London – Az óriási ünneplés közepette a sajtó nagy része főként az esküvő méltatásával volt elfoglalva, az esetleges bakikról egyáltalán nem esett szó. Az egyik szemfüles brit bulvárlap jóvoltából azonban már tudjuk, nem minden zajlott forgatókönyv szerint.
A királyi pár kocsiját ugyanis megelőzte egy elszabadult ló, miközben Vilmos és Kate épp a Westminster apátságból tartott a Buckingham-palota felé.
A beszámoló tanulsága szerint az egyik rendőr azután vesztette el paripája felett az uralmat, miután az állat megrémült a rendkívül hangosan éljenező tömegtől. Noha az egyenruhás pár másodpercig még vissza tudta tartani a megtáltosodott lovat, az hamar kitépte magát a kantár szorításából.
Szerencsére néhány méter múlva aztán egy másik lovasrendőrnek sikerült az elszabadult állatot megfékeznie és visszatartania, míg ledobott lovasa utolérte és visszaszállt rá.
Szemtanúk elmondása szerint Kate Middleton a történeteket látva először elmosolyodott, majd kicsit rémült arcot vágott.