Ronai and Ronai
AMERIKAI

Most már tényleg szakadhat az MSZP 2011. június 10. péntek 10:09

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Most már tényleg szakadhat az MSZP

Budapest – Mindenki cáfolja, de mindenki erről beszél a szocialistáknál. Ami biztos: valóban szóba került az MSZP kettéválása is a párt programtanácsának legutóbbi ülésén – ezt erősítette meg tegnap az MTI-nek Földes György, Politikatörténeti Intézet főigazgatója. A történész, aki résztvevője volt a megbeszélésnek, azt mondta: az összejövetelen beszéltek a párt jövőjével kapcsolatos lehetséges forgatókönyvekről.

A történész szerint jelenleg a párt különböző platformjai, erős emberei sakkban tartják egymást és döntően belharcokkal foglalkoznak, ami nem tartható tovább. Földes több mint egy éve a Népszabadságban arról írt, hogy három út áll az MSZP előtt: a kettéválás, hogy új irányvonalat alakít ki a szocialista párt, illetve hogy vezetői álláspontjuk kimutatása helyett egységet színlelnek.

A történész szerint ez utóbbinál a másik két forgatókönyv, így az MSZP kettéválása is jobb. “A jelenleginél tisztább helyzet az, hogy békében elválnak egymástól azok, akik egy baloldali demokratikus pártot akarnak csinálni, és azok, akik egy polgári demokrata középpártot. Ezt jobb megoldásnak tartom, mint a sakkbantartósdit, és igaz, hogy ezt a programtanács ülésén is elmondtam” – fogalmazott. A szocialistáknak a jövővel kellene foglalkozniuk.

A programtanács üléséről Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnöki főtanácsadója közölt részleteket blogjában, meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Gréczy szerint az ülésen azt taglalták, hasznos lenne-e a párt számára, ha a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció támogatói elhagynák az MSZP-t és új szervezetet hoznának létre.

Eközben Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a Facebookon keveredett személyeskedő vitába Gréczyvel, akit “megélhetési” publicistának nevezett. Szanyi a belső feszültségek kapcsán azt írta: “Egy-két hataloméhes barom nyomulása meg se karcolja az egységünket”. Azt hangoztatta: “Konkrétan tele a sajtó egy halom olyannal, akik a büdös életben egy fillért nem fizettek be a pártkasszába, de unos-untalan korrupt pártigazgatóról ugatnak. (…) Gyáva szarok, mert nem mernek kiállni a tagság, a párttestületek elé, csak a sajtóban köpködnek.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.4/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +3 ( 5 szavazatból)
Most már tényleg szakadhat az MSZP, 3.4 out of 5 based on 5 ratings

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Milyen egységről beszél Szanyi??? Kintről nem látszik még a nyoma sem annak a nagy egységnek.
    Ami Gyurcsányt illeti. Hagyja már ott a francba az egész stupid pártot! Vagy merjen kiállni, hogy itt vagyok, ezt akarom, minden hazugság nélkül, vagy maradjon csöndben, és fiatal kora ellenére írja meg az emlékiratait!
    Ilyen a világon nincs! Már nem a fidesz karaktergyilkosai dolgoznak ellene, hanem a saját pártja, és saját maga.
    Addig lépjen, míg a szimpatizánsai körében respektje van.Amilyen megnyilvánulásai vannak erodálja az eddigi munkáját.
    Sokszor kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy felhatalmazható e egy ilyen típusú ember nagy dolgokra…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  2. Gyurcsány Ferencnek gyorsan új pártot kell alapítania. Akkor kiderül, hogy kinek van nagyobb támogatottsága, neki, vagy az ellene fröcsögő jelenlegi párttársainak. Tudatosan nem használtam az elvtárs szó, az ugyanis feltételez bizonyos elveket. Az pedig a Szanyi félékből hiányzik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  3. Szerintem is jobb, ha szakítanak egymással, külön-külön saját elképzeléssel, programmal, jövőképpel. Szakadás után is mindkettő baloldali marad.
    Szanyinak nem kellene ilyen dühödt kirohanásokat intéznie sem Gyurcsány, sem Gréczy ellen csupán, mert más elképzeléseik vannak a jövőről. Mérettessék meg magukat, azután a szavazók majd döntenek. Nem szabad elfelejteni, hogy az MSZP-t Gyurcsány hozta fel. Most úgy néz ki, hogy vele is, meg nélküle is. Szavazat szempontjából kéne az MSZP-nek, de az elképzelései már nem. Így viszont már nem korrekt!
    Az, hogy Gyurcsányt a jobboldal teljesen ellehetetlenítette, frusztrálta a népet különféle megrendezett balhékkal, a reformtörekvéseire sorozatosan rátámadtak, lenépszavaztattak, gyűlölt ellenségnek titulálták, ennek most látszik igazán a kára. Akkor 300 forintokért rendeztek “népi dzsemborit” , állandósított sátortáborozást az televizelt Parlament előtt, de hosszan lehetne sorolni. Mindenben gátolták. Voltak érdemei, voltak hibái is. De ki az a magyar politikus, aki hibátlan? De demokrata volt és az is maradt! Ilyen bűnt, amit a mostani orbán kormány elkövet a népe ellen, ilyet nem tett és nem is tenne!
    Kedves Szanyi Tibor! Csak józanul nyilatkozzon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  4. Szanyi egy buta, unintelligens, politikához nem értő, bunkó – ez még nem lenne baj, de vissza is él vele. “Az intelligenciát nem lehet megtanulni,” akkor sem, ha több egyetemet végzett valaki, – attól még bunkó lehet. Ezt a mai magyar politikai élet élénken bizonyítja.
    Gyurcsánynak pedig most már tényleg lépni kellene. Ha kormányzása alatti tapasztalatok nem győzték meg arról, hogy az Mszp vezetői gyenge, gyáva és a húsosfazékhoz görcsösen ragszkodó társaság, akkor ez nagy hiba. Ha nem lép azonnal, teljesen le fogja magát járatni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  5. Tőlem elvált a feleségem kb. két hónap alatt,- de a vagyonmegosztás nagyon hosszú ideig tartott.
    A haverjaim között több megromlott házasságot is csak a vagyon tart össze.
    Leggazdagabbak azok a társadallmak, akik nem tudják mi az a PÉNZ.
    Vagy ezek csak mikrotársadalmi csacskaságok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  6. Tessék mondani az MSZP a fröcsögésen kívül nyilatkozik-e bármit is?
    Mi az, hogy baloldali? Ki a francot képviselnek?
    Mitől demokratikus a maradék? Attól, hogy megmerjék mérettetni magukat a tagságukkal? Mert nem merik, ergo messze állnak a demokratáktól.
    Gy.F. platformja bedobott 20 pontot. Arról egy vakhang se.
    Mindenki Orbán szeretne lenni. Talán nekik kellene átvonulni az MSZMP-be.
    Elvégre össze kellene nőni annak, ami összetartozik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  7. Ezek az mszp-s balfaszok miatt ülhetett a nyakunkba ez a felcsúti suttyó.
    És míg lebontják szépen, lépésről lépésre a jogállami demokráciát, közben ezek a barmok még mindig egymással vannak elfoglalva, ahelyett, hogy Mo-ot védenék meg.
    A fidesz 300Ft-os vizitdíjjat is meg tudott akadályozni, ezek az impotens faszok egy alkotmányt sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (29 szavazatból)
  8. Ez a Szanyi az MSZP Kövér fatökü mása. Gyurcsány Ferenc úrnak alakítani kell egy új pártot, de nem cserbenhagyni a BALOLDALI érzelműeket. Figyelmébe ajánlanám Kádár politikai “intelligenciáját”. Őt Európa politikusai elismerték. Smárolt Brezsnyevvel, közben visszacsente a pénztárcánkat. Hiába a nagy sinai duma, utána Kádárt a NYUGAT tisztelte és becsülte.
    Nagy hangsúlyt kell fektetni a “felvilágosításra”. Nagy feladat, sajnos itt kell kezdeni. Élesen elmagyarázni a baloldali értékeket. Ha kell személyeken keresztüli példákkal. A nyugatot nem ellenségnek tekinteni, de keletet se. Fel kéne hívni a figyelmet a különböző társadalmak kialakulására. Be kell vonni a tisztességes, politikailag nem elkötelezetteket TÖRTÉNÉSZEKET. Nem a Benedek féléket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  9. Az MSZP olyan mint egy rákos beted !! Ha időben megműtik még felgyógyulhat !! Ha soká halogatják a műtétet akkor a tumor áttételessé válik a beteg ( MSZP ) pedig menthetetlenül elhalálozik !!! Magyarán szólva az ilyen Szanyi, Puch , Szekeres stb…… hosszan sorolhatnám még a neveket ezektől kellene megszabadítani a pártot !!! Mivel ők valóban megélhetési politikusok !! Szanyi ha burkoltan is azzal vádolja GY.F-et , hogy megélhetési politikus pont őt aki egész miniszterelnöksége alatt folyamatosan jótékony célokra adta a fizetését !!! Bezzeg 2006-ban amikor egyértelműen GY.F-nek köszönhetően megnyerték a választást mindegyikük dörgölközött hozzá ” igy Ferikém úgy Ferikém mi aztán a pokolba is követünk ” most meg egyszerre Ő lett a bűnbak mindennek Ő lett az oka ezek ám az ” igazi jellemek !!!! Szanyi például mit tett az MSZP-ért hiába töröm a fejem semmi de semmi nem jut az eszembe !!!!! Állítom ha GY:F új pártot alapítana a maradék MSZP-t a fent említett egyének rövid időn belül teljesen szétcincálnák az egymásközti civakodásukkal !!! Hogy mi fog történni azt még a jelen pillanatban nem lehet megjósolni . Remélhetőleg a józan ész fog felülkerekedni és nagyon sok ember örömére egy igazi megerösödött baloldali párt fog kijönni a ” műtöből ” !!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  10. Gyurcsány attól még nem lesz hűtlen a baloldali eszmékhez, ha ott hagyja a Szanyi féléket. Aki az ő hive, menni fog utána.
    Rosszul esik, hogy hagyja magát, pedig erős egyéniség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  11. Itt oldalt, arra a kérdésre, hogy Gyurcsány marad az Mszp-ben, vagy mennie kell – majdnem fifty-fifty az eredmény, 2 %-al több a “mennie kell” javára. Ez is milyen Századvégesen feltett kérdés? Talán megy vagy marad, vagy mennie kell – maradnia kell. Akkor egyértelműbb az eredmény, mert mi van azokkal, akik szerint mennie kellene – de mégis maradni fog (vagy viszont)?
    Én azok közé tartozom, akik szerint mennie kellene – tágabb tábor, jobban megkülönböztethető határvonalak: azaz tiszta víz a pohárban. És jó néhányan beállhatnak a szövetségbe, akik a Szanyi féle Mszp-t messze elkerülnék. De nem vagyok meggyőződve róla, hogy menni fog – pedig van már lényegében másik pártja, a Demokrata Párt. Hiába?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  12. Orbán András Lajos

    Most már nem kellene lacafacázni, ITT AZ IDŐ MOST MÁR VÁLLALNI KELL AZ ÚJ PÁRTOT, MERT LASSAN KÉSŐ LESZ!!!!!!!!!!!!!!!!!! A Szanyi félék meg maradjanak a posvány állóvízben!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  13. Kedves Barátaim!
    Hát pontosan ez az, amit a Szanyival kapcsolatos másik cikket kommentelve is már leírtam!
    A pasasnak már bruttósítva sem jön ki a 10-es IQ és szokása szerint ismételten részeg handabandázásba fogott.
    A párthoz és az “eszméhez” való hűség fokmérője, hogy ki mennyit adott be a kasszába? – Édes Jézusom! És ezt egy olyan alak mondja, akinek saját alapszervezetében is vannak olyan tagok, akik nem a szocikra szavaztak? Aki egy olyan politikusnő szekerét tolta, aki a pártjától kapott listás helyét simán becserélte egy “független” székre néminemű fideszes alfélnyalintással párhuzamosan?
    Földes úrban nagyot csalódtam. Számomra hihetetlen, hogy ő a jelenlegi MSZP-t két vonulatra bontja, melyek közül az egyik (szerinte) baloldali demokratikus, a másik pedig egy polgári pártot akar!
    Mi a bajom ezzel?
    1.) A “baloldali demokratikus” mióta zárja ki a “polgári”-t?
    2.) Miért “bal.dem” az a vonulat, amelyik az elmúlt 20 esztendő mutyipolitizálását akarja folytatni?
    3.) Miért “polgári” (azaz “balidegen”) az a vonulat, amelyik az előbbi módszerekkel szakítani akar?
    De ettől függetlenül tényleg itt az ideje a szakításnak, mert tényleg itt van már a legfőbb ideje, hogy a sz … bocsánat, az “iszap” elkülönüljön a “víz”-től! Így aztán mindenkinek megadatik majd a választás lehetősége, hogy a marad-e az iszapban, vagy inkább a vízben úszik?! Kinek-kinek a maga ízlése és vonzalmai szerint!
    Oszt’ jónapot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  14. Keddi: “Szanyi egy buta, unintelligens, politikához nem értő, bunkó”

    Mit is lehet várni Szamuely Tibor unokájától? (Alias Sámuel; a magyarosított nevük is nagyon hasonló.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  15. antifülke
    2011. június 10. péntek 13:18

    Az unintelligenciát és a primitív verbális megnyilvánulásokat nem kell írásba foglalni, pláne nem ajánlatos közzétenni a világhálón, mert az idejáró intelligensebb olvasók nem biztos, hogy kíváncsiak rá. Ha magad vagy, úgy beszélsz, ahogy akarsz, de ha másokhoz szólsz, légyszíves moderáld magad.
    Kösz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. “Bokosan Tibor
    2011. június 10. péntek
    15:35 ”
    Bocsi! Bealudtam, tévesen minuszoltam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. “Mit is lehet várni Szamuely Tibor unokájától?”
    Nem hinném, hogy az ősökkel kellene összehasonlítani az embereket.
    Nem csak te, már más is hasonlítgatott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Már nem is tudom, hol olvastam, de nagy igazsága volt (ezért megragadt) Magyarországon az általában elfogadott nyugati besorolásokhoz képest MINDEN párt egy kissé jobbra tolódott. A jobbik – ultra, a fidess – szélsőjobb, az mszp neoliberális-viszonylag konzervatív – és még Thürmerék pártja sem csúfolható szélsőbalnak (már a nyugaton működő harcias szélsőbalos pártokhoz képest)
    Ha így nézzük, Thürmerék pártjának kellene a klasszikus baloldalként funkcionálni – viszont hát szegénykéim irtó gyengén muzsikálnak.
    Annyiban igaza van az mszp régi vezérkarának, hogy megpróbálnak valamennyire balra igazodni, mert úgy vélik, hogy arra tömegek – de legalábbis tömegigény – található. Szerintem viszont tévednek.
    A választásokat nem a nagyjából kiegyenlített támogatottságú két nagypárt szavazói döntik el (1 millió szavazója szerintem a fidessnek is fog maradni mindennek ellenére) hanem a bizonytalanok, akik az éppen legtöbbet ígérő karjaiba szédülnek (vagy otthon maradnak: secko jedno) Ezeket bármikor be lehet szédíteni populista ígéretekkel vagy bujtogatással: de nem lehet az elvárásaikat teljesíteni: tehát az átpártolásuk a másik oldalra borítékolható.
    Ráadásul ez a tömeg nem baloldalt, hanem KÖZÉPEN található!
    Az Mszp baloldali irányváltással lehet, hogy viszonylagos többséget tud szerezni: de hamar el is veszíteni a gazdasági adottságok, valamint a fidess által ötletesen elhelyezett aknácskák miatt. Ez tehát sehova sem vezetne.
    A másik lehetőség a lassabb építkezés, és a lapok előre kiterítése: ami nem reménytelen, mert a világgazdasági válságot lehetett nem véres megszorításokkal kezelni elég jó hatásfokkal – pedig előre megmondták, hogy “fájni fog”
    És éppen azért, mert Bajnai meggyőző bemutatót tartott abból, hogy milyen az, amikor a szakértelem érvényesül – és kellő távolságban tartható a gazdaságtól a politika – ennek a fajta politizálásnak van alapja, hitele.
    Ezzel együtt nem értek egyet, akik az egész vezetőséget kidobnák: megcselekedték, amit megkövetelt a haza, politikai harakirit követtek el asz ország érdekében – ezt méltányolni kellene. De talán most már egy kissé jobban együtt éreznek Kádár Jánossal, aki túlélte saját fénykorát, nem tudott alkalmazkodni a hirtelen megváltozott körülményekhez és a feltörekvő fiatalok kiszorították.
    Én tehát nem a múltbeli “bűnök” miatt mondom, hogy menniük kellene, hanem a jelenbeli alkalmazkodási képesség hiánya miatt. Ők akadályozzák az
    Mszp modernizálását, kormánypárttá válását – akár belátják, akár nem.
    Gyurcsánynak nem nagyon hagynak más lehetőséget, mint a pártszakítást, ő ugyanis még pártfegyelemmel sem fog a lemmingek közé felsorakozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. OAL: “ITT AZ IDŐ MOST MÁR VÁLLALNI KELL AZ ÚJ PÁRTOT, MERT LASSAN KÉSŐ LESZ!”
    Az új párt felvállalása és hivatalos elindítása azon múlik, hányan tartanak Gyurcsánnyal, és hányan maradnak Szanyiékkal. Ennek arányában az MSZP anyagi javainak megosztása a legnagyobb tét. Ha a régi eszmei harcosok hajlandók rá egyáltalán.
    A kongresszus után talán tisztul a kép. Ki kell várni, hogyan döntenek a párttagok: többségében mennek, vagy többségében maradnak? Most mindkét irányzatnak a lét (anyagi alapja) a tét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. rupcsi
    Elnézést, ha bántó, csupán a mindenekfeletti balra magyar-irányultsága miatti eltökéltsége és másokat lekezelô, lenézô, egyre kevésbé nyomdaképes megnyilvánulásai okán említettem meg a rokoni szálakat. A cikk és az idézet juttatta eszembe, mert Szamuely Tibor hozzá hasonlóan keményvonalas volt. Ennyi.
    Ismered Szamuely Tibor politikai ténykedését és személyiségi vonásairól a kortársak visszaemlékezéseit? A Wikipédia is segít valamicskét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Jó jó..deha lehet , akkor a perforáció mentén.
    Másképp szencségel a felhasználó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. Ismét leírom: egy vitában az kezd el személyeskedni, aki észérveket nem tud felvonultatni a vitapartnere véleményével szemben és képtelen bármilyen mértékű kompromisszumra. Szanyi most is ezt teszi. Az idézet erről nem szól, de egyben védi a pártpénztárnokot – megjegyzem az MSZP tagozatainak is vannak saját pénztárnokai -, és egyszerűen hataloméhes barmnak nevezi a más véleményen lévőket, miközben saját és elvbarátai hatalmi pozícióit igyekszik védeni. Szanyi a facebook bejegyzésével a vita orbáni/szijjártói magaslatai fölé emelkedett, s közel egy szintre került Deutsch-al.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. A vélemények lényegében jól jellemzik a helyzetet, de a kiút megjelölése tekintetében megoszlanak. A két irányzat itt is látható, Szakítás és új párt, illetve egyben maradni és megküzdeni a “valódi” átalakulásért.
    Szerintem ez az utóbbi inkább szolgálja a társadalmi haladás érdekeit és jobban passzol egy demokratikus bellítódáshoz, másrészt viszont a szakítás és új párt javaslat sajnos egybe esik az ellenfél érdekeivel és ez gyanússá teszi az egyébként kétségtelenül emberileg vonzó álláspontot.
    A posztok értékelésénél ezt nem lehet szétválasztani, mert miközben egyetértek a kiinduló állásponttal, helytelenítem a következtetést a tenni valóra vonatkozóan.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. pravda, jó meglátásból rossz következtetést vonsz le. Mert Orbánék valóban közelednek a pragmatikus (egyben neoliberális/neokonzervatív) gazdaságirányításhoz, ezért látsz hasonlóságokat. (egybeesést az ellenfél érdekeivel) Mert annak ne dőlj be, hogy a fidess érdekeit szolgálná akár egy megerősödő Mszp – akár egy gyurcsányista Demokrata Párt. Akkor nem foglalkoznának ennyit (még mindig) Gyurcsány ekézésével, ha nem tartanák veszélyesnek. Legalább EZT az egyet elhiszem Orábnnak: ő mégis csak egy profi hatalomtechnikus: jobban fel tudja mérni.
    A lényeg az hogy most már NYÍLTAN BESZÉLNEK a pártszakítás lehetőségéről (egyetértek Geyzával: lehetőleg a perforáció mentén) tehát akár bekövetkezik – akár nem: legalább a tagságnak is lesz beleszólása és nem vezetőségi mutyikban fog eldőlni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Időeltolódás miatt lehet, de az újabb Gy.F. blog mutatja, az MSZP csak az irháját menti és azt hiszi, szimpla kommunikációval “nyerhet”.
    Ha nem lesz tagi szavazás igazolt nyilvántartás alapjánakkor azért, ha lesz akkor azért lehet balra elhúzni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Az ország nagy bajban ezek meg egymással vannak elfoglalva.Hurrá ez jó módszer a végén önmagukat fogják szétverni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Szól még egy érv a pártszakadás mellett – a természet világából. Ahol kiirtották a ragadozókat, ott elkezdett leromlani a zsákmányállatok egészsége is. Az Mszp lomhán szétterült a baloldalon, és egyszerűen nem volt (baloldali) természetes ellensége (vagy konkurense) Ha KÉT baloldali párt lenne, akkor egymás tunningolnák, kénytelenek lennének vetélkedni – ami egészséges versenyt hozna magával – és nem ezt az “Eszik nem eszik, tőlünk nem kapnak mást”, amit eddig nyújtottak a baloldali közönségnek. Ha ez elég lenne a közömbösök megszólítására, akkor már tömegek tódultak volna az Mszp zászlója alá. De erről szó sincs, sőt ha inkább Thürmerék felé akarnak sasszézni, pedig ott a parlamenti küszöbalattiság várja őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. Bocs, az előbb elszúrtam valamit. Tehát:
    Szól még egy érv a pártszakadás mellett – a természet világából. Ahol kiirtották a ragadozókat, ott elkezdett leromlani a zsákmányállatok egészsége is. Az Mszp lomhán szétterült a baloldalon, és egyszerűen nem volt (baloldali) természetes ellensége (vagy konkurense) Ha KÉT baloldali párt lenne, akkor egymás tunningolnák, kénytelenek lennének vetélkedni – ami egészséges versenyt hozna magával – és nem ezt az “Eszik nem eszik, tőlünk nem kapnak mást”, amit eddig nyújtottak a baloldali közönségnek. Ha ez elég lenne a közömbösök megszólítására, akkor már tömegek tódultak volna az Mszp zászlója alá. De erről szó sincs, sőt ha inkább Thürmerék felé akarnak sasszézni, pedig ott a parlamenti küszöbalattiság várja őket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos