Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megvették kilóra Magyarországot a kínaiak 2011. június 26. vasárnap 8:53 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megvették kilóra Magyarországot a kínaiak

Budapest – Újabb szakaszához érkezett a dicsőséges szabadságharc. Az IMF kipaterolása (copyright by Matolcsy György miniszter) után a nemrégiben még Tibet szabadságáért kiálló és a kínai kormány politikáját bíráló fideszes vezetők egyezséget kötöttek a Nagyon Nagy Testvérrel. Az államadóssággal is háborúban álló magyar kormány egymilliárd eurós különhitelt kap Kínától, valamint, a távol-keleti ország megfogalmazása szerint, bizonyos összegű államkötvényt is vásárolnak. Ven Csia-pao látogatásakor nem voltak razziák a kínai piacokon, az itt élő tibetieket, valamint a velük szimpatizáló aktivistákat a rendőrség eltüntette az utcákról. Az ördög a részletekben.

Most pedig mindez, ahogyan az MTI láttatja:

Magyarország és Kína tizenkét megállapodást kötött konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről Ven Csia-pao kínai kormányfő kétnapos hivatalos budapesti látogatásának alkalmából. Az átalakulás sikerességéhez új típusú szövetségesekre van szükség, és az országnak a Kína nyújtotta  biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján – mondta Orbán Viktor tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök a megállapodásokat rendkívül fontos mérföldkőként és sikerként értékelte Magyarország megújulása szempontjából. Orbán Viktor kijelentette: ahhoz, hogy a Magyarországon most zajló átalakulás sikeres legyen, végre lehessen hajtani a teljes gazdasági fordulatot, az országnak új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szüksége van. “Ma úgy zártuk le a tárgyalásokat, hogy Kína és Magyarország ilyen új szövetségesei lehetnek egymásnak” – mondta a miniszterelnök. “Történelmi segítséget kaptunk Kínától” – mondta Orbán Viktor, és kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy Kína hajlandó magyar államkötvényeket vásárolni. Magyarország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról – szögezte le, a kínai kötvényvásárlással kapcsolatban pedig megjegyezte: “ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú bizonytalanságát eltűnni látom”. Azt mondta, Magyarországnak ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján.

Ven Csia-pao azt mondta: Kína hajlandó “bizonyos összegű” magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására. Elmondta, kitűzték azt a célt, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.

A magyar és a kínai kormányfő jelenlétében tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá szombaton.

Schmitt Pál köztársasági elnök támogatásáról biztosította a kétoldalú egyezményeket; meggyőződése, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára jelentős előnyökkel jár.Az államfő udvariassági látogatáson fogadta Ven Csia-pao miniszterelnököt a Sándor-palotában. Schmitt Pál a találkozó után az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a gazdasági együttműködés mellett fejleszteni kell a két ország közötti kulturális, oktatási, tudományos és sportkapcsolatokat is, ezért különösen üdvözli a kínai és magyar fővárosba szánt kulturális intézet, továbbá a több száz tanulmányi ösztöndíj tervét. Az államfő az udvariassági látogatáson rendkívül szorgalmas és vállalkozó szellemű közösségnek nevezte a Magyarországon élő kínai nemzetiségű polgárokat, akik – mint mondta – értékteremtő munkát végeznek,  és kiválóan integrálódtak a magyar társadalomba.

Ven Csia-pao szombaton részt vett a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon, a Magyar Tudományos Akadémián, ahol azt mondta: Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében. Hangsúlyozta, hogy Kína nagyra értékeli a kelet-közép-európai országokhoz fűződő hagyományos baráti viszonyt, és fontos partnereknek tekinti a térség országait. Kijelentette, a kínai kormány támogatja a kínai nagyvállalatok kelet-közép-európai befektetéseit, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a régió enyhíti a piaci korlátozásokat, és politikai támogatást nyújt a kínai vállalatok megjelenéséhez.

A fórum levezető elnöke, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kijelentette: a kínai tőke magyarországi megjelenése eddig még nem tapasztalt lendületet adhat a magyar gazdaságnak. A kínai-magyar kapcsolattartásért felelős kormánybiztos azt mondta, a kormány továbbra is eltökélt abban, hogy a kínai beruházások erőteljes ösztönzésével, valamint a kulturális és oktatási kapcsolatok fejlesztésével több ezer új munkahely jöhessen létre. A nemzeti fejlesztési miniszter szerint most először reális esély nyílik arra, hogy a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokon túl Magyarország Kína gazdasági, pénzügyi és logisztikai-stratégiai partnerévé váljon Európában és Közép-Európa térségében.

Ven Csia-pao az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott kétoldalú tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Kína őszinte eszmecserét akar folytatni Európával az adósságválság megoldásáról, és bízik az európai gazdaság fejlődésében. Kifejezte meggyőződését, hogy Európa leküzdi az adósságproblémákat, egyúttal közölte, Kína hosszú távon is jelen kíván maradni befektetőként az európai adósságpiacon. “Következetesen támogatjuk Európát és az eurót” – jelentette ki, és elmondta, hogy országa az utóbbi években jelentős mennyiségű eurokötvényt vásárolt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.3/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -3 ( 5 szavazatból)
Megvették kilóra Magyarországot a kínaiak, 2.3 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. Dezsavű érzésem van.
    Rákosi idejében volt ennyire erős a Kínai – Magyar Barátság.
    Legyőztük a Világbankot.
    Befeküdtünk a kínai bankoknak.
    Gratulálok felcsúti kondáslegény!
    Anyátokat!
    :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  2. És most írjam be az önéletrajzomba, hogy már gyerekkoromban is szerettem a rizst?

    topi mackó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  3. Orbánék egy dolgot kihagytak a számításból. Kína nem az IMF!
    Más az elintézési módja a problémáknak.Az IMF ha kölcsönt nyújt, akkor számon is kér..
    Kína nem számon kérni fog, mert Magyarország egy porszem az ő szemükben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  4. Kedves Sapkás! (Valaki elsütötte már ezt a viccet ezen a fórumon, de azért felidézném) Azért van dejavu érzésed, mert biztosan fürödtél már fadészában. Bocsi! A cikk címéhez annyit, hogy nem is tudtam , hogy Magyarország eladó. Volt rá kiírva közbeszerzési pályázat? A kínaiak ígérték a leg többet? Azért a privatizáció ilyen mértékére volt felhatalmazása a kormánynak? Nem is tudom! Nekem nem túl szimpi ez a vevő. Ez mindenkit át szokott b@xni. Az orbáni átalakítás sikeréhez a Kína által nyújtott biztonság kell! Ki vagy mi ellen kell a biztosítás? Ráadásul új típusú szövetség kell az átalakítás sikeréhez! Miért? A régi már nem jó? Kinek nem jó?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  5. “Nekem van kici Mágyárországom. Nem djága, nágyon olcó!” :-D
    De félre a viccel! Ez az Orbán már teljesen megbolondult, vagy tényleg eladta magát a kínaiaknak IS! Azért IS, mert a papoknak is árult belőlünk, nem is keveset! Ennyire benyalni a melegig, utóljára Orbánt XVI. Benedeknek láttam.
    De most már kezd kirajzolódni a jövőkép: a gazdaságban, a munka- és az állampolgári jogokban a kínai minta érvényesül, ami mellett papok kampányolnak a templomokban és az iskolákban.
    Vaze! :evil:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  6. Máshol olvastam:
    “Hirdető neve: O. Viktor

    Eladó egy HAZA-2011 rendszámú
    gépjármű. Egy éve vettem, azóta csak lejtőn hajtottam. A fékeket
    kiiktattam. Gáz van, de csak ha tüntetnek. A kormánnyal van egy kis
    gond,teljesen irányíthatatlan. Állandóan a szakadék felé fo…rdul, de
    én ragaszkodom hozzá. Önfényező funkcióval rendelkezik. A
    sebességváltón öt fokozat van hátra, egy előre. Felkapcsolni lehet,
    leváltani nem. Az ülések a saját ízlésemnek megfelelően vannak
    kialakítva, 2/3-1/3 arányban dönthetőek. A GPS-t elnémítottam, nekem
    ne mondja meg senki, merre menjek.

    Biztonsági berendezések:
    ABS,PPS,TEK, Extrák: -motortérben bordázott ékszíjjártó (erősen
    csúsztat), -narancsillatú Wonderbaum, -Lázerdetektor, -belső tükrön
    egy kövér bolsi-balsi baba -kalaptartón bólogató kutya(cserélhető
    Schmitt fejjel) -Index,(zsebben) -CD lejátszó, telepített műsortárral:
    Handel-Messiás, Horváth Pista-Hej rugó, rugó, Zorán-Kell ott fenn egy
    ország, Korda György- Visszatérek én.

    Egyéb extrák: voltak, de már mindent eladtam. Üzemanyag fogyasztás: nem számít, enyém az egész MOL.
    Irányár: IMF hitelre devizakárosultaknak féláron! Jelige: Ámokfutó

    Ui.:Majd’ elfelejtettem a csomagtartóban van tízmillió utas,velük
    nem kell foglalkozni.. “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  7. T. kommentelők. A kinai piacok ,ezidáig magyar kézben voltak.Tasnádi mester ezért is pihen egy kicsit A kinaiak nemcsinálnak ekkora cécot A piac átvételéért. ÉN meg várom a Fekete Wolswagent. Úgy kommenteljetek Demokrácia VAN

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Akkor ez most jó?

    Akkor ez most Orbánon és a hatalmi eliten kívűl kinek jó? Demjánnak és a többieknek. Nagyobb lesz a pecsenye, miközben nyugdíjasokat terelnek vissza a munkába? Milliókat a kényszermunka és az éhhalál küszöbére?
    Úgy tűnik megtalálták a bebetonozáshoz a cementet. Bravó.
    Százezer ut a munkába proramban résztvevőtől elveszik a nyolcórás szabad munkavállalás lehetőségét kilökték őket az utcára és fele annyi pénzért kényszermunkásokat csinálnak belőluk. Ez aztán a strukturális váltás. A Szovjetuniót lecserélik Kinára. Ez igen. Adunk a függetlenségnek. Ennyi reform!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Ha még nem jöttek volna rá a hölgyek és urak:
    Orbán egyedül a saját hatalmával törődik. Világosan látta, – rájött – hogy semmilyen vállalt és deklarált ígéretét sem tudja beváltani. Most már a nép is kezd rájönni, hogy Orbán hazudott. Az IMF látványos kirúgása után már semmilyen forrása nem maradt. Csak Kína. De képes lenne az ördöggel is cimborálni a hatalma érdekében!
    Ez a megállapodás teljesen ellentétes minden hangoztatott elvünknek, de az EU elveivel is. Orbán tudomására hozta az EU vezetőinek, hogy ők sem kellenek, és maga oldja meg a saját problémáit.
    Orbán maga fogja megoldani az elvtelenség minden nehézségét, hiszen most ítéltük el a Buddhizmussal szembeni elnyomást. Többet nem fogja! És Tianen tér? És a kommunizmus? És a diktatúra? Látható Orbánnak semmi baja ezekkel. Maga is diktátor. Hasonszőrűek. Ami összetartozik, az összenő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  10. Bocsánatot kérek! Nem vicces a helyzet.
    Ismétlem saját magam sokadszor. Orbán Viktor példaképe Sztálin volt, és azt is kijelentette, hogy majd egyszer megvalósítja a saját kommunizmusát. Ezt látjuk az elmúlt egy évben. Most sikerült új példaképet, új szövetségest találnia. Tesz ő magasról a gazdasági függetlenségre! Bármi áron az orbáni kommunista diktatúrát akarja létrehozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  11. A kommunista piros zászlók mindenesetre felkerültek a megszólalók mögé.Az eus zászlókat száműzték az uniós elnökségük ideje alatt.Ez elég egyértelmű. Ó szép szocializmus hát visszatalálsz kis hazámba??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  12. Nézni sem tudom a csuti alkolganajozó kondásinas öntelt pofáját… Végre valaki hajlandó volt vele együtt fényképezkedni, és udvarias ember módjára, diplomatikusan úgy tett, mintha komolyan venné!
    Zemberek! Ébresztő! Az ördög a részletekben van!
    Milyen feltételekkel (kamat, futamidő, biztosítékok, ellentételezés, egyéb kötelezettség vállalások, stb.) adott nekünk hitelt Kína? Nem kellene ezt nyilvánosságra hozni?
    Mennyi az a “bizonyos összeg”? 1 forint? 1 jüan?
    És legfőképpen mennyi ment Silmicskó úrnak a fityisz párt pénztárába?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  13. … netán ovinak egy titkos külföldi számlára arra az esetre, ha robbanna a gyesznópörkölt és kitörne a balhé…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  14. http://progressziv.blog.hu/2011/06/25/kinai_kaja_1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. De mondja már meg valaki, hol volt meghÍrdetve a kótya-vetye? A tavalyi választási programban nem láttam és később sem találkoztam ilyen hírdetéssel. Ez olyan mutyiban történt, mintha az mszp csinálta volna. Csak az a zavaró, hogy a kommunikációja meg olyan fideszes. Azt sem értem, hogy az ellenzék miért veszi némán tudomásul az ország értékesítését? Ők is benne vannak a buliban? Milyen arányban, 2/3-1/3? És akkor most az EU és a NATO szemébe röhögünk, hiszen van új szövetségesünk? Mostanáig az ő tökeiket csókolgatta a magyar, de már nem kellenek, van új , gazdagabb partner. Miért érzem úgy, hogy hánynom kell a magyarságomtól?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  16. Magyarország, Budapest – a XXI. század második évtizedének eleje:
    A téren felállított pódiumról egy kicsi, kaukázusi-típusú ember szónokol, közben a tömeg zúg: “Gyurcsány alatt nem voltunk kényszermunkások!”.
    Ugyanott, néhány évvel később:
    A téren felállított pódiumról egy kicsi, ázsiai ember szónokol, közben a tömeg zúg: “Orbán alatt rizsünk is volt!”.
    Ugyanott, ismét néhány esztendővel később:
    A téren felállított pódiumról egy kicsi, afrikai ember szónokol, közben a tömeg zúg: “A kínaiak alatt nem mindek ettek!”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  17. Ez egy olyan kölcsön, amit csak és kizárólag kínai befektetésekre lehet felhasználni magyar cégeknek.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  18. szendam!
    Nem így szól: a kinaiak alatt nem minket ettek! ?

    Ébresztő!
    Megalakult Kína első európai gyarmata!!!! Amúgy nem őgy tűnik, mintha a “kis kínai” is magasabb lenne a minielnöknél?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  19. “Szemüveges”!
    Igazad van! Összeakadtak az ujjaim a klaviatúrán (netbook!)! Bocsi! :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  20. NEM IS AKÁRMILYEN GYARMAT!!!RABSZOLGÁK MEG JÖNNEK KÍNÁBÓL!!!ITT MÉG VAN HELY BŐVEN!!MŰVELETLEN FÖLD MEG PLÁNE!!GRATULÁLOK,JÓ ÜZLET A HAZA!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. Mennyi sunyi gondolat.
    Gondolkodj ember. Ébredj fel csipkerózsika álmodból.
    Miért is kellünk az UNIÓNAK? Azért hogy piacunka lerombolták. Elvették.
    Gyárainkat, üzemeinket tönkre tették. Megszűnt a húsiparunk, az édességiparunk, a konzerviparunk. Te Ostoba Magyar! Te csak fogyasztó legyél. Hozunk neked szlovák cukrot.
    Lengyel lisztet. Angol-Skót kerge-marhahúst. Kutyának való dög kutakból sertést meg csirkehúst. Segítünk, hogy legyen drága kockakőből, városi parkod. Legyen művevődés, arany kilincsekkel. De ne legyen iparod. Ne legyen gyárad. Pénzedet megerőszakoljuk. Kis hitel, extra törlesztés. Sohasem szabadulsz. Örök adósom leszel Magyarország.
    Azt hiszitek Trianonnak vége? Nincs vége.
    Te csak fogyassz. Zabálj. Etetünk, amíg fizetsz Magyarország. Ha már nem lesz pénzed, mink fogunk felfalni Magyarország. Érthető?
    Új barátokat kell keresnünk. Olyant, akit nyugat is tisztel. Lesz Kínai selyemút. Fordítva.
    Kínából Magyarországba. Lesznek tranzit raktárak. Lesznek Kinai- Magyar közös vállalkozások. Lesznek új munkahelyek. Lesz házad, hazád, lesz mit enned. Bolond Magyar.
    Szükségünk van Kínára. Szükségünk van a barátságára.
    Úgy tudom, a kínai miniszterelnök következő útja Németországba, onnan tovább Angliába tart. No lám. Nekik is szükségük van Kínára. Milyen kicsi a világ……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  22. Orbán úgy akarja megnyerni az ország eladósodása ellen vívott háborút, hogy még jobban eledósítja az országot ! 1 Milliárs EUR hitelt felveszünk, és “bizonyos összegű” (kb.=több milliárd EUR) államkötvényt eladunk (ez is hitel, csak drágább, mint az IMF hitel) és így aztán a nagy harc eredménye az lesz, hogy sokkal mélyebb adósság gödörbe zuhanunk, mint amikor az adósság ellen elindított háború előtt voltunk. Ez aztán a csodálatos Orbáni új gazdasági fordulat, a nagy átalakítás! De nyugodtak lehetünk, mert meg van a biztonságunk, – amint Orbán mondta : “Magyarországnak ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján.”
    Mi ez, ha nem egy újabb OLTÁRI NAGY HAZUGSÁG, és ilyen oltári hazugságok folyamata az eddigi 1 éves kormányzásuk, vagyis ez nem kormányzás, hanem pontosabban az 1 éves uralkodásuk. Az elvek nem számítanak a Fidesznek! Elvek nincsenek ! Csak az érdek számít ! Az érdek pedig maga a hatalom megszerzése, és megtartása! Ehhez pedig pénz kell !!! – mégpedig MINDENÁRON !!! Ha ennek az ára, az elvek, (a belső meggyőződés és hit a jóban és tisztaságban), vagyis az erkölcs feladása, akkor mindezt a belső értéket kész feláldozni az érdek=a hatalom oltárán !!! Ez folyik a Fideszben 1994-től. Liberális, ateista fiatalok pártjaként indult. A halomba jutás érdekében 1998-ra hirtelen keresztényinek mutatta magát, összefogva az akkori MDF-el. 2002-ig, míg hatalmon volt, ledarálta az FKGP-t és az MDF egy részét, akikből a legtöbb átállt, vagy átült a Fideszhez. 2002-2010-ig ellenzékben leszalámizta az MDF-et és az SZDSZ-t, és totál károssá tette az MSZP-t ! Ez elég jelentős teljesítmény, csak nem a jó, és tiszta erkölcs területén, hanem a GAZSÁG és GONOSZSÁG területén ! (Bravó !) Közben, 2006-os választás után ( bár 1%-al alul maradtak mint egységes Fidesz) a frakció alakulás pillanatában a nem létező KDNP külön frakciót hoz létre, és ezzel (bár fiktív párt) a hátára ült a Fidesz-nek, melyet Orbán elfogad csupán hatalmi érdekből, mert megérti, hogy ezzel a K. egyházat és Vatikánt támogatóként maga mögött tudhatja hatalmi harcában. Az elvek itt sem számítanak ! 1998-tól folyamatosan fennhangon kommunistáznak, és dicsekszenek jobboldaliságukkat, kommunista ellenességükkel, most pedig az újkommunista diktatúra legnagyobb képviselőjével, Kínával lép szövetségbe Orbán, mert belső értékek, elvek, következetesség most sincs, csak a hatalmi érdek, még olyan áron is, hogy az országot kétszeresen eladósítjuk, ezzel a jövőnket eladtuk Kínának, ami rosszabb, mint ha az IMF-nek adtuk volna el, mert az IMF azért mégsem egy ország, hanem egy szervezet. Tehát az egyik héten katartikus bejelentés, hogy világrekorderek vagyunk az adósság csökkentésben, mert 82%-ról 77%-ra csökkentettük az adósság állományunkat (persze ez is oltári hazugság, mert nem gazdasági teljesítményből, hanem a Magán Nyugdíj ellopásából,) ezen a héten pedig katartikus bejelentése annak, hogy “Történelmi segítséget kaptunk Kínától”. (Valójában hitelt kaptunk, és adósságot, de nem ezt kommunikálja, hanem azt, hogy “segítséget” kaptunk ! De ennek óriási ára van és lesz, de erről viszont hallgat a “kedves” Fidesz !) Hát tényleg azt hiszik, hogy ebben az országban mindenki HÜLYE ? – és nem veszi észre ezeket a hazugságokat ? De sajnos a többséget mégis sikerül nekik a média segítségével úgy elhitetni, hogy a rosszat is jónak lássa és higyje el az átlag ember ! No ez az igazi VARÁZSLÁS ! – amikor valóságnak és igaznak láttatja a varázsló a csalást, a hazugságot ! Az lenne az ellenzéki pártok fő dolga és szerepe, hogy ORDÍTSANAK a közvélemény fülébe, minden fórumon LEPLEZZÉK LE EZEKET A HAZUGSÁGOKAT, LEPLEZZÉK LE A VARÁZSLÓT ÉS A VARÁZSLÁSÁT !!! – csak akkor várható el, hogy a közvélemény szintjén is meghallják a hazugságok leleplezését, és elkezdjen megváltozni a közvélemény szintjén is a Fidesz és Orbán megítélése, és elveszítsék társadalmi támogatottságukat !!! ÓRIÁSI ERŐFESZÍTÉSEKET KELLENE TENNIE FOLYAMATOSAN AZ ELLENZÉKNEK ÉS A DEMOKRATIKUS KOOALICÍONAK (ha van ilyen,) hogy a FIDESZ HAZUGSÁGGÉPEZETÉVEL SZEMBEN ELJUTTASSA A LELEPLEZŐ INFORMÁCIÓKAT A KÖZVÉLEMÉNYHEZ !!! DE NEM TESZI !!! MIÉRT ??? Mert ennyire puhányok, csak magukkal és saját pitiáner egzisztenciális a hatalmi érdekeikkel foglalkoznak, nem a közjó munkálásával !!! Ezért nem is érdemlik meg, hogy újra hatalmat kapjanak, ha lenne is kormányváltás valaha !!! – mert Ők is ugyan úgy meghasonlottak,és elvesztették belső erkölcsi értékeiket, min a Fidesz : mindannyian KORRUMPÁLÓDTAK !!! – és kiáltok: ISTENEM ! -NE LEGYEN MÁR KORRUPT EMBER TÖBBÉ VEZETŐ EBBEN AZ ORSZÁGBAN !!!
    Kedves Magyarország !!!
    Szembe kell nézned azzal a szomorú ténnyel, hogy AZ EGÉSZ POLITIKAI ELIT, AKIK PARLAMENTI SZINTEN MEGHATÁROZZÁK ÉS VEZETIK AZ ORSZÁGOT KORRUMPÁLÓDOTT, ÉRTÉKTELEN EMBEREK, AKIK BÁR VAGYONOSAK, DE BELÜL ÉRTÉKTELEN, HULLADÉK MINŐSÉGŰ EMBEREK, AKIKET HATALMI RANGJUK MIATT MÉGIS TISZTELNÜNK KELL, DE KÖVETNI NEM SZABAD PÉLDÁJUKAT !!!
    Csak fohászkodhatunk, hogy “Isten áld meg a magyart !” – olyan erkölcsileg tiszta, belső jellemben erős vezetőkkel, akiket a hatalmi pozícióban lévő csábító erő sem képes korrumpálni !!!
    Be kell látnunk végre, hogy ha legbelül a szívben nincs igazi érték, (értsd: erkölcsi tisztaság, őszinte, önzetlen tiszta jellem,) akkor nem tudunk új értékeket teremteni, és a már meglévő, látható értékeinket is elveszítjük !
    Hát most éppen ezt történik velünk Magyarországon ! Sajnos !!!
    Akkor mi az amit tehetünk ? – mi a kivezető út ? – hát ……………………………
    Hát , hogy is mondjam ? – talán MEG KELLENE TISZTULNI, BELÜLRŐL !!! – velem elkezdve, mindannyiunknak, mert a jövő politikusai belőlünk fognak kikerülni !!! MEG KELLENE TISZTULNI, BELÜLRŐL !!! – hogy hogyan ???
    Nekem erre azt tanították, hogy e elég egyszerű, csak 3-4 dolog kell hozzá :
    1. / Alázat, 2. / Beismerés, 3. /Bűnbánat, ja és ami a legfontosabb : egy áldozat, aki elviszi helyettünk a balhét, vagyis helyettünk kifizeti annak az árát, amit “elkúrtunk !”
    Kívánok sok sikert ehhez mindannyiunknak !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  23. Ma reggel a döbbenet fogott el. Olyat láttam, ami eddig még nem.
    Viseltes ruhába szép fiatalasszony, karjában 3 év körüli gyerekkel.
    Utána az ura, fiatalember aszfaltos farmerban, karján 4-5 év körüli maszatos gyerek.
    A sort, olyan 6 év körüli kisfiú zárta. Kialvatlanul, fázósan, éhesen.
    Magyarok voltak, és hajléktalanok. Járták a hajléktalanok jellegzetes sétáját.
    Kérem. Akinek valamilyen épkézláb ötlete, gondolata van.
    Legyen az kínai vonzatú, legyen az orosz vonzatú.
    Teljesen mindegy hová kötődik.
    De ha pénzt hoz az országnak, tessen már jól megfogni, és ki nem ereszteni a markából.
    És ne filozófáljunk. Tudják, a filozófia magas tudományának eddig, sokmilliós áldozatai vannak.
    Férfi létemre majdnem elsírtam magamat. Aztán mégsem, mert többen is jöttek az úton.
    Szégyenlettem volna, fekete nadrágban, fehéringben meg egy elhasznált suzukival.
    Még kinevettek volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  24. Your comment is awaiting moderation.

    Tessék mondeni ki bántottam meg?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Azthiszem eztmár igazából az unokáink fogják nyögni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. Mit is volt a vicc a 60-as evekben a kinai muholdak felbocsatasaval kapcsolatban? 3 millio kinai huzta a csuzlit..
    Azota kisse megvaltoztak a viszonyok.. OV mindenkeppen penzt akar szerezni az “itt es most” szamlak kifizetesere. Amit igernek neki az morzsa a kinaiak szemben. Sokkal fontosabb arra felfigyelni, hogy a nagy dörgölödzes egyben elfordulas Europatol es az un. nyugati vilagtol. Lesz meg kotelezo kinai nyelvoktatas az iskolaban..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Köpőcsészét fogunk gyártani és exportálni Kínába?

    Ja!
    És meg kell tanulnuk büfögni, evés után!

    :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. Tibor ! Gratulálok a vicces kommenthez, és valóban nem vicces az egész, mert nem tudjuk a 12 aláírt szerződésben mi szerepel. Nem tudunk semmit a “gazdasági jellegű”-ek tartalmáról sem. Minden titok ? Nem
    kellene bővebben kifejteni, mit terveznek építeni, beruházni? Nincs olyan hely ahol ne lenne kínai kereskedelem. Milyen haszna van ebből az országnak ? Gyanítom, hogy nagyon kevés. Bóvli ország leszünk selejt kormánnyal, törpébbek a törpénél. Hallom a “dübörgést” de nem a hídon az elefánttal…-ha a kormány nem vált lépést.- Mi fogunk dübörögni de abban nem lesz köszönet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Orbán most dugta az Európai Unió fenekébe a dinamitrudat. Kína ugyanis megkereste az EU leggyengébb láncszemét és rajta keresztül immár EU-s termékként adja el az általa gyártott termékeket nyugatra.
    Ha az EU észreveszi, hogy kijátszották, minimum ki kell zárnia Magyarországot és új vámhatárokat felállítani a magyar határ mentén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  30. Nu és hun vannak nyilvánosságra hozva ezek a 12 Megállapodások?
    Ki tudja miket irt alá ez a vicsorgó törpe a mi kontónkra?
    Mi mit adunk cserébe?
    Koncesszió,vámszabad terület,adókönnyités,adóelengedés,adómentesség,1-2 millió kinai letelepedése?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  31. Kicsi orszagunk uj gyamot kapott. Csak reelhetjuk, hogy nem el vissza a helyzetevel…
    Ugy gondolom, Kina kapva kapott a lehetosegen, hogy megvethesse a labat europaban, ezert cserebe apropenz, amit nekunk adott. Nekik nincsenek gatlasaik a kozmunka stb teren, hiszen nagyon jol tudjak, hogyan lehet feken tartani es tartosan kussoltatni a nepet. Persze, csillivilli minden naluk, ami szem elott van, de akik ezert tenylegesen megdolgoznak, azok nyomorognak a legjobban. Vegyuk pl az egygyerekes politikajukat, vannak, akik ezt nem tartjak be. A terhes no hozzatartozoit elhurcoljak, igy kenyszeritik ki az abortuszt es az azonnali sterilizalast. Ha megis megszuletik a gyerek, ellehetetlenitik a csaladot, de van egyeb megoldasuk is, pl fenolinjekcio a kutacsba. Ilyen naluk a valasztas szabadsaga.
    Ehberert dolgoztatjak a munkasaikat, ezert tudjak olcso aruval beteriteni a vilagot, ennek gazdasagi hatasait nem reszleteznem itt, azt mindenki tudja ugyis. Ovi ezt irigyli, szeretne o is ilyen felemelkedest, csak ahhoz par embernek bele kell majd doglenie, de hat aldozatokat kell hozni valakinek, es neki a magyar nep vere nem draga, hiszen mindenki annyit er, amennyije van, nem igaz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  32. Kedves Hazafi,
    Nem hiszik azt, hogy mindenki hülye Magyarországon, hanem tudják, hogy sokan azok. A fejekbe van sulykolva, hogy mindenki más hazaáruló, csak a szeretett vezér ismeri az igaz utat, és ezért a boldog nép tapsol bárminek. Tapsolnak az IMF hitel elutasításának, majd a fel nem használt IMF hitel elköltésének is. Zúg a taps az államkötvények kibocsájtásakor is, habár az egy kedvezőtlenebb kamatozású hitel. Örvend a nép a kínai kommunistákkal kokettálásnak is, mivel a szeretett vezér a jó kínai kommunistákkal barátkozik, csak a szemét magyar kommunisták akartak a rossz kínai kommunistákkal szövetkezni.
    Sajnos észre kell venni, hogy túl sok a buta, megvezethető ember ebben az országban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  33. Kedves TIBI,
    Mint írtam, nem enyém az érdem, csak idéztem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Az elmúlt 20 év arról szólt, hogy a nyugati multik felvásárolták az országot, tönkretették a helyi termelőket, és ideöntik az olcsó vacak termékeiket.
    A következő 20 pedig arról, hogy a kinai rabszolga bagóért gyárt és fillérekért exportál mindent, és ezzel teszi tönkre a maradék helyi ipart és kereskedelmet.
    Megmosolyogtuk régebben a kínaiakat a büdös tornacipőkért, a műanyag “textilekért”, a felrobbanó gyerekjátékokért.
    Látszólag, most komolyra fordult. Orbán szerint a fülkeforradalmároknak erre van szükségük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Annyira még Orbánék sem hülyék, hogy az országot egy fél MOL-kisebbségi részvény árán elherdálják. Az 1 mrd euró ugyanis 270 mrd forint alatt van (még)
    a MOL kisebbségi részvény meg 503 mrd volt. Azért “megmentés” mert azt viszont deklarálták, hogy ha az ország nem jutna a nyugati piacokon kölcsönökhöz – keleten még sikerülhet. Ez javítja az országkockázat mértékét.
    Egyébként meg úgy tudom, hogy nem az országot, hanem a MÁV-ot adták el nekik kilóra – ami azért nem olyan rossz hír: egyrészt remélem nem arra kapták az 1 mrd eurót, hogy abból előbb konszolidálják a MÁV-ot – másrészt a kínaiaknak meg lesz pénze modernizálni.
    Lenne egy fogadásom, hogy a közmunkások rövid idő múlva vágányokat fognak építeni. Ráadásul Kína által is tolerálható bérért.
    Továbbá remélem Kínának volt annyi esze, hogy egyértelművé tette: Magyarország csakis az Unión belül képvisel számukra értéket. Ami azért ad némi reményt: akkor legalábbis látszólag be kell tartaniuk a demokratikus játékszabályokat. Különben úgy kivágnak, mint a macskát sz@rni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Engem nagyon “megnyugtat”, hogy Schmitt Pál is támogatásáról biztosította…..így már egész más.. Na, Orbán Viktor mondata, hogy keleti szél fúj, most nyert konkrét értelmet. Amit az MTI és létrehozói mondanak abból egy szót sem hiszek. Amit megértek a hallottakból, az az, hogy Orbán Viktor lecserélte az IMF hiteleket kínaira.Ezzel eltávolodott az EU-tól, mert mint tudjuk az IMF és az EU Központi Bank az együttműködő, szinte egy cég az EU gazdasági , válság ügyekben.Orbán V. kivonta magát ezzel, részben az EU kontroll alól /szabadságharc!/ és áthelyezte Magyarországot a Kínai hitelezők kezébe.Hogy mit adunk cserébe az nem világos, befektetési lehetőséget? Remélem előbb utóbb elmagyarázza valaki mi történt.Egy biztos, nem kell az IMF kontroll, nem működünk együtt az EU-val.
    Ami a Kínával való kereskedelmi , kulturális együttműködést illeti, örülök neki, az egész világ ezt teszi, csak akkor ne kommunistázzunk, “kedves” Fidesz…és továbbra is álljunk ki a kínai kisebbségek/Tibet, ujgúrok/és a sajtószabadság mellett, melyet elnyomnak Kínában, mint három éve olyan vehemensen tettük és követeltük a Gyurcsány kormánytól
    Fúj de undorító köpönyegforgató, elvtelen, pénzseggnyaló ez a Fidesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. A FIDESZ jobbos stratégiája úgy tűnik, nem vált be. Az utóbbi időkben azonban sok jel utal arra, hogy a srácok stílusváltásra készülnek – lehetséges, hogy ez ideológiaváltást is implikál majd? (Gondoljunk csak a “polgári körökre”, amelyet az eredeti szakirodalom “sejt”-ekként emleget!) De ha jóslataink nem is igazolódnak be, akkor is játsszunk el egy kicsinyt a gondolattal; mi lenne, hogyha “a fiúk” meggondolnák magukat és a következő ciklusban kommunista színekben alakítanának kormányt?
    - Az MSZP és az SZDSZ hamarosan a kapitalizmus sötétben bújkáló ügynökeivé lépnének elő, a Munkáspártot megvetően csak “jobboldali elhajló”-ként emlegetnék.
    - A népek ezentúl november 7-én hordanának kokárdát, amiből ezentúl a fehér és a zöld színeket valahogy kifelejtenék.
    - Bereményi Géza hamarosan filmet készítene Marxról és Engelsről, Sarlóember és Kalapácsember címmel.
    - Rövidesen kiderülne, hogy a szimbirszkiek hazudtak, Lenin valódi szülőhelye Felcsút. A mauzóleum felállítását nemsokára elintézik.
    - Marx, Engels és Lenin még élő rokonai tiltakozó levelekkel árasztanák el a Miniszterelnöki Hivatalt.
    - A MIÉP megalakítaná maoista szárnyát.
    - Minden április negyedikén óriási felszabadulási party a Kossuth téren, műsorvezető: Philip, támogatók az Ezüsthajó Állami Vállalat és a Terror Háza.
    - Kovács Akosh feldolgozná és mély gondolati rétegekkel gazdagítaná az Internacionálé és a Vörösh Csepel c. dalokat.
    - A Varsói Szerződés újjáalakítása Budapesti Szerződés néven, Észak-Korea és Kuba partnerek részvételével. Sajnos azonban Viktor már a megalakulás második hetében összeveszne mindenkivel, és a konferenciákon egyedül jelenne
    meg.
    - Az ezután is évente megtartott országértékelő beszéd a Felvonulási térre épített Kádár-kolosszus előtt zajlana. Ez volna az a pont, amikor Thürmer Gyula a kardjába dől ..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  38. Amikor a Jóisten megalkotta a Földet, hogy az emberek azon éljenek, úgy
    döntött, hogy minden népnek ajándékoz KÉT erényt. Így az amerikaiakat
    rendszeretővé és törvénytisztelővé, a németeket kitartóvá és
    tanulékonnyá, a japánokat munkabíróvá és türelmessé tette. A magyarokhoz
    érve arra kérte Gábriel arkangyalt, hogy a következőket jegyezze fel:
    “Ezek legyenek okosak, becsületesek és a Fideszre szavazzanak.”
    Amikor a világ teremtése befejeződött, az arkangyal felhívta az Úr
    figyelmét: “Jóatyám, a Föld összes népének két erényt ajándékoztál, de a
    magyaroknak három van; ez azt jelenti, hogy ők jelentősebbek lesznek a
    Föld összes többi népénél. Ez lenne a Te akaratod?”
    “Igazad van-mondá az Úr- nem lenne igazságos. De mivel az ajándékot már
    nem lehet visszavenni, meg kell oldani ezt a helyzetet. Mostantól- így
    folytatá az Úr- a magyarok mint nép megőrzik a három erényt, de azért,
    hogy ne nőjenek más népek fölé, egyikük sem birtokolhat egyszerre
    kettőnél töb erényt”.
    Ennél az egyszerű oknál fogva, azóta a magyar, aki a Fideszre szavaz és
    becsületes, nem lehet okos is, aki okos és a Fideszre szavaz, nem lehet
    becsületes is, de leginkábbis aki okos és becsületes, az soha nem
    szavazhat a Fideszre.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  39. Hazafi. Elvetette a sulykot a végén. Még a K. püspökök sem lennének alkalmasak ezek szerint az ország vezetésére. Ott ugyanúgy jön-megy a pénz. Majd meggyónnak és feloldozzák egymást és megy minden tovább oszt jónapot.
    Igen is vannak tisztességes emberek és bízom abban, hogy előkerülnek hamarosan, mert nem várhatunk a jövő politikusaira. Nem lehet hagyni, hogy az országot eladják, tönkretegyék és a választókat semminek nézzék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  40. Diogenes: a jó életbe már. Ez eszembe se jutott, pőedig sajnos annyira triviális.
    Ezt nem akarom hallani.
    Egyébként a pénzügyi analfabéták országában alig zavar valakit, hogy az 5.5% IMF kamat 30 év alatt 4.98-szoros visszafizetést jelent, a 7.08% pedig 7.78-szoros visszafizetést.

    Ez még a legutóbbi orbán-féle állampapír. Most vajon mennyiért adták?

    Mindehhez gratulált Gyurcsány. Lassan már tőle is hánynom kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  41. Ezek szerint a Haza mégis eladó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  42. Sok cikk foglalkozott korábban azzal, hogyan terjeszkedik Kína Afrikában (is).
    Az IMF-fel ellentétben Kína nem támaszt semmiféle feltételt a kölcsönökért , pragmatikusan szétválasztja a saját gazdasági érdekeit a helyi politikától.

    Bemásolok egy elgondolkodtató mondatot , miért veszélyes a kínai nyomulás:

    “A politikai feltételekhez nem kötött kínai befektetések és segélyek egy rakás afrikai diktátort vagy emberi jogok megsértésével vádolt kormányt képesek hatalomban tartani. Az érintett országokat senki nem teszi érdekeltté abban, hogy tisztábbá tegyék közéletüket, átláthatóvá gazdaságukat, fellépjenek a korrupció ellen.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  43. Kedves TIBI !
    Félreértettél ! Hozzászólásom végén nem K.püspökökre gondoltam! Egyáltalán nem vagyok vallásos, mégis keresztyén vagyok, de nem a vallásos fajta. Tudom, sajnos az új vallási törvény is – amit mostanában megszavaznak, – védi a papokat a felelősségre vonástól, és törvények fölé helyezi őket. Ezt nyújtotta be a 4 KDNP-s képviselő. Tehát nyugodtan lehetnek a papok pedofilok, nem kell tartaniuk törvényi, büntetőjogi felelősségre vonástól, max. áthelyezik őket másik körzetbe, hogy ott is rontsák meg a gyerekeket. Ez FELHÁBORÍTÓ !!!!!! Nahát ezért nem vagyok vallásos, de hiszek az örökkévaló Isteni és bibliai értékek teljes tisztaságában! Utálom a vallásos képmutatást, és a Bibliában azt olvasom, hogy Isten is felettébb utálja, és borzalmas ítélet vár rájuk ! A képmutató papságot pl. Jézus úgy nevezte, hogy : “Mérges kígyóknak fajzatai !” – vagy : “Vak farizeusok, akik megtisztítjátok a tál külsejét, ami belül továbbra is tele van utálatossággal és ragadománnyal,” – ” akik körbejárjátok a világot is, hogy egy embert vallásotokhoz térítsetek, de magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek őket !”
    Hát csak ennyit reagálnék észrevételedre, hogy megnyugtassalak, nem a K. püspökökben látom a megoldást, hanem a szívünk belső, erkölcsi megtisztulásában ! Abban igazad van, hogy nincs idő kivárni az új nemzedéket a politikus váltásra, de akkor Isten kérem, mielőbb hozza elő az erkölcsileg tiszta és önzetlen, korrekt jellemű embereket !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. topi mackó: aztán még majd ferde szemmel néznek Rád…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  45. ha már nem tudjuk elérnia nyugati életszínvonalat, akkor meg kell tanulnunk, hogyan lehet élni, napi egy marék rízsből.

    “Mi még Kínával is versenyképesek leszünk” vajon ki mondta, és mikor :) ?

    IGY SZÁNTUNK MI KETTECSKÉN? MONDÁ A LÉGY AZ ÖKÖRNEK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  46. Zizi9-el ugyanazt mondjuk, csak más szavakkal. Lényeg, a kontroll alól kikerülni, a maffia azt nem szereti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  47. A 8 ezer milliárd dollár tartalékkal rendelkező Kínának egy az 1 milliárd dollár segély csak egy légypiszok. Ezt világra szóló győzelemként üdvözölni, csak egy zavaros fejű ember meri. Arról, hogy mennyi állampapírt és milyen kamatfeltételek mellett vesz meg Kína, egy szó nem esett. Semmit nem lehet tudni a kínai befektetések irányáról, eddig egyetlen citromsav gyár létesítése szerepel a köztudatban. Ennyi citromsavra nekünk biztos nem lesz szükség, de egy lépés az európai piacra jutásnak Kína részére. Ez pedig EU termékként jelenhet meg, mert hazánkból származik.
    Olyan üzletemberrel még hosszú életem alatt nem találkoztam, aki nem haszon reményében akart befektetni. Itt most 300 volt közülük, akiknek még Demján is gazsulált.
    Az egész ügylet bűzlik, eltávolodás nyugattól és közeledés a kínai diktatúra felé.
    Nekem egyetlen jelenet tetszett az ügyben. A fogadás a felsorakozott díszszázad előtt.
    Végre egy kormányfő, aki fél fejjel alacsonyabb volt, mint a Szeretett vezérünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. A 8 ezer milliárd dollár tartalékkal rendelkező Kínának ez az 1 milliárd dollár segély csak egy légypiszok. Ezt világra szóló győzelemként üdvözölni, csak egy zavaros fejű ember meri. Arról, hogy mennyi állampapírt és milyen kamatfeltételek mellett vesz meg Kína, egy szó nem esett. Semmit nem lehet tudni a kínai befektetések irányáról, eddig egyetlen citromsav gyár létesítése szerepel a köztudatban. Ennyi citromsavra nekünk biztos nem lesz szükség, de egy lépés az európai piacra jutásnak Kína részére. Ez pedig EU termékként jelenhet meg, mert hazánkból származik.
    Olyan üzletemberrel még hosszú életem alatt nem találkoztam, aki nem haszon reményében akart befektetni. Itt most 300 volt közülük, akiknek még Demján is gazsulált.
    Az egész ügylet bűzlik, eltávolodás nyugattól és közeledés a kínai diktatúra felé.
    Nekem egyetlen jelenet tetszett az ügyben. A fogadás a felsorakozott díszszázad előtt.
    Végre egy kormányfő, aki fél fejjel alacsonyabb volt, mint a Szeretett vezérünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  49. Ha egyszer “háborúznak”, akkor a katonai bíráskodás elvei érvényesek rájuk is.
    Amit elkövettek, árulásnak neveztetik ( sőt, hazaárulásnak, a szó mindkét értelmében).
    Háborús körülmények között büntetési tétele: HALÁL!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  50. igrice,
    Nézz körül, hogy miről beszélsz! A második Orbán kormány rontott a legtöbbet az alsóbb rétegek életkörülményein. Orbánék olyan lépést tettek most Kína felé, amit ellenzékből elutasítottak.
    Trianont pedig annyira érdemes felhánytorgatni, mert ezzel csak ellenségeket tudunk szerezni. Persze a szeretett vezető lételeme, hogy harcban álljon folyamatosan valakivel, vagy valamivel.
    Az Uniónak egyáltalán nem célja, hogy bármelyik tagállamnak szétverje iparát, vagy mezőgazdaságát. Ezt bizony belülről tették meg, nem kérdéses, hogy anyagi meggondolásból ügyeskedők. Ezek az ügyeskedők pedig többségükben jó pozícióban lévő politikusok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Új fejezet a kínai-német kapcsolatokban 2011. június 28. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos