Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: A jó, a rossz és a csúf 2011. április 11. hétfő 5:27

  • Hozzászólások(206)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: A jó, a rossz és a csúf

A Fidesz-KDNP kormányzás szabadságot és demokráciát szűkítő lépései nem esetlegesek. Aki nem érti a logikát, ami az egyes lépések hátterében van, az káoszt, kapkodást, zűrzavart lát, és nem tudja, mi várható. Szó nincs semmiféle zűrzavarról, egy jól működő gépezet pontosan illeszti össze az egymásba illő fogaskerekeket. A liberális polgári demokráciát egy új állami berendezkedés váltja fel. Ez nemcsak nevében lesz új, miszerint a Magyar Köztársaságból Magyarország lesz, bár ez is jól kifejezi a változás lényegét. Az Orbán-kormány kiválóan végzi munkáját, mondhatni, hiba nélkül működik, már ami ezt az átalakítást illeti. Az más kérdés, hogy az Alkotmány, amelynek alapján ők most kormányoznak, nem teszi lehetővé azt, amire készülnek. A választásokon győztes párt saját világnézetét viheti a kormányzásba, ameddig kormányoz. De nem húzhatja rá az államra a saját világnézetét. Erre bármilyen nagyságrendű választási győzelem sem ruházza fel. Az érvényben levő magyar alkotmány tiltja, hogy bárki a hatalom kizárólagos birtoklására törekedjen. Az új alkotmány tervezete pedig kimeríti ezt a tényállást. Ehhez ráadásul fülkeforradalmat kellett hazudni. Az amerikai alkotmány ezt úgy zárja ki, hogy az alkotmányt kiegészíteni lehet, de újat írni nem. Az alkotmány ugyanis megkérdőjelezhetetlen alapelvekre épül. Az amerikai alkotmány a hatalmi ágak megosztásának montesquieu-i elméletére támaszkodik. A szerkezete is így épül fel. Ennek lényege az, hogy az állam felett nem az egyház gyakorolja az ellenőrző szerepet, hanem a fékek és ellensúlyok rendszere.

A két választás

Anélkül, hogy túlzott elméleti fejtegetésbe kezdenénk, a jelenlegi helyzet megértéséhez fontos néhány történeti összefüggés feltárása. A középkorban az állam működésének alapjait a szentágostoni államelmélet határozta meg. Ezt váltotta a demokratikus államfelfogás, amely Montesquieu elméletére épül (ennek előzménye Arisztotelész elmélete a Politika című művében, amit Locke fejlesztett tovább).

A trón és az oltár középkori szövetségének alapja Szent Ágoston tanítása (lásd Isten állama című művét). Ennek lényege, hogy az ember az eredendő bűn miatt romlott. Elkerülhetetlen, hogy a hatalmat önös érdekeire használja. Ha ebben nem korlátozzák, zsarnokság jön létre. Szent Ágoston szerint erre a korlátozásra egyedül az egyház képes. A közjó az egyház és az állam szövetségéből fakad. Ha bárki azt gondolná, hogy ez egy elavult elmélet, amelyhez a ma emberének semmi köze, az téved. A szentistváni állameszme is erre épül, ez annak magyar változata. Teleki Pál miniszterelnök 1939-ben a Katolikus Nagygyűlésen így határozta meg a jelentését: „a Szent István-i állameszme két hagyománynak, a lélek két tartalmának, a magyarnak és a kereszténynek egységesítése. Ez a gondolat nemzeti és keresztény, mint két eszme, két valóság, két hagyomány házassága a Duna-medence templomában.” A Szent Korona beemelése az új alkotmány preambulumába a nemzeti és a keresztény eszme újabb házassága a Duna-medence templomában. A korona nemcsak a királyság jelképe, hanem a pápát is jelenti, aki a koronát küldte. A Szent Korona jelenti az egyház bevonását a hatalomba.

A történeti alkotmányhoz való visszatérés emlegetése ezt jelenti. Jelenti a szentágostoni államelmélethez, a trón és az oltár szövetségéhez való visszatérést, az egyház kontrollját az állam fölött. Jelenti a szentistváni állameszme uralmát, amit Teleki Pál a két világháború közötti keresztény-nemzeti állam alapjaként említ. Hóman Bálint szerint a szentistváni állameszme „alapját vetette annak a sajátosan magyar fejlődésnek, aminek legjellemzőbb, mert legmagyarabb terméke a szent király magángazdaságából a magyar nemesség önkormányzatának erős várává lett vármegye, ennek pedig legszebb és legkifejezőbb szimbóluma István király megszentelt koronája.” Ismerős? Világos, hogy miért kell vármegye?

A szentágostoni, szentistváni államelméletben nem az államé a vezető szerep, hanem az egyházé. Az állam fölött áll az egyház, a király fölött a pápa. Az egyház ideológiája határozza meg az állam működését, az állam az egyház világnézetéből vezeti le törvényeit és működését. Az egyház hivatott arra, hogy szellemileg felügyeletet és ellenőrzést gyakoroljon az állam fölött. Semjén Zsolt ezt nagyon szemléletesen úgy mutatta be a Fidesz és a KDNP viszonyában, hogy a Fidesz a hajó, a KDNP pedig a horgony, amely „az örök értékekhez köti”. Ez a titka annak, hogy – miképpen Semjén mondja – “a Fidesz-KDNP szövetség a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója”. Azért, mert kipróbált, ősi mintát követ. Történelmi távlatokban gondolkodnak, és az ágostoni minta alapján építkeznek. A sokak által jelentéktelennek tartott KDNP az, amely valójában a vezető szerepet gyakorolja. Semjén az igazán erős ember, mögötte áll a nagyobb hatalom, a világegyház. Semjén közvetíti az ideológiát, Orbán végrehajtja. Orbánnak megtetszett az autokratikus vezetésre épülő államforma modellje, amely a nagyságot, a teokratikus kormányzást, az uralkodást ígéri. Nem véletlen, hogy Orbán ennyire bejáratos a Vatikánba. Semjén, mint Lucifer Az ember tragédiájában, ott áll Orbán mellett, és súgja a fülébe, mi a következő lépés. Ebből a hagyományból vezethető le a nemzet kirekesztő értelmezése, a magyarság fogalmának kisajátítása, a liberalizmus-ellenesség, az úri világ antiszemitizmusa, valamint a durva antikommunista retorika. Akinek volt szerencséje katolikus teológiára járni, mint nekem és Semjén Zsoltnak, az máris otthon érezheti magát. Ez a jobboldali hagyomány az, amely a rendszerváltás óta fenyegeti a magyar demokráciát, és most meg is dönti azt. A jobboldal ereje a politikai katolicizmusban van. Innen ered az identitása, ide nyúlnak vissza a szellemi gyökerei. A Fidesz is akkor lett a jobboldal elfogadott pártja, amikor a katolikus egyház befogadta. Amikor Orbán elmegy a Vatikánba, akkor a főnökéhez megy. Aki ezt szem elől téveszti, annak nincs esélye Orbánnal és a jobboldallal szemben.

Giordano Bruno

Ennek ellentéte a montesquieu-i államelmélet, amely a modern polgári demokráciák alapja. Montesquieu forradalmi újítása abban állt, hogy kirúgta a papokat az állam működéséből, elválasztotta az államot az egyháztól. Ez a reformáció és a felvilágosodás csúcsteljesítménye, az emberi szabadság alapja. Az így létrejött világnézetileg semleges állam nyitott utat a polgárosodás előtt, a vallásszabadság, a felekezeti egyenlőség, a zsidók emancipációja és a klasszikus emberi jogok előtt. Ez vetett véget a feudalizmusnak, a középkor sötétségének. Az amerikai alkotmány erre épül, ez Amerika sikerének titka, ez az amerikai szabadság és jólét alapja. Montesquieu és Szent Ágoston, illetve ami az ágostoni államelméletből megmaradt: ez Amerika és Európa konfliktusának, különbségének kulcsa. Amerikának is az európai történelem bizonyította, hogy alapvetően ez a két út áll a nemzetek előtt. Vagy az egyház gyakorolja az állam fölötti ellenőrzést, vagy a hatalmi ágak szétválasztása nyomán képesek azok egymást korlátozni. A kettő kizárja egymást. Magyarország a rendszerváltáskor az amerikai modellhez közel álló úton indult el, most pedig visszatér Szent Ágostonhoz. A polgári demokraták nem voltak elég erősek és hitelesek ahhoz, hogy megvédjék Montesquieu-t, a felvilágosodást, a szabadságot, ezért a szentistváni, ágostoni, szentkoronás, középkori egyházi hagyományra épülő feudális hagyomány győzött. És a modern, korszerű, szabad állam helyett új alkotmányt, új államot ad.

A fentiekből sok minden érthetővé válik. Ha megfigyeljük, az Orbán-kormány azonnal a „fékek és ellensúlyok rendszerének” felszámolásával kezdte. Tudatosan folyik az átalakítás. Ahol ezt nem tehette meg, oda a saját embereit ültette. Erről Montesquieu ezt mondta: „Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó vagy az ilyen testület zsarnoki törvényeket fog hozni, és azokat zsarnoki módon fogja végrehajtani.” Továbbá: „minden elveszne akkor, ha ugyanaz az ember vagy a főembereknek, nemeseknek vagy a népnek ugyanaz a testülete gyakorolná ezt a három hatalmat, vagyis a törvényhozó hatalmat, a közhatározatok végrehajtásának hatalmát és a magánosok bűncselekményei vagy jogvitái fölötti ítélkezés hatalmát.” Az ágostoni elmélet szerint ezt nem a hatalom megosztása, hanem az egyház tekintélye és erkölcse akadályozza meg. Csakhogy erről már kiderült, hogy semmit nem akadályozott meg, ellenkezőleg, az egyház is megromlott, és a világi hatalommal együtt zsarnokoskodott. Most is ez várható.

Téved tehát az, aki csak annyit lát, hogy Orbán Viktor a személyes hatalmát építi. Ez egy rendszer, a szentágostoni államelmélet bevezetése Montesquieu államával, a hatalmi ágak szétválasztására épülő demokratikus állammal szemben. A sajtószabadság is ez utóbbinak a terméke. A szentágostoni katolikus államban nincs helye a sajtó demokratikus szabadságának. Ezért kellett új médiatörvény, ezért nem hajlandóak engedni belőle egy vesszőt sem. És ezért nem lehet senkinek kétsége afelől, hogy ezt milyen mértékben fogják használni. Pontosan annyira, amennyire azt egy középkori, feudális, katolikus állam megköveteli. Emlékszik még valaki Giordano Brunóra? Mielőtt elevenen elégették volna, kivágták a nyelvét, hogy ne szólhasson lázító hangon a néphez. Ez az ágostoni sajtószabadság. Ezt felügyeli majd Szalay Annamária július 1-je után. Orbán alkotmánya tehát nemcsak egyszerűen önkényt épít ki, hanem a felvilágosodás előtti korba viszi vissza Magyarországot. Véget vet a szekularizált, világnézetileg semleges államnak. A papok országa leszünk.

A szisztematikus alkotmány

Ha a készülő új alkotmányt egy mondatban akarnánk összefoglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy az Montesquieu kivégzése és Szent Ágoston feltámasztása. Párhuzamosan szolgálja a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetését, valamint a kereszténység felügyelte állam megalapozását. Az egyik oldalon felszámolják a fékek és ellensúlyok rendszerét, a másik oldalon megteremtik a keresztény-nemzeti államot. A nemzeti hitvallásnak nevezett preambulum élén ott áll, hogy Isten áldd meg a magyart, ami utal a Himnusz első sorára. Ám nem a Himnuszt jelenti. Istent helyezik az alkotmány, a kereszténységet az állam fölé. A Montesquieu-re hivatkozó amerikai alkotmány a népre hivatkozik (Mi, az Egyesült Államok népe), a Fidesz tervezete a nemzetre (Mi, a magyar nemzet tagjai). Nem kell magyarázni a kirekesztő jelleget. Erről az Ésben elolvasható Kis János kiváló tanulmánya.

A második mondat már a szentágostoni és a szentistváni állameszméről szól: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Ezután még büszkék vagyunk erre-arra, majd jön a kulcsmondat: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” Ha nemzetmegtartó a kereszténység, akkor minden erre alapul. Az állam a kereszténységnek alávetve működik, mert a nemzet fogalma erősebb, mint az államé. A nemzet fölött álló kereszténységet pedig az egyház képviseli, amely befolyását és uralmát a II. vatikáni zsinat óta a kereszténydemokrácia útján fejti ki. Ez nem más így sem, mint Szent Ágoston elmélete, a középkor, a feudalizmus, a politikai katolicizmus. Ebből vezetnek majd le minden sarkalatos törvényt, amelyek az egyházi ideológiának alávetett állam működésének részleteit tartalmazzák. Már a vasárnapi kötelező munkaszüneti nap is ennek jegyében fogant. Katolikus ember vasárnap nem dolgozik, katolikus állam lakója vasárnap nem vásárol.

Összeesküvés

Akik összeesküvés-elméletet feltételeznek a fenti eszmefuttatás mögött, azok nem ismerik az európai szellemtörténetet, az egyház történetét, a Vatikánt, az államelméletet, de még Bibó István erről szóló akadémiai székfoglalóját sem. Itt ugyanis valódi összeesküvésről van szó. A katolikus egyház soha nem adta fel, hogy „Isten államát” építse fel, és maga is egy állam. Amikor az ágostoni államelmélet direkt formájában megbukott, és a modern demokráciákban lehetetlenné vált annak nyílt képviselete, a II. vatikáni zsinat után taktikát váltottak, és a kereszténydemokrácia révén próbálják eredeti céljaikat elérni.

A kereszténydemokrácia legális módon illeszkedik a többpárti demokráciába, de valódi törekvései antidemokratikusak. A végső cél az ágostoni állam, a trón és az oltár szövetsége (ahol a trón az oltárnak alárendelve működik). Erre évszázadok óta kidolgozott receptek állnak rendelkezésre, amelyeket mindig hozzáillesztenek a kor adottságaihoz. A „hajó és a horgony” kísérleti terep az adaptáció számára. Magyarország a politikai katolicizmus mintaállama lehet. Orbán a középkori keresztény Európa restaurációjának előfutára, faltörő kosnak tekinti magát. Innen a magabiztosság, a szilárd küldetéstudat. Ezért gondolja, hogy minden intézkedése követőkre talál majd, Európa jön majd utána. A világválságból ugyanis a katolikusok azt a következtetést vonták le, hogy a liberális demokrácia, a kapitalizmus, a pénz uralma megbukott a világban (visszaköszönnek ezek a kijelentések Orbán beszédeiben is). A Vatikán kiböjtölte, hogy az „örök értékekhez” térjenek vissza az országok, mindenkinek kell egy horgony, kell egy Semjén. Ebben az értelemben Semjén egyszerűen csak a Vatikán ügynöke, megbízottja, helytartója a magyar kormányban.

Az új egyházi törvény

A fentiek miatt az egyik leglényegesebb sarkalatos törvény az egyházi törvény módosítása lesz. Nem azt kell nézni, mire hivatkoznak. A kereszténydemokrácia lényege, hogy mindig demokratikus látszatba csomagolja antidemokratikus céljait. Nem azért kell a törvényt módosítani, mert egyesek visszaélnek az egyházi státusszal. Ezek ellen törvényesen fel lehetne lépni. Nem is anyagi visszaélések miatt kell az egyházi törvényt megváltoztatni: vajon mekkora adót tudnak elcsalni olyan kis szervezetek, amelyek adómentességhez jutottak? Hol van ez a katolikus egyház milliárdjaihoz és a vallás szabad gyakorlásához fűződő érdekhez képest? Emiatt nem lenne szabad az egyházalapítás szabadságát korlátozni. Nem beszélve arról, hogy az adócsalást is lehet büntetni.

Az egyházi törvény módosítására a szentágostoni állam helyreállítása érdekében van szükség. Meg kell szüntetni a felekezeti jogegyenlőséget, ami a demokratikus állam egyik sarokköve. Államegyházi státuszt kell adni a katolikus egyháznak, amelynek ideológiája hatja át az alkotmányt és a leendő törvénykezést is. Ez a státusz lesz a „történelmi egyházak” kategóriája.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a katolikusok mellett a református egyház, az evangélikusok, a zsidó hitközségek szövetsége és a Hit Gyülekezete is helyet kap benne. Az izraeliták elővigyázatosságból követik a katolikusokat, hogy az antiszemitizmus ne lehessen újra állami ideológia. És anyagilag sem járnak rosszul. A többi felekezet, beleértve a Hit Gyülekezetét is, egyszerűen korrumpálódott, a koncon akar osztozni, és a hatalomból részesedni.

Az állam feletti irányítás a KDNP révén megmarad a katolikusok kezében, de a „történelmi egyház” kategóriába kerülő egyházak velük együtt az elnyomó rendszer részeivé válnak. Már a megkülönböztetett státuszt is „az állam életében betöltött kitüntetett szerepükért” kapják. Modern polgári demokráciában ilyen nincs. Amerikában ez elképzelhetetlen. Itt szűnik meg az egyház és az állam szétválasztása. Visszamegyünk a XVII–XVIII. századba. Vagy a még korábbi időkbe, Szilveszter pápához.

A Hit Gyülekezete megtérése

A fent vázolt folyamatnak van egy érdekes szereplője. A Hit Gyülekezete nem lenne fontos, ha – a gyülekezet vagy annak vezető lelkésze – nem lenne tulajdonosa az egyetlen ellenzéki televíziónak, az ATV-nek. Mert ha a Hit Gyülekezete elfogadja az államegyházi státuszt, a felekezetek közötti rangsorolást, és része lesz az ágostoni államnak, hogyan lehet az ATV a hatalmi ágak szétválasztására épülő demokrácia híveinek televíziója? A Hit Gyülekezete megalakulása óta tisztában van Szent Ágoston és Montesquieu ellentétével. Aki olvas hites irodalmat, bárhol megtalálhatja ezt. A Hit Gyülekezete nem tévedésből vagy tudatlanságból sodródott a Fidesz oldalára. Ez árulás. Hogyan lehet hinni egy áruló televíziójának?

A Hit Gyülekezete Luther Mártonnal vallotta, hogy a Jelenések könyvének 17. fejezete a katolikus egyházról szól, amely a „parázna asszony” képében, mint hamis egyház, „a népeken ül”. A világi hatalommal összefonódott egyház, „akivel paráználkodtak a Föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai”. Róma a „szellemi Babilon”, amiből az következik, hogy a katolicizmus az ördög szervezete, ezért az a politikai jobboldal, amely ebből nőtt ki, szintén az ördög irányítása alatt áll. Ez a Hit Gyülekezete tanainak része volt. Ehhez képest most a „történelmi egyházak” közé lép, beáll a szellemi Babilon mellé.

A Hit Gyülekezetét nem véletlenül hívták „amerikai típusú szektának”, mert az egyház és az állam szétválasztásának elvét az amerikai alkotmány (Montesquieu) értelmében vallotta. Ellenezte az állami támogatást, önfenntartó volt, mint az amerikai egyházak. Nem véletlenül gyűlölte őket a katolikus egyház, hiszen tudatosan a szentágostoni modell ellen léptek fel, és még sikeresek is voltak. Politikai képviseletet találtak az SZDSZ-ben, amely szintén a felvilágosodás liberális elveit képviselte. A Hit Gyülekezete volt az egyik legnagyobb kihívás és akadály a szentistváni állam kiépítése útjában.

A Hit Gyülekezete teológiai folyóirata, az Új Exodus számos esetben kifejtette, hogy Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele kapcsán teljesen más az egyház feladata, mint az államé, ezért a kettőt élesen meg kell különböztetni egymástól: az állam nem avatkozhat az egyházak életébe, nem rangsorolhatja őket, nem sértheti a felekezeti egyenjogúságot, nem teremthet különböző feltételeket a hitélet gyakorlásához. Nem avatkozhat bele a lelkek piacába, az egyházak szabad versenyébe. Hasonlóképpen az egyházak nem ellenőrizhetik vagy irányíthatják az államhatalmat, nem vehetik igénybe az államot saját világnézetük társadalmi érvényesítésére. Ahol ezeket az elveket megsértik, ott vége az emberi szabadságnak.

Németh Sándor vezető lelkész az Új Exodus 2001. június 1-jei számában kifejti: „a tényleges kereszténység egy plurális, demokratikus társadalomban nem foglalhatja el az államegyházi státust, mert e státus szükségszerű következménye az lenne, hogy megsérti a relativisztikus vallási értékeket valló polgárok lelkiismereti és vallásszabadságát. Ez pedig összeférhetetlen az Isten országának jelenleg érvényben lévő törvényszerűségeivel, amelyek szerint a kereszténnyé válás egyik előfeltétele a szabad akarat alapján hozott személyes döntés, amely során valaki az evangélium üzenetének befogadása után elismeri a Názáreti Jézust Isten Fiának. (…) A tényleges kereszténység legjobb helyzete az államtól független státus. Így az illegalitás, üldözés közepette is – mint ahogy ez a történelem során többször is beigazolódott – hatékonyan képes Isten Igéjét hirdetni és terjeszkedni. Az egyház és az állam összefonódása során viszont – különösen, ha egyházi célok szolgálatára állami szerveket, pénzeket használnak fel – a keresztény hit kirekesztő jellege szükségképpen politikai rangot nyer, ami negatívan határozza meg az adott politikai rendszert, eltorzítja a jogállamiságot, tömegeknek okoz valós jog- és érdeksérelmet, mert az egyházi, klerikális érdekérvényesítést számos esetben a nemzeti érdekek kárára helyezi előtérbe. (…) A kereszténység áldás a társadalomra, ha az államtól független; de a kettő szimbiózisa átkot jelent a nemzet számára. Ezt Európa több mint másfél évezredes történelme eléggé nyilvánvalóan bizonyította, így még akkor is tény marad, ha a mai magyar társadalom jelentős része, számos politikusa és vezetője ezt nem hajlandó tudomásul venni, és olyan kísérletbe fogtak, amely fölött a történelem már többször is ítéletet mondott.”

Ezek a reformáció, a felvilágosodás gondolatai, a szabadság üzenete. Csak egyetérteni lehet Németh Sándorral. Annál meglepőbb, hogy ezt azonnal elfelejtette, amint a Hit Gyülekezete is megkaphatja a „történelmi egyház” besorolást, és elnyerheti az államegyházi státuszt. Ezt a kettőt maga a Hit Gyülekezete azonosította korábbi kinyilatkoztatásaiban. Amikor az előző Orbán-kormány kísérletet tett arra, hogy ugyanígy megváltoztassa a törvényt, akkor arról a Hetek, a Hit Gyülekezete hetilapja 2002. március 8-án kelt cikkében „Keresztényüldözést ígér a Fidesz” címmel számolt be. Ebben a „kirekesztés és a jogfosztás programjának” nevezték a felekezeti egyenjogúság megszüntetésének tervét, amelyet most lelkesen üdvözölnek. A „vallásszabadságot alapjaiban fenyegető” javaslatról beszéltek, amely „több tízezer magyar állampolgár megbélyegzését és kirekesztését” jelentené. Azt a jelenleg is létező tervet, hogy az új vallási közösségeket hitelvi vizsgálatnak vetnék alá, „modernkori inkvizíciónak” mondták. Ugyanazokról a szakértőkről, akik a mostani tervezetben is eldöntenék, mi egyház, és mi nem az, azt állították, hogy ezek „a katolikus egyház lobbiszervezeteinek tanácsadói”, akiket „a történelmi egyházak iránt elkötelezett állami tisztségviselők kérnek fel közpénzekből magyar polgárok sértegetésére és diszkriminálására”. Ehhez képest most Hack Péter azt mondja, hogy az 1990. évi IV. törvény betöltötte szerepét, nincs már rá szükség. A felekezeti jogegyenlőség megszüntetésével már nincs jogsérelem, nincs átok, nem torzul ettől a jogállam.

Miért adták fel az elveiket? Vagy mindig is ilyenek voltak? Esetleg egy okos katolikus elolvasta a Hit Gyülekezetéről írott, Fesz van című könyvemet, amelyben utaltam arra, hogy Németh Sándor lelke mélyén irigyelte a Vatikánt, és ha – ahelyett, hogy üldöznék – szóba álltak volna vele, boldogan kiegyezett volna velük? Sokba kerül az ATV? Rájöttek, hogy könnyebb megvenni, mint legyőzni őket?  Ez történt. A Hit Gyülekezete paktumot kötött a Fidesszel, s e megállapodás alapja az, hogy a katolikusokkal egyenrangú egyházi besorolást kapnak. A Népszabadság 2010. március 17-i számában megjelent híradás szerint a Fidesz azt kérte, hogy a Hit Gyülekezete ne támogassa az MDF-et a parlamenti küszöb elérésében. Ennek eredményeképpen az MDF sok helyen „véres verejtékkel” sem tudta összeszedni a kopogtatócédulákat. Cserébe a Fidesz azt ígérte: „egyeztetik majd az egyházakkal kapcsolatos törvényalkotási elképzeléseiket a gyülekezettel”. Egyházi nyelven ez azt jelenti, hogy ígéretet kaptak arra, hogy a törvény a katolikusokkal egyenrangú státuszba emeli őket. 1998 és 2002 között a Fidesz mint destruktív szektát emlegette a Hit Gyülekezetét, amely felbomlasztja a családokat. A Hit Gyülekezete a Fidesz kérésére hátba szúrta az MDF-et, kivégezte Orbán jobboldali riválisát, kicsinálta Dávid Ibolyát. Cserébe bekerül a szentágostoni államszervezet államegyházi státuszába. Vagy még valami mást is nyújt ezért? Ezzel százmilliós bevételekhez juthatnak, anyagilag is jó üzlet, de miért éri ez meg a Fidesznek? Miért hajlandó ebbe belemenni a katolikus egyház?

Az ATV is benne van a paktumban?

Miután a Hit Gyülekezete elárulta és cserbenhagyta az MDF-et, a Fidesz bármilyen indokkal kihátrálhatott volna az ígérete mögül. Ha az egyáltalán ilyen nagy ellentételezésről szólt. Nem ez lett volna az első eset, hogy a Vatikán nem tartja a szavát. De betartották, vagy még túl is teljesítették. Ebből a szempontból nem lényegtelen kérdés, hogy mennyiben része a Fidesz és a Hit Gyülekezete paktumának az ATV. Hogy Németh Sándor és a Hit Gyülekezete kollaborál a Fidesszel, az nem kérdés. Enélkül soha fel nem merülhetett volna, hogy olyan kritériumokat fogalmazzanak meg a „történelmi egyházak” számára, amelyekbe a Hit Gyülekezete belefér. Mit nyújt a Hit Gyülekezete ezért cserébe, hogy ez a másik oldalnak is megérje?

Egy jól informáltnak tűnő olvasónk azt írta, hogy a paktum arról szólt, hogy a Hit Gyülekezete nem támadja nyíltan a Fideszt. Ellenzékinek tekinthető-e az a televízió, amely megnyugtatja a hatalom birtokosait, hogy nem támadja őket? Egy másik bejegyzésben ugyanez a jól értesült olvasó azt mondja, Németh Sándor nem szolgáltatja ki a híveket a Fidesszel való politikai harcnak. De milyen veszély leselkedett rájuk? Hogy a katolikus egyház és a történelmi egyházak több jogot kapnak, mint a Hit Gyülekezete? Ezt nevezték ők keresztényüldözésnek. Amint pedig tehetik, beállnának államegyháznak, hogy így védjék meg a híveket. Lárifári. Az Apostolok Cselekedeteiben nem ezt olvasom. Sántít az érvelés. Most jut eszükbe, hogy Pál apostol óvott a politikai hatalomtól való konfrontációtól? Hiszen Németh Sándor eddigi élete másból sem állt. Ennél itt jobb üzletet kötöttek.

A kérdésnek van egy morális és egy praktikus oldala. Ha az ATV nem része a Fidesszel kötött megállapodásnak, demokrata akkor is sugárban hány, ha arra gondol, hogy a Hit Gyülekezete lepaktált a Fidesszel. És ehhez tegyük hozzá, hogy annak tudatában teszi, hogy a Fidesz a montesquieu-i államot bezárja, a demokratikus jogállamot beszünteti, a köztársaság helyét sóval hinti be, megsérti százezrek emberi és lelkiismereti jogait, és helyébe a szentistváni államot helyezi. Az új alkotmány után a demokrácia híveinek nem lehet más céljuk, mint az Orbán-kormány megbuktatása. Ha a paktum része az ATV, akkor ez a televízió nem ezen dolgozik, hanem az ellenkezőjén. Ha újra a demokrácia erői győznek, akkor a Hit Gyülekezete nem lesz többé történelmi egyház, és elesik egy rakás pénztől. Ellenérdekelt abban, hogy Orbán megbukjon. Hogyan üzemeltethet ezután a demokrácia híveinek szóló ellenzéki televíziót?

Morálisan elfogadhatatlan, hogy egy olyan médium legyen az ellenzék televíziója, amelynek tulajdonosa kiegyezett a munkatársak és a nézők háta mögött az ellenféllel. Abban állapodtak meg, hogy az ATV nem sérti a Fidesz érdekeit? Ilyen egy ellenzéki? Ha ez igaz, akkor becsapta a nézőket, akik erről semmit sem tudtak. De becsapta azokat az újságírókat is, akik azt hitték, hogy egy ellenzéki tévénél dolgoznak, szolgálják a szabadságot és a demokráciát. A baloldal ezt a tévét támogatta, miközben a tulajdonos lefeküdt a jobboldalnak. Hová menjenek a liberális újságírók? Húzzák Orbán Viktor szekerét, aki köszöni szépen, hogy a sajtószabadság látszatát fenntartják, lekötik a demokrácia híveinek figyelmét, addig sem lázadnak? A fizetésüket majd küldi a Hit Gyülekezetén keresztül. A televíziós csatorna tulajdonosa a háttérben egyeztet, hogy meddig mehet el, hogy ne sértse Orbán Viktor érdekeit? Van ennél mocskosabb? Lehet hinni az ilyen televíziónak? Hasznot húz, kiszolgálja az Orbán-rezsimet, és ha megbuknak, várja a kitüntetést, mint az ellenzék televíziója. Ha ez nem hányinger, akkor micsoda? Demokrata ilyen tévét nem néz. Montesquieu nézné Németh Sándor ellenzéki tévéjét? Benjamin Franklin vagy Thomas Jefferson? Arisztotelész ezt bámulná? A názáreti Jézus?

Az ügy praktikus része az, hogy ha az ATV a Fidesz érdekei szerint manipulál, akkor sokakat megtéveszt. Ne feledjük, jelenleg Orbán érdeke az, hogy kifelé azt mutassa, van ellenzéki média, működik a sajtószabadság. Közben tudja, hogy ez a televízió rá nézve nem veszélyes, minden le van zsírozva. Csak levezeti az indulatokat, elaltatja a nézőket, egy szelep a hatalom kezében. S ha például Bolgár György annyira zavarja a Fideszt, hogy képesek voltak egy stábot utánaküldeni Stockholmba, akkor már nem is csodálkozunk, hogy máris kikerült bizonyos műsorokból az ATV-ben. De nehogy azt higgye valaki, hogy Kálmán Olgának sokáig lesz maradása, ha nem követi az ATV hírigazgatójának változó utasításait, aki véletlenül a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor fia. Az ilyesmi úgy szokott menni, hogy először a riporter, a szerkesztő határozhatja meg a témát, aztán majd készen kapja. Megmondják neki, miről szóljon a műsor. Először ő dönti el, kit hívhat be a stúdióba, aztán megmondják neki, kit kell kérdezni. Először ő határozza meg, miről akar beszélni, milyen kérdéseket tesz fel, azután készen kapja a kérdéseket. Először csak azt hiszi, hogy hallucinál, azután erős gyanúja támad, hogy figyelik, követik, lehallgatják.

Talán már el is indult ez a folyamat, de nagy az egzisztenciális függőség, még ott van az illúzió és az önbecsapás, hogy ezzel együtt még sok embernek fontos, amit csinálnak. De ha nem kellene fizetni a számlákat, az egyenes döntés nem az lenne, hogy azonnal ott kell hagyni Németh Sándor tévéjét és a Fidesznek telefonálgató hites szolgákat? Őszinte együttérzésem a kollégáké, akik ide beragadtak. De nem tisztességesebb kiszállni? Biztos vagyok abban, hogy addig maradnak, amíg vállalható, amit csinálnak, és nem addig, amíg fizetnek.

A nézők ebből apró jeleket érzékelnek, de nem áll össze a kép. Majd azt hiszik, hogy a helyzet szorítása, a médiatörvény miatt óvatos a kedvenc csatorna, pedig csak kilóra eladta őket a tulajdonos Orbán Viktornak. Az erkölcsi döntés nem az, hogy majd akkor szakítok ezzel a televízióval, amikor már messziről üvölt róla a manipuláció, és elviselhetetlenek a viszonyok, hanem akkor, amikor tudomást szerzek arról, hogy titokban kiegyeztek az ellenféllel. Akit ez nem zavar, aki a homokba akarja dugni a fejét, akinek erkölcsi érzéke nem tiltakozik ez ellen, az nem demokrata. Az ne akarja Orbán Viktor antidemokratikus hatalmát megdönteni, mert semmivel nem különb nála. A cél nem szentesíti az eszközt. Ki kíváncsi arra, hogy most mit engedélyez Orbán? Aki tüntetni megy Orbán ellen, miért bámulja a haverja tévéjét? Ha „történelmi egyház” lesz a Hit Gyülekezete, akkor a következő tüntetést az ATV elé kellene meghirdetni, mert becsapják a nézőket.

A demokrácia hívei szempontjából nagy a tét. Van tévéjük vagy nincs? Ha hagyják magukat az orruknál fogva vezetni, az ATV lecsillapítja a kedélyeket. Ha ez a tévé és nézője is belesimul a jogállamot felváltó új rendszerbe, és ott komfortossá teszi a létet, annak eredménye az lesz, hogy talán húsz-harminc év múlva szabadulhatnak meg Orbán diktatúrájától. Mert senki ne reménykedjen abban, hogy ennek hamar vége lesz. Nincs is, aki leváltsa. Azért sincs az ellenállásnak elfogadott vezetője, mert nincs egy ember, aki világosan látná, ki az ellenfél. Akinek a szavában fel lehetne ismerni a keresztény-nemzeti állam ellenfelét. Az alkotmány elleni tiltakozás fél évvel elkésett. Meghozzák erőből az arra épülő sarkalatos törvényeket, és bezárul a börtön ajtaja. Attól kezdve az lesz a törvény. Aki ellene lázad, az lesz a törvénytelen. Ha most teljes erőből kezd tiltakozni az ország, akkor leghamarabb 10-15 év múlva lesz képes megszabadulni Orbántól. Ezt a hatalmat, amelyet alkotmányosan megalapoznak, nem fogják könnyen átadni. Ebben senki ne reménykedjen. Ez az idő kitolódhat, ha az emberek az ATV-t nézik. Ez a tévé ugyanis hamis képet fest Magyarországról, azt a látszatot kelti, mintha lehetne bármiről beszélni, mintha demokrácia lenne, mintha élni lehetne benne. Létrehoz egy hamis illúziót, egy mintha világot, miközben a külvilág nem ez. Ha ehelyett a közszolgálati Magyar Televíziót nézik a demokrácia hívei, akkor kapnak reális képet az Orbán-rezsim természetéről, akkor lesz normális a reakciójuk, vagyis az ellenállás. Nagy hiba lemondani a közszolgálati televízióról. Ez az adófizetők pénzéből működik, a zembereknek joguk van a tisztességes tájékoztatáshoz. Követelni kell a pártatlan tájékoztatást. Van hozzá kilenc évre megválasztott médiatestület. Az ATV a börtön tévéje, amit a börtön vezetői kontrollálnak. Azért sugározzák a raboknak, hogy ők jól érezzék magukat, nem azért, hogy lázadjanak. Ezért fontos ügy a demokrácia híveinek, hogy mi van az ATV-vel, és ezért foglalkozom vele ennyit. Ragaszkodni kellene a közszolgálati televízióhoz. Ez önmagában is szikra lehet a változásokhoz.

Néhány hasonlat azoknak, akik nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy az ATV tulajdonosa kollaborál Orbán Viktorral. Ha nem számít az, hogy a Hit Gyülekezete paktumot kötött a Fidesszel, akkor miért baj az, ha korrupt egy rendőr? Elfog mellette sok tolvajt is. Miért zúg egy stadionban, hogy „bunda, bunda”, miért rázza az öklét több ezer szurkoló, ha a csapatok előre kiegyeztek az eredményben? Miért zavarja ez őket, hiszen a kezdőkörben szép cseleket lehetett látni, rengeteg volt a szép átadás, és még egy remek fejest is megtapsolhattak. Csak éppen a 11-est rúgták a szögletzászlóhoz, és az eredmény maradt 2:2. Miért zavarja ez a meccs nézőit? Miért büntetik, ha a bunda kiderül? Nincs abban semmi rossz, nem igaz, kedves ATV-nézők?

A Hit Gyülekezetében pontosan ismerik Montesquieu államelméletét. Eszerint három uralmi forma létezik: a királyság, a köztársaság és a despotizmus. Magyarországon nincs királyság, a köztársaságot most számolják fel – akkor vajon mi marad? Sötét, középkori, feudális, papok irányította despotizmus. Ezzel paktált le az ATV tulajdonosa, ennek része lett a Hit Gyülekezete.

Jó tévézést.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (65 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +72 ( 102 szavazatból)
Bartus László: A jó, a rossz és a csúf, 4.6 out of 5 based on 65 ratings

  • Hozzászólások(206)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

206 Reader’s Comments

  1. Kedves Hanna,

    nagyon köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ez tipikus: ha valakinek valamilyen kritikus véleménye van, akkor nem arra adnak választ, nem azt cáfolják, hanem az illető személyét támadják, próbálják hiteltelenné tenni különféle hazugságokkal. A karaktergyilkosság tőlük sem áll messze. A Hit Gyülekezete nem véletlenül állapodott meg könnyen a Fidesszel, a két cég nagyon hasonlít egymásra. Én most csak ezekre a hazugságokra reagálnék, nehogy valaki komolyan vegye, és elhigyje:

    1. Engem soha nem golyóztak ki a Hit Gyülekezetéből, magam jöttem el, erről írtam egy könyvet, abból ez világosan látható.
    2. A Hit Gyülekezetéről soha egyetlen cikket sem írtam a Világgazdaságba, nemhogy ordinare cikket. A Világgazdaságban nem szoktak ordináre cikkek megjelenni. Aki hoz egyetlen cikket, amit én a Hit Gyülekezetéről írtam a Világgazdaságba, azé a vagyonom és a fele királyságom.
    3. A Világgazdaságból engem soha nem golyóztak ki, semmiféle csúsztatást nem követtem el. A Világgazdaságban tulajdonosváltás volt, új koncepcióval, fele akkora fizetésekkel, sokadmagammal – nem elsősorban a pénz, mint a koncepció miatt – önként és szabadon távoztam. Bánki András volt főszerkesztőt meg lehet kérdezni, hogy elküldtek vagy marasztalni próbált. Ez utóbbi.
    4. A Népszava soha nem ölelt a keblére, mert utána nem ott dolgoztam, hanem a még demokratikus Magyar Hírlaphoz mentem.
    5. Kíváncsi lennék, ki ez a jó lélek, aki “gyakran maga is segít rajtam”, mert nem szorulok segítségre, ilyesmit soha nem kértem, nem kaptam. Az illető még a nevemet sem tudja leírni, nemhogy segített volna rajtam. Bartusnak hívnak, és nem Bartosnak. Nincsenek olyan barátaim, akik eltévesztenék a nevemet.
    6. Az lehetséges, hogy az illető Németh Sándor csodálója, de ettől még nem kellene hazudozni, hacsak ez nem ezzel jár.
    Tegnap valaki azzal jött, hogy egy hites neki azt mondta, hogy engem a Németh Sándor segített az egyetemre. :) ) Hogyan? Segítette volna magát, mert ő soha nem végzett el egyet sem, az egyetlen diplomáját a saját főiskolája adta neki. Amikor én megtértem a Hit Gyülekezetében, akkor az esztergomi Tanítóképző Főiskolán tanítottam, és már volt két diplomám. A harmadikat, a szociológia szakot, már éppen elvégeztem, de egy ideig éppen a hites megtérésem miatt nem államvizsgáztam le. Csak egy-két év múlva, mert akkor már nem volt ellenjavallt a világi diploma és egyetemi végzettség. :) )
    A Hit Gyülkezete, minden állítással ellentétben, az önfenntartást szolgáló tizeden kívül igénybe vesz minden olyan állami támogatást, amit más egyházak is. Abból semmit nem utasít vissza. Az ATV is sokba kerül. Nagyon jól fog jönni nekik az a pénz, amit a történelmi egyház kategóriának köszönhetően kapnak majd. Ha nem így van, érdeklődéssel várjuk a Hit Gyülekezete nyilatkozatát arról, hogy a felekezeti jogegyenlőségről szóló elveket, és az erre vonatkozó bibliai tanításokat megtagadva elfogadják ugyan a történelmi egyházi státuszt, de nem fogadják el a vele járó pénzt. :) )
    Egyébként én nem kívánok velük foglalkozni, nekem kellemetlen, ha a nevem összekapcsolódik velük, viszont ha én nem írom meg, mekkora alávaló disznóság, köpönyegforgatás az előzmények után beállni a történelmi egyházak közé, hogy milyen mértékű aljasság kell ahhoz, hogy valaki kiegyezzen azzal a Fidesszel, amely lebontja a demokráciát, a jogállamot és a köztársaságot, és emellett “ellenzéki” televíziót üzemeltessen, akkor nem írja meg senki. Ha ezt valaki más szóba hozta volna, ha más megírja, hogy ez mekkora gazemberség, akkor én egy szót sem szólok. De ezt elhallgatni nem lehet.
    Ha ez nem titok, érdeklődéssel várom a kolléga nevét, aki állítólag gyakran segít nekem. Szeretném megköszönni neki. :) )
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  2. Kedves Laci, meg sem fordult a fejemben, hogy másképp reagálnál. Ez minősít Téged. S ez a pitiáner hozzáállás őt. Nem az illető neve a fontos (mivel nem hatalmazott fel arra, hogy közöljem szerény véleményét, nem adhatom ki a nevét)(szokás szerint egy magát nagynak képzelő kis senki) hanem a tipikus hozzáállása. S az, hogy ez várható a baloldaltól, több mint kiábrándító.
    Az Általad írt 6. ponthoz: Ha németh sándor csodálója, akkor az bizony azzal jár, hogy muszáj hazudnia. Először önmagának, aztán mindenkinek, mikor védenie kell a védhetetlent.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Kedves Hanna,
    megértelek, felhatalmazás nélkül nem adhatod ki a nevét. De kérlek, kérdezd meg, kiadhatod-e nekem a nevét és az elérhetőségét, mert szeretném azt a sok segítséget megköszönni neki, amit nekem állítólag küldött, de soha nem kaptam meg. Hátha valahol elakadt, nézzünk utána. :)
    Kérlek, kérj tőle engedélyt, hogy szembesíthessem az állításaival. Szokjanak le végre az alpári hazudozásról. Jézus, akit állítólag ők tisztelnek, azt mondta, hogy ő az Igazság. Szóval, ne sunyítson az, aki ilyeneket állít, álljon elő.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  4. Hanna, ez annyira tipikus. Néhány hónapja olvasom csak Bartus László írásait – így akarta a sors -, és mostanában kezdtem másoknak ajánlani, erre egy “nagy szdsz-szavazó” ismerősöm közölte, hogy “a szerző mások hiszékenységéből gazdagodott meg”, olvassak csak utána, és ne hagyjam, hogy egy ilyen ember uszítson.
    Olyan ez, mint amikor ír egy cikket Bauer Tamás, és két perc múlva megjelennek a körmösözők, vagy mint a horn kormányról való beszélgetésben a pufajkásozás.
    Nem szeretném ezt a három embert összehasonlítani, pláne egy halmazba tenni, hiszen minden életút más és más, csak a jelenség miatt említettem őket. Ahelyett, hogy az írás tartalmára figyelnénk, 10-20-50 évvel ezelőtti dolgokról indul a fröcsögés. Erre azt tudom mondani, hogy mindenki úgy érvel, ahogy a szellemi képességei alapján megengedheti magának.
    Krav Maga tanfolyamon azt tanultam, hogy vagy én üssek először, vagy szaladjak el. Még egy évvel ezelőtt is biztos voltam benne, hogy Magyarországon élem le az életemet, de már látom, hogy menekülni kell innen, amíg van rá mód.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  5. (Krav Magán azt a másik orcás megoldási lehetőséget nem tanítják, de ezt csak zárójelben írom.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Kedves Laci,
    írtam neki .
    “… nagyon csúnya dolgokat állítasz Bartus Lászlóról.
    Igazságtalan lenne nem meghallgatni a másik felet is. Vállalod előtte is a véleményed?” Ennyi tudtam tenni. A többi rajta áll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  7. Tegnap is bent ült Budai Olgánál, annak apropóján, hogy az elszámoltatási biztosunk maga is kedvezményesen vett lakást a HM-tõl. És jött nekünk a válásával. Olga ugyan jelezte, hogy nem a válás érdekli, hanem a lakás, de azt már nem merte mondani, hogy: “Kedves Gyula, a kérdés nem az volt, hogy a váláson mennyit nyert, hanem az, hogy mennyit nyert a lakáson.” Ez elvágta volna a menekülési útvonalat.

    Itt tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  8. :D A Krav maga órán figyelj jobban, Maeldron.
    A lényege az, hogy a másik erejét használod. Akkor is, ha ő üt elsőnek!
    Ha odakerülsz, ne azt mérlegeld, hogy ütsz-e elsőnek, vagy elfutsz. Csak akkor üss, ha tudod, hogy a másik abból nem fog felkelni. Különben fuss.
    Ezeknél a tetveknél mindig van fegyver! Tehát, jobb, ha futsz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  9. Kedves Maeldron,
    én nagyon örülök, ha rólam azt terjesztik, főleg irigy emberek, hogy gazdag vagyok. Hátha egyszer igaz lesz. Sajnos, ebből egy szó sem igaz, most adtam el az egyszobás önkormányzati lakásunkat, aminek az árát ennek a website-nak a fenntartására fordítom. Én nem dicsekedhetek még egy pufajkával sem a múltból, de ha semmi nincs, akkor is találnak. Kinek a hiszékenységéből és hogyan gazdagodtam volna meg? Ez tipikusan magyar jelenség: ha valakit dicsérnek valaki előtt, az nyomban irigy lesz és féltékeny, és valami rosszat kell mondania arról, akit valaki becsül. Amerikában nem így van, hanem fordítva. A “nagy szdsz-szavazó ismerős” szerintem lehet, hogy gazdagabb, mint én. Például, ha van egy lakása, akkor máris, mert nekem még az sincs. Ő kinek a hiszékenységéből gazdagodott meg? Nevetségesek az emberek, mennyire rosszindulatúak és frusztráltak.
    Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  10. Hanna, az ellenfél erejének visszafordítása az az Aikido. Japán harcművészeti forma. Ők fejlesztették tökélyre. Most is épp ezt gyakorolják a fukushimai erőművükön.

    Az általad “T” betűs szóval leírt személy jelen esetben sajnos az ország miniszterelnöke, és hű csatlósai, így sajnos az elfutás elköltözést jelent. Szomorú vagyok, hogy ide jutottunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. Kedves Maeldron, az aikido be van építve a kravmagába. A t betűim meg nem tartom számon, mit mondtam én szent orbánról? T mint csótány?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  12. Szégyen a futás, de hasznos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  13. Szégyen a futás, de egésséges…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Kedves László, engem az sem zavar, ha meggazdagodtál, sőt, kívánom, hogy így legyen. A honlap egyébként szép és jó, kívánom, hogy megtérüljön. (Meg fog.)

    Én soha nem irigyeltem másoktól a pénzt, felőlem a politikusaink is kereshetnének négyszer-ötször ennyit, mint most, csak dolgozzanak jól, és ne lopjanak.

    Sajnos az irigység itt a mindennapjaink része, ezért lehet Simor András fizetésével kampányolni.

    Nem olvastam még a hitgyülis könyvedet, így nem nyilatkozom. És bár sem Téged, sem magam nem akarom Horn Gyulához hasonlítani, csak, ha már témánál vagyunk, még annyit, hogy én alig emlékszem arra, hogy magam milyen voltam tíz-húsz évvel ezelőtt. Arra igen, hogy mik történtek velem, nade arra, hogy hogyan gondolkodtam? Csalóka illúzió, hogy emlékszem rá. Úgy hiszem, hogy az agyam kiegészíti a mostani gondolkodásommal az emlékkepeimet.

    Ezért tartom szerencsétlen dolognak mások ködbe vesző, régi életét elemezni. Az írásaid alapján – amit pár hónapja olvasok – azt hiszem, hogy egész életedben gondolkodtál, válaszokat kerestél. A hozzád hasonló embert az általad talált válaszok érdeklik az írásaidban.

    Aki csak a pénzig jutott, azt csak a pénz.

    De a pénz magában nem rossz. Az ember teszi ilyenné vagy olyanná.

    Például ennek a honlapnak az olvasásáért akár fizetnék is. (Bár egyelőre csak Téged olvaslak rajta és néha Para-Kovács Imrét.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  15. Hanna, igaz, van benne Aikido is. Az ország mentális állapotával szemben pont annyit ér, mint a kung-fu vagy a karate.

    Világ életemben azt vallottam, hogy maradni kell, mert az ember a saját anyanyelvén érvényesül igazán. Drasztikusabban fogalmazva azt mondtam, hogy aki azt állítja, hogy tanult nyelven ugyanúgy tud érvényesülni, mint az anyanyelvén, az egyetlen nyelvet sem beszél anyanyelvi szinten.

    De ha menni kell, hát menni kell. Nekem nincs 40-50 évem erre az elmebajra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  16. Maeldron, megértelek. Nekem sincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  17. Én ilyen neurotikusnak még nem láttam Olgát.

    http://atv.hu/video/video-20110414_torsa_matyas

    A hangja olyan, mint akit a sírás kerülget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  18. Maeldron!
    Tud valamit a holnap esti tüntetés kimeneteléről? Vagy csak a lelkiismerete nem bírja tovább?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. Maeldron, odakattintottam. Havas meg undorítóan cikizi Cohn-Benditet, hogy hogy képzeli, hogy idejön külföldről, s beszól nekünk, hogy ne a Himnusz (!) legyen az Alkotmán yelején! Csúsztatás ezerrel. A meghívott vendégek bambán maguk elé nézve szégyellik magukat a műsorvezető helyett. És ennyiben maradtak!!!!
    Tehenrik, nem a Himnusz, csak egy sora, ami sokkal több egy sornál, ha a sok diplomája beszerzése közt hallottál már olyanról, hogy: jelkép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  20. Maeldron
    köszönöm a linket. csak megjegyzem, ugyanazt a riportot teljesen másképpen láttuk, talán mert másképpen néztük (ennyit az igazság ttokzatos tárgyáról)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Hanna, tegeződjünk inkább, a Neten úgy illik.

    A holnap esti tüntetés kimenetelét jól ismerem: diktatúra, 10-40 évre.

    Azon gondolkodtam, milyen lenne szervezni egy tüntetést a kórházak védelmében, úgy, hogy megkérünk minden orvost, hogy ne jöjjön el. Vagy milyen lenne egy jó kis tüntetés a jobb minőségű kenyér mellett. Pékek kizárva. Tüntetés a fákért, de az erdészek, kertészek maradjanak otthon.
    Úgy hiszem, az ország általános mentális állapotát jól kifejezi az, hogy egy ideje politikai tüntetéseket tartunk politikusok nélkül. Arra kérjük a politikusokat, hogy az alkotmány védő tüntetésre el ne jöjjenek. Ideje lenne meglátogatni egy elmeorvost.
    Az előző Millás tüntetés is rettenetes volt. Az egyik előadó arról beszélt, hogy aki elmúlt huszonéves, annak már semmi köze az ország sorsához. Majd ők megmutatják, mert ők értik a demokráciát. Aha. A másik meg arról, hogy mennyire szeret tüntetésen szónokolni. Ő volt a főszervező, azt hiszem.
    Az elmúlt egy évben csak Bauer Tamástól és Ungváry Rudolftól hallottam értékelhető beszédet. Igaz, nem voltam minden tüntetésen ott.
    Az Ungváry-s tüntetésen viszont Gyurcsány beszélt hülyeségeket, ezt meg is írtam az egyik tanácsadójának, aki azt válaszolta, hogy egyetért, és beszél erről vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  22. ödy, valószínűleg te még nem voltál ilyen lelki állapotban, én már igen. Nem szomorúság, szorongás. Emlékszem, milyen, és ahhoz hasonlít ez a hangszín. A többi (mai) interjún nem éreztem ennyire. Lehet, hogy más oka volt, mint amiről BL ír. Az arcán is látni valamelyest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. …azt mondják épp most Havasék, hogy a holokauszt-ipar etnobusiness…
    Havas csitítja őket, hogy “nálunk sem nagyobb az antiszemitizmus, mint máshol Európában”.
    Azt hiszem az Atv tündöklése és bukása szemtanúi vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Havas eddig is kínosan ügyelt arra, hogy mindig oda-oda szúrjon Gyurcsánynak, miután kritizál valakit jobboldalon.
    Nem is értettem, hogyan találta ki, hogy az MDF-re szavaz. Én is az MDF-re szavaztam, életemben először – és utoljára -, ennek számos racionális oka volt. Havasnál viszont meglepett, hogy kampányol mellettük. Akkoriban nem foglalkoztam azzal, hogy kié az ATV, a Hitgyüli-MDF összefogásról végképp nem tudtam, csak azt láttam, hogy a két nagy párt összefog az MDF ellen.
    Ha elfogadom, amit Bartus László írt, azzal Havas akkori és mostani viselkedése is megmagyarázható.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  25. Maeldron, félreértettél. Én azt kérdeztem, vajon KO tud valamit a tüntetés kimeneteléről, s azért ilyen indiszponált és szomorú, s nem Téged magáztalak. :)
    Tegeződve is tisztelettel: Hanna

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Tényleg, hiszen már a Krav Magánál is tegeződtünk, jobban kell figyeljek.

    Havas a blogján nemrég még arról beszélt, hogyan juthattunk oda, hogy nem szólhatja le a focimeccs eredményét, mert besúgják.

    Cohn-Bendit cikizésén is jól le lehet mérni az uralkodó állapotokat. Az a baj, hogy végülis mindenen jól le lehet mérni, és teljesen mindegy, hogy mennyire pontosan, szépen, durván, drasztikusan, vagy árnyaltan taglalod. Aki érti, az régóta érti, aki meg nem, az nem fogja, nem akarja. A süket fül nem hallja a szúnyog zúgása és az oroszlán ordítása közti különbséget. Aki tíz hónappal ezelőtt nem fogta fel, mi történik, most sem fogja. Legfeljebb a pénztárcája érdekli, azért van most több bizonytalan.

    Ennek az országnak nem való a jogállam, ez mára a napnál világosabbá vált. Ki kellene írni egy népszavazást, hogy osszuk ketté az államot. Fidesz-ország, Köztársaság. Mindenki választhasson, melyikben él. Átjárás nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. Kedves Maeldron, pontosan ez történik, a Fidesz kettéosztja az országot, az egyik fele megkap mindent, a másik fele, ha pofázik, mehet a börtönbe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. talalom,
    elolvastam a kommentedet. Bár tényleg hosszú volt , de cseppet sem unalmas. Magam is többé-kevésbé hasonló cipőben járok.
    Javaslatom neked és
    Gonoszkának,
    hogy felejtsétek el az “ateista” szót. Kurt Vonnegut után szabadon mondjátok azt, hogy meggyőződéses szabadgondolkodók vagytok. Hadd törje a fejét az, aki hagyományos klisékben gondolkodik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  29. Én ugyan gondolkodó vagyok, de mostanság nemérzem magamat szabadnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  30. Talalom,
    .
    Tisztellek az ateizmusod megvallasaert, foleg most amikor a hit es vallasossag elvarasa mindennapi norma lett. En magam ateista neveltetes utan felnottkent lettem vallasos, es ugy latom, az ateizmus is egy hitrendszer – kulonoskeppen ha nem kapcsolodik a vallasos embertarsak lenezesevel es kigunyolasaval. A vallas (csakugy mint a szexualitas) szemelyes preferenciakra es tapasztalatokra epitett eletforma valasztas, kinek-kinek a sajatja tunik tokeletesnek.
    .
    Mint barmi mas vallasnak, az ateizmusnak is megvannak a dogmai, igy soha nem keverednek hitvitaba egy ateistaval, vagy barki massal aki mas hitrendszerrel el mint en. Ertelmetlen volna osszehasonlitani, kinek a dogmaja hitelesebb.
    .
    Neked azt uzenem – akar hiszed akar nem – a Jo Isten aldjon meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Kedves talalom!
    Biztosíthatom Önt, hogy a Karl Rahneri koncentrikus körök elmélete szerint a humanista ateisták is a Katolikus egyház megbecsült tagjai és Isten országához tartoznak. (akár akarnak ahhoz tartozni, akár nem. : -D) Ehhez a masszív és minden tekintetben /legalábbis elméleti szempontból/ megalapozott hitéhez az egyház hatalomgyakorlói rétege, a Vatikán ragaszkodik. Ebből a hatalmi körforgásból csak a halál válthatja meg a nagyérdeműt. Ezt komolyan mondom. Semmihez nem ragaszkodik jobban az egyház, mint az uralomhoz, éspedig az egész világ feletti uralomhoz. Miért is? Hát ő Krisztus helytartója, és ugye Isten Mindenható, hát ő, mármint a pápa urunk, ő sem lehet. ennél alacsonyrendűbb. Én is katolikusként nevelkedtem, azután el-hitetlenedtem, csakhogy én az egyház visszaéléseit látva a tudományos materializmus irányába. Saját külön bejáratú téridő elméletem volt. Már nem tudnám elmondani a lényegét, de arra ráéreztem, hogy vagy Isten teremtette meg a világot, vagy az magától lett. Mindaddig ebben a hitemben meg voltam meggyőződve, amíg kezembe nem került a Biblia, amit ugyan “szintén emberek írtak” ahogy mondják sokan, de már az első mondata úgy megragadott, hogy megrendült a “tudományos világkép” bennem. Tovább olvasva a Bibliát, megragadott a szegényekről való isteni gondoskodás a Mózes könyvében. Ekkor gondoltam először arra, hogy ilyet tényleg nem ember írhatott. Vagyis ha ember is írta, de isteni vezetés mellett. Azután kerestem az ellenőrzési pontokat és egyre többet találtam. Ma már pontosan tudom, hogy a Biblia önellenőrzési lehetőséget ad az embernek önmaga hitelességéről. Belső összefüggések sokasága alapján. És ugyanez a Biblia állítja azt, hogy a Pápa az antikrisztus, / az anti előtag egyszerre jelent ellene és helyett szavakat / Tehát éppen a Római Egyház testesíti meg az antikrisztus személyét. Úgy áll ellent a földi helytartó Istennek, hogy a helyébe törekszik, és megváltoztatja az Isten törvényeit, legalábbis úgy tesz, mintha őnéki erre felhatalmazása lenne. De a Biblia éppen az ellenkezőjéről szól. Jézus nagyon híres mondata, „hogy az ég és a föld elmúlhat. de a törvényből egy jóta (a legkisebb írásjel) vagy egyetlen pontocska el nem múlhat. Ha jobban megnézzük azokat a törvényeket, amelyeket adott Mózes az emberiségnek nehéz elvitatni hasznosságukat a társadalom jólétére nézve, egyetlen kivétellel, amely a Szombatnak a teremtés emlékünnepének megszentelését írja elő. Ezt a törvényt azonban Konstantinusz vasárnapra változtatta, és ki tudja milyen okokból a Pápaság, átveszi tőle, és kitart mellette, és most Alkotmányba szeretné rögzíteni, hogy a Vasárnapot szenteljék meg. Miért? Mert ez az Ő földi hatalmának a jele, amelynél fogva az egész föld összes népét elfordíthatja Istentől. a Teremtőtől. A vasárnapmegünneplése és a szombat semmibevevése, az nem tartozik az emberek divatos kísértései közé.
    “Az Európai Unió Alkotmányába bizonyos körök szerették volna bevenni az Európa keresztény gyökereire való hivatkozást, ám végül a szöveg nem úgy került be, ahogyan a Vatikán kívánta. …Mert mi is az Alkotmány? Nem más, mint alaptörvény, egy norma, amely alapul szolgál a törvényhozás számára – valamely állam közjogi szabályainak rendszere. Azért is problémás ez a bevezető, mert ha bármely ideológia mellett (jelesül most a kereszténység mellett) elkötelezett Alkotmányunk van, akkor mindazok, akik nem keresztények, az Alkotmány szellemében másodrendű állampolgároknak számítanak – legfeljebb megtűrtek a fősodor mellett. Minthogy közjogi szabályozásról van szó, ha az alap normarendszerébe bekerül a kereszténység, ezután már megvan a lehetősége annak, hogy a törvényhozás kereszténységgel kapcsolatos törvényeket alkosson – ettől kezdve ez már nem alkotmányellenes. Az EU nemzetek fölött átnyúló, a kereszténységgel kapcsolatos törvények alkotására kap(na) így lehetőséget, a magyar törvényhozás pedig az állampolgárait irányíthatja vélt vagy valós értékek felé.
    S hogy menyire nem légből kapott ötlet ez, hadd idézzünk valakit, aki vatikáni és katolikus ügyekben kellőképpen kompetens. II. János Pál pápa így írt a Dies Domini című enciklikájában, 1998-ban: “Ezért a keresztényeknek természetszerűen tenniük kell valamit annak érdekében, hogy a polgári törvényhozás korunk sajátos körülményei között is számoljon kötelezettségükkel, mely szerint meg kell szentelniük a vasárnapot.” Az idézet a Magyar Narancsból Szabó Ferenc lelkész tollából származik.
    Magyar Narancs XXIII. 15. 2011.04.14.

    A Vatikán urainak ilyen a természete. Elfordítani az embereket a Teremtőjüktől, odafordítani a fejüket a bálványok felé, és kényszeríteni őket, hogy fogadják el a pápa Őszentségét és ünnepeljék meg, és meg ne rontsák holmi munkával /fűnyírás, vagy Tescóban való vásárlás/ a Pápa által kijelölt nyugalomnapot, a vasárnapot. Aki pedig behódol ennek az emberfaragta álszombatnak, az többé nem mondhatja, hogy megtévedt bűnös vagyok, hogy Isten megbocsáthasson neki,, mert minden bűn megbocsátható, ha a bűnös belátja, megvallja és többé nem cselekszi, de aki a Vasárnapot fogja ünnepelni, az tudatos lázadásba viszik Isten törvényével szemben.. Ez a sunyiság ebben az egész alkotmányozási mizériában. Egyébként üdítő volt olvasni az írását.
    Üdvözlettel Szántó István.

    Folytatás!
    Még csak annyit, hogy a hamis vallás ellentéte, nem a totális tagadás, hanem az igaz hit. Istennek van egy népe akiknek „… szájukban álnokság nem találtatik…” (Jel 14,5) A hamis és igaz vallás közötti küzdelem amely évezredek óta világunkban folyik a végéhez közeledik, és egyre hevesebbé válik, amelynek része a különböző ideológiák (vallási és filozófiai nézetek ) történelmi leszereplése. A Biblia tanítása alapján Isten az embereket nem a vallási hovatartozásuk alapján fog megítélni, amint Jézus a juhok és kecskék (az igazak és hamisak) példázatán belül láthatjuk, hanem a tetteik alapján. „Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam és eljöttetek hozzám.” Máré ev. 25, 32-46. Nagyon érdekes, hogy mindkét csoport válasza: „.mikor láttuk, hogy … voltál?” Az egyik csoportnak természete volt, hogy másokon segítsen, és nem gondoltak saját érdekeikre, míg a másik csoport nem is akart tudomást venni a mások nyomorúságáról, esetkeg annak ellenére sem, hogy kereszténynek, sőt templomba járónak vallja magát. A hegyi beszéd vége felé ezt olvashatjuk a Máté evangéliuma 7,21-től: „Nem minden aki ezt mondja nékem, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram , Uram, nem a te nevedben prófétáltunk.e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek, távozzatok ti gonosztevők!” Sajnos a mai egyházak a Laodiceai egyháztörténeti korban (Jel. kve 3:14-22.) önámításban élnek, és nem töltik be feladatukat, amely az Isten jellemének bemutatása lenne a világban. Itt lesz a különbség az igaz és hamis között és ez egy nagy küzdelembe torkollik. Ennek lesz részese a ma nemzedéke. Itt idézek egy könvvből. melyet a szerző 1888-ban írt Amerikában, Ellen Gould White-nak hívják, ez a köny ma is forgalomban van, címe: A nagy küzdelem, angolul: The Great Controversy, az interneten magyarul:
    http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/nk/38.htm

    “Amikor a protestáns egyházak elvetik az Isten törvénye mellett szóló világos szentírási érveket, szívesen elnémítanák azokat, akiknek a hitét nem tudják a Bibliával megdönteni. Míg behunyják szemüket a tények előtt, állásfoglalásuk azok üldözéséhez vezet, akik lelkiismeretükre hallgatva távol tartják magukat a többi keresztény gyakorlatától, és nem hajlandók elismerni a pápai szombattal járó követelményeket.
    Az egyházi és állami méltóságok összefognak, hogy minden rendű és rangú embert rábeszéljenek; kényszerítsenek vagy megvesztegetéssel rávegyenek a vasárnap tiszteletben tartására. A mennyei tekintély hiányát zsarnoki rendeletekkel pótolják. A politikai korrupció kiöli a jogosság szeretetét és az igazság tiszteletét. Még a szabad Amerikában is a hatalmasságok és a törvényhozók, hogy a nép kegyét megnyerjék, követelésének engedve kötelezővé teszik a vasárnap megtartását. A lelkiismereti szabadságot, amelynek oly nagy volt az ára, már nem tartják tiszteletben. A nemsokára meginduló küzdelemben teljesedik e prófétai kijelentés: “Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél volt a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jel 12:17). ”
    További szép napot mindenkinek: Szántó István

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  32. Remélem, hogy miként sok más, ez is csak egy a sok, soha be nem teljesülő összeesküvés elméletből. A baj persze óriási, de OV-t és rezsimjét nem a Vatikán vagy a Hit Gyülekezete, hanem a rendesen átvert magyar többség hozta a nyakunkra. Joga és feladata, hogy meg is szabadítson tőle. Demokratikus eszközökkel, amíg vannak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  33. Beszélő Szamár

    Tisztelt Sz.I.

    Ön írta:
    “Ha jobban megnézzük azokat a törvényeket, amelyeket adott Mózes az emberiségnek nehéz elvitatni hasznosságukat a társadalom jólétére nézve, egyetlen kivétellel, amely a Szombatnak a teremtés emlékünnepének megszentelését írja elő”

    A Tórában a tekintélytisztelet nem szeretet. Igazságtlan halállal BÜNTET MINDENFÉLE KIVIZSGÁLÁS, A MEGÉRTÉS SZÁNDÉKA NÉLKÜL azért, ha tekintélyt “sért” az ember: pl:

    “És aki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon.” 3Mózes 24:16

    “Mert valaki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta; vére rajta”.3Mózes 20:9

    A törvények megtorlóak, megfélelmítőek, szemet szemért, fogat fogért.
    Egy állattartó nomád nép tekintély alá való betörésére, megfélelmítésére jó volt.
    Ma ezt elnyomó diktatúrának nevezik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  34. Köszönet és tisztelet Szántó Istvánnak! Aki nem olvasta volna el, mert hosszú, tegye meg!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  35. Beszélő Szamár, fogalmad sincs a Tóráról, ami maga a Szeretet. Soha senki t nem ítéltek el kivizsgálás nélkül, sőt két abszolut megbízható tanú nélkül sem, s ha úgy tette az általad említett bűnöket, hogy előre nem figyelmeztették, hogy vigyázz, ezért karét jár. amit te halállal lakoljonnak fordítasz. Maradjunk abban, hogy akkor tolmácsolod a Tóra szavai ha értesz héberül. A karét kiirtást jelent, ami azt jelenti, előbb fog meghalni az idejénél, vagy nem lesz utódja, vagy szellemi halált, ahonnan már nincs megtérés.
    A szemet szemért elvet úgy kell érteni, hogy egy szem “áráért” fizteni kell egy szem “árát.”
    Különben: ha keresztény vagy, akkor hiszed, hogy a Biblia az első sorától az utolsóig (ezen most nem vitatkozom, melyik az) I”ten szava. Aki szerető és irgalmas I”ten, gondolom, szerinted is? De akkor hogy írhatott volna ilyet?
    Tehát tessék előbb tanulni, és utána nyilatkozni.
    Mellesleg az az állattartó nomád nép volt méltó a Tóra megkapására. S kicsit nagyobb emberek éltek akkor, mint ma. Tudtommal, enek az álattartó nomád népnek nagy alakjait ti szentnek tartjátok. Ábrahám, aki kimagaslott kora bálványimádó pogány világából, s felismerte az EGY I”tent, vagy Mózes, aki keze által van ma Biblia a te kezedben is egy nomád állattartó volt csak?
    Bocs, és mi a baj az állattartással? Jobb talán vadászni meg népeket leigázni? Mi a baj a nomádsággal? Amíg egy nép nem kapja meg az Ö-ó-tól a hazáját, addig mit tegyen?
    Lesz itt olyan nomádság nemsokára! S örülhettek, ha állatot láttok, nem hogy esztek belőle!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  36. Szántó István:
    Jó a cikked, kár hogy én meg csak a a matematikai megközelítésekben hiszek,
    Felölem az öszes csuhás azt mond amit akar, meg az orrom alá tarthatják a könyveiket is, csak nézek rájuk derűs szórakozottsággal..
    ( Fenébe az összes dogmával )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  37. Beszélő Szamár

    Kedves Hanna.

    Írtad: “Soha senki t nem ítéltek el kivizsgálás nélkül, sőt két abszolut megbízható tanú nélkül sem, ”

    Igét is írok rá hogy lehet ezt felhasználni koncepciós perre:

    ” Hirdessetek bőjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;
    És ültessetek vele szembe két istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon.
    És ekképpen cselekedének a vének és a főemberek,..”

    1Királyok 21.

    “S kicsit nagyobb emberek éltek akkor, mint ma.”

    A férfiak átlagmagassága 160-170 cm volt az ókorban.
    Üdv: Giant. :) ))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  38. Beszélő Szamár,

    más a jóra azt mondani, hogy rossz (amit először tettél), s más az, hogy mindent fel lehet rosszra is használni. (ami az általad említett precedens) Mert JK nevében soha semmi rosszat nem tettek, ugye?
    Fölösleges idézgetned. Fleg, ha az nem támasztja alá, amit állítasz.
    Góliát is 160 centi volt, biztos, Anákról nem is szólva. De ha csak kötözködni akarsz, akkor mondd ki.
    Tudod te nagyon jól, hogy szellemi nagyságról beszéltem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  39. A szellemi nagyság ezer féle módon mérhető. Éppen ezért a mérése nem a mi feladatunk.

    Nem értek egyet azzal, hogy régen nagyobb emberek éltek, mint ma. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem így van.

    Mind a három közel-keleti vallás igen elnyomó a nőkkel szemben. Lehet elmélkedni azon, hogy ez mennyire vezethető vissza az alapműre, én csak az egyiket olvastam eleget ahhoz, hogy legyen róla véleményem. Úgy gondolom, hogy ez a korszak lenyomata. Nem hinném, hogy a Teremtő kevésbé elégedett a nővel, mint a férfival.

    Divatos leszólni a jelent a múlt javára. Kétlem, hogy a nő életének értelme akár napi 12 óra mosásból, akár a szülésből áll.

    Az tény, hogy vannak egyértelmű, egyszerűen mérhető, negatív változások is. Például az építészetben tisztán érzékelhető a dekadencia. Ez szerintem elsősorban társadalmi okokra vezethető vissza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  40. A zsidó vallás egyáltalán nem elnyomó a nővel szemben. Sehol nincsenek olyan jogai egy nőnek, mint nálunk, messze a férfiak jogai felett!
    A szellemi nagyságot nekünk porszemeknek valóban nehéz mérnünk. De azért mégse rólunk szól a Biblia…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  41. Baromság.
    A zsidó vallásban a nőket lélekfeletti léleknek tartják és ha a Hit tudósai nem tudnak megegyezni valamilyen vallási kérdésben, nőket kérdeznek meg.
    Ezzel szemben a muszlim hit tudósai azon vitáznak még ma is hogy a nöket egyáltalán lehet e embernek tekinteni ?
    A katolikus vallás ennél valamivel jobb ugyan de azért a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolása nem a Vatikánból ered.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  42. Tisztelt Szántó István!
    Engem azért rúgtak ki az egyik nagy egyházból, mert ragaszkodtam a Bibliában leírtaknak megfelelően a szombathoz, és mentem egy kis gyülekezetbe. Ott meg azért raktak ki a vezetőségből, mert a rosszat rossznak mondtam, amikor az egyik presbiter belenyúlt egyoldalúan a cégtársa tudta nélkül a közös kasszába. Én azt hiszem, ami a Bibliában van, és ehhez ragaszkodom. Sokan szentimentálisnak tartanak emiatt és azt ajánlják, pihenjek, még ebben a blogban is.

    “Sanyibácsi”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  43. Kedves Giant!
    Ismerem azt a magyarázatot, amit a jobbik terjeszt elítélve azt a judaizmust,, amit már Jézus is megítélt a maga korában, amely hasonló képmutatás volt mint amit mai dogmatikus kereszténység felmutat, de ez a magatartás nem a Tórából /és itt most Mózes könyveiről beszélek kizárólagosan és nem azokról a magyarázatokról, amelyeket a zsidók a hozzáfűztek/ származott. A Tóra tanítása az Isten parancsolatainak helyes betöltésére szolgált, természetszerűleg védte a szentély tiszteletét a meggondolatlan gyermeki és zabolátlan felnőttkori túlkapásoktól Ebbe a tiszteletbe beleértendők voltak a szülők és a papok is, annak ellenére, hogy ők is bűnös, tehát mondhatni képmutató életet éltek, de akartak megszentelt és Istennek tetsző életet élni, csak az emberi gyengeség és kísértés, amelyről ma nemigen beszél a katolikus dogmatika miatt vétkező és áldozatokat bemutató emberek voltak. De ha viszont a pap vétkezett és tisztátalanul /értsd erkölcsileg nem volt feddhetetlen/ ment a szenthelyre, azonnal meghalt. Tehát a papoknak és a vezetőknek a bűne az más kategória. Mózes bár Isten szolgája volt, és egyetlen bűne miatt nem mehetett be az Ígéret földjére. Mindennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy Isten egy haragvó Isten, aki nem akar megbocsájtani hanem annyira szereti az embereket, hogy nem tűri el -az emberek saját érdekükben – , ha emberek vétkeznek egymással szemben. A polgári ítéletek azokra az esetekre vonatkoztak, ha a nép között valaki szándékosan nem tartotta be ezeket a törvényeket, ezeket meg kellett kövezni, hasonlóképpen mint a varázslókat, jövendőmondókat, halottidézőket, akik tulajdonképpen az ősi Kísértő médiumai és felhasznált eszközei voltak rossz erkölcsi példa terjesztésére. A mi országunkban sem kellene új meg új törvényeket hozni, és minden esztendőben új kiegészített Jogtárat kiadni, ha a kiadott törvényeket betartatnák. Akkor lehetne akár ezer éves törvényünk is, mert mindegy hogy mikor hozták azokat. Vannak olyan nomád népek, akik az igen ősi törvényeikkel egymás között békességben képesek élni. Ezek a népek bizony szégyent hoznak a mi civilizációnkra. A mi esetünkre éppen az a passzus vonatkozik, hogy hiába van törvényük száz is meg ezer is, mindig csak azon törjük a fejünket, hogy hogyan lehet azokat úgy kikerülni hogy az igazság látszatában megmaradhassunk. Kétségtelenül voltak igazságtalanságok a zsidók társadalmában is, de ezek éppen a bálványimádó népekkel való közösség átkaiként ragadtak meg náluk. De mertek-e vétkezni például Józsué idejében, amikor a honfoglaló háború kellős közepében egy vizsgálatot indít Ákán ellen, aki bevallja tettét. Szerintünk az is igazságtalan volt, és nem is embereknek kellett az ítéletet végrehajtani. A Nábót szőlőjének a története azért rossz példa, mert ezt a tanácsot éppen egy idegen és bálványimádó nép leánya, Jézabel tanácsolja a búskomorságba esett férjének Akhábnak, aki nem látott lehetőséget az elidegeníthetetlen földtulajdon legális megszerzésére.
    Ha csak ennyire volna korrupt a mai magyar igazságszolgáltatás már Kánaán lehetne Magyarországból. Ez még az enyhébb és átlátható esetek egyike, de azt is nézzük meg, hogy Isten maga jövendöli meg Akháb halálos ítéletét, amelyet elkerülhetett volna, ha komolyan veszi az intelmet. Sokkal jobb példa lehetne például Dávid esete, de az is érthető, hogy Isten megbocsájtott neki a büntetés terhével. A „ szemet szemért fogat fogért” elv azt foglalja magába, hogy a büntetésnek arányosnak kell lennie az okozott kárral, hogy „ne érje meg” bűnt elkövetni a vétkezőnek még abban a reményben sem, hogy hátha nem látják meg.
    Ezeknek a kérdéseknek a megértéséhez hosszabb és kutató Szentíráskutatásra lenne szükség.
    Más. Elég sok érdekes bizonyítékunk van óriástermetű emberekről: Pl az Amerikai Zöld Folyó Formáció olyan emberi lábnyomot őrzött meg a dinoszauruszok lábnyoma mellett, amely kb 2 méteres szálas férfi lábnyoma lehet, de azokat a nagy piramisokat amelyeket állítólag a zsidókkal építettek meg, ilyen apró termetű lényekkel nemigen lehetett volna kiviteleztetni. A Biblia belső összefüggéseiből kiderül, hogy őszintének látszik a kémek riadalma Kánaán elfoglalásakor, hogy „szálas az a nép” Meg lehet nézni Jerikó romjainak feltárását is, azok a falak.

    Kedves Geyza!
    Nekem rossz matematika tanáraim voltak, de mit szólsz a következő matematikai összefüggéshez: Igazság + kegyelem=szeretet.
    És a következőhöz? Valóság + szeretet= igazság? A hitbeli dolgoknak nem hiszékenységről beszélek, hogy én makacsul hinni akarom ami babonaság vagy tudatlanság, vagy igazságnak fogadok el mindent matematikai összefüggések az alapjai. Kár hogy nem értek annyira a matematikához.
    Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. Persze, az iszlámhoz képest fényévekkel jobb a zsidó vallás a nők szempontjából, sőt, a kereszténységhez képest is az, amennyire meg tudom ítélni (mindig van tanulnivaló). De a szabadság nem annak a függvénye, hogy nehéz vallási kérdésben kit kérdeznek meg.
    Ebben a kérdésben is ezer szempont játszik szerepet, a vallástól kezdve a házasság szabályain, kiskapuin keresztül a munka, a kibontakozás lehetőségein át a társadalmi megítélésig.
    Igen, annál, hogy korbáccsal verik a tetőtől talpig eltakart nőt az utcán, a zsidó vallás mérhetetlenül jobb, és a boszorkányüldözés tudtommal főleg Európára volt jellemző. Mindenesetre matriarchátus egyedül Kína egy nagyon kis területén működik. Néhány faluban. Az sem tökéletes megoldás, csak más választ ad az ösztönök és a lélek jellemző konfliktusaira.
    Nomád népekkel is szokás példálózni, messziről nagyon szépek, csak ha közel mész, azt veszed észre, hogy csonkítják a nőt, vagy árucikként kezelik. Ez ilyen illuzionista romantika, amit szeretünk elképzelni, hogy hű, a nomád népeknél milyen jó. Érdekes módon mégsem indul el senki nomádiába, hogy ott élje le az életét, miután kommentel arról, hogy ott annyival jobb, hogy szégyent hoznak ránk.
    A helyzet az, hogy bár bizonyos dolgok terén rossz irányba haladunk (népesség, éhezés, ivóvíz, élelem, energia, környezetvédelem), rengeteg más tekintetben jobbá vált a világ. Többek között az emberi jogok terén. Abban, hogy az ember mit hozhat ki magából. Milyen lehetőségekkel élhet, ha meg szeretné valósítani magát, de nem született királynak, és földbirtokosnak sem. Persze, nem az egész bolygóra igaz ez, csak egyes területeire, de a maradék nem leromlott, hanem úgy maradt.
    Én senkire nem mondom, hogy porszem, és azt se szeretem, ha rám mondják ezt. Mindenki döntse el, mekkorának érzi magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  45. Kedves Maeldron!
    Ez most a beszélgetésnek egy mellékvágánya lesz. Én csak egy nomád népre gondoltam, bár az is lehet hogy a kép ami bennem van az meglehetősen idealizált, a namíbiai sivatagra gondoltam, ahol az emberek kevéssel beérik, és jól el vannak. A National Geographic channelen volt egy tudósítás arról, hogy egy amerikai fiatalember Uj Zéland embernemjárta őserdei néptörzseit kereste fel nyelvtudás és minimális segítség nélkül. Ő azt jegyezte fel, hogy ezek a népek befogadták őt, és mint törzsi tagot bocsájtották el. A film szépen mutatta meg, hogy emberi kapcsolatokat nem dogmák alakítanak ki, hanem az inkluzív magatartás.
    A zsidók nemzeti életét két forrásból ismerhetjük meg, A Biblia és Josephus Flavius. E két forrás egymást erősítve bizonyítja, hogy voltak náluk. polgári törvények, vallási törvények, erkölcsi törvények és egészségügyi törvények. A polgári törvényeken belül voltak a gazdaságra vonatkozó tanácsok és büntető törvények. A büntető törvényeken belül voltak bűnöst védő intézkedések, amikre napjainkban is csak csodálkozva tekinthetünk. Előfordultak a múltban is balesetek, amelyek a sérült halálát okozták. Ebben az esetben a fogat fogért elv alapján a balesetet okozót halállal kellett volna büntetni, de ott volt a menedékvárosok intézménye. Ha a vétkes látta, hogy a balesetben a társa életét vesztette, akkor azonnal a legközelebbi menedékváros felé vehette útját és mielőtt a halott rokonai észbe kaphattak volna a bosszúra, ő már a menedékvárosban biztonságban érezhette magát a soron következő vizsgálatig. Mert vizsgálat következett, alaposan kivizsgálták, hogy haragosa volt-e az áldozatnak, mert akkor kiszolgáltatták az egyébként érvényben lévő vérbosszúnak. Az én hozzászólásom azonban elsődlegesen a készülő Alkotmány és az Antikrisztusi szerepkör kapcsolatáról akart szólni, és semmiféle összeesküvéselmélet nincs benne, azazhogy csak az van, mert a hatalom számára elviselhetetlen lesz az a gondolat, ők, akik magukat egyházhőeknek látják mások szemében Antikrisztusinak tűnnek.
    Köszönöm Hannának hogy nyíltan kiállt mellettem, de talán inkább egyedül kellene elvinnem ezt a balhét. Krisztus magatartását szerencsére jól ismerjük az evangéliumokból, az Újszövetség többi része is sokat hivatkozik rá, és Krisztus tanítása szerint Őróla szól az Ószövetség is a próféták, és a törvény, és a szentély-szolgálat is. Ami tehát mindezekkel ellentétben van, az hamisítvány, bármilyen szentségesnek tekinti is magát. Ha valaki önmagáról állítja azt, hogy Ő Krisztus “helytartója,” azt egy biblikus keresztény hívő nem fogadhatja el. Azt fogja mondani: “Gyümölcseiről ismered meg őket.” Az a legérdekesebb, hogy a protestánsok ezt egyöntetűen vallották mindeddig, csak most kezdenek hallgatni erről, mintha szégyellnék nagy elődeiket, Luthert, Kálvint, és sorolhatnánk, jóllehet egyetlen érvet sem hallhattunk abban a tekintetben, hogy: Miben tévedett volna Luther. Miben tévedett Kálvin. Wickliffe, Husz, Zwingli…
    Ilyet nem hallottunk, elvtelen tehát kereszténység behódolása Róma előtt bármiféle pluralizmus, vagy ökumenizmus jegyében történjen is az és hitbeli infantilizmus, ha nem tör ki belőlük tiltakozás a vallási és lelkiismereti szabadságukat korlátozását csökkentő Alkotmányterv láttán és kényszerén. Még talán hálásak is, csak azért mert az illegitim Alkotmányozók hajlandók őket “történelmi egyháznak minősíteni”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  46. Beszélő Szamár

    Jó hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van hosszú szöveg van. Ámen hállelúja,
    úgy van ahogy mondom így hosszan.

    Mindeközben Tóth G. zombi tekintettel beolvas az ATV-n.

    Ez már a nagy nyomorúság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  47. Aztat hallom hogy a sivatagi tuaregeknél ( A szó jelentése : kívülálló.Asszem nem is muzulmánok azok a kék-fekete rabszolgakereskedők ) totális a nőuralom.
    Ha egy nő megúnja amúgy eléggé harcias férjét, egyszerűen elválik tőle.És kiveszi a részét a közös vagyonból.Már száz évek óta.
    Olyat is hallottam hogy a nő fogta magát és visszaköltözött a tuareg harcoshoz, mert úgylátta anyagilag mégiscsak jobban jönnek így ki.Közben meg a harcos megnősült.De ez senkit nem zavart , a régi nej ott lakott, kivette részét a házimunkából, de ezenkívül semmi közük nem volt egymáshoz.
    ( Persze mamár nem járhatnak ki a sivatagból rabszolgákért..nehéz a soruk nekik is..)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  48. Draga Hanna, Sanyi Bacsi, Geyza, Szanto Istvan, es masok,
    .
    Bizony mondom nektek, a hit olyan mint a genitalia. Kinek-kinek a sajatja a legkedvesebb, es ertelmetlen az osszehasonlitas. Remelem, valamennyien elegedettek vagytok a sajatotokkal. Beke legyen veletek.

    Shabat Shalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  49. Kedves Sanyi Bácsi!
    sérült komment pótlása: Őszinte részvétem! De nincs egyedül ezzel az érzéssel. A hiba /nem biztos hogy/ az ön készülékében van. Azért fogalmaztam ilyen talányosan, mert folyamatos belső kontrollt igényel ez a helyzet, de ez a legbiztosabb módja annak, hogy ellenőrizzük magunkat. Jézus is elmondhatta ezt magáról. Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be őt.” Ján 1, 11. Sajnálatos, hogy “szövődményei ” lehetnek ennek az állapotnak, a sértett lelkek állapota. De van élet az egyházon kívül is. Lehet szolgálatot végezni a kapukon kívül, a városon kívül, Galileában a “Messzi szigeteken” . Van többféle egyházfogalom is a Hivatalos egyház, a Látható egyház a Láthatatlan Egyház mellett az Undergrund Egyház. is létezik. Ez ugyan nem bibliai kategória, de megnevezetlenül a Szentírásban is létezik. Dávid amikor Saul üldözi, ebbe a tartományban tartózkodik pedig ekkor már királlyá fel van kenve. A farizeusok üldözte Krisztus is ide tartozik. Jeroboám aki Salamon tehetséges embere Egyiptomba kényszerül menekülni, Salamon elől. Sajnos nem maradt meg az Istennel szoros kötelékben. Kiváltságos és állandóan veszélyeztetett állapot. Szigorú és hangsúlyos figyelmeztetés hangzik a botránkoztatások ellen, a személyválogatás ellen, de nem ismerek egyetlen egyházat sem ahol ne fordulna elő. A prófétákat is állandóan üldözték. Védelmünk egyedül Krisztus. Vigyáznunk kell nehogy a keserűségnek bármilyen gyökere felnövekedjen. Ha teheti látogasson el a következő oldalra: http://www.facebook.com/profile.php?id=100001731109395
    Őszinte tisztelettel Szántó István

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  50. Kedves Giant!
    Azért szólítom így mert a választott nicknevét túlságosan pejoratívnak érzem. Kétségkívül szerénységre vall. A Network-ön én is hasonló “randabuta” nicknevet választottam, hogy senki ne gondoljon arra, hogy én szépnek és okosnak tartom magam és hogy majd ezerrel osztani fogom az észt. Szívesebben hallgatok, mert szeretek egyetérteni másokkal.
    A megjegyzésén jót derültem nem nélkülözi a szellemességet még jobb lett volna, ha terjedelmét tekintve megközelíti az enyémet, legalább jelképesen.
    - “Uram! Add, hogy szeressem Orbán Viktort, mert Te azt mondtad: “Szeressétek ellenségeiteket!”- Uram! Add, hogy szeressem Orbán Viktort…” imádkoztam éveken át, még a Fidesz korábbi regnálása idején, De az Úr Isten nem adta meg e kérésem tárgyát, talán, mert úgy látszik ehhez Orbán Viktornak is kellett volna valamit rezdülnie, de ez nem következet be.
    - Miért van, hogy Bendit minden szavával egyet tudok érteni, (pedig politikát kerülve a hírét se hallottam korábban) azt sem tudom (neve alapján zsidó származású lehet, de a származás az egyetlen amiről nem tehetünk, a jellemünkről annál inkább) és még azt sem tudom, de nem is érdekel, hogy milyen vallású. Nemzetisége mellet lehet még akár református keresztény is. Sőt nagyon szimpatikus, hogy azt vallja, lehetne akár magyar is. Orbán Viktornak, viszont a kérdéseivel sem… Hát akkor hány millió magyarnak a miniszterelnöke is ő?
    Amit hiányolok a hozzászólásában az nem a szellemesség tehát, hanem a tartalom. Ismétlem szeretek hallgatni is, ami egyetértést jelent. Istentiszteleteken gyakran elalszom de ha olyan dologról kez a szó esni ami új, ami előremutató akkor a sleep üzemmódból hirtelen váltok készenlétire,és antennáim az éternek feszülnek. Ha egyetértés van, akkor van béke, ha béke, akkor együttműködés, és a terhet nem is érezzük tehernek. Ha viszont egyetértés nincs, akkor ha van együttműködés, de van félelem, és kényszeredettség, és ha kényszer van, akkor a kis teher is mindjárt súlyosabban esik latba, egyesek – már látom is – ki fogják húzni magukat különféle kifogásokba burkolózva, mások csendesen elvonulnak, ezzel a közteher még nehezebbé lesz, és már senki sem tud könnyedén nevetni, a viccből sértődések lesznek, a sértődésekből harag, a haragból elszántság, és konok mindenkit beskatulyázás, megint mások pedig az általuk vélt irányba kezdik húzni a láncokat és így mindenki összegabalyodik, és már egymást kezdik verni a szolgák, a rabszolgatartók pedig csak röhögnek rajtuk, mert mindezt nem ők okozták, (Ők esetleg a viszálykeltésben voltak nem kicsit ludasak) hanem csupán csak mi saját magunknak, mert szeretnénk még szabadok lenni, de soha nem lehetünk talán és lehet hogy a más irányba húzók látják a jól a lényeget, de ez már nem érdekel senkit, mert az általános zűrzavar mindennél rosszabb.
    Na ez volt a valaha leírt leghosszabb összefüggésem.
    Orbán nem is akarja a konszenzust, mert tudja hogy nincs igaza, sőt tudja, hogy amit tesz az rossz és bűn és nagy bajok forrása lesz még… Szóval a konszenzus meg nem nyerésének szándéka mögött a tudatos elszánt makacsság van. … Mert … próbáljuk csak felfogni a kereszténydemokraták kényszerintézkedéseit jó szándékúaknak, vagy legalább jóhiszeműeknek, mondjuk jót akarnak nekünk. A mi megtérésünket akarják. Azt akarják, hogy az evangéliumot fogadjuk el, hogy nekünk is hozzájuk hasonló jócselekedeteink legyen /???/ s hogy üdvösségünk legyen és még ráadásul ez a világ is megmaradjon. De abban biztosak lehetnek-e, hogy a hamisítatlan tiszta evangéliumot a krisztusi jellemmel képviselik? Azt hiszem ennek ők maguk is pontosan az ellenkezőjéről vannak meggyőződve. Arról vannak meggyőződve, és maguk között el-elröhögik magukat, és beismerik néha viccesen, hogy igen, disznók vagyunk, pénzeket kiszipolyozók vagyunk, segélyeket és szükségletekre visszatartott pénzeket befagyasztók, igazságtalan elosztók vagyunk a vallásosság látszata alatt, tehát amit meg akarunk csinálni, azt igenis erőszakkal és kemény kézzel kell véghezvinni.
    - Hát mondjátok meg! A nemi erőszakot nem bünteti a törvény? Hát a lelki terrort nem ítélheti el a társadalom?
    A FIDESZ győzelmét- nem vitás, hogy a történelmi egyházak templomaiban készítették elő stikában a római vezetés alá tartozó szolgalelkek; azért, hogy egy katolijus mintaállamot hozzanak létre kelet-közép Európában
    Ehhez szükség volt az Antall József-féle kárpótlásokra, az ország belső erőinek felszámolására, a nyugati karvalytőke felé való védelmi rendszerek ki nem alakítására, az ország külső és belső adósságállományának nem ellenőrzésére. A FIDESZ az Antall kormány politikáját követte elbukta a választásokat amikor a vallásszabadsági törvényhez túl korán nyúlt. A Szocialisták pedig a FIDESZ kezére játszották át a hatalmat Gyurcsán kiszervezésével, mutyizásukkal, pedig csak mértékkel talicskázták a pénzt mint teszi ezt a FIDESZ a szemünk láttára. És az egyházak nem határolódnak el, mert várja piszkos munkájának hálapénzét az új Alkotmányt, amely végre szabad kezet adhatna nekik. A papok végre közhivatalnokok lehetnének és a velük szemben képviselt bármilyen álláspont tiszteletlen és törvénysértő lenne. Ezért kell kimondani, hogy működik az Antikrisztus, hogy Biblia ellenes az Isten személyének ember által valóátlényegítése teremtése az oltáriszentségben, többek között ez is Antikrisztusi hatalom látszatát teremti meg…
    Kedves Giant! Most lehet mondani, hogy hosszú a történet. Én a tartalmi kritikát hiányolom de értékelem a jópofaságát. Magam is szoktam komédiázni a munkatársaim előtt ahol nem értenek félre, mert tudják, hogy a mókáim során nem én vagyok, hanem csak színházat játszom, épp őket alakítom, hogy tükör vagyok, önmagukat látják bennem. T.S Eliottal együtt fájlalom: „Legalább mondott volna valamit hogy cáfolhattam volna.”

    Kedves Máté!
    Ha már a hitet a test tagjaihoz akarnánk hasonlítani, akkor inkább a tüdőhöz hasonlítanám, amely nem szívesen szenvedi a dohányfüstöt, a port, a mérges gázokat, ammóniát és egyéb légszennyezéseket. Rólam pedig annyit tudnia kell, hogy én értékelem a mohamedán részegítő italtól való tartózkodását, a húsfogyasztáshoz való mértékletességét, az ateisták óvatos kételkedését, a tudományszeretetét, egészséges kételkedését, helyénvaló racionalizmusát és dogmákhoz való ellenszenvét, tulajdonképpen mindenkiben megtalálom azt az értéket, amiért Krisztus hajlandó volt életét áldozni. Remélem ez nem baj?
    Egyébként nem szeretnék rátelepedni egyetlen topikra sem, vannak nekem egyéb dolgaim is.
    Sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos