Budapest - A kormányzati kommunikációs államtitkár a Freedom House (FH) hétfőn közzétett jelentésére reagálva elmondta: az figyelmen kívül hagyja az Európai Bizottság megállapításait a magyar médiatörvényről, és ellentmond a jogvédő szervezet saját, májusi sajtószabadság-jelentése Magyarországról szóló állításának is. Szerinte nincs ok az aggodalomra. Pedig van.
Magyarországon az általa vizsgált hét kategória közül négyben állapított meg visszalépést a közép- és kelet-európai országok, valamint a volt Szovjetunió tagállamai demokratikus fejlődésének tavalyi fejleményeit értékelő, Nations in Transit 2011 című, hétfőn közzétett éves jelentésében a Freedom House. A washingtoni központú, független nemzetközi jogvédő szervezet jelentése egyebek mellett azt állapította meg, hogy az EU-tagország Magyarországon a demokratikus kormányzásban és a média függetlenségében jelentős “visszaesés” történt.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a FH-jelentés abból a szempontból meglepő, hogy ellentmond a szervezet saját, májusi, sajtószabadságról szóló jelentésének, amelyben “egyértelműen le van írva, hogy Magyarországon a sajtó szabad”. Kovács Zoltán felidézte, január elején olyan címlapokkal jelentek meg lapok Magyarországon és Nyugat-Európában, amelyek azt vizionálták, hogy megszűnt a sajtószabadság Magyarországon. Az azóta eltelt időszak és a jelen állapot is azt mutatja azonban, hogy Magyarországon a sajtó teljes mértékben szabad, és semmi ok a megfogalmazódó aggodalmakra – jelentette ki.
Ugyanakkor a FH-jelentés – folytatta – nem meglepő abban az értelemben, hogy “egyértelműen és tendenciózusan tükröződik benne” az év első részében Magyarországgal kapcsolatban tapasztalt, “szisztematikusan felépített szempontrendszer”, amely alapján mindennek a lehető legnegatívabb olvasata van.
A kormány helyében én sem aggódnék., egészen addig míg kormánynak hívnak.
De utána ……..elkezdhetnek aggódni. DE nagyon.
A sajtó valóban szabad, csak a fejéhez fogták a pisztolyt, így öncenzúrát használ ahelyett, hogy szembeszállna a jogtipró kormánnyal. Amúgy Ti, kedves “aggódunk-az-emberi-jogokért-baloldal”, hol voltatok a média liberalizálásában, amikor még viszonylag váltópártként szerepeltettek a Fidesszel? Nos, ugyanúgy(!!!) támogattátok az állami beavatkozást, mint most O.V. bandája, Ti is épp ugyanúgy arra vágytatok, hogy a Ti hangotok legyen a mérvadó legalább a hagyományos médiában, de elrontottátok, mert a jobboldal hatékonyabban tudta megszólítani a magyar néplelket, kihasználva az elégedetlenséget, a nagyképűséget és az egysíkú áldozatkultuszt. Most sír a szátok, hogy nem jött össze a Ti Médiahatóságotok, mert tudom és velem együtt minden igazi(!!!) magyar demokrata tudja, hogy Ti is ugyanabból a fazékból merítettetek egykor, így semmi, de semmi jogotok nincs arra, hogy most, még ellenzéki lét harsány bekiabálásaival sem, kiálljatok a sajtószabadságért.
Akkor kellett volna aggódni, amikor a valós liberalizációt rombolták volna le, de az nem volt, mert az egész hazai politikai kultúrakör a XX. század első felében él, azt hiszi, hogy a modern Nyugat bedől az ukázok csaholásának, itthon pedig mindenki ugyanaz a birka marad Horthy-korszak majd több évtizedes kommunista diktatúra után is!
Amíg a fityiszesek uralják a médiát nem aggódnak, majd ha megbuknak, lesz ok az aggodalomra…………..
“A kormány nem aggódik a sajtó szabadsága miatt”
elég nagy baj, hogy ők nem aggódnak, mi annál inkább, és nem csak a sajtószabadsága miatt.
Én sem aggódom semmiért, amim nincs. Legfeljebb vágyakozom néha, de ez a szabadság nem az ő álmuk
A kormány valóban nem aggódik az ellenzéki sajtó szabadsága miatt…
hülyeliba
ahogy kiveszem az írásaidból, olyan típusú ember vagy , aki sohasem aggódik a benzin ára miatt, mert mindig 5000ft-ért tankolsz
Göbbelsz Orrbáni hangja statáriumért kiált!!!
jakoo
Miért fontos ez a cimkézés a szabad sajtó fórumán?
Egyébként már nem aggódom OV és tettei miatt. Tudomásul vettem, hogy politikai befolyással nem rendelkezem, így bármit tesz a vezér, az ellen nem tehetek.
És igen, rettenetesen dühített hosszú ideig, hogy nem tehetek ellene semmit. Aggódtam, milyen marhaságot fog még a családomra zúdítani. Hullott a hajam, gyomorfekélyt kaptam. Attól talán OV változtatott? Nem igazán volt tudomása róla. Szerintem még nem nézett le, nem nézett vissza, nem tudja mit tett. És mi van, ha mégis tudja, hogy mit tett?? Akkor mi lesz?
Amúgy meg szeretem ezt a fórumot. Itt egy-egy mondatot én is kikiabálhatok magamból, és szomorú vagyok, mert a politika csak ennyit hagyott a legtöbb embernek.