Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rasszistát jelöl alkotmánybírónak a Fidesz 2011. június 24. péntek 13:01 Forrás: AN

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rasszistát jelöl alkotmánybírónak a Fidesz

Budapest – Kitiltaná az éttermekből a romákat Pokol Béla. A Fidesz alkotmánybíró-jelöltje egy korábbi cikkében az emberek közötti, nyíltan etnikai alapú különbségtételre tesz javaslatot, ezért a Magyar Helsinki Bizottság szerint alkalmatlan arra, hogy alkotmánybíró váljon belőle.

A Magyar Helsinki Bizottság nyílt levélben kérte az országgyűlési képviselőket, hogy ne járuljanak szavazatukkal Pokol Béla alkotmánybíróvá választásához. A jogvédő szervezet idézi Pokol Béla egyik tavalyi írását, amelynek alapján a Fidesz-KDNP alkotmánybíró-jelöltje elfogadhatónak tartja az olyan hátrányos megkülönböztetést, amely pusztán az érintett etnikai hovatartozásán alapul, ami az egyenlő emberi méltóság megtagadását jelenti.

A jogvédők álláspontja szerint, aki nem hisz az egyenlő emberi méltóságban, nem méltó arra, hogy egy demokratikus állam alkotmánybíróságának tagja legyen. Levelükben idézik Orbán Viktor miniszterelnököt, aki korábbi beszédében elfogadhatatlannak tartotta az egyenlő emberi méltóság követelményének megsértését. A Helsinki Bizottság arra kéri a képviselőket, hogy amennyiben egyetértenek Orbán szavaival, úgy ezt Pokol Béla megválasztásának elutasításával is juttassák kifejezésére.

A jogvédők által idézett 2010. augusztus 17-iki cikkében Pokol Béla azt javasolta, hogy függesszék fel az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatályát a magánszemélyek (pl. étteremtulajdonosok) vonatkozásában, “ha az adott településen az előzetes tapasztalatok alapján a közvéleményben meghatározott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók esetében fokozott bűnelkövetés valószínűsége vált bevetté. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia.”

Ha tehát, írja a bizottság, egy település közvéleményében (hogy ez pontosan kinek a véleményét jelenti, azt Pokol Béla nem fejti ki) az a benyomás alakul ki, hogy a romák nagy számban követnek el bűncselekményeket, akkor például a településen működő étteremben ezen az alapon jogszerűen kitiltható minden roma a saját egyéni magatartására való tekintet nélkül.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -3 ( 5 szavazatból)
Rasszistát jelöl alkotmánybírónak a Fidesz , 3.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. Nomen est omen – A Pokol név jelzőként is kiváló, a várhatóan alkotmánybíróvá választható fidesz jejöltre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  2. Hát már itt tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  3. Akkor innentől Vitya és Lézer Lázár nem mehet vendéglőbe? Nem mintha ki mernének mozdulni a saját védett környezetükből…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  4. A Figyess olyat jelöl akire szüksége van. Az eljövendő KZ-munkatáboros demokráciához ilyen emberek kellenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  5. Nem pontosan e témakörbe vág, de szóvá tenném, hogy az úgynevezett c i g á n y z e n e, azaz a magyar nóta, vagy másfél évszázadon keresztül a magyaros vendéglátást fémjelezte. (Maga Liszt is a kávéházi cigányzenéből merítette a magyaros mintáit.) Elmaradhatatlan színfoltja volt a jobb éttermeknek. A külföldiek – köztük barátaim is – éltek haltak érte. Sok népszerű nóta szerzője is cigány volt. Egy jó ebéd, vagy vacsora elképzelhetetlen volt nélküle. Igaz, nem éppen a bartóki, kodályi zenei eszmények megtestesítője volt, de tagadhatatlan, hogy a hétköznapi magyar kultúra részét képezte, melynek ma már lassan a nyomai is eltűnőben vannak.
    Igen, ez maga a magyar Pokol – aki ezek szerint magát, Dankó Pistát is kitiltaná a dorozsmai csárdából…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  6. Németországban is lettek kiváló jogtudósokból náci bírák…az ész nem jár emberséggel….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  7. a Heslinki Bizottság levelében idézte Orbán Viktort:

    Orbán Viktor miniszterelnök 2010. szeptember 13-án a következőket mondta az Országgyűlésben: „minden olyan megnevezés ellen tiltakozni fogok, amelyből az következne, hogy azért, mert az ember valaminek születik, potenciális bűnözővé is vált. Ezt nem fogadhatjuk el. [...] Ezért [...] egyetlenegy polgártársunkat – legyen akármilyen származású, legyen akármilyen az életútja, legyen akármilyen a szociális helyzete – mi soha nem akarunk abba a helyzetbe hozni, hogy mikor megnevezzük, méltánytalanságot kövessünk el vele szemben, és belegyalogoljunk a méltóságába. [...E]gy szempontból – és ezt egy kereszténydemokrata közösség mindig vallani fogja – mindannyian egyenlők vagyunk: az emberi méltóság szempontjából. Nagyon sok ember van, aki már csak ebből a szempontból egyenlő, és ezt nem lehet tőle elvitatni, nem lehet tőle elvenni. Ha úgy tetszik, szociálisan, erkölcsileg, filozófiailag nem fogadható el olyan megoldás, amely az emberi méltóságot megkérdőjelezi [...].”

    Tovább: http://www.jogiforum.hu/hirek/25635#ixzz1QCHKmcVB

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  8. Nem számít,hogy rasszista,ki az ördög törődik vele,a lényeg,hogy a mi fideszes kutyánk kölyke.Meg aztán a lényeg,hogy majd úgy szavaz,ahogy a diktátor akarja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. Pokol Béla már régóta persona non grata a demokratikus közéletben, a Fidesznek viszont pont ez jó.Megint kikeresett és felkapott egy igazi antidemokratikus vazallust.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  10. Az Alkotmánybíróságnak már teljesen mindegy, milyen tagjai vannak. Legalább is a demokrácia-hívők számára. Ez a testület, mint ahogy korábban már arra utaltam, Bihari Mihály vezetésével kezdte elveszíteni a szakmai és emberi tartását, amikor szabadjára engedték a FIDESZ 300 forintos demagógiát, beállva a kormányt buktatni akarók sorába. Végleg pedig 2010 áprilisa után nullázták le magukat, amikor nem foglaltak állást a médiatörvény, a magánnyugdíj-pénztári vagyonok elkobzása és más, az emberi jogokat mélyen sértő törvényekkel kapcsolatos beadványok ügyében. Ezt a FIDESZ-segéd testületet most a Vezénylő tábornok mamelukjaival bővítik, hogy semmiben se tudják veszélyeztetni a sarkalatos törvények gyors életbelépését.
    Azt gondoltam, hogy egy-két gerinces tagja van még a testületnek, aki, ha másképp nem lemondásával áll ki a demokrácia mellett., ahogy a portugál bírák fejezték ki, az ottani kisebb probléma elleni nem tetszésüket. Nem így történt, itt már teljes az azonosulás és a behódolás. Pokol “úrnak” az a kijelentése, hogy “…az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia.”, nem csak rasszista, hanem a jogrenddel ellentétes lincshangulat szerinti bíráskodásra való felhívás is, ami jogállamban megengedhetetlen. Ahogy az is, ahogy a Balsai Istvánnak nevezett fülkeforradalmár értelmezi a jogot. Viszont sokak megkérdőjelezik, hogy Magyarország jogállam e még.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  11. Úgy néz ki, hogy a cigányság elitje kiugrik Orbán mellől. Viktátor fegyelmezni akar, most az étterem, holnap a bevásárlóközpont aztán kitudja, mi jön még. Emberek ébredjetek, legközelebb fontoljátok meg, hogy hová teszitek a voksot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  12. … és mikor lesz a legközelebb ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. Nem egyedül a pokolfajzatra jellemző ez a felfogás. A magyarországi jobboldaliak közül, akik közéleti szereplést vállalnak, az a kirívó, ha nem ilyenek. Tehát nem a Pokol Bélák az első számú közellenségei a magyar demokráciának, társadalmunknak, hanem maga a Fideszben gyökerezik.
    Ezzel a társasággal Hilery Clinton, ha együtt mutatkozik, róla is megvan a külön bejáratu véleményem. Akkor az Amerikai Demokratákban is nagyot csalódok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  14. Ma a cigányokat, holnap a zsidókat tiltja ki az éttermekből!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  15. Úgy van Trulla….azután meg jönnek a homoszexuálisok, végül az összes ellenzéki. Így megy ez…. Dolfi is így kezdte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  16. Az egészből ami egyértelműen leszűrhető, az a jogásztársadalomra vonatkozik.
    Ha a jogász szakma csúcsa az alkotmányjog és pályacsúcs az AB tagság, akkor ha ilyen az elit, milyen a köz?
    Gyakorlatilag a teljes magyar jogásztársadalom egy csürhe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  17. Pokol Béla?
    Ha valakinek olyan “illusztris” haverja van mint Bayer Zsoca, annak már fel sem tűnik ennek az embernek a mentalitása.
    Végül is mit lehet várni ennélfogva Orbántól?Ilyeneket, mint Pokol Béla!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  18. Ha nekem ha saját éttermem lenne én bizony kiírnám hogy fideszes politikusnak belépni tilos!!!
    Még ha fizet sem engedném be!!!
    Ugyanis nem szeretném ha a vendégeimnek elmenne az étvágya!
    Na meg még a más pénzével akarna fizetni, esetleg még ellopna(államosítana valamit!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Az ilyen pokolfajzatoktól még a levegőt is sajnálom.
    Illetve csak 10 percre vonnám meg tőle!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  20. Attól tartok, ezt már nem a fityisz, hanem a jobbik jelölte és a fityisz jobbnak látta a “ha nem tudod megakadályozni, akkor állj az élére” elvet alkalmazta…
    :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  21. Fasiszta kormánynak fasisiszták a csőcselékük!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  22. Gyerekek a Pokol var ratok MO-n

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  23. Mikor lesz valaki,aki ennek a viktátornak ad két pofont,elzavarja,oszt jónapot

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Slimplemind.
    Remélem minél hamarább, nem kell várni még három évet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  25. Kinek képzelik ezek magukat? Úgy viselkednek mintha ez az ország a saját tulajdonuk lenne. Ezek a megélhetési barmok osszák az észt, akik életükben nem dolgoztak. Akárkit elkapok a fidesz bandából, nem felelek magamért, mert ezeket épp ésszel már nem lehet kibirni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  26. Stefán,
    úgy gondolod, hogy egy előre hozott választás, nem adna újabb 4 évet ennek a kormánynak? …..ugye van egy közmondás, hogy ne fessük az ördögöt a falra….és vajon, miért folyik a választási törvény előkészitése már most (???)egy nyári szünet elött….??? …..ebbe nem is gondoltam bele….MIÉRT? olyan sürgős?…??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Simplemind.
    Szerintem, ha most lenne választás a Fidesz bukik.
    Ha bevezetik, a rendkívüli állapotot, valóban tovább maradhatnak. De miért lenne rendkívüli állapot? Vagy majd ők csinálnak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. Nem rendkivüli állapot, hanem előrehozott választás…..miért tárgyalják, ahogyan felénk mondják”"”soványmalacvágtában”"” a választási törvénytervezetet éppen ettől a héttől, mitől olyan sürgős ez 2011. júniusában????
    …. a helyi időszakos választások, + a közvéleménykutatások nem azt mutatják hogy bukna a fidesz….. + lebegtetik az egyfordulós választási rendszert….
    ….. hogyis hivják választási szakértő Tóth Zoltán, sitty-sutty lemondott (???)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Nincs itt sem alkotmány, sem bíróság. Fékezhetetlen fasiszta terror kezdődött,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  30. Simplemind.
    Értelek, de egy angol miniszterelnök mondta, csak abban a statisztikákban hiszek, amit én hamisítottam. Ebben az országban a Fidesz már szinte mindenkibe belerugott. Nagyanyámon kívül nem sok ember van, aki hisz nekik. Mondom is, mama ezek maga ellen dolgoznak, mire jön a válasz, de olyan szép ember. Innentől nincs több érvem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. stefán,
    gondolj bele mitől sürgős egy választási törvénytervezet 2011. júniusában.???
    ( nem válaszolok rá, még hipotézis szinten sem, pedig van 5letem:((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. Simplemind.
    Ha úgy van, amint gondolod, remélem az embereknek lesz eszük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Az a baj, h Viktátor is csak a beszédeiben tartja “elfogadhatatlannak az egyenlő emberi méltóság követelményének megsértését”… Szerintem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Stefan!
    Ne reménykedj. Az emberek igen nagy többsége megvezethető és mint birka megy a nyájjal. Olvassál más fórumokat is és látni fogod, hogy leszámítva a bértollnokokat sokan még mindíg hisznek ennek a fasiszta bagázsnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  35. Avi.
    A remény hal meg utoljára. Szoktam más oldalakat is olvasni és úgy veszem észre változik a vélemény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  36. Ezt s Pokoli urat hogy is mondjam csak hogy szalon képes legyen….nehéz így maradjunk abban hogy a keresztjükre kéne ültetni az apa a fiú meg a szent segg nevében. Nem nagyon lehet értékes hozzászólást tenni egy ilyen hír hallatán.
    Lassan tényleg be indul az exodus s egy értelmes ember nem marad Orbisztánban mert nem viseli el a szégyent hogy mikor a világ magyar országot említi egyszersmind az ő hazáját is említi. Csak abban reménykedhetünk hogy le hullik az álarc és mindenki számára egyértelművé válik mi is lett magyar hon államformája köztársaság helyett “sosem volt birodalom”. A demokrácia képviselőinek számító országok tétlensége bűn mi vissza szál majd a fejükre. Nem segítséget várok én az uniótól vagy az USA -tol ,sőt ahogy vesszük pont az ellenkezőjét ami rövid távon nekünk is fájni fog. Szigeteljék el az országot gazdaságilag s politikailag. Ha kell éheztessék ki Orbisztánt,egyszóval közösítsék ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. A fideszes rasszista az jó rasszista…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Nem kell csodálkozni, ha lassan a fél ország rasszista lesz, mert nekik valóban minden megvan engedve.
    A magyart büntetik, ha valahol kiáll a portékájával, főleg ha az számla nélküli.
    Ők viszont akadályoztatva a közlekedést, lásd Őrs Vezér tér Kőbányai oldala a METRÓ bejárata, ahol a zöldségeiktől lépni nem lehet. Megjegyzem a sok idióta is hibás, aki megveszi.
    A közterületesek eltakarítják őket, de egy félóra és ujból folyik az árúsítás.
    A BKV ellenőrök még csak a közelükbe sem mennek, míg a magyart leszállítják, és még több ezerre büntetik is, ha jegy nélkűl utazik.
    Még lehetne sorolni a megkülönböztetéseket az ő javukra.
    Akkor vajon melyik csoport a kissebbség ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  39. “hogyishívják választási szakértő… sitty-sutty lemondott…” Tóth Zoltán ÚR korrekt módon megindokolta lemondását a komoly nemzetközi tisztségéről. Kár, hogy nem tanultak belőle azok, akiknek kellett volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  40. pokolbéla egyérteműen jobbikos, ez most világosodott meg előttem, hogy kimondták, az öt jelölt közül egyedül csak őt támogatta -na nem a teljes ellenzék, mert az MSZP és LMP senkit nem támogatott az öt diszpéldány közül- csak a Jobbik.
    Az Alkotmánynak már annyi, tulképp minek is ide Alkotmánybiróság?Bóhocisztánnak marionettbábuk, paprikajancsik meg bólogatójánosok kellenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  41. Caveman! Gratulálok! Ez igazi “politikai elemzőtől származó vélemény”! Feltehetően a te véleményed az amerikai magyarok számára az etalon a politikai véleményformálást illetően: mélyenszántó, magvas gondolataid engem is megérintettek itthon, Magyarországon. Engem eddig ugyanis mindig befolyásolt a véleményformálásomban a valóság, a tények sokasága (ami zavaróan itt hemzseg körülöttem)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos