Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ágnes asszony aláírásokat gyűjt 2011. június 2. csütörtök 16:50 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ágnes asszony aláírásokat gyűjt

Budapest – Keveset hallottunk mostanában a szocialista kormányok idején feltűnően aktív érdekvédőről, Cser Ágnesről,. Nos, Ágnes asszony a jelek szerint magához tért Csipkerózsika álmából, s látványos akcióba kezdett: aláírásokat gyűjt a kötelező kamarai tagság visszaállítása ellen.

Országos aláírásgyűjtési akciót indít a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), egyúttal felkéri a kormányt, hogy soron kívül kezdeményezze a kötelező kamarai tagságot visszaállító törvény eltörlését.

Cser Ágnes, a szervezet elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatójukon azt mondta: nem igaz, hogy a munkavállalók kérték a kötelező kamarai tagság visszaállítását. Elutasítják továbbá Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár kijelentését, mely szerint ezzel helyreáll az ágazatban dolgozók erkölcsi megítélése.

Mint mondta, tavaly december óta többször is kezdeményeztek tárgyalást az ügyben, de erre mostanáig sem Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, sem Szócska Miklós államtitkár nem reagált. Kérték azt is, hogy hívják össze az egészségügyi ágazat érdekegyeztető tanácsát, de ezt sem tették meg.

Hozzátette: egyszer sikerült személyesen tárgyalnia a miniszterrel, az egészségügyi és a szociális államtitkárral, s akkor elmondta, hogy a kötelező kamarai tagságot a munkavállalók nem kérték.

Cser Ágnes azt is elmondta, hogy az adófizetők pénzéből az idén 90 millió forintot költenek a kötelező kamarai tagság visszaállítására, ebből 60 millió a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráé (MESZK).

Kijelentette: ha a dolgozók nem lépnek be a köztestületbe, elvesztik munkájukat, megélhetésüket, tehát ez az intézkedés “zsarolás”. Úgy fogalmazott, olcsóbb 60 millió forintból féken tartani a dolgozókat, mint véghezvinni egy bérfejlesztést.

Cser Ágnes kiemelte: Angliában az orvosok ötszörös, sőt tízszeres bérért tudnak dolgozni, kötelező kamarai tagság nélkül, míg Svédországban a tagság díjmentes.

Az egészségügyi ágazatban a kötelező kamarai tagságot visszaállító törvény áprilisban lépett életbe. Az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők három hónapot kaptak arra, hogy megújítsák tagságukat, a határidő kedden éjfélkor járt le.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. Ha egy kamarát nem az érintett szakemberek hozzák létre alulról, hanem a kormányzat parancsszóval fölülről erőszakolja a nyakukba, akkor az nem lesz más, mint egy rezervátum lesz a levitézlett káderek számára. A hatalomban pedig erős lesz a kísértés, hogy a vezetését is felülről jelöljék ki, lehetőleg a csókosok köréből. (pl. Mikola, Éder, stb.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  2. A vén banya ma már hiteltelenné vált és csak a naiv és nagyon elkeseredett nem tájékozódott emberek támogatják , de nem olyan sokáig , mert aki elárulta őket az nem képviselheti az ügyüket !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Husz János Puszita

    Már értem miért álltak ki a kamarák teljes mellszélességgel a Fidesz mellett a választások alatt. Itt a konc, amit kaptak érte. A tagok számára a kamarai tagság nem más, mint egy bújtatott adónem, semmit nem kapnak érte cserébe. A vezetők élhetnek belőle, mint Marci hevesen, a tagoknak újabb sarc.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. No, a stoplámpa felébredt? Netán rá jött, hogy hiába várja Orbántól a “kárpótlást”? Közlöm vele, hogy az eszkimó, illetve dakota sok a fóka kevés. Jobb, ha a KDNP -hez kezd dögölődni. Ott még kaphat egy kis alamizsnát. Azért azt megkérdezném tőle, hogy érdemes volt tüdő tágulást kapni a nagy ordibálásból kifolyólag? Érdemes volt gyomorhurutot kapni a állandó nagyra tátott szája miatt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  5. Orbán András Lajos

    Nem lehetne már ezt a spinét végleg elveszteni????????????????Már kurvára unalmas az örökös nyüzsgése!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  6. Már hiányoltam ,hogy ilyen sokáig nem szólalt meg!! Pedig ha akkor utcára vitte a nagy “érdekvédő” az embereket,- akkor most bőven volna mit megismételni! Talán eddig várt valami “alamizsna pozícióra?-hát pofára esett akárcsak a nagyhangú társai akikkel együtt csinálták a feszt folyamatosan az előző kormánnyal szemben!!
    Így jár aki pórul jár !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Cser Ágnes kiosztotta az egészségügyi kormányzatot 2011. június 2. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos