Bartus László: A nyilasok a spájzban vannak 2011. május 11. szerda 13:07

A rendvédelmi dolgozók szakszervezetének elnöke azt mondta, miután tárgyalt a belügyminiszterrel, hogy ha nem születik megoldás, nem tudják biztosítani a demonstrációk békés jellegét. Arra talán fel kellene hívni a szakszervezet figyelmét, hogy a törvényt még a törvény őreinek is be kell tartaniuk. Csak a törvényes kereteken belül érvényesíthetik a jogaikat. Anarchiát akkor sem idézhetnek elő, ha Magyarországon a jognak és a törvénynek nem sok tekintélye van, mivel ezeket naponta sérti meg a kormány. A törvény őreinek akkor is tisztelniük kell a törvényt, amire felesküdtek, ha az éppen hatalmon levő kormány nem tiszteli azt. Magyarországot nem az anarchia szabadítja meg a diktatúrától, hanem a joghoz, a törvényességhez, a szabadsághoz való ragaszkodás. Szabadság pedig csak ott van, ahol törvény van és ahol jog van. Fontos, hogy akik az Orbán-diktatúra bukását remélik, ne arra spekuláljanak, amire Orbán Viktor 2006 után, hogy a szélsőjobb kikényszerít egy államcsínyt. A kedvezményekért folytatott munkavállalói harc és a bérharc, amelyek egyrészt jogosak, másrészt a demokráciának természetes velejárói, nem a diktatúra ellen irányul, hanem konkrét követelésekért. Ha azok teljesülnek, akkor vége a demonstrációnak. Az efféle tiltakozást, megmozdulást csak a szélsőjobboldal szeretné felhasználni a kormány erőszakos megdöntésére. Az önkényuralom elleni forradalom nem ilyen lesz: ott a szabadságért és a jogokért békés, de szűnni nem akaró milliós tüntetésekre lesz szükség, ahol erőszakot csak a kormány alkalmaz, ha alkalmaz.

Ezért hibát követ el az a demokrata, aki az Orbán-diktatúra elleni utálatában odáig megy, hogy az érdekeikért tüntetők esetében elnézi a törvény semmibevételét, esetleg még reménykedik is abban, hogy a demonstráció erőszakba fordul. A demokraták forradalma nem a törvények semmibevétele, hanem azok betartása és számonkérése lesz. Amikor a demokratáktól azt kérdezzük: miért nem ordítotok, tiltakoztok, miért nem álltok ellen, nem arra gondolunk, amire a szakszervezeti vezető tett utalást. Hanem arra, hogy a rendelkezésre álló jogállami keretek között fejtsetek ki ellenállást, tiltakozzatok, adjátok tudtára a hatalomnak, hogy nem veheti el tőletek a szabadságot, az alkotmányt, a szabad szólást, nem butíthat benneteket saját pénzeteken a közszolgálati médiával, nem veheti el a pénzeteket, a tulajdonotokat. Ha tiltakoztok, ne gitározzatok, hanem emeljétek fel a hangotokat, hogy értsenek belőle. Nem léphettek át egy határt. Tegyétek azt, amit egy német, francia, angol vagy amerikai polgár tenne. Le kell állnia az országnak, általános sztrájk van ott, ahol fel akarják számolni az alkotmányt, semmibe veszik a jogállami elveket, eltörölni készülnek az egyenlő esélyeket biztosító szabad választás lehetőségét. Ennél kisebb ügyekbe belerendül vagy megbukik egy demokrácia kormánya. Nálunk pedig csend van. Akik pedig a bőrükön érzik e mulasztás következményeit, akiknek a törvénytelenségek már közvetlenül érintik az életüket is, azok könnyen a szélsőjobb eszközei lehetnek.

Elkéstek a demokraták, ezért kerülhet sor már húsba vágó törvénytelenségekre. A rendvédelmiek most, a pedagógusok holnap, aztán más foglalkozási ágak képviselői holnapután szembesülnek azzal, hogy mit tesz velük a nemzeti együttműködés rendszere, miután megszűnt a jogállam. De emlékezzenek arra, hogy ennek alapját akkor teremtették meg, amikor előbb a szabadságjogokat, az alkotmányt, a törvényességet, a jogállamot kezdték sárba tiporni, és nekik mindezek ellen egy szavuk nem volt. Azt gondolják, hogy akik nem tisztelik a média, a sajtó, a szólás, a magántulajdon szabadságát, a Magyar Nemzeti Bank, az igazságszolgáltatás, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék függetlenségét, azok majd tiszteletben tartják a szerzett jogokat, betartják az aláírt papírokat, szerződéseket, törvényeket? Azért kell a jogtiprást az első alkalommal megállítani, mert ha nem, előbb-utóbb szabadon lehet kifosztani, megalázni, kényszeríteni bárkit. Hallgat az ország, mikor Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós per készül. De késő lesz majd háborogni, amikor a Béke utca 48. szám alá is becsöngetnek. Ahol most te laksz. Ugyanaz játszódik le, mint az előző törvénysértések esetében. Ha nem fájt, hogy befogják az újságírók száját, kirúgják a köztisztviselőket, ne csodálkozzunk, hogy elveszik a nyugdíjat és mankóval is visszazavarnak dolgozni. Ha elnézzük, hogy Gyurcsány Ferencet koholt vádak alapján koncepciós perben börtönbe csukják, ne csodálkozzunk, hogy mi is ott végezhetjük, vagy besúgónak kell állni. Ha azt érzékelik, hogy ezt is megtehetik, akkor meg is teszik. És nem lesz megállás a Béke utcáig, ahol most közömbösen nézed, hogy ártatlanul meghurcolnak valakit. Ha nem lesz komolyan vehető tiltakozás az első koncepciós per ellen, akkor ráéreznek az ízére. Ha per lesz, börtönbe küldhetik a volt miniszterelnököt, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy egy felmentő ítélettel bíróság mondja ki, hogy Gyurcsány Ferenc egy ártatlan és becsületes ember, ők pedig ok nélkül gyalázták. Különösen most, ha létrehozza azt a pártot, amely ellenzéke lehet a kormánynak. Hogy mi lesz az ítélet, az nem a peranyagon, hanem a jó bíróválasztáson múlik.

Anélkül, hogy érzéketlenek lennénk a rendvédelmi dolgozókat ért sérelemmel szemben, nem szabad elfelejteni, hogy ezt a csatát nem itt veszítették el, hanem akkor, amikor nekik és másoknak szavuk nem volt a jogállam ellen naponta elkövetett merényletek ellen. A jogtalanságokat nem a fizetési cédulánál kell megállítani, hanem a jog elleni első támadás idején. Akik érzéketlenek a demokráciát ért támadással szemben, mert azt gondolják, az rájuk nem tartozik, azok később a bőrükön tapasztalják meg, hogy a jogot ért támadás mégiscsak ellenük irányult, mert csak a jogállam védhetné meg őket, az pedig nincs. Ha azt lerombolhatják, nincs védelem. Aki nem szolidáris másokkal, az maga ellen is vétkezik, mert ő lesz a következő. A Fifth Avenue-n már nem lehet megállítani a terrorizmust. Saját mulasztásukat a rendvédelmiek és mások nem pótolhatják azzal, hogy nem garantálják a tüntetések békés jellegét. Ezzel demokraták nem vállalhatnak közösséget. Törvénytelenségre nem lehet törvénytelenség a válasz. Ez a szélsőségesek módszere, és az ő malmukra hajtja a vizet.

Nem véletlen az sem, hogy a szakszervezeti vezetőnek ez a mondat kicsúszott a száján. Ez azt mutatja, hogy az indulatok, a szándékok már ebbe az irányba mozdultak el. Ennek az elmozdulásnak ékes bizonyítéka – finoman szólva – számos furcsaság, amely feltűnt ezeken a demonstrációkon. Árpádsávos jelvények, sapkák, apró tárgyak, kis szebbjövős holmik, el nem küldött náci gárdisták, véletlenül egy izraeli zászlóra hasonlító rongy égetése, a Jobbik nevű náci párt „tettrekész” üdvöskéjének gyújtó hangú beszéde, amelyből csúzliba való kavicsokként hullottak ki a nácizmus alapvetései. A jelek mutatják, milyen irányba mozdulnak el ezek a demonstrációk. Ha e tüntetések elveszítik békés jellegüket, az nem a demokraták és nem a demokrácia ügyét szolgálja a diktatúrával szemben. Ezek a megmozdulások – szándékukat tekintve – szélsőjobboldali hatalomátvételt készíthetnek elő, amihez a demokrácia, a köztársaság, a jogállam híveinek semmi közük nem lehet. Ezért ennek a folyamatnak nem érdemes szurkolni. Annak igen, hogy visszamenőleges hatállyal ne érvénytelenítsenek törvényesen létrejött nyugdíjas jogviszonyt. A konkrét követelésekkel szolidárisnak kellene lenni, de a háttérben meghúzódó ferde szándékokat nem szabad támogatni. Bérharc igen, a szélsőjobb által tüzelt anarchia nem. A változásokhoz a demokratáknak kell kezükben tartaniuk az irányítást, nem a Tettrekész szakszervezetnek és elvbarátainak.

Az események logikája a következő: először mindig strukturális szinten érik támadások a jogállamot. Ezen a szinten tiltakoznak a demokraták, és ezen a ponton kellene egy emberként felkelnie a civil társadalomnak is, ha lenne ilyen. A jogállam lebontása a szélsőjobboldalt nem zavarja, ellenkezőleg. Ha a demokraták ezen a szinten nem tudják megállítani a folyamatot, a jogállam strukturális lebontása után a törvénytelenségek megjelennek az egyének, a családok, a kisemberek, a mindennapi élet szintjén. Ott viszont a demokraták helyét átveszi a szélsőjobboldal, amely meglovagolja az artikulátlan elégedetlenséget, az egyén életkörülményeit hátrányosan érintő intézkedéseket. Az éhesek, a korgó gyomrúak, a kizárólag saját sérelmeiken felháborodni képesek a szélsőjobb játékszerei lesznek. Ha ezeket feltüzelik és törvénytelen lázadásra uszítják, az nem a demokrácia eljövetelét ígéri, még akkor sem, ha a lázadás a gyűlölt diktátor ellen irányul. Ezért kell addig ordítani, amíg a jog, a törvény általános védelme a tét, és ott kell megvédeni a munkavállalók jogait is. Ha elmulasztják vagy nem tudják a jogvédő demokraták és az egyszerű polgárok megvédeni a jogállam alapjait, a demokratikus struktúrákat, akkor a törvénytelenség soha nem áll meg ezen a szinten. Lehatol az alsóbb régiókba, konkrét intézkedésekké válik, azok problémájává lesz, akik jogos sérelmeiket nem tudják demokratikus módon kifejezni, és a struktúrák lebontása miatt erre nem is nagyon van módjuk. A szocializációjuk is más. Ezek az emberek elkerülhetetlenül a szélsőjobb uszályába kerülnek. Eszközök lehetnek egy náci hatalomátvételi kísérlet során.

Ezért körömszakadtáig tiltakozni kell a jogállamot érő további támadások ellen, mert azokból hamarosan a hétköznapi életben megjelenő, húsbavágó jogtiprás lesz. Azon a szinten már nehéz megvédeni bármit és bárkit, elszabadulnak az indulatok; az a szélsőjobboldal terepe lesz. Ha nem védtük meg a jogállamot, mindent meg kell tennünk azért, hogy az alsó szinteket elérő elégedetlenség ne kerüljön a nácik kezébe. A demokraták alszanak, magukra hagyják az elégedetlenkedőket, emezek viszont tudatosan szervezkednek. Óriási táboruk van, és a jelek szerint kiapadhatatlan pénzforrásuk. Már évekkel ezelőtt arra buzdították a szimpatizánsaikat, hogy lépjenek be rendvédelmi, fegyveres alakulatokba. Ezek megpróbálják belülről átvenni az irányítást, nyomás alá helyezni a szakszervezeti vezetőket, befolyásolni és megmérgezni közéjük nem tartozó, de méltán elégedetlen társaikat. Ilyenkor nem nehéz a bűnbakokra rámutatni. Magyarország talán fel sem fogja, milyen helyzetbe kerülhet, ha a rendvédelmiek elégedetlensége a szélsőjobb irányítása vagy meghatározó befolyása alá kerül. Felmérhetetlen már az a kár is, amit az állomány körében gerjesztett szélsőjobboldali propaganda okoz. Hogyan védi meg a rendet az a rendvédelmi dolgozó, aki kész lett volna a rendet áthágni? Mennyit ér annak szemében a törvény, a jog, aki maga is megszegné azt?

Orbán stratégiája kezdettől a megosztásra és az irigységre épül. Így szakította két részre az országot, a jobboldalra gyűjtve a sikerteleneket és frusztráltakat, akik kudarcaikat nem saját képességeiknek és rossz döntéseiknek, esetleg hibás önértékelésüknek tulajdonították, hanem mások rosszindulatának. A Nemzeti Együttműködés Rendszere az irigyek és frusztráltak rendszere, élén a legfrusztráltabb emberrel. Minden döntés az irigységre és a rosszindulatra épül. Minden kormányzati döntés az irigyek és frusztráltak kórusára apellál: „úgy kell nekik, rohadjanak meg”. Adják vissza egyesek a korábban jogszerűen kifizetett pénzeket? Persze, rohadjanak meg. Fizessenek a bankok? Börtönbe a filozófusokkal? Fogják be az újságírók a pofájukat? Jön a válasz. Hívják vissza dolgozni azokat, akik törvényesen nyugállományba vonultak? Menjen Gyurcsány börtönbe? Ne menjenek előbb nyugdíjba a tűzoltók se? Persze, azok is rohadjanak meg. Mindenki rohadjon meg. Ezek szélsőjobboldali indulatok. A diktatúrát nem ezekkel kell megdönteni, hanem a szolidaritással. Orbán Viktor akkor bukik meg, amikor a magyar emberek egyszer végre nem örülnek a más bajának, hanem együtt éreznek, szolidárisak, segítőkészek lesznek. Ez a demokratikus forradalom alapja. Ez a magatartás kihúzza az alapot a Nemzeti Együttműködés Rendszere alól, mert ezzel megszűnik a bázisa. Az irigység alapja a sok beteljesületlen kívánság. És az a tévhit, hogy akinek nincs, annak azért nincs, mert a másiknak van, esetleg azt tőle vette el. Ezt hazudja a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A magyarok minden bűne, tragédiája ebből az irigységből, az abból táplálkozó rosszindulatból, idegengyűlöletből, kirekesztésből és rasszizmusból fakad. Magyarország rossz vezetői mindig erre az indulatra játszottak, jó vezetői az ellenkezőjére. Ha megértik az emberek, hogy nagy a mező, és mindenki a maga sikerének kovácsa, a szerencse – minden ellenkező állítással szemben – nem vak, hogy a tehetség mindig utat tör magának, és a hozzá illő javak megszerzésére mindenki képes, azt senki képes elvenni, és ha azt is megtanulják, hogy aki segíti a másikat, annak valahogy több lesz, és nem kevesebb. Akkor lesz a király meztelen.

Orbán a nyilas házmesterek, kalauzok és taxisofőrök szintjére züllesztette le az országot, ordas eszmékkel és embertelen indulatokkal mérgezi azt. A nácizmus ideológiája az irigységre épül. A holokauszt az irigység végállomása. Aki irigységet szít, az náci technikával manipulál, emberi életekkel játszik, mert az irigységben gyilkosság van. Orbán Viktor pedig szélsőjobboldali gyűlöletet kelt azok iránt, akiket éppen megsarcol, vagy akiket ellenfélnek tekint. Belőlük gyűlölni való ellenséget fabrikál. A veszteseket pedig közvetlenül a szélsőjobboldali párt veszi a szárnyai alá, ha a demokrácia erői sehol nincsenek. Ha nincsenek érintkezésben a társadalommal, ha a média nem közvetít helyes értékrendet, ha nem tanítja a népet. Ma ellenkezőleg van: a jobboldal versenyben uszít és szítja ezt a frusztráltságot és irigységet. Butít. Ennek ereje Orbán diktatúrájának ereje. Így most két irányból kiabálnak egymás felé, hogy „rohadjanak meg”. Orbán irigyei és Orbán kifosztottjai. Mi lesz így ebből? Ha a demokraták képtelenek megvédeni a jogállamot strukturális szinten, amihez törvényes, de radikális ellenállás lenne szükséges, a törvénytelenségek spirálisan húzódnak lefelé, ami kontroll nélküli anarchiához, nem jogállami forradalomhoz, hanem szélsőjobboldali lázadáshoz vezethet. Még az is előfordulhat, hogy a diktatúrának kell majd szurkolnunk, hogy verje le a nyilas puccsot. Ha erre sor kerül, az ürügy és alkalom lesz arra, hogy minden demokratikus ellenállást is megtörjenek, betiltsanak. Boszorkányüldözés, koncepciós perek kezdődhetnek, megfélemlítés és terror következhet. Megszaporodnak az ürgebőrbe varrt búvárok a Dunában. A frusztráltak és irigyek még nagyobb gyűlöletre kapcsolnak. Már nemcsak a külföldet hangolja Magyarország ellen az idegen érdekeket képviselő kisebbség, amely nem tud beletörődni kiváltságai elvesztésébe, és hogy nem sanyargathatja tovább a magyar népet, hanem belső lázadást szít az új alkotmányos rend ellen. Emlékezzünk csak arra, hogy Gyöngyöspatán miként fogták rá az emberi jogok védelmezőire a konfliktust. Miközben a Jobbik váltotta ki azt. Bűnözőt csináltak a megmentőből, aki kitüntetést érdemelne, most pedig szitokszó a neve. Ez megismétlődhet nagyban.

Fel lehet ismerni az orbáni diktatúra kiépítésének stratégiáját. Amikor elfoglalnak valamit, utána megpihennek, kivárnak, hogy megnyugodjanak a kedélyek, hozzászokjanak az emberek az új helyzethez. Amikor konszolidálódik a helyzet, jön az újabb támadás a demokratikus és jogállami normák ellen. Szorul tovább a prés. Most megint az altatás időszakában vagyunk. Ilyenkor egy idő után úgy érzik az emberek, megállt a bulldózer, akár még élni is lehet Orbánia földjén. Akkor jön majd a következő feketeleves. Jelen esetben a sarkalatos törvények. Az ideológiai elnyomást, a totális kontrollt, a jogfosztást megalapozó törvények a Fidesz-alkotmányból levezetve. A választási törvények csukják rá a börtönajtót az országra. Bármennyire is nem szeretik egyesek Gyurcsány Ferencet, Orbán fóbiája miatt ő lesz a vízválasztó. Ha Gyurcsányt börtönbe csukják, akkor nem lesz megállás, akkor kemény diktatúra lesz. Ha nem, akkor egy jogfosztott ország, ahol szegénység lesz, diszkrimináció, ideológiai elnyomás, rendőrállam, papok általi cseszegetés, kötelező misére járás, a gyereknek hittan, politikai diktatúra, minden területen összefonódások, igazságtalanság, protekcionizmus, a vezetők dőzsölése, csupa olyan dolog, mint egy dél-amerikai katonai junta alatt, de a viszonylagos szabadság megmarad. Például a jelenlegi sajtót július 1-je után sem kell retorziókkal zaklatni, mert a demokratikus lapok sem veszélyeztetik Orbán önkényuralmát. Azzal az ellenzéki sajtóval, amely jelenleg működik, akár harminc évig is uralkodhat. Addig nem fog, de az nem a mostani sajtón múlik, amely jelenleg csak annyira képes, hogy élőben közvetíti a jogállam felszámolását, és elmondja, hogy most bizony felszámolják a jogállamot. Ettől nem változik semmi, mert a magyar ember nincs tisztában ennek a jelentőségével, és a saját életére vonatkozó várható következményeivel. Az ellenzéki sajtó semmit nem tud bemutatni e hatalom igazi természetéből, és nem képes feltárni, hogy ezek tízszer annyit loptak és lopnak el a közösből, mint azok a tehetségtelen amatőrök, akiket Zuschlag vagy Hagyó neve fémjelez.

Minden tervszerűen halad. Sikeresen osztják meg az országot, játsszák ki egymással szemben az embereket, akik végül egyformán kárvallottai lesznek ennek. A magyar jobboldali éppen úgy diktatúrában él majd, mint a baloldali. Egyetlen bibi a számításban, hogy a gazdasági csodafegyver nem működik, valódi reformokhoz tehetségtelenek és gyávák, pénzt pedig mégsem sikerült a levegőből csinálni. Ezért a jó magyarok nem az átalakítás nehézségeit fizetik meg egyszer és mindenkorra, hanem a tehetségtelenség vámszedőinek fizetnek, akik minden korábbinál ostobább, törvénytelenebb és értelmetlenebb megszorításokkal kívánják a megálmodott nagyállami lét illúzióját megfizettetni. Ha a társadalmi elégedetlenség eléri a kritikus szintet, akkor a szélsőjobb ahhoz nem lesz elég erős, hogy a hatalmat átvegye (bár ki tudja, mekkora támogatottsága van a rasszistáknak?), de arra alkalmasak lehetnek, hogy felhasználják őket olyan zavargásokra, amelyekre hivatkozva leszámolhatnak a demokratákkal is. Kézben tartják és bármikor felhasználhatják őket.

A nyilasok már a spájzban vannak.