Szöul – Kilenc észak-koreai állampolgár szökött át délre a tengeren át.
Katonai forrásokra hivatkozva közölte az egyik szöuli hírügynökség, hogy múlt szombaton kilenc északi állampolgár ért partot ladikjával egy déli szigeten. Az Udo szigetén kikötött emberek kilétét és szökésük pontos okát egyelőre nem közölték, ám nem lehet nehéz kitalálni, mi ellen menekültek.
A koreai háború vége óta már több mint 20 000 északi menekült délre az elnyomó, totális diktatúra ellen, mely rendkívüli nyomorral párosul Észak-Koreában. Ennek ellenére Phenjan folyamatosan azzal vádolja déli szomszédját, hogy erőszakkal tartja maguknál a hozzájuk szökött északiakat, ám azt soha nem részletezik, hogy szerintük miért is szöknek el, vállalva a veszélyes utat a Sárga-tengeren.
Forr a világ, forr, mint a tenger,
Amelyet a vész ostromol;
Küzd a hajós, hogy partra kössön;
S nem tudja, mint? nem tudja, hol?
Im itt tátong az éhes örvény,
Ott bősz habok torlása van…
Forr a világ, forr, mint a tenger,
Izgalmasan, borzalmasan