Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csak a Fidesz viheti utcára a gyerekeket 2011. május 17. kedd 6:50 Forrás: Népszava, AN

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csak a Fidesz viheti utcára a gyerekeket

Budapest – A “legaljasabb dolognak” nevezte ugyanis egy szülővel beszélgetve az egyik erzsébetvárosi fideszes önkormányzati képviselő egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy május elején szülők, tanárok és diákok tüntettek a helyi Janikovszky iskola megszüntetése ellen a fideszes önkormányzat előtt.

Az azóta sem cáfolt feltevés szerint a felvételen Nagy Marianna képviselő beszél. A felvételen a többi között az hallható: “A szülőknek meg az intézmény vezetőinek nem lenne szabad egy tüntetésre gyerekeket kivinni. Ez a legaljasabb dolog, átpolitizálták ezt az iskolát.” A képviselő nem cáfolt, hanem azt mondta, több szülővel is beszélt a témában, tehát akár létezhet ilyen fel­vétel. Szintén a gyerekek miatt bírálta a tüntetést Juhász Gábor fideszes alpolgármester is.

A békés tüntetést ért kifogások azért érdekesek, mert Rónaszékiné Keresztes Mónika, a korábban dupla költségtérítése miatt elhíresült kerületi fideszes alpolgármester két éve felszólalt a Fidesz Kossuth téri “babakocsis” tüntetésén. Emlékezetes, 2009. május 15-én a párt nőtagozata felhívására nők és gyerekek demonstráltak a Kossuth téren a Bajnai-kormány “családellenes intézkedései” miatt. Ott Rónaszékiné azt mondta: “mi nők, édesanyák összefogtunk, és eljöttünk a kicsikkel, most nem sírnunk, hanem küzdenünk kell!”

Eközben fordulópontjához érkezik az iskola ügye. Holnap tárgyalja a Pokorni Zoltán fideszes fővárosi képviselő vezette szakbizottság a Janikovszky jogutóddal történő megszünteté­séről szóló szakértői jelentést. A fővárosi bizottság így beleláthat a botrányt kavart terv részleteibe, és megismerheti az önkormányzat által titkolt, “nem nyilvános” hatástanulmányt is. Vattamány Zsolt fide­szes polgármester iskola-összevonási javaslatáról akár másnap, csütörtökön dönthet a kerületi önkormányzat jobboldali többsége.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Miért ne tüntethetne a diák a saját iskolájáért. Ez a fülkeforradalmár úgy gondolja és ki is mondja, hogy a gyerek csak akkor számít, ha rá való hivatkozással plusz szavazót akarnak nyerni, adókedvezménnyel, kedvezőbb nyugdíjjal, plusz szavazati joggal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  2. Hm,érdekes,nem nekik akartak szavazati jogot adni?Visszanyal a fagyi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  3. Ha elég érettnek tartják a tizenéveseket ahhoz, hogy a miniszterelnök levelezzen velük, ha felmerülhet egyáltalán a választói korhatár lejjebb vitele (csak halkan jegyzem meg, hogy normális esetben, aki választhat, az választható is), akkor a tizenévesnek miért ne lehetne – akár tüntetésben megnyilvánuló – véleménye, ha egy, a mindennapi életét alapjában meghatározó döntéssel találkozik?
    A képviselőnek (meg a többieknek, magasabb szinten is) üzenem, hogy épp így az iskolák átideologizálása, ezzel tulajdonképpen átpoliitizálása az is, ha nem biztosítják az önkormányzati iskolák fenntarthatóságát, s ezzel mintegy kényszerítik őket, hogy az addig világnézetileg semleges iskolákból egyházi fenntartású, ennek következtében olyan szellemiségű intézmény váljon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  4. Ez egy igazi fidesz vélemény. Méltó orbán szellemiségéhez. Tizenhat éves gyereket szülői hozzájárulás nélkül meg lehet rontani aljas politikai céllal, de, ha egy gyerek szeretne továbbra is az általa szeretett iskolába járni, és azt szüleivel egyetértésben szeretné kinyilvánítani, az a legaljasabb dolog. MAGYARORSZÁGON EZ A FIDESZ BANDA A LEGALJASABB!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  5. ROHADJON M I N D E N POLITIKUS AKIK MIATT, ILYEN HELYZET ALAKULHATOTT KI!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Bohémnak:
    Sokan rohadnának meg kül-, és belföldön egyaránt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. “Legaljasabb dolognak!”

    Egy a sok példa közül, ami nálam kiverte a biztit!!!!!“

    “Megsértette az egyenlő bánásmód követelményét egy volt alkalmazottjával szemben a Gyermekrák Alapítvány – hangzott el hétfőn az RTL Híradójában.
    Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint zaklatás is történt a nő örökbefogadási tervei miatt.

    Az irodavezető tavaly tavasszal fogadta örökbe kislányát, és erről márciusban szólt főnökének. Pár nappal később az alapítvány elnöke megszüntette a munkaviszonyát, sorozatos késésekre és pontatlan munkavégzésre hivatkozva.
    EZUTÁN AZ ELNÖK, A GYÁMHIVATALT IS FELHÍVTA, ÉS UTALT ARRA, HOGY NEM ALKALMAS A VOLT IRODAVEZETŐ A GYERMEKNEVELÉSRE, MERT MÁR NINCS JÖVEDELME.”
    EZ MI??????
    EZ AZ EGYIK LEGALJASABB DOLOG!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  8. Mindegy, hogy mi történt! A lényeg az, hogy ha a fidesz teszi akkor az helyénvaló, törvényes és igazságos!
    Ha nem a fidesz teszi akkor törvénytelen, felháborító aljas cselekedet!
    Idősebbek előnyben! Hamarabb megtanulják, ők már éltek “demokratúra” alatt bár ott ha valaki kussolt azt nem bántották, élhetett háborítatlanul nem úgy mint most!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  9. Balogh Lajos! Üdvözlöm!
    EGYETÉRTÜNK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Én meg arra biztatnék minden bezárandó iskola diákját, hogy igenis menjenek, és tüntessenek, mert róluk, nélkülük, ne döntsenek! (ismerős???)
    Ha Orbán előre nagykorúsítja őket az agyament ötletével, akkor éljenek a jogukkal! Persze szülői támogatással, mert ezek képesek még a gyerekeket is “törvény” elé citálni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  11. A FIDESZ napról – napra aljasabb, mert bevétel nincs az országnak, ezért az iskolák épületeit is el akarják adni. Szégyen gyalázat Orbán Viktor és aljasnál aljasabb, de inkább ostoba miniszterekkel nem lehet országot vezetni. Napról napra több lesz a haragosa Magyarországnak. A főpolgármester meg az utcák nevével van elfoglalva. Az nem érdekli, hogy a Belváros, a Rákóczi út hogy néz ki , a Keleti pu. és környéke, ahová a vonatok érkeznek Bécsből, Párizsból, vagy Stockholmból. Átnevezni a Roosevelt teret: Kinek ártott? Tarlós István olyan sötét, ostoba, mint amilyen koszos, mocskos a Rákóczi út. Szégyen gyalázat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  12. Gregory Blunder

    Ha aljas ember mond ilyet, azt nem is kell figyelembe venni!

    Az előttem szólók már elmondták a lényeget, csatlakozom…!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. A külföldiek ugy itélnek elsőre hogy meg nézik a fövárosát
    nálunk meg minden turista elsőként pedig ide érkezik
    mit tapasztal gyuva ,csöves, a tömeg közlekedés mint az andokban
    bunko nyelvet nem beszélö bkv ellenörök akik ugy néznek ki minta csövesek
    tiszta kátyu az uthálozat és erreazt mondja el innen Prágába

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. ez az elsö lépés mint 56 ban a diákok meg mozdulnak nekik még van vér a pucájukban
    Hol vagy fidelitasz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Amit most érzek az az előző FIDESZ kormány regnálásának a harmadik évében tört rám :
    Akkor lett elegem abból hogy hetente borzolják valami elb…szott ötlettel az idegeimet.
    Mostmár naponta teszik ezt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. Ezt nevezem!
    Hümm!
    A fidesznyikek a gyermekeinkre hivatkozva, gyermekeink nevében, úgymond a gyermekeink érdekében, gyermekeink és mi, szülők helyett, a gyermekeink (és szüleik) ELLEN cselekszenek… És (állítólag) ez így van RENDJÉN…
    Ébren vagyok, vagy álmodom?! Netán berugtam a csapvíztől?
    Vagy csak csodát tett ifjú kegyelmes urunk, bölcs nagyvezírünk s nemzet(meg)vezetőnk (aljas ormány bolseviktor): borrá változtatta a Dunát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos