentebb irtam mar nem anyira fontos. ( persze fittnek kell lenni de az nem ugyanaz mint a sulyemelo birkozo ) amugy a monotonitast meg eppen a nok birjak jobban. Mar pedig ebbol all a munkajuk 95% a

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  12. “Azt írod hogy ” harc közvetlen módon , haditengerészet ”
    Neked fogalmad sincs milyen az amikor egy 1 tonnás lövedék betalál egy hadihajóba és ennek hatására csak úgy könnyedén , mint egy papírlap , átsuhan a helyiségen egy 70 centi vastag acéllemez , egyenesen az ott tevékenykedő ” közvetett ” harcot folytató 50-60 gépészen , fegyverkezelőn , vagy elekronikus kiértékelőn keresztül.

    A multban elsz. Raadasul nem is kozelmultban. Ma mar SEMELYIK haditengereszetnek nincs sem 1 tonnas lovedeke sem pedig 70 cm es pancelzata. De nem is ez a lenyeg hanem a haditengereszetnel levo munkak nagyreszere igen csak alkalmasak a gyengebbik nem kepviseloi.
    Mondjuk nem tengereszgfyalogosnak.

    Szia EM

    Kozben latom mar hogy mas is megvalaszolta a dolgot, szoval en befelyezem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Kedves Ubul :
    Egy átlag vadászgép légiutántültés nélkül jó egy órát a levegőben tud maradni. Nemnevezném ezt monotonitásnak.
    A mai felfogás szerint -ellentétben a Második Világháborút közvetlenül követő időkig – egy harcigép leggyengébb láncszeme maga a pilóta. Egy mai harcigépet nem tud pilótája olyan légerőknek kitenni ( fordulók , zuhanásból való felvétrel ) hogy ne ájuljon el vagy ne törjön el valamije. Tehát -természetesen a felkészülés mellett – az győz a modern légiharcban aki erősebb fizikumú.
    Nagyon sajnálom de evvan.
    -
    Hadihajók kérdése.
    Tudomásom szerint az US Navy szolgálatban tart olyan nagy hadihajókat amik hordoznak negyvenegy és feles lövegeket. Ezeknek cca 1000 kiló körüli lövedékeik vannak , lehet hogy kisebb, nemsokat számít párszáz kiló ide vagy oda. A kisebb tömegű robbanófejjel ellátott rakéták is tudnak szép pusztítást végezni , rögtön elmesélem , Em kollega okulására:
    -
    Em:
    Az iraki iráni háborúban az USA Irak mellett állt. Megtörtént mégis hogy egy iraki vadászgép -tévedésből- kilőtt egy fedélzeti Exocet ( Francia gyártmányú levegő-vízfelszín) rakétát egy amerikai hadihajóra , akinek az elektronikus ellenintézkedés-rendszere baráti gépnek ismerte fel az irakit.
    Eredmény : óriási luk a a hajó oldalában és valami 35 körüli halott ! (Sebesültekről nemtudni . valószínüleg nemis voltak. Abban a helyiségben mindenkiből csak húscafatok maradtak )
    Kitartok véleményem mellett : a háborúskodást nem a szebbik nemnek kell elintéznie , viszont -mivel valóban jól megtudják osztani figyelmüket- egyszerűen NÉLKÜLÖZHETETLENEK a katonai árú-ellátó rendszerben.
    Rajtuk áll vagy bukik az hogy egy harcoló alakulat bárhol a világban naprakészen megkapja a logisztikai szolgálaton keresztül a részére feladott árut.
    Gondoljunk bele : Ma , ha Amerika harcol , akkor ÁTLAGOSAN 1 harcoló katona napi ellátmánya 1 tonna ! ( Mondom , ez átlagolva van. Nyilván kevesebb jut ebből egy gyalogosra mint egy vadászpilótára )
    Namármost egymásután érkeznek az Államokból az óriás-szállítógépek és targoncákkal kihányják az áruk tömkelegét a gép mellé , a betonra. A csomagokon-ládákon csak kódok meg számok vannak.
    Ekkor megjelennek a ligisztikai szépségek a laptopjaikkal és pillanatok alatt széjjel szortírozzák az egészet, minden megindul a végcél felé. EZ EGY HIHETELEN RENDSZER és a hölgyeken áll vagy bukik az egész.
    -
    Nomeg nefeledkezzünk meg a hagyományos ápolónői és orvosi tevékenységről , aminélkül egy hadsereg veresége ( komoly háborúban ) előre kódolható.
    -
    Szóval a modern háborúban mindenkinek megvan a maga szerepe , de mintahogy egy morcos képű hadfi nemalkalmas kedvesnővérnek , úgy egy eszement csaj sem alkalmas kommandósnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Em:
    Az ATF ( Advanced Technology Fighter ) olyan manőverezőképességet tud felmutatni nagy sebesség mellett , amit csak megfeleő testi kondícióval lehet elviselni.
    Nem véletlenül bukkannak rendre fel az olyan híresztelések hogy ki kellene küszöbölni a pilótát a jövő harci gépeiből , mert nembírják a gyűrődést.
    Dehát ez eleddig nemnagyon sikerült.
    Légiharchoz ember kell.Egyelőre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ősztől a homoszexuálisoké is a katonaság 2011. július 24. vasárnap | AN

Rhode Islanden érvényes a meleg élettársi viszony 2011. június 30. csütörtök | AN

Melegek előtt beszélt Arkansas kormányzója 2011. június 29. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos