A pécsi MÁV felügyelőnek három fia volt. György zenésznek készült, János emigrált Franciaországba, míg Pál Bolognában és Bécsben tanult, majd a harmincas években bekapcsolódott Kassák Lajos avantgárd munkásköltő Munka körébe.
A MÁV felügyelő, Justus Mór, jelentős adománnyal támogatta azt az iskolát, ahová Pali fia járt. A lázadó természetű Pált azonban mindez nem édesgette a polgári világhoz. Európai csavargásai során, az első világháború után ismerkedett meg egy magyar származású bécsi fűtés-berendezési kisvállalat tulajdonosának leányával, Edith Wagnerrel, s vele indult, az apától kapott kicsiny járadékkal, Párizsba.
Kassák a húszas évek végén jött haza Magyarországra bécsi emigrációjából. Élete végéig gyanú övezte a Horthy rendőrség, majd a kommunista hatalom részéről. Kasi, ahogyan becézték, magasra gombolt fekete ingében rendületlenül szemben állott a hatalommal. Kun Bélának a Tanácsköztársaság idején is jól odamondott. Elvi különbségeik hangsúlyozásával azt is hozzátette, hogy ellenfelének nem sok érzéke van a művészethez.
Az ilyeneket rendszerint elhurcolják, kivégzik vagy száműzik. Kassák Lajos, az Európát gyalog bejáró munkás azonban szerencsésen megúszta. Talán azért, mert nem a barikádon, hanem kávéházakban állt őrt a munkásmozgalom egyik-másik csoportosulásának élén. Horthy rendőrkapitánya, Sombor-Schweinitzer József, a marxizmusból tartott előadásokat a detektíveknek, hogy belülről ismerjék meg az ellenfelet. Besúgók szervezésében is felülmúlhatatlan volt a később Philadelphiában letelepedett rendőr. Kevesebb besúgója volt ugyan, mint amennyiről a forradalmárok apró köreiben félhették, hogy a társuk elárulta őket. Sombor-Schweinitzer rágalmait, hírbe hozásait rendre elhitték, kevésbé előkelően, sokan bekapták a horgot. Huszti Ferenc ifjúkommunista és Molnár René ügyvéd „spicli-lexikont” közölt folyamatosan a kérész életű párt-lapokban. Utólag derült ki, hogy a listán szereplő besúgók nagyobbik hányada ártatlan volt.
Justus Pál 1930. szeptemberében a hűvösvölgyi Gémeskútnál alapította meg a szociáldemokrata párt diákcsoportját Szirtes Andor, Fuchs Pál és Szabó Lajos társágában. Ez a néhány fiatalember a nemzetközi szervezetekkel különb kapcsolatot ápolt, mint a hazai mozgalmakkal. Ez utóbbiak megannyi csoportra oszlottak, ideológiai törésvonalak és személyi ellentétek, rendőrségi lebukások és magánéleti bonyolultságok okán. Sombor-Schweinitzer, nyilván saját fontosságát felszorozva másfélezer emberre tette a Munka-körhöz kapcsolódó emberek számát. Ennek egy tizede, ha igaz volt. Kassák szigorúan ügyelt a világnézeti fegyelemre. Akkoriban elfogadta a Szovjetunió irányvonalát. Vjacseszláv Molotov röpiratát a szovjet ötéves tervről a Munka kör adta ki. Ezt az irányvonalat vonta kétségbe Justus Pál és Szabó Lajos. Erre Kassák, egy apokrif szállóige szerint a harmincas ével elején azt kérdezte: „Az a pár pesti gyerek akar a nagy orosz medve kalapjába szarni?”
Miféle kalapja lehetett akkor az orosz medvének?
Kassák Lajos, az autodidakta kemény kézzel szerkesztett s irányította a Munka körét. A nemzetközi munkásmozgalom áramingadozásait nehéz lehetett követni. Trockij száműzetése megrendítette a marxista magyar fiatalság különböző köreit. Kassák felmérte, meddig mehet el a legalitásban. Az ideológiai kompromisszum nem érintette szilárd meggyőződését, hogy a munka és a kultúra szövetsége szebb jövőt hozhat el. A sajátjaival szigorúbb volt. 1930 szeptemberében írásban is elhatárolódott lapjában Justustól és Szabó Lajostól.
Justus Pált és társait is kizárta Kassák. A Justus köré csoportosuló ifjak egy parodisztikus dalban gúnyolták Kassákot. Szerzői: Justus Pál és Lux László (közzé adta a Munka kör kutatója, Konok Péter).
„A tökgyalu és a zsendice elektrifikálva jó.
Kendertiloláskor szülte ezt az oppozíció.
Ó tökgyalu, korunk jelképe vagy.
Az ötéves terven belül megsokszorozod magad
A kizárás után a Justus csoport Berlin felé tájékozódott. Ez volt a világnézeti érzékenység kora. A világot szemináriumokon váltotta meg Weisshaus Aladár, vagy Demény Pál – később Horthy börtönei s a háború után mindketten a kommunista elhárítás foglyai.
A világnézeti tájékozódás iránya a berlini Karl Korsch volt, a kommunista pártból már 1926-ban kizárt filozófus, akihez a magyar Partos Pál járt, s akinek eretnek tanait ő közvetítette Szabó Lajoshoz és Justushoz.
Illetlen és olcsó tréfa: Korschnak a pártosodás elleni tanait Partos közvetítette. A Szovjetunióból kiábrándult filozófus az elsők egyike volt, aki azt hirdette, hogy ott a kapitalizmus épül egy párt felvigyázása alatt. Ez a vélekedés csakugyan szembeszállt a baloldal különböző áramlataival. Korsch követőit gyorsan trockistáknak minősítették. Ez a megbélyegzés fél évszázadon át halálos pecsét volt, s kijutott Justusnak csaknem egy életen át.
Korschtól jutott Budapestre Szabó Lajoshoz Lenin „igazi” végrendelete, amelyben arra figyelmeztette társait, hogy Sztálintól óvakodjanak. Ezt az iratot természetesen maga Sztálin süllyesztette el.
Szabó Lajos, a méltatlanul elfeledett filozófus a háború előtt Tábor Bélával közösen írt egy röpiratot a zsidóságról, melyet a Nyugat nagypresztízsű folyóiratában Szerb Antal lelkesen ismertetett. Ennek még az sem vonhatott le az értékéből a halhatatlanságban, hogy Szabó Lajos volt az első férje Bálint Aladár képzőművészeti kritikus leányának, a festő Bálint Endre húgának, Klárinak, Szerb Antal későbbi feleségének. Jól látta Korsch, a sejtszerűen képződő értelmiségi köröknek az endogámia is egyik végzete.
Justus Pál egy hosszú európai vándorlás után bankhivatalnokként helyezkedett el Budapesten. Cikkeket írt a Szocializmus című, Mónus Illés által szerkesztett lapba, s később ő lett ennek a nagy tekintélyű lapnak a főszerkesztője is. Justus írt, szerkesztett, fordított, Marx műveinek válogatását készítette elő, melyet csupán a második világháború után adhatott ki, hosszú kitérő után.
A kitérő a munkaszolgálat volt a bori rézbányákban. Német követelésre ezernél is több zsidónak minősített munkaszolgálatost vonatoztattak az akkori Jugoszláviába, közöttük Szalai Sándor szociológust, Radnóti Miklós tanárt és költőt, Justus Pál bankhivatalnokot és társadalomtörténészt.
Az akkor 39 esztendős Justus – mint azt Csapody Tamás felderítette – 1944 márciusában vagonírozták be a Józsefvárosi pályaudvaron. Jászberényben osztották el a csordaként hajtott embereket, majd újabb bevagonírozás után döcögtek el Zajecarig, ahonnan keskeny nyomtávú vasúton a bányák öt táborába. Justus a „Bregenz” táborban szolgált. Balszerencséjére egy Császár János nevű szadista altiszt alatt, aki büntetésképpen krumpli-verembe lakatolta a büntetésre kiszemeltek, kiköttette őket, alkalmanként pedig, szórakozásból, emberekre vadászott a pisztolyával.
A bori rézbányákból egy-egy csoportot gyalog indítottak útnak Nyugat felé az orosz csapatok közeledtére. Az egyik ilyen transzportban volt Radnóti Miklós. A rézbányában maradtakat, köztük Justus Pált, a jugoszláv partizánok szabadították fel, lefegyverezték az őrséget.
Justus eljutott Temesvárra, tüstént írni kezdett a Méliusz József szerkesztette Szabadság című lapba Szalai Sándorral együtt. Azután eljutott Szegedig, ahol már az új hatalom volt az úr. Justus tüstént szemet szúrt a Moszkvából néhány hete hazatért Révai Józsefnek, a kommunista párt ideológiai vezérének. Fellármázta a helyi szovjet parancsnokságot, s elvitette a részbányákból szabadult Justus Pált, a régi harcost, a vetélytársat, az önállóan gondolkodó marxista filozófust, az újonnan alakuló Szociáldemokrata párt reménységét.
A Máv felügyelő zenész fia, Justus György elpusztult a háborúban. János – ekkor már Jean – a francia ellenállókkal küzdötte végig a német megszállást.
Egy szegedi szociáldemokrata értesítette a pestieket, akik interveniáltak Justus érdekében. A szovjetek szabadon engedték. S immár Justus is Pestre érkezett, egyre magasabbra az akkor jelentős, a kommunistákkal koalícióra lépett Szociáldemokrata Pártban. Ő az oktatási felelős, országgyűlési képviselő, Lukács György és Révai József vitapartnere. 1948-ban kerül sor például a Révai-Justus vitára a szocializmushoz vezető útról. Esztendőre rá Justus Pál a Rajk per nyolcad rendű vádlottja, s egyetlen túlélője.
Az utolsó, akivel Rajk, a tárgyalás után néhány szót beszélgethetett, amikor az őrök figyelme elterelődött. A kivégzés előtt az utolsó tanú, aki ötesztendei fegyház után emlékezetből írta le a beszélgetést.
RAJK: Te talán élve maradsz, Pali. Szeretném, ha legalább egyvalaki tudná, mi igaz a vádpontokból s mi nem.
ÉN: Csak azt mondd, ami igaz, így rövidebb lesz, hisz nincs sok időnk.
RAJK: Nem igaz, hogy kém voltam, nem igaz, hogy összeesküdtem. Hogy nem voltam rendőrspicli, azt úgyis tudod…
ÉN: Tehát mi az igazság?”
Mondott még egy két mondatot Rajk, a halálraítélt, akinek egy másik fegyenc szolgált palackpostának.
Itt az ideje megfejteni hősünk nevét. Mi az igazság? Justus annyit jelent, igazságos latinul. Justus természetesen azt kérdezte a bitóra haladótól: Mi az igazság?
Justus testvére, Jean letelepedett Franciaországban. Ahogyan leszerelt az ellenálló szabadcsapatokból. Letelepedési engedélye nem volt. Leleményesen azt mondta a hatóságoknak, hogy Oradourból származott. Oradourt porig bombázták a németek, nem maradt ott anyakönyv, feljegyzés semmi. A kiejtésén – Ferge Zsuzsa tanúsította egy rövid írásában – nem volt magyar akcentus, ízig vérig francia volt, de ezt a hatóságok nem hitték el. Beidézték, ő pedig nem vette volna a lelkére, hogy hazudjon. Öngyilkos lett.
A börtönből Justus 1956-ban szabadult, hóna alatt Shakespeare szonettjeinek fordításával: ezeket emlékezetből szőtte magyarra. Nem foglalkozott többé politikával. Verseket írt és fordított franciából, németből, angolból, oroszból. Halála után másfél évtizeddel jelentek meg börtönversei Végrendelet címmel.
„Nincs tovább, tudom.
De légy tanú majd mégis rá, hogy voltam,
S láttad, hogy vergődtem és kiabáltam,
S ha a lyukacsos földbe szertefolytam,
Bizonyítsd, hogy bár semmit sem találtam
És életemből nem maradt meg semmi,
Mégsem rémültem én el a halálban
És érdemes volt égve átsietni
E reménytelen földön.”
Justus Pál hatvanévesen hunyt el Budapesten.
Százesztendős születésnapjára konferenciát szervezett életművéről az azóta elhunyt történész, Jemnitz János, a Népszava egykori zenekritikusának, Jemnitz Sándornak a fia. A kicsiny fűzött kötet alig került terjesztésre.
Mi az igazság?
Helyreigazítás
Justus Pál és az igazság című cikkemben korán elparentáltam a jeles történészt, Jemnitz Jánost. Jó szívvel jelentem, hogy Jemnitz professzor él, ha nem is örvend kiváló egészségnek. Jemnitz János rosszul lát. Kiváló publikációinak elmaradásából vontam le rossz következtetést. Az érintettől és az olvasóktól elnézést kérek. – Ungvári Tamás
Mennyi mindent nem ismerünk még múltunkból! Kösz az írást!
Nagyon jo iras ,akarjuk-e tudni a tobbit is?
Most is csak ámulok e széles homlokon, honnan van ez a töméntelen ismeret? És mindez ilyen szépen, rendbe írva.
Köszönjük!
Nagyon szép , bensőséges irás, amely bemutatja az emberi gyarlóságot és az emberi nagyságot. Igazán lelket melengető irás, mely bemutatja mily nagyszerű is volt életében némely honfitársunk. Szomorúság fog el amikor a mai politikai vezetők jellemére gondolok.
Nagyon szép , bensőséges irás, amely bemutatja az emberi gyarlóságot és az emberi nagyságot. Igazán lelket melengető irás, mely bemutatja milyen nagyszerű is volt életében némely honfitársunk. Szomorúság fog el amikor a mai politikai vezetők jellemére gondolok. Talán a mai politikusok is elolvassák ezt a szép irást és elgondolkoznak saját mivoltukon.
T.Szerkesztőség!
Justus Pál bori munkaszolgálatával tévesen leírtakkal kapcsolatban az alábbiakat kívánom szíves tudomásukra hozni:Justus Pál a visszavonulás során az u.n. második lépcsőbe került.Ezt a mintegy 3000 főt számláló csoportot egy napi menetelés után a Tito partizánok felszabadították,majd százas csoportokra osztva a környező hegyekbe irányították.Ez a hegyi barangolás két hétig tartott,amíg a szovjet csapatok a vidéket fel nem szabadították.Az egyik ilyen százas csoport tagja volt Justus Pál is,aki az akkor jobbára 18 éves fiatalokban tartotta a lelket az étlen- szomjan tartó egész napos menetelés során.A felszabadított Bor városába visszatérve a volt munkaszolgálatosok az egyik üresen álló, Brünn nevű lágerben helyezkedtek el.Justus Pál koránál és mindnyájunk által elismert képességei okán vállalta képviseletünket mind a szovjet,mind a jugoszláv parancsnokság felé szervezetten történő ellátásunk ill.haza szállításunk érdekében.Nem rajta múlott,hanem a körülmények alakulása okán,hogy fáradozásai nem jártak sikerrel.Ezután mindenki egyénenként döntötte el,hogy merre veszi az irányt.Legtöbbünk Románia felé indult el és így kerültünk Temesvárra.Mindezeket mint szemtanú,egykori bori munkaszolgálatos éltem meg.Élményeimet hét másik volt bori munkaszolgálatos bajtársammal együtt könyvben írtuk meg,amely Kényszermunka,Erőltetett menet,Tömeghalál címen 2004-ben jelent meg a Makkabi kiadó gondozásában.Csapody Tamást a mi könyvünk megjelenése ihlette meg,hogy a bori munkatábor történetét egy kiadás előtt álló nagy könyvben írja meg.
Jemnitz János meghalt? és csak innen, és csak most értesülök róla? és a google sem dobja ki? mikor, hogyan?!? R.I.P.