Ungvári Tamás: Az én Bakonyom 2011. május 20. péntek 1:28

A hír, Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valuta-alap vezetőjének letartóztatása, Párizsban ért. A kávéházak képernyőin többször ismételték a csüggesztő képsorokat: borotválatlan arc, gyűrött ballonkabát. Íme, a világ egyik leghatalmasabb embere osztozott a köznép sorsában. Most egy Queens-beli sziget magánzárkájának foglya, televíziót csak sétájának idején nézhet. A francia szocialista párt elnökjelöltjének készült, s most, íme.

Ezenközben Arnold, a volt kaliforniai kormányzó ott bóklászik Los Angeles előkelő brentwoodi negyedének üres hálószobáiban. Felesége, Maria Shriver, a Kennedy-rokonságból, otthagyta, mert felfedte, hogy tíz esztendeje elkövetett félrelépéséből egy fiúgyermek született. Arnold, a test- és image-építő az európai unió vezetőjének kívánkozott, s most, íme.

Ezek a párhuzamosok azonban sehol sem találkoznak. Párizsban meglepett a megrendült visszhang, a hitetlenkedés, az emberi szomorúság és részvét. A politikai ellenfelek is visszafogottak voltak, talán a szélsőjobboldali Marine Le Pen kivételével.

A szélsőjobb a káröröm hangján szólt, s ez visszásan csengett a kávéházak és bisztrók csendjében. Párizsban a kávé és a croissant mellé az újságolvasás járja. A kávéház közösségi tér, ahol rítusok uralkodnak. Nem ritka az a kávéház, amely előtt az újságos pavilon (nem bódé) magasodik. S az emberek vásárolnak újságot, még akkor is, ha a kávéház több példányt tart a vezető napilapokból.

A nyomtatott sajtó hanyatlása hálás konferencia-téma. Kevesebb szó esik arról, hogy a régimódi lapok más stílusban írnak, mint az internetes blogok. A blog anyanyelve a provokáció. Az interneten a hírközlés gyorsasága számít, talán a rövidsége is. A hagyományos napilap a számítógépnél otthonosabb környezetet idéz. A tükrös kávéházat, a boulevard-ra néző ablakot, a kandallót. Lassított életritmust. New York utcáihoz képest Párizs lassan ömlő folyam, kevesebb a tülekedés, rövidebb a munkanap.

A nyomtatott napilap a hírközlésen túl az értelmezés lehetőségét kínálja. A hétvégi Le Monde-ban két teljes oldalon át Sarkozy és a filozófusok címmel közölt összeállítást. Az új jobboldal filozófusai André Glucksmann kivételével elhagyni készülnek Sarkozyt, holott Henri Bernard-Lévy, a nagy média-visszhangot keltő gondolkodó egykor együtt síelt Sarkozyvel. A filozófusok szava befolyásolhatja a választások eredményét.

A cikket, véletlenül, a Filozófusokhoz címzett kávéházban olvastam, a Marais negyedben. Váratlan összecsengés. Emlékeztem arra a vitára, amelyben Henri Bernard-Lévy azzal érvelt a muzulmán nők arcának eltakarása ellen, hogy az nemi erőszakra csábít, ezért kell viselését betiltani. Az arctalan embert könnyebben támadják meg, mint azt, akivel farkas-szemet kell nézni.

S most, íme, Dominique a Sofitelben, egy állítólagosan Ghánából származó muzulmán asszonyt gyalázott meg, ha igaz a harminckét esztendős szobaasszony vallomása. A védelem immár óvatosan változtatta meg stratégiáját. Nem történt nemi erőszak, sem fogságba ejtés. A szobaasszony beleegyezését adta az aktusokhoz. A vádirat – elérhető az interneten – orális és anális szexet is emleget.

A francia közvélemény önvédelmi reflexe gyorsan előállt összeesküvési forgatókönyvekkel. Csapdába csalták DSK-t, ahogyan a nemzetközileg hatalmas politikust emlegették. Ahhoz azonban, hogy így tőrbe csalják, tudniuk kellett, hogy feltehetőleg nemigen tiltakozik szexuális ajánlatok ellen.

A francia közvélemény az amerikai eljáráson is csodálkozott. Feltehetően nem azt olvasták ki a vádiratból, hogy egy fekete muzulmán asszony szavának ugyanannyi súlya van, mint a milliárdok felett rendelkező pénzembernek, hanem azt, hogy az amerikaiak a puritánusok utódai, akiknek az érzékenysége nem egyszer azonosítja a szexualitást a bűnnel. A nemi erőszak vádja a kollégiumi campusokon gyakori. Alkalmanként az elszánt diáklányok pénzszerző kalandorságából táplált stratégiája.

Ebből a szempontból az IMF területen kívüliséget élvezett Washingtonban. Nem vette olyan szigorúan az alkalmi kihágásokat, más erkölcsi kódex alapján mentette fel éppen DSK-t egy davosi kalandjából, melyben a magyar elemző, Nagy Piroska volt állítólag kényszerűségből partner.

Dominique Strauss-Kahn bukása nem segített a világnak. A bankár volt francia pénzügyminiszterként jól ismerte az európai financiális viszonyokat. A görög, a portugál és a spanyol válság megoldásának stratégiáját ő dolgozta ki. Az ő diplomáciai munkája segítette a gazdagabb Európát a segítő csomagok megszavazására.

Az IMF egyetlen titka – vallotta Dominique Strauss-Kahn –, a radikális őszinteség. A nemzetek szépíteni szeretnék eredményeiket és lehetőségeiket. Az IMF feladata az volt, hogy szembesítse őket a saját valóságukkal.

Mindez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi szervezet ajánlásai mindig megfelelőek. Ám azt senki nem vitatta, hogy ügyvezető igazgatójában karizmatikus és rátermett ember irányította a világszervezetet.

A nagy emberek hübriszével a köztárság elnöki hivatalára pályázó Strauss-Kahn tisztában volt. A Libération című lapnak nyilatkozta, hogy jövendő pályájának három nagy akadály van: a pénz, a nők és a zsidósága.

A pénz – abból a sok vagy a kevés? DSK harmadik felesége, Anne Sinclair, amerikai származású televíziós újságíró, egy milliomos lánya. Sokat megengedhetne magával, de Washingtonban visszavonultan éltek, s mindössze annyit sikerült rájuk bizonyítani, hogy egy Porschébe ültek be, alig tíz nappal a New York-i botrány előtt. Ami csak annyit bizonyít, hogy DSK már korábban is a célkeresztben volt.

Arnold bolyong az üres brentwoodi házban – ebben van egy csipetnyi komédia. Dominique Strauss-Kahn a Rikers Island magányos cellájában, ez még akkor is tragédia, ha csakugyan elkövette a tragikus lépést. A katarzist úgy határozzák meg a tankönyvek, hogy az félelmet és rettegést szül. A pénz fejedelme a karrierje siralomházában, ez megérdemel egy pillanatnyi csöndet.

Csúfolódásra Franciaországban csak a szélsőjobbot vitte az erkölcsi nihilizmus. A magyarországi sajtóban nincs egészségügyi zárlat a szélsőjobb és a jobboldal között. A notórius publicista ezúttal is kitett magáért. Cikkét a kukkos bácsik modorában írta. Eddig a világot szopatta – így és így és így! – most azt hitte, hogy a hotelszobában is szopathat Dominique Strauss-Kahn. A tőke gátlástalanságról is kaphattunk leckét a szexuális felvilágosítás mellé, hiszen a szerző az unokájának magyarázza a felláció részleteit.

A jobboldali „mainstream” diadalt ült. A mérsékeltnek hirdetett lapban fontos tanulságok akadtak. Végül mi kirúgtuk ezt a Strauss-Kahnt a most folyó gazdasági szabadságharcban, lemondtuk az IMF hitelt. A csata igazolása a Sofitel hotelszobájában bontakozott ki. A pucér tőke mutatkozott meg ott, amikor DSK meztelenül jött ki a fürdőszobából. A vén kéjenc a saját szervezetének perverz bírvágyát testesítette meg. Így, így és így.

A marxizmus rövid magyarországi dühöngése idején a modern tőkés viszonyokat megtestesítő s feltörekvő Othello erőszakolta meg a feudalizmust jelképező Desdemonát. A legújabb kori antikapitalista populizmusban az IMF az a nagy fallosz, amelyik perverziójában szopatja a szabadságharcos kis népeket.

A populizmus a politikai pornográfia minősített esete. Nem lesz a tőke úr mirajtunk. Nedves álmainkban szorosan magunkhoz öleljük Krupszkáját.

SZOPJÁÁÁÁÁ!