Ronai and Ronai
AMERIKAI

Közlekedési káosz várható Budapesten 2011. május 22. vasárnap 20:09 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Közlekedési káosz várható Budapesten

Budapest – Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek – közölte Tarlós István pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Az intézkedés következményeként megnő a várakozási idő és több ember zsúfolódhat be a még közlekedő járművekbe.

A főpolgármester elmondta, hogy a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.

Tarlós István idézett a jelentésből, amely szerint a motorkocsik megfelelő karbantartás mellett 30 évig, 3 millió kilométer futásteljesítményig tarthatók üzemben, ezt követően azokat Oroszországban leselejtezik. “A kocsiszekrény szilárdsági paraméterei 30 év üzemeltetés után oly mértékben leromlanak, hogy azok a biztonságos üzemeltetést veszélyeztethetik” – áll egyebek mellett a főpolgármester által ismertetett jelentésben.

A városvezető közölte, öt 43 éves és harmincnyolc 41 éves metrókocsi közlekedik jelenleg a budapesti vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek, és már csütörtök éjszaka meg is kezdték a kivonásukat a forgalomból.

Hozzátette: további 111 olyan kocsi van, amelyek életkora 35 és 39 év közötti. Ez azt jelenti, hogy mintegy 150 kocsit kell “belátható időn belül” kicserélni – fűzte hozzá.

Bejelentette azt is: a szerelvénykivonások miatt a metrók ritkábban járnak majd. Ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon a jelenlegi 2.20 perc helyett 2.30 percenként, míg a 3-as vonalon 2.30 helyett 2.45 percenként követik majd egymást a szerelvények csúcsidőben.

Elmondta, a kocsik kivonásából a budapestiek talán még keveset fognak észlelni, de ha ennél jelentősebben tovább ritkulna a járatok száma, az már nagyon komoly problémát jelentene. Arra mutatott rá, hogy akkor a peronokon olyan tömeg várakozna, ami miatt “a potenciális balesetveszély kockázatát” már nem lehetne vállalni.

Mint fogalmazott, szélsőséges esetben el lehet oda jutni, hogy akár csúcsidőben le kell zárni a metrót – ennek a valószínűsége nem túl nagy, de elméletileg nem kizárt. Ez – tette hozzá – közlekedési káoszt idézne elő a városban.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Bocsánat! De kit érdekel az orosz metrókocsik életkora, állapota. Mindenki tudta ebben a kis hazában, hogy azok már kiszolgáltak, azok már nem alkalmasak további futásra. Ezt tudta a főváros is a BKV is a kormány is. Az előző ugyan úgy mint a mostani. Azok, akik kicsit felelősségteljesebben gondolkodtak, elkezdtek tárgyalni, majd üzletet kötni újak beszerzéséről.
    Kedves Tarlós (elvtárs) zsigerből elvetette, és megszüntette azt a szerződést, amit ő nem tartott helyénvalónak. Nem azért mert rossz volt a szerződés, és nem azért mert rosszak azok a francia szerelvények, hanem mert neki személy szerint nem tetszett. Ezért minden követ megmozgattak, hogy a közlekedési felügyelet ne engedje ideje korán munkába állni szegény metrókat, mert akkor az a “szemét ” Demszky ezt is sikernek könyvelhetné el.
    Tehát a politika és a saját személyes érzelmeknek áldozata a fővárosban utazni kívánó ember, valamint az adófizető állampolgár.
    Megérdemeljük, minek választottuk/ták (én nem) meg ezt a halvérű motyogó vénembert.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  2. Pedig nagyon egyszerű a megoldás!
    Vagy ki kell küldeni a kis Vitézyt Sanghaiba, hogy hozzon onnan párszáz riksát és riksahuzigálót (a Fidesznek úgyis nagyon jó és éppen nemrégiben “szorosabbra font” kapcsolata van a Kinai Kommunista Párttal), beállítva ezeket a metrószerelvények helyébe, vagy a felállítandó (kényszer)munkásszázadokkal kell tolatni azokat!
    Mindkét megoldás egyrészt energiamegtakarítást eredményez (nem kell áram), másrészt munkát adna a rendvédelemtől “fiatalon” nyugdíjba vonult egyéneknek!
    Hát nem? :-D és :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  3. Kedves Tallós elvtárs!
    Nekem úgy rémlik, hogy maga már a gengszetrváltás óta folyamatosan polgármester volt. No nem a Holdon, csak itt a főváros III. kerületében. Aztán meg már 2006-ban is nagyon fájt a foga Demszky székére, ezért le is mondott a kerületi polgármesterségről. Inkább fityisz frakcióvezető lett. Így aztán nyilván sok hasznos ismeretet volt módja beszerezni munkája során a főváros dolgairól.
    Mindezek betetőzéseként tavaly október 3.-án nyerni tetszett az önkormányzati választáson. Tehát immár 7 hónapja maga ennek a városnak az első embere, maga itt az egyszemélyi felelős. Mindenki a maga sóhaját figyeli, lesi, tehát igencsak visszás lenne most tájékozatlanságra, információhiányra hivatkoznia.
    Mit tetszett csinálni az elmúlt bő 7 hónap alatt? (Természetesen a tisztogatáson, saját ejtőernyős aparatcsikok pozícióhoz juttatásán kívül.) Hogy lehet az, hogy csak most szerzett tudomást a metrókocsik állapotáról? Vayg maga olyan földalatti mozgalmakkal, mint pl. metróüzem, nem fogalkozik? Netán az iskolapadból a BKV élére repített VD (no jó, tudjuk, hogy ifjú kegyelmes urunk s bölcs nagyvezírünk retyerutyája) eddig nem tájékoztatta volna magát a katasztrofális helyzetről? Mondjuk ha máskor nem, hát az első metrótűzet követően? Nem kellene magának, mint elöljárónak a beosztottját egy kicsit megmogyorózni finoman, mintha lovat b@$#na emlékeztetni arra, hogy a feladata nem csak a a minimálbérnél nyilván legalább egy paraszt hajszálnyival vaskosabb illetményért, no meg a kapcsolódó költségtérítésért valamit tennie is kellene és legfőképpen felelősséget is kell vállalni az általa vezetett csapat, vállalat eredményes, gazdaságos, közveszélyt nem okozó, stb. tevékenységéért?
    Vagy ha ezt nem tette meg, akkor magának kellene levonnia a megfelelő következtetéseket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  4. Lassan csak kialakul a metrókocsik szerződése körüli kép. Itt most kiderül, hogy folyamatosan 10-200 kocsi vételről van szó!
    Na kérem, uraim, álljanak szépen oda a falhoz egymás mellé.
    Ki is utazik Moszkvába? Fellegit ne küldjétek, nem szeretik. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  5. Demszky Gábor az életét tette rá a metró építésre, A Fidesz először 1998-2002 között fúrta meg. Azután is mindenben keresztbe tettek, akadályozták, lassították a “civiljeikkel”, ócsárolták, uszítottak..és célhoz érés előtt 1 héttel megint megfúrták.Nehogy már valami sikeres legyen, amit nem ők csinálnak. Hát most oldja meg, hogy ne legyen káosz.Amikor Vitézy Dávid bejelentette, hogy nem fogadják el hamis kifogásokkal az új metró kocsikat, Tarlósnak le kellett volna mondania, mert vagy őt is átverték vagy olyan szarházi, hogy a főpolgármesterségért még ebbe is belement.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  6. A Vitézi gyerek ne a nagyvilágban röpködjön, hanem intézze idehaza azt ami a munkája…
    Tarlóskám! Neked is visszanyalt a fagyi úgy látom, nem csak a vezérednek!!!
    Ellenzékben Nagyon tudtad hol, mit kéne tenni!
    Ne jegyzőkönyveket olvass fel, hanem oldd meg a problémát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  7. 1970-ben indult el a metró Budapesten. A 43 éves szerelvények akkor használtként kerültek ide? :) Ha 30 év után gyakorlatilag lejár az élettartama a szerelvényeknek, akkor ki vagy kik engedték meg, hogy tovább közlekedjenek és ez nem Tarlós hibája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  8. Baleset és életveszélyes szituációba döngöli az embereket, csak azért
    hogy megindokolhassa a saját ill. baráti körének – majdani üzletkötéseit !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  9. Mindig mondtam hogy lovon kell járni !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. és kalapban, hogy a verebek,…… mert ahol veréb van ott lószőr is van. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. A 30 év az alkatrészek pótlásáról szól és igény esetén ez meghosszabbítható, de az nem igazán üzlet egyik félnek sem (persze, hogy nem ajánlják).

    Egy kis marketingtűz, egy kis tömeg, egy kis baleset megteszi a megfelelő hatást, hogy az emberek áldásnak érezzék a pénzköltést, új szerelvényeket követelve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Mi ez az UJ IRANY tabla? megint uj szlogen????? Itt allandoan a mindenfele tervek, otletek es tablak sokasaga? Ezeknek nincs mas perverzitasuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Tarlós úr azt valószínüleg nem olvasta fel, hogy minden felújítás – járművek esetében fődarabcsere – meghosszabítja az eszközök élettartamát.
    Jó példa erre a felújított hannoveri villamosok esete, amelyek a koruk ellenére vígan szaldgálnak Budapesten. Ha tudnám, megkérdezném Tarlós úrtól vagy a nagy tapasztalatú Vitézy Dávidtól hogy a hasonló korú belga buszok vásárlásába miért ölik a köz pénzét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Budapest népe választtta tarlóst főpolgármesterré, aki olyan hülye a városvezetéshez, mint mondjuk én lennék. Az a különbség köztünk, hogy én soha nem vállalnék olyan feladsatot, amit nem tudok elvégezni. Demszky alatt jól- rosszu de élt a város. Tarlós alatt nem fog, Ha ilyen hülyét választottatok magatoknak, járjatok gyalog. Met amit a franciákkal tarlós és az ifjú közlekedési zseni, aki már tizenéves korában fejből ismerte a BKV menetrendjét, csináltak, annak ára van. Kockázatos üzletet egy tönk szélére juttatott vállalattal csak magas kockázati felárral kötnek. Nem lesz itt négyes metró! Még hármas, meg kettes se. Drága budapesti fülkeforradalmárok, vegyetek tartós túracipőket, és járjatok gyalog. Mert a bicikliteket se tudjáttok majd használni a “traffic jam”-ben

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. Orbán András Lajos

    Sarlós Isti nem tudja magát megtagadni, világéletében hazug, szemét, ,,ember,, volt, most se mutat más képet!!!!!!!!!!A takonyorrú huszonévestől meg mit várnánk, ő csak pénzt akar keresni minél többet, munka nélkül, a rokon meg lehetővé tette a pénzcsap szlopálását!!!!!!!!!!A budapestiek meg le vannak kullantva, oszt.jónapot………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Valamikor ezt stílusosabban csinálták.
    Először cikkek a Metrón uralkodó áldatlan helyzetről, interjúk, riportok a munkahelyükről elkéső emberekkel, a megállóban idegesen toporgókkal.
    Az interjúalanyoknak a szájukba adni, hogy márpedig ez tűrhetetlen, új metrókocsikat kell beszerezni stb stb.
    Végül aztán Tarlós úr amennybe mehetne, mert a szűkös anyagi helyzet ellenére sikerült beszereznie új köcsikat.
    Ünnepélyes átadás, szalag átvágás, a városháza összes fejenagyja bent ül a kocsik első útján…….Nyilatkozatok, pezsgő ecetetrá ecetetreá

    Mer ugye, nem lövök nagyon mellé, hogy új kocsik beszerzésének ágyaznak ezzel a cikkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Csak tudnám kinek a metrószekerét tolja a Tarlós-Vitézy duó?
    Franciákét nem, az lázható, amiben a közlekedési felügyelet is segít.
    Oroszokét?
    Nem hiszem, ott Orbánt és bandáját nem szeretik.
    Nem sokára megtudjuk, de hogy nem tisztességes az dolog, azt már most borítékolom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  18. Most hogy minden hozzaszolo “epéjet kiontotte” – teljes joggal – milyen megoldasok várhatok? Hasznalt metrot nem nagyon lehet vasarolni a piacon. Legfeljebb 30 eves selejtezett kocsikat az oroszoktol, amelyek atepithetok a normal nyomtavra. Franya 90 mm kulonbseg.. Raktarrol, “polcrol” egyetlen nagy gyarto ceg sem tud szallitani. Esetleg hosszas kardlapozas utan az Alstom modositja a uj szerelvenyek fekberendezeset, mert ez meg mindig olcsobb es gyorsabb mindket felnek. Ez persze kompromisszumra valo hajlandosagot igenyel, mely nem jellemzo tulajdonsaga a szembenallo arrogans feleknek. Korabban a BKV az allitotta, hogy az Alstom bukasa miatt milliardos metrokocsi felujitasi programot kell azonnal elinditani. Erre nyilvan nem ad penzt sem az allam, sem Budapest, marad a selejtezes, melynek kovetkezmenyeit Demszky nyakaba lehet varrni, hiszem ö volt a lelkiismeretlen, aki veszelyeztette szegeny budapestiek testi epseget. Arrol azonban nem esik szo, hogy az elozo Orban-orszaglas alatt Budapestet anyagilag kieheztettek, mert “Demszky bandaja” nem volt szimpatikus. Az elmaradt felujitast-karbantartast nem lehet buntetlenul meguszni. Csak el kell setalni pl. a buszgarazs mellett a Hamzsabegi uton – ott allnak a “donorbuszok” amelyeket szep lassan szednek szet alkatreszhiany miatt. Mint egy vasutas ismerosom mondta – az elmaradt karbantartas koltsegeibol eddig senkinek nem sikerult magat buntetlenul kisporolnia..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  19. Mosolygó!
    Nézd meg, ki volt a közbeszerzési pályázat során a franciák legnagyobb ellenfele. Természetesen a Siemens. Kik voltak, akik nagyon emlegették, hogy az ő biztonsági rendszerük jobb a franciákénál? A Siemens. Az, amelyiknek nem oly régen pattant ki a sok milliós (no nem Ft.-ban, hanem €-ban !!!) megvesztegetési ügye. (Nem mintha eddig is nem a leginkább korrumpáló cég hírében jártak volna…) Nincs az a pénzözön, amit 8 év aszály után fel ne tudna szívni a fityiszes siserehad “kiszáradt” zsebe… Ki a legjobb partner erre? Nem ismétlem meg, már úgy is tudjátok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  20. Eleinte a Metróépítést szabotálta el a jelenleg Hatalmonlévő , mostmegmár magát a komcsi Metrót is.
    ( Senki nem mondja hogy az Űrkorszakban nem lehet rendesen karbantartani egy istenverte , hetvenes évek technológiájával készült metró-kocsit. )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Aki lüke a III. kerületben, az lüke a többiben is!
    :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  22. Név és szineváltós “letarolósisti” ugyanolyan beteges hazudozó, rosszindulatú klerikálfasiszta, akár a nyomoronc csótány főnöke, a gráci ideggyogyó réme. “Tovaris letarolósisti” sokszinűségét nap mint nap a mindennapi hazudozásaival bizonyítja!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Hétfőtől kevesebb metró jár 2011. május 23. hétfő | FH

Megállóban és aluljáróban nevetni tilos 2011. május 18. szerda | Tardos János

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos