Ronai and Ronai
AMERIKAI

Továbbra sem kedveli a politikusokat a Milla 2011. április 12. kedd 20:21 Forrás: FH

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Továbbra sem kedveli a politikusokat a Milla

Budapest – Se politikusokat, se pártokat nem lát szívesen rendezvényein az “Egymillióan a sajtószabadságért” nevű Facebook-csoport, mert szerintük a politikusok legtöbbje megosztó személyiség.

A Facebook-csoport ugyanezen megfontolásból arra kéri a hozzájuk csatlakozókat, hogy demonstrációikra ne hozzanak pártjelképeket. Véleményük szerint, ha a megosztó személyiségek vagy pártok körüli viták elijesztenek akár csak egyet is csatlakozók közül, akkor végül felmorzsolódnak és a végére mindenki magára marad.

A bejegyzés azt írja, hogy az elmúlt napokban több fórumon is élénk vita indult a csoport és más civil és politikai kezdeményezések kapcsolatáról. Az “Egymillióan a sajtószabadságért” szervezői közlik, hogy egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódnak el. Hangsúlyozzák, hogy összefogására van szükség, hogy nemet mondjanak arra a, megfogalmazásuk szerint “egypárti alkotmányra”, amelyet nem tekintenek magukénak és amelynek megalkotásából kihagyták őket.

Közlik, ezért szerveznek tüntetést április 15-én este 6 órára az Alkotmány utcába több szervezettel összefogva, ahova várnak mindenkit, korra, nemre, származásra, vallásra, szexuális orientációra vagy pártállásra való tekintet nélkül. A pénteki tüntetéshez, amelyet az “Egymillióan a sajtószabadságért” nevű Facebook-csoport és a Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) szervez eddig 15 szervezet csatlakozott.

Budapesten áprilisban mások is szerveznek tüntetést az új alkotmány ellen: csütörtökön a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom tagjai, szombaton a Demokratikus Charta, vasárnap pedig a Lehet Más a Politika. Szombaton a rendvédelmi szervezetek a nyugdíjszabályok megváltoztatása ellen tüntetnek.

Jövő hétfőn az MSZP részországgyűlést tart a tervezett új alaptörvényről.

A Milla az alábbi nyilatkozat közlésére kérte fel szerkesztőségünket:

Az elmúlt napokban több fórumon is élénk vita indult az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” - a több mint 84.000 tagú Facebook-közösség (a „Milla”) és más civil szervezetek és politikai kezdeményezések, mozgalmak, csoportok kapcsolatáról.
Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni: egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódunk el. Sőt!

Most mindannyiunk összefogására szükség van, hogy NEM-t mondjunk az egypárti alkotmányra, amelyet nem tekintünk a magunkénak, mivel a megalkotásából kihagytak minket!

Ezért szervezünk ismételten nagy tüntetést (április 15-én, péntek 18.00 órára, az Alkotmány utcába) – immár több civil szervezettel összefogva –, ahova várunk mindenkit, korra, nemre, származásra, vallásra, szexuális orientációra, vagy pártállásra való tekintet nélkül.

Ugyanakkor arra bátorítunk mindenkit, hogy minél több ponton kapcsolódjon be az alkotmányozás folyamata ellen szervezett megmozdulásokba, ahogy a Milla szervezői tették ezt eddig is – egyszerű demonstrálóként –, s miként tenni fogják most is!

Továbbra sem örülünk politikusok jelenlétének az általunk szervezett eseményeken.  Ennek egyszerű oka van: legtöbb ismert pártpolitikus ma egyértelműen megosztó személyiség.

A „Milla” egységre és összefogásra törekszik.
Ehhez képest a felmérések azt igazolják vissza: kevés olyan politikus van a mai magyar közéletben, akinek a népszerűsége ne lenne összemérhető az elutasítottságával.

Azt azonban a leghatározottabban kérjük, hogy a Milla-demonstrációira senki ne hozzon magával pártjelképeket.

Az „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” olyan mozgalom, amit – személyekhez, vagy pártokhoz kötődő szimpátiáktól és antipátiáktól függetlenül –, mindenki a magáénak érezhet. Ezt a jellegzetességét, és tagadhatatlan vonzerejét továbbra is érdemes megőrizni.

Erősíteni akarjuk azt az érzést, hogy – bár sok mindenben különbözünk–, valójában csak az számít, hogy ki mit gondol az adott ügyről, amiért éppen összejöttünk, és mit tud tenni a jövőben a közös céljainkért.

Ha a megosztó személyiségek, vagy pártok körüli viták miatt sokan eltávolodnának, a végére mindenki magára maradna. Megint.
Ennek megakadályozása a legfontosabb felelősségünk.

Maradjunk azok, akik vagyunk: a kelleténél néha kicsit szabadszájúbb civilek, akik az elmúlt hónapokban bebizonyították, képesek félretenni azt, ami elválasztja őket.

Mutassuk meg újra, hogy határozottan ki tudunk állni mindazért, ami mindannyiunkban közös, ami mindannyiunknak fontos – a szabadságunkért és a szabadságjogaink védelméért!

AZ EDDIG CSATLAKOZOTT SZERVEZETEK, INTÉZMÉNYEK ÉS PLATFORMOK:

Cigány Politológusok és Szakértők Szövetsége (C POLISZ)
Eötvös Károly Politikai Intézet,
Fegyveres és a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
Kendermag Egyesület
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
Meleg Egyenjogúságért Koalíció
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (coMMMunity)
Negyedik Köztársaság (4K!)
Neo Drom
Phralipe
Társaság a Szabadságjogokért
Védegylet

---
Szeretne naprakész maradni? Kövessen bennünket Facebook-on vagy Twitteren!
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +7 ( 7 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. A millások saját maguk gyengítik a hitelüket. Kezdték azzal, hogy kétszer is Bakácsot rakták színpadra. Aztán Babarczi is bázisemberként funkcionált. Aztán egy szavuk se volt a sajtószabadság ellen már korábban támadást indító bírósági ügyek kapcsán: Debreczeni & UD Zrt , Andrassew & gójok. Aztán a költségelszámolásuk érdekes módon OTP reklámnak is tekinthető. A facebook oldalukon is egyre több a jele annak, hogy egy újabb látványmozgalomról van szó, ahol az a fontos, hogy ők legyenek az elsők, a legjobbak, legnagyobbak. Ellopták egy kis civil kezdeményezés ötletét, amit a kezdeményezők naivan megosztottak velük, híva őket is a performanszra. A millások ahelyett, hogy ahhoz csatlakoztak volna, segítették volna, frankón lenyúlták, és mint saját ötletükkel villognak ország világ előtt. Ez annyira ocsmány dolog, hogy a millások hitelét tökéletesen lenullázza.
    Túl szép volt ahhoz, hogy tiszta, igaz szerveződés lehessen.
    Ez már túl sok gyanús jel ahhoz, hogy ne lehessen azt mondani: töke van a menyasszonynak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  2. Tehát semmi alapjuk arra, hogy a hiteltelenné vált politikusokat nemkívánatosnak nyilvánítsák. Tökéletesen úton vannak afelé, hogy ők maguk is épp olyanokká váljanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  3. Akárki akármit mond, szavazni akkor is majd a szafazófülkékben kell.
    ( legyen szavazófülke-forradalom, ha kérhetném )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Geyza, mire eljönne a következő szavazás, addigra itt már régen a fasiszták fognak diktálni. Őket nem érdekli a balgák fülkeforradalma, ők majd megcsinálják a sajátjukat frankón. Oszt jó napot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  5. Itt nem forradalom,hanem preventív ellenforradalom folyik. Készül egy despotikus teokratikus államrend megalapozását szolgáló alkotmány, ami nem a népet, hanem a történelmi nemzetet tekinti a hatalom forrásának. A szent “svájcisapkát” az államiság jelképének, Folyamatos a láncolat: Isten -pápa (egyház)- király (kormányzat) – nemzet (arisztokrácia, nemesség, kiváltságosok). Tiszta feudalizmus. “A hatalom istentől való” Ezt a folyamatot min denáron meg kell akadályozni. A Milla valójában jó szándéku (is) lehet, de nem a politikusok hanem ők osztják meg a közösséget. Mindenkit harcba kell hívni. Nem szabad kizárni senkit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. “A „Milla” egységre és összefogásra törekszik.” – írják, miközben kirekesztenek egyeseket abban, hogy csatlakozhassanak hozzájuk. Ugyanakkor a magyar politikában aktív szerepet játszó szervezetek csatlakozását elfogadják, és egyes szakszervezetek is ott találhatók közöttük. Milyen civil szerveződés az, amely szervezetek csatlakozását bírja, többek közét annak a Védegyletnek, amely a III. Magyar Köztársaság egyik legmegosztóbb köztársasági elnökét ajánlotta, s Solyóm Lászlót ma is tagjai között tudhatja?
    A minap pedig mintha atha azt olvastam volna valahol, hogy a “Milla”-t az OTP is sponzorálja. Az az OTP, melynek elsőszámú vezetője O.V. barátja, a politikai szálakat háttérből mozgató bábjátékos.
    Nagy kérdés az, hogy nem arról szól ez a nagy politikus-ellenesség, hogy a “Milla” révén valaki a háttérből a demokratikus ellenzék végzetes megosztására törekszik? megjegyzem az LMP sem hajlandó az összefogásra. Nyilván mindkét szervezet célja a balodali és liberális szavazótábor további gyengítése, megosztása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  7. A Milla a pillanatnyi magyarországi politikai konstelláció eredménye – azé, hogy a hatalmat egy alkotmányos keretein erőszakosan túlterjeszkedő autokratikus párt (a Fidesz) uralja, az eleve gyenge ellenzékben viszont a sok szempontból önmagát lejáratott szocialisták, illetve az ad hoc (tehát túl korán) létrejött protesztpárt (LMP) található. Az egyik féllel nem lehet ésszrűen kiegyezni, a másik fél meg – egyelőre – nem tud reális politikai alternatívát állítani. A mi (a civilek) “politikus-” vagy “pártellenessége” azért kivételes helyzet, mert egyébként a többpárti képviseleti demokrácia, a jogállam és a 3. köztársaság hívei vagyunk, de ma alig látunk “hiteles” politikusokat és arra várunk, hogy szülessenek meg/körvonalazódjanak ezek az új politikai alternatívák (akár új pártok, akár újraalakult régiek). A Milla nem párt, hanem annak a civil érzületnek a tömeges kifejeződése, hogy sokunk szerint a politikai elit elzüllését az elmúlt 20 évben a civil kontroll, az állampolgári éberség hiánya okozta – és azért vagyunk kissé morcosabbak a politikusokkal, mert azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a jövőben se magunknak, se nekik nem engedhetünk ennyi kényelmet. Ha pedig szövegeink zavarosabbak a kelleténél, azt tudjátok be annak, hogy ezerféléből vagyunk, nincs központunk és nincs vezetőségünk, vagyis minden közös nyilatkozatot ezerszer kell egyeztetnük azokkal, akik szeretnének résztvenni és beleszólni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  8. A Milla a pillanatnyi magyarországi politikai konstelláció eredménye – azé, hogy a hatalmat egy alkotmányos keretein erőszakosan túlterjeszkedő autokratikus párt (a Fidesz) uralja, az eleve gyenge ellenzékben viszont a sok szempontból önmagát lejáratott szocialisták, illetve az ad hoc (tehát túl korán) létrejött protesztpárt (LMP) található. Az egyik féllel nem lehet ésszrűen kiegyezni, a másik fél meg – egyelőre – nem tud reális politikai alternatívát állítani. A mi (a civilek) “politikus-” vagy “pártellenessége” azért kivételes helyzet, mert egyébként a többpárti képviseleti demokrácia, a jogállam és a 3. köztársaság hívei vagyunk, de ma alig látunk “hiteles” politikusokat és arra várunk, hogy szülessenek meg/körvonalazódjanak ezek az új politikai alternatívák (akár új pártok, akár újraalakult régiek). A Milla nem párt, hanem annak a civil érzületnek a tömeges kifejeződése, hogy sokunk szerint a politikai elit elzüllését az elmúlt 20 évben a civil kontroll, az állampolgári éberség hiánya okozta – és azért vagyunk kissé morcosabbak a politikusokkal, mert azt szeretnénk érzékeltetni, hogy a jövőben se magunknak, se nekik nem engedhetünk ennyi kényelmet. Ha pedig szövegeink zavarosabbak a kelleténél, azt tudjátok be annak, hogy ezerféléből vagyunk, nincs központunk és nincs vezetőségünk, vagyis minden közös nyilatkozatot ezerszer kell egyeztetnük azokkal, akik szeretnének résztvenni és beleszólni. Egy beleszóló

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. jó jó de ez a huzavona addig addig megy amig kardlapozással lessznek feloszlatva a milla-féle megmozdulások.MOIST TALÁN MÉG nem késő.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. VF:

    e-Vita-nak irott véleményét kimoderáltuk mert sértő és durván támadó. Véleményét elmondhatja, vitapartnerét nem pocskondiázhatja. Tisztelettel kérjük, tanulmányozza a Felhasználási feltételeket, amelyek tiltják a vitapartnerek támadását, becsmérlését, kizárólag az érvek vitájára ad lehetőséget. Kéjük megértését.
    Admin

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  11. Miért van az az érzésem, látva “komoly” elhatárolódásukat a demokratikus erőktől, hogy pár hónap múlva már Orbánnal fogják védeni a sajtószabadságot?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Sanyi36! Szorongásod, megértem, de ha jobban figyelsz és olvasol, rájössz, hogy semmi alapja a félelmednek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Sajnos nem megyek többet, akárhová hívnak.

    Eddig háromszor ott voltam.
    Kösz, ezek éppúgy kirekesztők, mint Orbán:((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  14. Egy a tábor, egy a zászló,…….
    valamiért ezt érzem ki a kommentekből. Szép-szép Milla, hogy tettetek valamit, de ideje csatlakozni a kommentező által támogatott szekértáborhoz.
    Sokaknak nem tűnt fel, hogy a legnagyobb párt a nem szavazók pártja. Igaz nem minden távol maradó, de sokan tartoznak abba a kategóriába, akik ugyan sem Fletó korrupt rendszeréből, sem a viktatúrából nem kérnek. Őket meg lehet szólítani egy-egy ügy érdekében, de azonnal inkább hazamennek ha egy párt “felkarolja” a kezdeményezést.
    Lopakodó (anno Settenkedő) abszolút nem jelent problémát, nem emblematikus szereplője a szerveződésnek, nem pártvezér. Ha elítélhető módon jutott is szalámihoz, ettől még lehet véleménye a szólás szabadságról.
    És tényleg nem kellenek a pártok, a jelképeik , mert csak lejáratják a célokat.
    Ápr. 15. 18:00 Menni kéne, ………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  15. Mit kell azon érteni, hogy “a kelleténél néha kicsit szabadszájúbb civilek”? Nem zsidóznak, hanem k.anyáznak?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. ember,
    MENJÜNK! Menjünk csak minél többen. Menjünk ápr. 15. 16, 18 meg ápr. akárhanyadikán ameddig csak kell! És -könyörgöm-ne essünk már megint bele a tipikusan magyar “dögöljön meg a szomszéd tehene is” effektusba.
    Nem széthúzni, meg kirekeszteni, meg politikusozni kellene végre, hanem összefogni!!! És most már nem elég szépen csendben, jólnevelt civil polgárok módjára szépelegni, most már ORDITANI KELL, DE NAGYOT !
    András,
    elnézést a tegezésért, de rád is szükség van! Én is ott voltam eddig mindenhol, és folyton hiányérzetem volt, de egyelőre nincs jobb megoldás, mint tomeget demonstrálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos