Szanaa – A jemeni hadsereg légiereje bombatámadást hajtott végre törzsi fegyveresek ellen. Az al-Kaida is magára talált a déli részeken, míg a tüntetők békére szólítanak fel.
Tovább mélyül a jemeni válság. A békés tüntetők után új elemekkel kell számolnia a szanaai vezetésnek. Szaleh elnök és a kormány ugyanis nemrég összetűzésbe keveredett bizonyos befolyásos törzsek vezetőivel, akik aztán fegyverrel válaszoltak. A vége akár polgárháború is lehet az amúgy is széttöredezett, gazdaságilag és politikailag is összeomlóban lévő országban.
Mindezen fegyveres összecsapások közben most pénteken is az utcára szólították híveiket mind az ellenzék, mind a kormány oldaláról az aktivisták.
Szanaától észak-keletre pedig légicsapásokról érkeztek beszámolók. Az akciót a hadsereg feltehetőleg azért hajtotta végre, mert egy törzsi vezető szerint blokád alatt tartanak egy katonai bázist, meggátolva, hogy erősítés gyanánt elinduljanak onnan a fővárosba a Köztársasági Gárda tagjai.
Délen az al-Kaida fegyveresei ostromoltak meg egy várost a Reuters szerint. Főleg kormányzati és hatósági épületeket támadtak.
Szaleh annak ellenére nem kíván távozni a 33 éven át jól belakott elnöki palotából, hogy erre már a G8 csúcson résztvevő országok is felszólították. Sokan polgárháborútól is tartanak, így az ellenzéki tüntetők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy ellene vannak a torzsek által alkalmazott erőszakos módszereknek. Egyre kevésbé állaj meg a helyét az a magyarázat, hogy Szaleh nélkül véres események színtere lenne Jemen, mely darabokra hullana, hiszen már most is ezt látni.