Budapest – Minősíthetetlen hangnemben “figyelmeztette” Árok Kornélt, a rendvédelmi dolgozók Demonstrációs Bizottságának új elnökét és a rendvédelmiseket Gyarmati Pál ügyvéd. Az e-mailben “kriminális csürhének”, “proli surmónak” és “köcsögöknek” nevezi a korkedvezményes nyugdíjukért, a korábban beígért életpályamodellért és jobb munkafeltételekért küzdő rendvédelmi dolgozókat.
Gyarmati Pál a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének címzett levelében arról érdeklődik, “kiknek a megbízásából nyomulnak törvénysértően, és hogy mernek fenyegetőzni” a rendvédelmi dolgozók, akiket az ügyvéd “kriminális csürhének” nevez.
Gyarmati szerint kollégáival figyelték a korábbi demonstrációkat, és “megállapítható a nagyszámú, csoportosan elkövetett garázdaság vétsége, rendbontás szabálysértése, rongálás vétsége”, emiatt “tenni fognak róla”, hogy a Katonai Főügyészség és a Nyomozó Ügyészségek “elővegyék a bugris, tahó, hivatásos állatokat deviáns viselkedésükért”.
Gyarmati Pál - aki saját bevallása és a közösségi oldalakon található profilja szerint tagja a Fidesznek, a Horthy Miklós Társaságnak, a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak és a László Gyula Történelmi Egyesületnek - úgy véli, ”ugyanolyan proli surmókból verbuválták össze” a rendvédelmiseket, mint a “szélsőjobb tuskóagyú prolijait”.
Gyarmati elmondása szerint vizsgálja, hogy “előkészületi stádiumban van-e valamely államellenes, vagy szolgálati bűncselekmény vonatkozásában Árok elvtárs magatartása”, és felidézte Navracsics Tibor kormányfőhelyettes és Répássy Róbert szavait, miszerint akiknek szolgálati viszonya 1990. május 2. előtt kezdődött meg, azok kötelesek az új alkotmányra esküt tenni.
Kedves Szendam,
Gusztávnagy vidéken van, nincs netközelben,
én pedig kevesebbet vagyok fenn.
Ha nagyon kikívánkozik a véleményem ,akkor én szólok
Amúgy pedig nem hiszem, hogy szájjártatással meg tudunk változtatni bármit is.
Hanna, csak kérdőn vonom fel az egyik szemöldököm. A jobbat, a balt?
Én is azt mondom, hogy ha az angyalok nyelvén szólok is és csak jár
a szám, olyan mint üres cserép csengése, repedt fazék kongása,….
Arra mondj ilyent , aki a világra hozott .!! DE MINEK?
“Könyörgök, akasszuk fel!” (Valahol Európában)